Sziasztok!:3
És íme, feltámadtam hamvaimból:) Sajnálom, hogy eddig tartott, de 4 órával ezelőttig, totál meg volt kergülve a blogspotom:S Nem tudtam bejegyzést közzétenni, a chat-et sem láttam, akárcsak a rendszeres olvasóim...Na mindegy, ez mind lényegtelen:)
Amikor sikeresen láttam mindent, az első ami feltűnt az a 22(!!) rendszeres olvasó volt! Nagyon szépen köszönöm! Már mióta nem volt rész, és ti ahelyett, hogy elpártolnátok tőlem, még többen lesztek:') Ez nagyon jól esik<3 nbsp="nbsp">
A másik dolog: megkaptam a harmadik díjam!*-* Holnap ki is teszem (már ha érdekel valakit).
Nem akarom tovább húzni az időt, inkább jöjjön a lényeg: mit szólnátok 13-14 kommenthez? Szerintem simán összejön:) Nem rakom magasabbra, hisz rengeteget kellett várnotok:/ Az 'olvastam' gomb se árválkodjon;)
Jó olvasást! <3 nbsp="nbsp">
Ps.: Amint megvan a szükséges komment, a rész azonnal felkerül, ígérem!!
-Kérlek, ne
haragudj.-fordít maga felé az illető és megcsókol...
Időt sem hagyva arra, hogy reagáljak hátrébb lép két lépést és
sűrű szabadkozásba kezd, amit a kezem csattanása szakít félbe.
-Te meg mi a szart csinálsz!? Teljesen elment az eszed!?-csattanok
fel, teljesen jogosan, és villámokat szóró szemekkel meredek Liam-re.
(badatuss-szerk.megj.)
-Én...én, nem akartam.-mentegetőzik, maga elé emelt kezekkel és
bűnbánó képpel néz rám. Dühömben azt sem tudom, mit kezdjek vele, de mivel apám
kinyírna, ha bajuk esne, így inkább egy kiadós leordítás mellett döntök.
-Mi az, hogy nem akartad?! Talán a lábaid elkezdtek maguktól
menni, a szád meg csak úgy mozdult vele?! Na, ne nézz már hülyének!-kiabálom,
megfeledkezve arról, hogy többen is alszanak már.-Tudom, hogy hallottad a
beszélgetésem Josh-sal, úgyhogy nem értem ennek mi értelme volt! Vagy talán
pont emiatt tetted?-szemei akkorára düllednek, mintha pudingból lennének, és
valóban úgy tűnik, hogy meglepődött. Viszont mivel rólam van szó, tudom, hogy mennyire
jó színész is, így hát inkább nem kételkedem a magam igazában.
-Én tényleg nem...-dadogja. Kezd hasonlítani egy kisfiúra, aki
először megy iskolába.
-Csak...-próbálom megtalálni a megfelelő
szavakat.-Hagyjuk!-fújtatok, majd őt félrelökve átviharzok a lakáson, az ajtót
célba véve, de a szerencsémnek hála (érzitek az iróniát?), megint beleütközök
valakibe.
-Hohó! Ne olyan sietősen, kislány!-kiált fel egy álmos hang,
miközben a karjaival közrefog, hogy ne tudjak tovább menni.-Mi ez a nagy
hangzavar? Így képtelenség aludni!-morgolódik, miközben arcomat fürkészi,
megjegyzem csukott szemmel...
-Jaj, ne haragudj Harry.-nézek rá bűnbánó szemekkel és
megölelem, ő pedig valamit motyogva, hátat fordít és visszamegy szundizni.
Okééé.
-Skyler, várj már!-jön utánam Liam és még mindig boci szemekkel
mered rám.
-A-a! Csönd legyen!-kiált ki a szobából Harry, igencsak mogorva
hangon. Úgy látszik, nem szereti, ha felébresztik... Megforgatom a szemem, majd
az ajtót feltépve a folyósóra lépek, ahol balra indulok, a liftet megcélozva.
Szerencse, hogy ilyenkor már senki sincs a folyósón, mert tuti idegbetegnek
néznének. A lift hívógombját 2 másodpercenként megnyomom, de még így is beletelik
1-2 percbe, mire a lift felér. Ki a fene használja ilyen hajnali órákban?! Fürgén
belépek a kabinba, megnyomom a megfelelő gombot, majd a kijelzőt bámulva,
egyhelyben toporzékolok, míg azt várom, hogy a felvonó a megfelelő emeleten
álljon meg.
-Mivan?!-nézek döbbenten a számlapra, mikor az ajtó kinyílik az
5 emeleten. Az idős hölgy alaposan megbámul, majd fejcsóválva belép a liftbe.
Az ajtó becsukódása után, a szűkös szállítóeszköz újra megindul, és ezúttal a
megfelelő helyen áll meg. Amint kinyílik az ajtó, megkönnyebbülve lépek a
halba, ugyanis a néni rosszalló tekintete mellett, nem volt egy élmény, az
amúgy is borzalmas liftezés. Igazából mehettem volna gyalog, de kinek van ahhoz
kedve?!
-Elnézést, meg tudná mondani, merre kell menni a parkhoz?-lépek
a pulthoz, miközben halkan megszólítom a recepcióst. Kissé mogorván rám néz,
majd komótosan elmondja, melyik a helyes irány és figyelmét újra a magazinnak
szenteli. Egy biccentéssel köszönöm meg a segítségét, majd a forgóajtó felé
indulok, ahol egy kedves mosolyt intézek a portáshoz és kilépek a hűvös, már
világosodó utcára. Összehúzom magamon a pulcsit és elindulok a megadott
irányba. A séta alatt próbálom jól megjegyezni az utat, hogy vissza is tudjak
majd jönni és közben csodálom a hatalmas amerikai épületeket. Mindig képesek
ámulatba ejteni, hisz bár Londonban is vannak hasonlók, de valahogy ezek mégis
mások. Olyan, eredetiek.
10 perc sem telik bele és már egy pad háttámláján ücsörgök és
gondolkozom. Gondolkozom Josh-on, Liam-en és magamon is. Nem értem Liam-et, bár
meghallgatni nem akarom, mert nem érdekel a kifogása. Viszont, tényleg ilyen
szörnyű barátnő lennék? Mármint, ha a pasim lecserél egy olcsó szajhára, akkor
biztosan szörnyű barátnő vagyok. De miért? Hisz semmi rosszat nem tettem. Nem
tehetek róla, hogy nem érzem magam késznek arra, amit minden fiú annyira akar.
Amikor azt mondtam neki, hogy bújjon ágyba, akivel akar, csak ne hagyjon
magamra, azt igazán nem gondoltam komolyan! Mégis ki vesz komolyan, egy
lelkileg roncs lányt, aki épp a kapcsolatát próbálja menteni?! Ez így nem fair,
nagyon nem. Most már mindegy, Josh döntött. Volt választási lehetősége, de ő
mégis a rossz utat választotta. Vagy talán jól tette, hogy megcsalt? Talán nem
is illünk össze annyira? Talán jobbat érdemlek? Millió kérdés, válaszok
nélkül...
-Vissza kéne jönnöd. Már mindenki aggódik miattad.-szólal meg
egy hang mögöttem, és én annyira megijedek, hogy sikeresen hátraesem. A hátamat
fogva ülök fel, és kapom dühösen tekintetem a fiú felé, aki minden erejével
azon van, hogy ne pisilje össze magát a röhögéstől.
-Hadd aggódjanak! Nem érdekel. Nyugodtan menj vissza, majd a
buszban találkozunk.-legyintek, miközben felállok és leporolom magamról a rám
ragadt port. Visszahelyezkedek a helyemre, és nézem a feljövő napot.
-Hát, azt nehezen hiszem, tekintve, hogy fogalmad sincs, hol
vagyunk, és hogy hol a busz.-ül fel mellém, miközben átnyújtja a kabátját, amit
készségesen elfogadok. Hamar magamra kapom, és azonnal megcsap a jellegzetes
kölni illata. Egyszer már volt szerencsém érezni, és akkor is nagyon tetszett.
Ki fogom deríteni, hogy mi ez.
-Nem akarok visszamenni.-hajtom le a fejem és a mamuszom orrát
fürkészem.
-Miért?-teszi fel a teljesen logikus kérdést, amire sajnos nem
tudok válaszolni.-Talán félsz? Inkább hallgasd meg, és rá fogsz jönni, hogy
ezúttal TE tévedtél.-böki meg vállam ujjával, mire akaratlanul elmosolyodom.
-Talán... De mi van, ha nem akarom meghallgatni? Mi van, ha nem
érdekelnek a kifogásai? Egy órával ezelőtt, még azért hevertem romokban, mert
az exem megcsalt. Most én is ugyanezt tettem vele, ami miatt utálom
magam.-öntöm ki a szívem, és még én is meglepődök magamon. Mi volt abban a
kakaóban?
-Ez butaság.-rázza meg fejét.-Először is, ez nem számít
megcsalásnak, hisz tudtommal, te nem csókoltad vissza. Másodszor pedig, emiatt
igazán nem kéne utálnod magad. Én is rengeteg hibát követtem el az életben, de
megtanultam megbocsájtani magamnak. Minden okkal történik, csak várd ki a
végét.-kacsint rám, majd feláll, és a kezét nyújtja felém. Mosolyogva
elfogadom, majd együtt visszaindulunk a szállodába. Bár rettentően fáj
beismernem, de igaza van. Úgy látszik, kissé mellé ismertem őket. Talán mégsem
olyan szörnyűek, mint gondoltam.
-Zayn...-szólalok meg halkan, mikor eszembe jut valami.
-Hm?-néz le rám, hatalmas szemeivel, amik gyönyörűen csillognak,
a gyenge napfényben.
-Köszönöm.-suttogom, lehajtott fejjel, és talán még el is
vörösödöm. Hogy miért? Azt nem tudom. Nem nézek fel, de érzem, hogy mosolyog.
Megszorítja vállam, amit egész út alatt ölelt, hogy kevésbé fázzak, én pedig
hozzábújom, egy rövid, de annál kellemesebb ölelésre.
*
-Srááácok! Ébresztő!-ront be az ajtón Zayn, én pedig kuncogva
követem. Igaz, hogy a nap már felkelt, de még így is alig múlt el 5, így a fiúk
biztos húzzák a lóbőrt.
-Szerintem hagyd, alszanak.-intem le, de épphogy befejezem
mondatom, Zayn-t fejbe vágja egy papucs.
-Mi a...?-fordul meg fejét fogva,én pedig kezemet szám elé téve,
próbálom megakadályozni a fókaröfögésem. Senkit sem szeretnék felébreszteni,-persze,
a papucsoson kívül.-Alszanak, mi?-néz rám olyan, „most szivatsz?” fejjel, én
pedig megvonom a vállam. Célba veszem a szobát, ahonnan a lábbeli repült, majd
egy gyors kopogás után, benyitok. A tekintetem azonnal megtalálja az ágyban
szundizó Niall-t, akin nem is látszik, hogy pár másodperce még papuccsal
dobálózott.
-Talán, alva-ninja vagy?-suttogom mosolyogva, miközben beljebb
sétálok és nézem, ahogy békésen alszik. Valahogy, olyan megnyugtató a
közelsége. Annyira belefeledkezem arca, minden egyes négyzetcentiméterének
tanulmányozásába, hogy fel sem tűnik, Niall már ébren van.
-Nem vagyok „alva-ninja”, de úgy látom, érdekes igen.-nyög fel
fáradtan, miközben felül, a szemét dörzsölgetve.
-Azt hittem alszol!-kiáltok fel a szívemhez kapva, és megdobom
egy párnával. Mégis mi ütött belém? Össze kéne szednem magam, mielőtt még
valami rossz sül ki ebből!-Sajnálom, hogy Zayn felébresztett. Tudod, most egy
kicsit hiperaktív a gyerek.-mosolyodom el, és fejemmel az ajtófelé bökök.
-Semmi gond, úgy is jobb lenne visszamenni a buszba. Ki tudja
Paul, mikor teszi be a lábát.-rántja meg a vállát, majd egy nyújtózkodást
követően, kipattan az ágyból, én pedig azonnal eltakarom a szemem.
-Niall...khm.-bökök fejemmel lefelé, mire elvörösödik és
kitessékel. Hallottam olyan pletykákat, hogy szeretnek meztelenül aludni, de
nem gondoltam volna, hogy igazak is!
-Na mi van?-vigyorog Zayn, gondolom vörös fejemre célozva, mire
megrázom a fejem és a következő szoba felé igyekszem, felkelteni a lakóit.
-Ééébresztőőő!!-török be, felvéve Zayn stílusát, mire az arcomba
repül 2 párna. Csak nem számítottak rám? Elnevetem magam, majd egy „10 percetek
van!” kiáltás kíséretében elhagyom a szobát. Utam a konyhába veszem, hogy igyak
egy újabb kakaót, mivel valahogy muszáj ébren maradnom.
*
A tévé előtt ülök immár 20 kerek perce, miközben már a harmadik
kakaóm fogyott el, de a fiúk még mindig semmi életjelet nem adnak. Nem akarom,
hogy esetleg engem szidjanak le, ha a fiúk nincsenek a helyükön, így inkább
intézkedem.
-Zayn!-nyögök fel, mire hümmög egyet, de a tekintetét le nem
venné arról az idiótaságról, ami a tévében megy. Megforgatom a szemem, és
inkább föltornázom magam álló helyzetbe.-Mindegy. Nem vagy használható
állapotban.-legyintek és elindulok a „Larry rezidencia” felé. Gyors kopogást
intézek az ajtó felé, de miután válasz nem érkezik, kénytelen vagyok benyitni.
-Fiúk...-nem tudom folytatni mondandóm, mivel valami marha
kemény tárgy, egyenesen hasba talál, ami belőlem egy nyögést vált ki. Kis
gombóccá görnyedve próbálok levegőhöz jutni-több, kevesebb sikerrel-miközben
nagyokat lélegzek.-Idióták!-préselem ki fogaim közt, miközben próbálom talpra
állítani magam,-sikertelenül.
-Uram isten, Skyler! Jól vagy?-pattan le az ágyról Louis és
hozzám rohan, majd őt követi Harry ugyanazzal a felkiáltással.
-Persze, nekem a hobbim a hasamat fogva, levegőért
kapkodni!-nézek rájuk eléggé irónikus tekintettel, mire elhúzzák a szájuk és
bocsánatkérő tekintettel néznek rám, de segíteni nem tudnak. Akárhányszor
megpróbálnak felállítani, fájdalmasan felszisszenek, és mivel nem akarnak
bennem ennél nagyobb kárt tenni, inkább nem próbálkoznak. Remek! Ha nem tudod
kiszedni a tehenet az árokból, inkább hagyd, mert tönkre megy a teje... Mivan?!
Milyen hülye hasonlataim vannak?!
-Már megint mivan? Itt nem lehet normálisan aludni.-jön be
morgolódva az ajtón Niall, miközben a fejét vakargatja, de amint meglát, kipattannak
a szemei.-Mi történt? Minden rendben?-ugrik mellém és aggódó tekintettel
fürkészi az arcom. Én csak egy „szerinted?” pillantást küldök felé, amiből
egyből megérti, mi van.
-Fafejűek! Ezt eljátszottátok Zayn-nel is, és akkor sem volt
vicces!-korholja le barátait, majd visszafordul hozzám.-Figyelj Skyler, fel
kéne egyenesedned, mert így semmi levegő nem jut a tüdődbe.-néz rám sokatmondó
tekintettel, amiből leesik a tantusz. A gond csak az, hogy rosszul tűröm a
fájdalmat, és nem hiszem, hogy ez éppen jól esne. Egy aprót bólintok, mire
mögém áll, óvatosan mellkasom aláfog, majd egy halk „sajnálom” után elkezd
felhúzni. Erősen összeszorítom szemeim és próbálom azt képzelni, hogy most épp
egy hatalmas panda ölelget, de ez sem javít a helyzeten.
3 perc kínszenvedés után, végre normálisan kapok levegőt, így
bőven van erőm a sárga földig hordani ezt a két marhát.
-Először is, köszönöm Niall.-ölelem meg, mire egy megkönnyebbült
sóhaj hagyja el a száját.-Másodszor, ti totál meg vagytok hibbanva?! 25 perce
szóltam, hogy 10 perc múlva legyetek készek, de természetesen nem lettetek.
Aztán voltam olyan kedves, hogy szóljak, mennünk kéne, de amikor kopogtam nem
kaptam választ, és amikor benyitottam, hogy azért is szóljak,-veszek nagy levegőt-ti
hozzám vágtok egy könyvet! Mégis honnan szedtétek? És miért ugráltatok az
ágyon? –lehajtott fejjel állnak ellőttem és tűrik a kiabálásom, miközben néha
elhagyja a szájukat egy-egy „sajnálom”. Nagyot sóhajtok, majd megrázom a fejem.-5
percetek van.-fordítok nekik hátat, majd kisétálok a nappaliba, ledőlök a
kanapéra, fejemet pedig Zayn combjára teszem.
-Na mi van kicsilány?-vigyorog az arcomba a pakisztáni szépfiú és
mókásan megböki az orrom.
-Idiótákkal vagyok körülvéve.-sóhajtok, majd lehunyom a szemem
és élvezem a pillanatnyi csendet.-Megkérhetlek valamire?-kérdezem egész halkan,
mert tartok a nemleges választól. Nekem pedig most semmi humorom nincs, Vele
beszélgetni.
-Mond, kicsilány.-dörgöli orrát az enyémnek, amin felnevetek.
-Tudod, Liam....-kezdek bele, mire leint.
-Értem, de tudod mit mondtam. Beszélned kell vele.-néz rám
komoly tekintettel, mire felsóhajtok.-Jól van, most elintézem, de nem
menekülhetsz örökké.
-Majd meglátjuk.-motyogom, miközben felülök, hogy fel tudjon
állni.
*
-Na, akkor mehetünk már végre?-kezdek átváltani hisztérikusba,
az ajtóban toporogva.
-Nyugi.-karolja át a nyakam Hazza és az arcomba vigyorog.
-Ugye tudod, hogy ilyenkor ez a legrosszabb, amit
mondhatsz?-vonom fel a szemöldököm, de azért elmosolyodom.
-Menet, vigyázz! In-du-lás!-adja ki az utasítást Lisi, és
végszóra elindulunk. A lift most sokkal hamarabb jön, mint pár órája,-amit meg
is jegyzek magamnak-(a lift ezért még fizetni fog!) és a portás is sokkal
kedvesebb. Úgy látszik, csak velem ilyenek az emberek. Ez nem az én napom...hetem...hónapom.
A buszra felszállva mindenki célba veszi a szobáját, így én is
így teszek. Rettentően fáradt vagyok, hisz semmit nem aludtam egész este, és bár
3 óra múlva úgyis fel kéne kelnem, kihasználom az addig fennálló időt. Lisi
időközben lecsatlakozik, és a fürdőbe megy, elintézni a dolgait, én pedig az
ajtót kicsapva megcélozom az ágyat. Ám amint belépek a szobába, egy meglepő személlyel
találom szembe magam.
-Te hogy kerülsz ide?-meredek rá hatalmas szemekkel...
