.::Chapter 13: Niall::.

Sziasztok!

Annyira, de annyira sajnálom, hogy ilyen későn hozom! Én tényleg nem így akartam, de meg tudom magyarázni. Már ha van még valaki aki olvassa a blogom...A gépem totál megkergült és nem akart működni, ezért el kellett küldeni a szervizbe, ami...Csehországban van. Azt hittem, hogy legkésőbb csütörtökön már hozhatom a részt, de ez nem jött össze, ugyanis agyrázkódásom volt/van és elvileg nem is lenne szabad képernyőt néznem :/ Aztán tegnap már tényleg fel akartam rakni, de akkor meg lefagyott-.-" Szükségem van egy új gépre...Na mindegy, nem pofázom, inkább mondom a lényeget.

Túl a 10.000 kattintáson*-* Annyira boldog vagyok! Ti vagytok a legjobb olvasók! Köszönöm szépen! 

Annak ellenére, hogy nem volt kommenthatár, 10 kommentet sikerült összerakni! Kissé csalódott vagyok, hiszen 23 rendszeres olvasóm van, és több mint egy hónapotok volt, de nem panaszkodhatok :))

A következőhöz, mit szólnátok a 14 kommenthez? A következő részt is megírtam már, így a felrakással nem lesz gond, még akkor sem, ha nincs gépem, hisz ide bárhonnan beléphetek :))

Remélem a rész hossza, kicsit enyhítő körülmény, és hogy vannak még, akik olvasnak :))

Millió puszi: Cheesegirl

Ps.:Bocsánat, hogy kissé szadista voltam:S

Jó olvasást! <3 i="i">

-Megjöttem!-kiáltom el magam, mikor belépek a busz ajtaján. Sehol senki. Ezért kellett sietnem?!-Hahó! Hol van mindenki?-kérdezem, valószínűleg magamtól. Remek. Hát...ha nincsenek itt, akkor mindegy. A konyhába sétálok, ahol előveszek egy tányért, majd elkészítem a szokásos reggelim, ami müzliből és tejből áll. Kényelmesen helyet foglalok a nappali puha foteljében és csak élvezem a csendet, miközben az ablakon kibámulva élvezem a napsütéses eget.
-Meglepetés!-ugrik elő mögülem Louis és egy vödör jéghideg vizet önt a nyakamba, mire hangosan sikítva ugrok egyet, majd ezzel a lendülettel el is dobom a tálat. A kajám! Most már tudom, mit érez Niall, úgy mindig.
-Te meghibbantál?!-kiáltok rá villámokat szóró szemekkel, és a fürdő felé trappolok. Kicsapom az ajtót és a zuhanyhoz indulok, de sikeresen megcsúszom és hanyatt vágódom. Mikor felpillantok, látom az ajtó tetejére támasztott vödröt, ami kibillen egyensúlyából, és egyenesen a fejemre borul, a ragacsos tartalmával együtt.
-Ó, hogy az a...-kezdenék végeláthatatlan káromkodásba, de felszisszenek, mikor megérzem a bokámba nyilaló fájdalmat.-Ezt nem hiszem el!-motyogom magamnak és megpróbálok anélkül felállni, hogy a bal lábamra támaszkodnék. Kisöpröm arcomból a trutyis hajam, majd a szobám felé veszem az irányt. Hála a végtelen mázlimnak (megvan az irónia?) az első ugrásommal pofára esek a szőnyegben.-Egy zongora nem akar rám esni?!-kérdezem cinikusan, miközben az ég felé pillantok, de a plafonnál tovább nem látok.
-Na mi van, lustálkodsz? Paul nem fog örülni.-tűnik fel a folyosó végén Liam, kezében egy vödörrel, miközben kuncogva rázza fejét.
-Egy: nem lustálkodom, csak energiatakarékos vagyok.-azta, szép kitérés.-Kettő: ha azt...-mutatok undorodva a vödörre-...rám mered önteni, véged. Három: szerintem igazán jól tennéd, ha befognád és a közelembe se jönnél.-mosolygok rá angyalian, mire leolvad a mosolya és tekintetéből is kiszökik a játékos fény.
-Igen, igazad van...Jobb lesz...ha visszamegyek.-dadog össze-vissza, mint egy protkóját vesztett öregember, miközben hol elindul, hol visszafordul.-Szerintem neked is jönnöd kéne.-teszi még hozzá, és már el is tűnik a mögött az ajtó mögött, ahonnan jött. Nagyot sóhajtok, majd feltápászkodom,-ügyelve a lábamra-és az ajtóhoz ugrálok. Mély levegőt veszek, magamra varázsolok egy hatalmas mosolyt, és megpróbálok finoman a lábamra támaszkodni, csakhogy ne legyen feltűnő a dolog. Ez sajnos rossz lépésnek bizonyul, ugyanis automatikusan húzom fel a lábam, ezzel kibillentve magam az egyensúlyomból, de miután visszaszerzem azt, újra rátámaszkodok, ezúttal, esés nélkül. Nem törődve a fájdalommal, kicsapom az ajtót és egy hangos kiáltás után, odabicegek-csak semmi feltűnés, csak semmi feltűnés-a kanapéhoz, és befészkelem magam, Larry Stylinson közé, aminek láthatóan egyikük sem örül.
-Miről maradtam le?-nézek körbe és ekkor tűnik fel, hogy Lisi sehol sincs. Még mindig alszik?-És hol van az én drágalátos barátnőm?
-Egy alapos fejmosásról, amit még bepótolunk és alszik, mert neki ehhez semmi köze.-kiabál Paul, fogalmam sincs miért, mire hatalmas szemekkel nézek rá.
-Először is, vegyél be egy nyugtatót.-mosolygok rá angyalian, mire a fiúk felkuncognak.-Másodszor meg, mit csináltam, már megint? Most jó kislány voltam!-tárom szét a karom értetlenül és nem feltűnően arrébb mozdítom a lábam, reménykedve abban, hogy tompul a fájdalom. Tisztelettel jelentem, tévedtem.
-Hát, ez...-kezdi paprikavörös fejjel a férfi, de telefonja félbeszakítja. Rápillant a kijelzőre, majd vissza rám.-Ezt majd megbeszéljük.-legyint, és kivonul a színről.
-Okééé, ez fura volt.-szögezem le, mire a fiúk egyetértően bólogatnak.-Na, nyomás készülődni. Nemsoká indulnunk kell. Légyszíves valaki keltse fel Lisi-t, köszönöm.-adom ki az utasításokat, miközben felkészülök a felállásra. Hogy fogom egész nap tettetni, hogy minden rendben? Annyira nem vagyok jó színész! Bár ha apám muffinjára, képes vagyok vigyorogva azt mondani, hogy finom, akkor semmi sem lehetetlen.
-Te nem mész? Csupa víz, meg trutyi vagy.-mér végig vigyorogva Louis, mire kecsesen hasba vágom. Harry szabályosan felvisít mellettem, Zayn pedig csak annyit dünnyög, hogy "idióták". Diadalittasan elvigyorodom és a szenvedő Louis-ra pillantok.
-Sipirc!-emlékeztetem őket, mire egyszerre próbálják elhagyni a szobát.
-Idióták.-ismétli meg magát Zayn, és kilöki a fiúkat az ajtón, akik sikeresen megismerkednek a szőnyeggel, ahogy én is tettem korábban.
-Minden rendben?-jön vissza Niall, és aggodalmas szemekkel fürkészi arcom.
-Persze.-veszem elő, legtökéletesebb álmosolyom.-Miért?-nézek rá értetlen arccal.
-Hm...-hümmög, az állát vakargatva, miközben engem tanulmányoz összeszűkített szemekkel. Odasétál a fotelhez, majd leül mellém és mélyen belenéz a szemeimbe. Azta! Ez ám a szép szempár!-Hm...
-Hazudsz.-jelenti ki határozottan, és a hatás kedvéért még bólint is egyet. Alig észrevehetően, nyelek egy nagyot, majd újra felveszem tökéletes álarcom.
-Miről beszélsz?-nézek rá hatalmas szemekkel, miközben próbálom a legdöbbentebb arcom mutatni.Semmi szükségem arra, hogy bármelyik neander-völgyi rájöjjön a kis balesetemre. Majd ebédszünetben elmegyek, a turné idejére felfogadott dokihoz, aki majd kijelenti, hogy semmi bajom, csak egy egyszerű bibi.
-Tudod, lehet, hogy a többiek nem vették észre, de én igen. Amikor bejöttél, olyan furcsa volt az arcod. Mintha nem lenne minden rendben.-tájékoztat az ír szépfiú, mire beharapom az ajkam.
-Tévedsz! Semmi gond nincs! Menj készülődni.-szólok rá, de ő nem mozdul.
-Rendben, de előbb megkérhetlek valamire?-néz rám kérdőn, miközben feláll.
-Bármire, ha végre békén hagysz.-sóhajtok, miközben megforgatom a szemem.
-Állj fel.-kéri nemes egyszerűséggel, mire kérdőn nézek rá.-Csak csináld.-megvonom a vállam, és felállok, persze úgy, hogy nem nehezedem a bal lábamra. Közelebb lép hozzám, szinte érzem leheletét, mire megint beharapom a szám. Mire készül? Jobb lábát óvatosan előre tolja, így az én balom mellé kerül, mire elvigyorodik.
-Mit csinálnál, ha én most kigáncsolnálak?-picsába! Pont a szőke jött volna rá? Ilyen nincs!
-Se-semmit.-találom meg a hangom, miközben töretlenül bámulok a szemeibe.
-Ne csináld ezt. Inkább mond el, hogy mi történt. Nem akarok neked fájdalmat okozni.-néz rám kérlelően csillogó kék szemeivel.
-Nem fájna, hisz nincs semmi bajom. Maximum a fenekem, ahogy ráesek.-makacsolom be magam. Ha tudja, hogy mi van, akkor nem fogja megtenni, így nem kell attól tartanom, hogy most mi lesz. Még közelebb lép,-már ha ez egyáltalán lehetséges-és lábát, az enyém mögé helyezi, majd finoman meglöki azt, mire elfojtok egy szisszenést. Belemarkolok pólójába és összeszorítom a szemeim, miközben várom, hogy kirúgja a lábam. Bár persze nem fáj, csak...hagyjuk.
-Ne csináld...-suttogom, szinte alig hallhatóan, egyrészt a fájdalom miatt (jó, talán egy picit), másrészt attól való félelmem miatt, hogyha felemelem a hangom, elsírom magam.
-Eszemben sincs.-rázza meg fejét, mire megkönnyebbült sóhaj hagyja el a szám.-Szóval?-néz rám kérdőn, bár szerintem sejti, hogy mi történt.
-Nem történt semmi, csak megcsúsztam, és beütöttem a lábam. Holnapra már kutyabaja sem lesz.-legyintek, mire Niall lemondóan megrázza a fejét, és lenyom a kanapéra.
-Megnézhetem?-persze, a lábam egy múzeum! Elém guggol, majd finoman megemeli lábam, mire felszisszenek.
-Bocsánat.-néz rám nagy szemekkel, mire megrázom a fejem.-Ajh, te egy ritka szerencsétlen ember vagy! Szólj, ha fáj!-parancsol rám, majd elkezdi finoman tapogatni a lábam.
-Áu,áu,áu,áu!-szisszenek fel, mikor elér a fájdalmas ponthoz.-Mármint...khm...ez csikiz?-rögtönözök valami marhaságot, de inkább tűnik kérdésnek, mint sem kijelentésnek.
-Ugye tudod, hogy ez nem csak egy egyszerű bibi?-néz rám, fél szemöldökét felvonva.-Nem mondom,hogy eltört-bár megvan rá az esély-, de egy ficam biztos. És tudod, hatalmas marha vagy, amiért nem szóltál rögtön valakinek, hanem még rá is nehezedtél. Ilyenkor pihentetni kell, nem megerőltetni.-böki meg orrom hegyét, mire elmosolyodom, de ez hamar le is olvad rólam.
-Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Főleg nem a fiúknak. Ha megtudnák, egész biztos vagyok benne, hogy valamelyikük értesíti apámat, arra viszont semmi szükségem.-nézek rá kérlelően, mire bólint és a kezét nyújtja. Kérdőn nézek rá, mire megforgatja szemét és megfogja a csuklóm.
-Azt mondtad, nem tudhatják a fiúk, és nem azt, hogy nem segíthetek. Mellesleg, nem tudom hogy gondoltad, hogy ilyen lábbal mászkálsz egész nap. Azt tudtam, hogy erős lány vagy, de hogy ennyire!-csodálkozik el és felhúz, miközben én ugyanezt teszem a lábammal.-Szerintem itthon kéne maradnod.-néz végig rajtam aggodalmas tekintettel, és beharapja a száját.
-Nincs semmi bajom. És amúgy is, a dolgom, hogy rátok felügyeljek, úgyhogy megyek.-csapom vállba, mire elvigyorodik. Benyúl a térdhajlatomhoz,-áááá, csikis vagyok-és a derekam köré fonja kezét, majd egy finom mozdulattal felkap.-Mi?! Teszel le, de azonnal!? Nem vagyunk ám, ilyen jóban!-kezdem el püfölni a mellkasát, mire édesen felkuncog.
-Sajnálom, de ez van. Nem hagyom, hogy önfejűsködj és használd a lábad.-néz le rám kaján vigyorral, mire megforgatom a szemem. Biztos vagyok benne, hogy élvezi...-Na akkor, gondolom hajat szeretnél mosni.-bólintás.-Akkor irány a fürdő!-lövi ki magát, de természetesen megbotlik a szőnyegben.
-Elsődleges feladat: eltüntetni ezt a rohadt szőnyeget!-morgolódom, miközben felállok és fél lábon ugrálva eljutok a fürdőig. Niall csak mosolyogva, és lemondóan megrázza a fejét, miközben felül.-És Niall...-dugom még ki egy percre a fejem, mire felkapja sajátját.-Köszönöm.-mosolygok rá, ő pedig ledöbbenése után, ugyanígy tesz.

*30 perccel később*

Most rettentő büszke vagyok magamra, ugyanis sikerült hajat mosnom és megfürdenem, méghozzá úgy, hogy csak az egyik lábam használtam. Jelenleg a szobámban ülök, már felöltözve és természetesen nem magassarkúban. Bár őszintén szólva, az lenne a legkényelmesebb ha papucsban, vagy leginkább mezítláb lehetnék, de sajnos ez nem lehetséges, ugyanis akkor a többiek meglátnák a lábam, aminek csak rossz vége lehet. Hangosan sóhajtva dőlök hátra, mikor halk kopogás üti meg a fülem.
-Gondoltam szólok, hogy 5 perc és indulunk, csak Zayn még belövi a séróját. -kukkant be az ajtón Niall, majd engedélyemet meg sem várva belép, miközben azt mormogja, hogy biztos benne, hogy az 5 percből, akár 20 is lehet.-Minden rendben?
-Már miért ne lenne?-forgatom meg a szemem, miközben felülök.-Niall, ne dramatizáld túl a dolgokat, ez csak egy szimpla bibi.-csusszanok arrébb, mielőtt még rám tehénkedne.
-Nem vagy egy könnyű eset.-rázza vigyorogva a fejét, mire vállba bokszolom.
-Az lehet, de nem is akarok az lenni. Jó nekem úgy is, hogy sokan nem bírják a burám.-nyújtom rá a nyelvem, és felpattanok...-Azt a rohadt...Hogy lehetek ennyire hülye! A marhaságotok fertőző.-ugrálok fél lábon körbe-körbe, miközben cifrábbnál cifrább káromkodások hagyják el a szám.
-Wow, nőies.-pattan fel, és elkapja a derekam, majd azzal a lendülettel finoman az ágyra dob.-Na, te hatalmas szamár, most hogy kijajgattad magad, és sikeresen eltörted a lámpád, megnyugodtál?
-Persze apuci, sajnálom.-nézek rá angyalian, egy 3 éves hangjával, mire ismét felnevet.
-Jól van. Na, de most komolyan. Rendben vagy?-néz rám komoly tekintettel, ami kissé megrémít. Jó gyorsan tud hangulatot váltani.
-Niall, tényleg minden rendben.-simítok végig karján és halványan elmosolyodom.-Ne aggódj, nagy kislány vagyok.-kacsintok rá, és újra felpattanok-ezúttal nagyobb elővigyázatossággal.

* 2 és fél órával később /arénában/*

-Rendben fiúk! 15 perc szünet!-kiáltok a színpadra, mire mindannyian felsóhajtanak és olyanokat mormognak, hogy "hárpia" meg "házisárkány". Én ezeken csak jót mosolygok.
-Végre! Már éhen halok!-rohanja le Niall a svédasztalt, és a maga elé vett tányérra tesz mindent, amit talál.
-Idióta! Még 3 óra és ebéd. Nem bírod ki?-bicegek mellé, és elveszek egy banánt, mire a szemöldökét kezdi húzogatni.-Csak szeretnéd Horan!-lengetem előtte a gyümölcsöt, és hátat fordítok a büfének, majd egy asztalhoz bicegek, ahol helyet is foglalok. A kis szöszi követ, majd miután szabályosan levetődött a székre, zabálni kezd. Egy darabig csöndben ülünk. Én nézem az éppen valami roppant fontos dolgon vitázó srácokat, Niall pedig épp egy szendvics fóliájával küzd.
-Add ide, te szerencsétlen.-kapom ki a kezéből az ételt, majd egy egyszerű mozdulattal kinyitom, és visszaadom neki. Ő csillogó szemekkel bámul rám, majd 3 harapással be is falja a kezében tartott kaját, mire  nekem a földön koppan az állam. Diadalittasan elvigyorodik, és hátrapillant a fiúkra, majd vissza rám.
-Hogy bírod?-kérdezi kissé halkabban, mire elmosolyodom. Fölöslegesen szólok rá milliószor, hogy ne aggódjon, hisz úgyis fog.
-Niall, semmi nem változott fél óra alatt.-forgatom meg a szemem. Bizony, a kis ír még a próba alatt is vagy tízszer odatátogott nekem egy "Minden oké?"-t, amitől már a falon vagyok. De nem hibáztatom, hisz ő ilyen. Aggódik az emberekért, akkor is ha csöppet sem állnak közel hozzá.
-Bocs, hogy aggódom.-mormogja, miközben lehajtja a fejét és az asztalt kezdi el tanulmányozni. Remek.
-Nem az a gond, hogy aggódsz, hanem az hogy ennyit, és hogy értem. Fogd fel, hogy tudok magamra vigyázni és semmi szükségem arra, hogy miattam aggódjanak.-magyarázom neki halk hangon, mert csöppet sem akarok veszekedni, de úgy tűnik, valami nagyon elvette a szőke manó jókedvét.
-Akkor tudod mit?-kérdezi ironikusan, miközben szemrehányóan rám néz.-Teszek rá, hogy jól vagy-e, vagy kell-e segítség! Boldogulj egyedül, de ha lebuksz, rám ne számítsz. Én ugyan nem fogok neked falazni.-fakad ki, aminek nem értem okát.
-Hé, jól vagy? Mi a baj?-pillantok rá, miközben megérintem a karját, amit ő azonnal elránt.
-Nincs semmi bajom, csak tudod elegem van abból, hogy én próbálok kedves lenni veled, de te mégis...ilyen vagy.-mutat végig rajtam. Most miről beszél? Hisz vele kifejezetten emberien viselkedem, és a bunkó megjegyzéseimet is csak magamban üvöltöm el.
-Nem értelek.-rázom értetlenül a fejem és felállok, hogy arrébb sétáljak, ugyanis a fiúk épp felénk tartanak-szintén hatalmas tálcákkal-és nem akarom, hogy bármit is sejtsenek.-Én igazán próbálkozom. Szerintem egyáltalán nem vagyok bunkó veled, sőt kifejezetten kedves vagyok, de te mégis az ellenkezőjét állítod. Látod, ezért nem vagyok kedves a magad fajtákkal. Mert csak színészkedtek és megjátsszátok magatokat. Ilyenek a hírességek, felfuvalkodottak és beképzeltek. Azt hittem te nem vagy olyan, mint a többi, de láthatóan tévedtem.-suttogom lehajtott fejjel és elindulok a székek felé, mert megpillantom barátnőm, aki egyébként fogalmam sincs, hol volt eddig. Még egyszer ránézek Niall-re, akinek a feje paprika vörös, és szemében a mérhetetlen düh tükröződik. Intek a fiúknak, akik épp leülnek, majd elbicegek-persze feltűnésmentesen.
-Skyler, valami fontosat kell mondanom, gyere velem.-ragadja meg a karom Paradicsom és a kijárat felé kezd ráncigálni. Legszívesebben ordítanék a lábamba belenyílaló fájdalom miatt, de nem teszem, mert az mégiscsak fura lenne.
-Niall állj meg, ez fáj.-küszködöm könnyeimmel, de egyik fülén be, másikon ki. Ez a szituáció eszembe juttatja velem a diszkóban történteket, amitől remegni kezdek. 2 perc kínkeserves gyors séta után végre megáll és a csuklómat is elengedi, amit reflexszerűen kezdek masszírozni. Nagyokat fújtatva sétál körbe-körbe, majd miután felrúg egy kukát, mély levegőt vesz, és csak úgy, a mocskos sikátor közepén, leül. Erőt veszek magamon-amire most szükségem van, ugyanis valljuk be, kissé megrettentem-és odabicegek hozzá, majd elé guggolok.
-Mi a baj? Látom, hogy valami nincs rendben. Te nem ilyen vagy.-simítok végig kézfején, de ellöki azt.
-Menj innen.-suttogja fojtott hangon, ami már kissé a sírásra hasonlít. Mi történhetett, ami ennyire rosszul érinti?
-Azt nehezen, tekintve, hogy te rángattál ide, és hogy most szerintem képtelen vagyok a lábamra állni.-mosolyodom el halványan. Cseppet sem haragszom. Bár ez lenne a normális, tőlem meg pláne, valahogy mégsem tudok. A gondolataim Niall-el vannak lefoglalva, amit igencsak furcsállok. A kis lóhere önzetlensége ragadós...Már csak ez hiányzott.
-Én...-próbálja megtalálni a szavakat, de hangja sírásba fullad. Kissé közelebb csúszok és átölelem, annak ellenére is, hogy tudom, el fog lökni magától.-Ne gyere a közelembe.-suttogja és félretaszít. Lottóznom kéne...
-Niall, hagyd hogy segítsek. Kihagyhatatlan ajánlat, főleg ha én mondom.-próbálok poénkodni, de még csak arra sem méltat, hogy rám nézzen. Hangosan kifújom a levegőt, majd elé ülök,-egy szisszenés kíséretében-és leemelem kezeit térdeiről. Előrébb csúszom két lába közé, majd álla alá nyúlok és felemelem fejét. Halványan elmosolyodom, ahogy a tengerre emlékeztető szempárba nézek, amik most leginkább egy elapadhatatlan vízesésre hasonlítanak. Szólásra nyitja száját, ám én megrázom fejem jelezve, hogy fölösleges. Kitárom karjaim és biztatóan rá mosolygok, mire ő zokogva ölel át, és áztatja pulcsimat. Szinte görcsösen kapaszkodik belém, én pedig apró köröket leírva hátán, próbálom megnyugtatni.
-Annyira sajnálom!-motyogja mellkasomba, mire elmosolyodom.
-Semmi baj. Mindenkinek lehetnek rossz napjai.-felelek lágy hangon. Teljesen ledöbbenek magamon. Mikor lettem én ilyen...önzetlen és kedves?! Jelenleg a lábamba nyilaló fájdalom sem érdekel, a lényeg, hogy Niall rendben legyen.
Úgy látszik, tényleg megváltoztam...

.::Chapter 12: Kételyek::.

Sziasztok! 

Na meghoztam a részt:D Kissé csalódott vagyok, ugyanis több,mint 1 hét kellett a 13 kommenthez, miközben 22 rendszeres olvasóm van:/ Félre ne értsetek! Hálás vagyok, amiért egyáltalán olvassa valaki a blogom, de sokkal gyorsabban szoktak összejönni a hozzászólások...Talán valamit rosszul csinálok? Ha igen, szóljatok és megpróbálok javítani rajta:) 
Na mármost:D Ki szeretnék próbálni valamit, ha nem bánjátok:$ Ehhez a részhez nincs kommenthatár. A következő fejezetet hétvégén teszem fel, és kíváncsi vagyok, hány kommentet tudtok összegyűjteni magatoktól:)) Ki tudja, ha így is lesznek visszajelzések, lehet nem is lesz több kommenthatár:) 
Még annyit szeretnék mondani, hogy aki névtelenül ír, az kérlek biggyessze oda a bejegyzés végére a nevét, hogy azért képben legyek:)

Jó olvasást xo

*Skyler szemszöge*

-Te hogy kerülsz ide?-meredek rá hatalmas szemekkel...

-Beszélnünk kell!-pattan fel az ágyról, majd sietve elém lép. Hirtelenjében köpni-nyelni nem tudok.
-Ó, nem, nem! Nekünk semmi beszélnivalónk nincs!-lököm meg mellkasánál fogva, mielőtt még bűvköre magával ragad.-Egyáltalán hogy kerülsz ide? Hogy jöttél fel? És honnan tudtad, hol vagyok?-teszem fel a kérdéseket, miközben bezárom az ajtót. Nem örülnék neki, ha most valaki betoppanna.
-Repülővel jöttem, és a sofőr engedett be, miután elmondtam, hogy ki vagyok, és miért jöttem. Az utolsó kérdésre, nem válaszolnék biztonsági okokból.-vakargatja a tarkóját, miközben a földet pásztázza: zavarban van.
-Aha.-fonom össze kezeim a mellem alatt, és nekidőlök az ajtónak.-És pontosan, miért is jöttél?-fúrom tekintetem övébe mikor felnéz, csak hogy véletlenül se tudjon hazudni nekem.
-Szóval meghallgatsz?-néz rám reménykedve, mire összeszorul a szívem. Szeretem. Tiszta szívemből szeretem, és bár elvesztette a bizalmam, félek hamar vissza tudja szerezni, ha hagyom, hogy megmagyarázza a dolgot. De mit tehetnék? Vele szemben, túl engedékeny vagyok.
-Ezt még meg fogom bánni.-sóhajtok egy nagyot, majd ellököm magam az ajtótól és az ágyamhoz sétálok, majd miután leülök, megpaskolom magam mellett a helyet, jelezve, hogy ő is üljön le.
-Köszönöm.-hallat megkönnyebbült sóhajt, és miután leül mellém, megfogja a kezem.
-Azt mondtam, hogy megmagyarázhatod, nem azt, hogy megbocsájtottam.-rántom ki kezem szorításából, miközben rá se nézek. Sóhajt egyet, majd kicsit távolabb ül tőlem. Legszívesebben szólnék, hogy jöjjön vissza, de nem tehetem. Most erősnek kell lennem.
-Szóval, miután elmentél Lara rendezett egy bulit, mivel az apja vett neki valami villát vagy mi, és ezt megakarta ünnepelni.-kezd bele mondókájába, én pedig figyelmesen hallgatom. Remek! Még valami amivel henceghet!-Rengetegen voltunk, de a pia még annál is több volt. Nem ittam sokat, csak 5 vagy 6 pohárral, de ahhoz elég volt, hogy kissé felszabadultabb legyek. Egyszer csak ott termett mellettem Lara és elhívott táncolni. Gondoltam abból még semmi rossz nem lehet, így nem ellenkeztem. Aztán a táncunk egyre intimebb lett, és én azon kaptam magam, hogy Lara lesmárolt. Nem tudom miért, de hagytam magam, és gondolom innen már nem akarod tudni.-mosolyog kínosan, a földet pásztázva. Ahogy belegondolok, hogy azok ketten mit műveltek együtt, rám tör a hányinger és érzem, hogy a sírás fojtogat. Remek kombináció!
-Rettentően bánt, amit tettem. Nem is értem, hogy lehettem képes erre, hisz téged szeretlek. De kérlek próbáld a helyembe képzelni magad! Már majdnem fél éve együtt vagyunk, és ez egy tinédzser fiúnak rengeteg idő! Tudom, hogy rossz amit tettem, hogy nem érdemlem meg a bocsánatod, de kérlek adj még egy  esélyt!-néz rám kérlelő szemekkel, majd látom ahogy arcán lefolyik egy könnycsepp. Még soha nem láttam sírni. Tényleg ennyire fontos lennék neki?
-Nem, sajnálom, de nekem ez nem megy.-rázom meg fejem, és erősen lehunyom szemeim, mielőtt még elbőgöm magam.-Szeretlek, de túlságosan fáj amit tettél. Kérlek hagyj időt gondolkodni.-kérem elhaló hangon, és érzem, ahogy elkezdenek folyni könnyeim.
-Rendben, annyi időt kapsz amennyit csak szeretnél.-ül szorosan mellém, és kezével végig simít arcomon, majd letörli a rajta éktelenkedő könnycseppjeim.
-Ne legyél ilyen! Most épp haragszom.-szipogok, miközben tekintetét belefúrja enyémbe. Elmosolyodik, majd egy puszit nyom homlokomra, mire elvörösödök.
-Na, jobb lesz, ha megyek.-áll fel és megindul az ajtó felé.
-Várj! Kikísérlek.-pattanok fel én is, és utána eredek.
Az ajtón kilépve, megcsap a reggeli levegő illata, amiből jó mélyet szippantok, majd elmosolyodom. Josh hátranéz rám, elmosolyodik, majd egy hirtelen lépéssel megszünteti a kettőnk közti távolságot.
-Ne feledd, én várni fogok rád.-simítja kezét arcomra, majd csókot lehel ajkaimra.Hirtelenjében köpni-nyelni nem tudok, de mielőtt bármit reagálhatnék, már kaján vigyorral az arcán bámul rám.
-Ezt ne csináld többet.-vágom fejbe, mire feljajdul, majd lehajtja a fejét, és egy "sajnálom" után távozik. Egy darabig nézem távolodó alakját, miközben gondolkozom. Hogy min? Azt nem tudom, de valami furcsa érzésem van, és nem tudok rájönni, hogy mi az. Beérve a szobámba, ledobom magam az ágyra, majd mély levegőt veszek, és hosszan kifújom azt.
-Valami gond van?-jön be Lisi a szobába, turbánnal a fején, amin akaratlanul is felnevetek.
-Te komolyan ilyenkor mosol hajat? Hogy van neked ahhoz energiád?-vigyorgok rá, miközben helyet foglal mellettem, majd ledől mellém, és nemes egyszerűséggel pofán csap a hajával.
-Szükségét éreztem.-rántja meg a vállát, majd oldalra fordítja a fejét.-Szóval, mizujs?
-Történt egy s más, az elmúlt pár órában.-húzom el a szám, majd mély levegőt veszek, és belekezdek.-Röviden: Josh megcsalt Lara-val, aztán valami redbullal működő repcsivel idejött, és magyarázkodott egy sort. Én pedig annyira szeretem, hogy félek megbocsájtok neki, annak ellenére, hogy darabokra törte a szívem.-hunyom le a szemem, majd erőt veszek magamon, és mosolyogva barátnőm felé fordulok.
-Várj...-kezd el töprengeni és már előre sejtem mit fog kérdezni.-Milyen redbullos repcsi?-néz rám nagy szemekkel, mire homlokon csapom magam. Tévedtem, ennek a lánynak néha nagyon szőke a kicsi feje.
-Hát, azt, hogy megcsalt, olyan hajnal 3 körül mondta el, és amire hazaértünk már itt volt. Nem tudom, ez hogy lehetséges, de az most nem is fontos.-rázom meg a fejem, mire egyetértően hümmög.
-És, hogy vagy?-kérdezi óvatosan, mire elgondolkodom. Pár órája, még darabokban hevertem, de hála Zayn-nek, ennek már nyoma sincs. Aztán jött Josh, és én megint szörnyen éreztem magam, de per pillanat nem tudom.
-Furcsán.-adok érdekes választ kérdésére, de tényleg így van. Barátnőm kérdőn néz rám, mire megforgatom  a szemem.-Josh pár perce ment el, és én kikísértem. Amikor elköszönt megcsókolt, de én nem csókoltam vissza. Semmit sem csináltam , ő pedig 2 másodperccel később, el is húzódott tőlem. Természetesen fejbe vágtam, mert ilyen nem csinálhat csak úgy, főleg, hogy még mindig nem bocsájtottam meg neki.-fújom ki hosszan a levegőt.-De azóta a csók óta, valami furcsa érzésem van, amit nem tudok azonosítani...-ráncolom homlokom.
-Értem.-hümmög nagyokat, de van egy olyan sejtésem, hogy igazából nem is érti.-Szerintem menj, szellőztesd ki a fejed. Ez általában beválik, nem?
-De, igazad van.-bólogatok bőszen, majd megölelem és felállok mellőle.-Azt hiszem átöltözöm.-nézek végig magamon, majd elfintorodom. Hogy voltam képes, ebben a maci-ruciban lenni, ennyi ideig?!
-Már épp kérdezni akartam, hogy hogy bírod.-kuncog Eli, majd bebújik a takaró alá, rám kacsint, majd a fülesét bedugva, háttal fordul nekem. Sietősen a ruhakupachoz nézek, amit még múltkor ejtettem el, és valami kényelmes, de csinos ruha után kutatok. Előrántom a sötét farmer sortom, egy trikót és-a hidegrevaló tekintettel,-egy bő pulcsit, majd magamra kapkodom őket. Felhúzom a fehér conversem, majd halkan kisurranok az ajtón.
Mélyet szippantok az amerikai levegőből, miközben kényelmes tempóban megindulok előre és gondolkozom. Mi volt annyira más, mint máskor? Eddig akárhányszor megcsókolt, úgy éreztem ott olvadok el, hogy csókja olyan nekem, mint a levegő, hogy ő a másik felem. Most valahogy ez az érzés hiányzott...Mintha a csókja űrt hagyott volna maga után. Talán már nem szeretem annyira, mint régen? Talán mégsem tudok olyan könnyen megbocsájtani neki, mint ahogy gondoltam? Lehetséges, hogy végleg elvesztette a bizalmam? Fogalmam sincs. És megint itt tartok. Kérdések, válaszok nélkül...Sokkal egyszerűbb is lehetne ez az egész, ha megtalálnám a válaszokat.
-A francba!-kiáltok fel halkan, már egy nagy gumiban ülve, ami egy nagyobb fára van kötve. Lehunyom a szemem, és erősen gondolkodom, remélve, hogy megtalálom a keresett válaszaim. Talán a veszekedés miatt távolodtunk el egymástól. Hisz azelőtt ez sosem történt meg, és úgy tűnik, mi az ilyet nem tudjuk kezelni. Lehetséges, hogy minden az én hibám? Mert hát a veszekedés, amiatt volt, hogy újabb turnéra megyek, ergo miattam. Josh azért csalt meg, mert nem bírt már magával, tehát én nem tudtam megadni neki amire szüksége lett volna. Ez már biztos: én okoztam a kapcsolatunk végét...
-Haló?-szólok bele a telefonba, miután két percig hagytam csörögni. Nem tehetek róla, tetszik a csengőhangom.
-Te meg hol a fészkes fenében vagy?!-üvölt bele a telefonba valamelyik idióta, mire gyorsan messzebb rakom a fülemtől a készüléket, mielőtt halláskárosodást szenvedek.
-Szia Zayn. Eljöttem egy kicsit sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem.-mondom közömbös hangon, ugyanis az előbbi felfedezésem nem dobott fel túlzottan.
-Igazán szólhattál volna! Én meg már azt hittem...-hagyja félbe mondatát, mire felhúzom a szemöldököm. Mit? Hogy elmentem bankot rabolni?-Mindegy. Gyere vissza, mert Paul feje, kissé paradicsomszerű.-kuncog a telefonba, mire elmosolyodom. Vicces belegondolni abba, hogy Paul ordibál a fiúkkal, miközben Niall nagy szemekkel néz rá, mert meg akarja enni.
-Hallottam Malik! Cowell, azonnal told ide a képed, mert nem állok jót magamért!-üvölt bele a telefonba Paul.
-Igenis, uram!-vágom magam haptákba, bár ők ezt nem látják. Leteszem a telefont, majd széles mosollyal, és szapora léptekkel indulok vissza a buszhoz.

.::Little Things::.

Sziasztok!

Bocsánat, ez még nem a rész. Ahhoz még kell 4 komment. Muszáj ezt megosztanom veletek, mert annyira büszke vagyok! Általában délután 4-ig alszol, de most fölkeltem csak azért, hogy hallhassam a premiert a rádióban:') Jaj, úgy bőgtem, mint egy csecsemő! IMÁDOM!!! Megint nagyot alkottak a férjeink:') <3 nbsp="nbsp">

Puszi:Cheesegirl xxoo

Sajnos csak így tudom betenni, mert valami baj van a videó konfigurásával:/

http://www.youtube.com/watch?v=6wBzR7zhA0g&feature=g-all-u


Ps: A képeket nyugodtan lehet vinni:))

 

.::Chapter 11: Határozottan több, mint közöny (teljes)::.

Sziasztok!:3 

És íme, feltámadtam hamvaimból:) Sajnálom, hogy eddig tartott, de 4 órával ezelőttig, totál meg volt kergülve a blogspotom:S Nem tudtam bejegyzést közzétenni, a chat-et sem láttam, akárcsak a rendszeres olvasóim...Na mindegy, ez mind lényegtelen:)

Amikor sikeresen láttam mindent, az első ami feltűnt az a 22(!!) rendszeres olvasó volt! Nagyon szépen köszönöm! Már mióta nem volt rész, és ti ahelyett, hogy elpártolnátok tőlem, még többen lesztek:') Ez nagyon jól esik<3 nbsp="nbsp">

A másik dolog: megkaptam a harmadik díjam!*-* Holnap ki is teszem (már ha érdekel valakit).
Nem akarom tovább húzni az időt, inkább jöjjön a lényeg: mit szólnátok 13-14 kommenthez? Szerintem simán összejön:) Nem rakom magasabbra, hisz rengeteget kellett várnotok:/ Az 'olvastam' gomb se árválkodjon;)

Jó olvasást! <3 nbsp="nbsp">

Ps.: Amint megvan a szükséges komment, a rész azonnal felkerül, ígérem!!

-Kérlek, ne haragudj.-fordít maga felé az illető és megcsókol...

Időt sem hagyva arra, hogy reagáljak hátrébb lép két lépést és sűrű szabadkozásba kezd, amit a kezem csattanása szakít félbe.

-Te meg mi a szart csinálsz!? Teljesen elment az eszed!?-csattanok fel, teljesen jogosan, és villámokat szóró szemekkel meredek Liam-re. (badatuss-szerk.megj.)

-Én...én, nem akartam.-mentegetőzik, maga elé emelt kezekkel és bűnbánó képpel néz rám. Dühömben azt sem tudom, mit kezdjek vele, de mivel apám kinyírna, ha bajuk esne, így inkább egy kiadós leordítás mellett döntök.

-Mi az, hogy nem akartad?! Talán a lábaid elkezdtek maguktól menni, a szád meg csak úgy mozdult vele?! Na, ne nézz már hülyének!-kiabálom, megfeledkezve arról, hogy többen is alszanak már.-Tudom, hogy hallottad a beszélgetésem Josh-sal, úgyhogy nem értem ennek mi értelme volt! Vagy talán pont emiatt tetted?-szemei akkorára düllednek, mintha pudingból lennének, és valóban úgy tűnik, hogy meglepődött. Viszont mivel rólam van szó, tudom, hogy mennyire jó színész is, így hát inkább nem kételkedem a magam igazában.

-Én tényleg nem...-dadogja. Kezd hasonlítani egy kisfiúra, aki először megy iskolába.

-Csak...-próbálom megtalálni a megfelelő szavakat.-Hagyjuk!-fújtatok, majd őt félrelökve átviharzok a lakáson, az ajtót célba véve, de a szerencsémnek hála (érzitek az iróniát?), megint beleütközök valakibe.

-Hohó! Ne olyan sietősen, kislány!-kiált fel egy álmos hang, miközben a karjaival közrefog, hogy ne tudjak tovább menni.-Mi ez a nagy hangzavar? Így képtelenség aludni!-morgolódik, miközben arcomat fürkészi, megjegyzem csukott szemmel...

-Jaj, ne haragudj Harry.-nézek rá bűnbánó szemekkel és megölelem, ő pedig valamit motyogva, hátat fordít és visszamegy szundizni. Okééé.

-Skyler, várj már!-jön utánam Liam és még mindig boci szemekkel mered rám.

-A-a! Csönd legyen!-kiált ki a szobából Harry, igencsak mogorva hangon. Úgy látszik, nem szereti, ha felébresztik... Megforgatom a szemem, majd az ajtót feltépve a folyósóra lépek, ahol balra indulok, a liftet megcélozva. Szerencse, hogy ilyenkor már senki sincs a folyósón, mert tuti idegbetegnek néznének. A lift hívógombját 2 másodpercenként megnyomom, de még így is beletelik 1-2 percbe, mire a lift felér. Ki a fene használja ilyen hajnali órákban?! Fürgén belépek a kabinba, megnyomom a megfelelő gombot, majd a kijelzőt bámulva, egyhelyben toporzékolok, míg azt várom, hogy a felvonó a megfelelő emeleten álljon meg.

-Mivan?!-nézek döbbenten a számlapra, mikor az ajtó kinyílik az 5 emeleten. Az idős hölgy alaposan megbámul, majd fejcsóválva belép a liftbe. Az ajtó becsukódása után, a szűkös szállítóeszköz újra megindul, és ezúttal a megfelelő helyen áll meg. Amint kinyílik az ajtó, megkönnyebbülve lépek a halba, ugyanis a néni rosszalló tekintete mellett, nem volt egy élmény, az amúgy is borzalmas liftezés. Igazából mehettem volna gyalog, de kinek van ahhoz kedve?!

-Elnézést, meg tudná mondani, merre kell menni a parkhoz?-lépek a pulthoz, miközben halkan megszólítom a recepcióst. Kissé mogorván rám néz, majd komótosan elmondja, melyik a helyes irány és figyelmét újra a magazinnak szenteli. Egy biccentéssel köszönöm meg a segítségét, majd a forgóajtó felé indulok, ahol egy kedves mosolyt intézek a portáshoz és kilépek a hűvös, már világosodó utcára. Összehúzom magamon a pulcsit és elindulok a megadott irányba. A séta alatt próbálom jól megjegyezni az utat, hogy vissza is tudjak majd jönni és közben csodálom a hatalmas amerikai épületeket. Mindig képesek ámulatba ejteni, hisz bár Londonban is vannak hasonlók, de valahogy ezek mégis mások. Olyan, eredetiek.

10 perc sem telik bele és már egy pad háttámláján ücsörgök és gondolkozom. Gondolkozom Josh-on, Liam-en és magamon is. Nem értem Liam-et, bár meghallgatni nem akarom, mert nem érdekel a kifogása. Viszont, tényleg ilyen szörnyű barátnő lennék? Mármint, ha a pasim lecserél egy olcsó szajhára, akkor biztosan szörnyű barátnő vagyok. De miért? Hisz semmi rosszat nem tettem. Nem tehetek róla, hogy nem érzem magam késznek arra, amit minden fiú annyira akar. Amikor azt mondtam neki, hogy bújjon ágyba, akivel akar, csak ne hagyjon magamra, azt igazán nem gondoltam komolyan! Mégis ki vesz komolyan, egy lelkileg roncs lányt, aki épp a kapcsolatát próbálja menteni?! Ez így nem fair, nagyon nem. Most már mindegy, Josh döntött. Volt választási lehetősége, de ő mégis a rossz utat választotta. Vagy talán jól tette, hogy megcsalt? Talán nem is illünk össze annyira? Talán jobbat érdemlek? Millió kérdés, válaszok nélkül...

-Vissza kéne jönnöd. Már mindenki aggódik miattad.-szólal meg egy hang mögöttem, és én annyira megijedek, hogy sikeresen hátraesem. A hátamat fogva ülök fel, és kapom dühösen tekintetem a fiú felé, aki minden erejével azon van, hogy ne pisilje össze magát a röhögéstől.

-Hadd aggódjanak! Nem érdekel. Nyugodtan menj vissza, majd a buszban találkozunk.-legyintek, miközben felállok és leporolom magamról a rám ragadt port. Visszahelyezkedek a helyemre, és nézem a feljövő napot.

-Hát, azt nehezen hiszem, tekintve, hogy fogalmad sincs, hol vagyunk, és hogy hol a busz.-ül fel mellém, miközben átnyújtja a kabátját, amit készségesen elfogadok. Hamar magamra kapom, és azonnal megcsap a jellegzetes kölni illata. Egyszer már volt szerencsém érezni, és akkor is nagyon tetszett. Ki fogom deríteni, hogy mi ez.

-Nem akarok visszamenni.-hajtom le a fejem és a mamuszom orrát fürkészem.

-Miért?-teszi fel a teljesen logikus kérdést, amire sajnos nem tudok válaszolni.-Talán félsz? Inkább hallgasd meg, és rá fogsz jönni, hogy ezúttal TE tévedtél.-böki meg vállam ujjával, mire akaratlanul elmosolyodom.

-Talán... De mi van, ha nem akarom meghallgatni? Mi van, ha nem érdekelnek a kifogásai? Egy órával ezelőtt, még azért hevertem romokban, mert az exem megcsalt. Most én is ugyanezt tettem vele, ami miatt utálom magam.-öntöm ki a szívem, és még én is meglepődök magamon. Mi volt abban a kakaóban?

-Ez butaság.-rázza meg fejét.-Először is, ez nem számít megcsalásnak, hisz tudtommal, te nem csókoltad vissza. Másodszor pedig, emiatt igazán nem kéne utálnod magad. Én is rengeteg hibát követtem el az életben, de megtanultam megbocsájtani magamnak. Minden okkal történik, csak várd ki a végét.-kacsint rám, majd feláll, és a kezét nyújtja felém. Mosolyogva elfogadom, majd együtt visszaindulunk a szállodába. Bár rettentően fáj beismernem, de igaza van. Úgy látszik, kissé mellé ismertem őket. Talán mégsem olyan szörnyűek, mint gondoltam.

-Zayn...-szólalok meg halkan, mikor eszembe jut valami.

-Hm?-néz le rám, hatalmas szemeivel, amik gyönyörűen csillognak, a gyenge napfényben.

-Köszönöm.-suttogom, lehajtott fejjel, és talán még el is vörösödöm. Hogy miért? Azt nem tudom. Nem nézek fel, de érzem, hogy mosolyog. Megszorítja vállam, amit egész út alatt ölelt, hogy kevésbé fázzak, én pedig hozzábújom, egy rövid, de annál kellemesebb ölelésre.

*

-Srááácok! Ébresztő!-ront be az ajtón Zayn, én pedig kuncogva követem. Igaz, hogy a nap már felkelt, de még így is alig múlt el 5, így a fiúk biztos húzzák a lóbőrt.

-Szerintem hagyd, alszanak.-intem le, de épphogy befejezem mondatom, Zayn-t fejbe vágja egy papucs.

-Mi a...?-fordul meg fejét fogva,én pedig kezemet szám elé téve, próbálom megakadályozni a fókaröfögésem. Senkit sem szeretnék felébreszteni,-persze, a papucsoson kívül.-Alszanak, mi?-néz rám olyan, „most szivatsz?” fejjel, én pedig megvonom a vállam. Célba veszem a szobát, ahonnan a lábbeli repült, majd egy gyors kopogás után, benyitok. A tekintetem azonnal megtalálja az ágyban szundizó Niall-t, akin nem is látszik, hogy pár másodperce még papuccsal dobálózott.

-Talán, alva-ninja vagy?-suttogom mosolyogva, miközben beljebb sétálok és nézem, ahogy békésen alszik. Valahogy, olyan megnyugtató a közelsége. Annyira belefeledkezem arca, minden egyes négyzetcentiméterének tanulmányozásába, hogy fel sem tűnik, Niall már ébren van.

-Nem vagyok „alva-ninja”, de úgy látom, érdekes igen.-nyög fel fáradtan, miközben felül, a szemét dörzsölgetve.

-Azt hittem alszol!-kiáltok fel a szívemhez kapva, és megdobom egy párnával. Mégis mi ütött belém? Össze kéne szednem magam, mielőtt még valami rossz sül ki ebből!-Sajnálom, hogy Zayn felébresztett. Tudod, most egy kicsit hiperaktív a gyerek.-mosolyodom el, és fejemmel az ajtófelé bökök.

-Semmi gond, úgy is jobb lenne visszamenni a buszba. Ki tudja Paul, mikor teszi be a lábát.-rántja meg a vállát, majd egy nyújtózkodást követően, kipattan az ágyból, én pedig azonnal eltakarom a szemem.

-Niall...khm.-bökök fejemmel lefelé, mire elvörösödik és kitessékel. Hallottam olyan pletykákat, hogy szeretnek meztelenül aludni, de nem gondoltam volna, hogy igazak is!

-Na mi van?-vigyorog Zayn, gondolom vörös fejemre célozva, mire megrázom a fejem és a következő szoba felé igyekszem, felkelteni a lakóit.

-Ééébresztőőő!!-török be, felvéve Zayn stílusát, mire az arcomba repül 2 párna. Csak nem számítottak rám? Elnevetem magam, majd egy „10 percetek van!” kiáltás kíséretében elhagyom a szobát. Utam a konyhába veszem, hogy igyak egy újabb kakaót, mivel valahogy muszáj ébren maradnom.

*

A tévé előtt ülök immár 20 kerek perce, miközben már a harmadik kakaóm fogyott el, de a fiúk még mindig semmi életjelet nem adnak. Nem akarom, hogy esetleg engem szidjanak le, ha a fiúk nincsenek a helyükön, így inkább intézkedem.

-Zayn!-nyögök fel, mire hümmög egyet, de a tekintetét le nem venné arról az idiótaságról, ami a tévében megy. Megforgatom a szemem, és inkább föltornázom magam álló helyzetbe.-Mindegy. Nem vagy használható állapotban.-legyintek és elindulok a „Larry rezidencia” felé. Gyors kopogást intézek az ajtó felé, de miután válasz nem érkezik, kénytelen vagyok benyitni.

-Fiúk...-nem tudom folytatni mondandóm, mivel valami marha kemény tárgy, egyenesen hasba talál, ami belőlem egy nyögést vált ki. Kis gombóccá görnyedve próbálok levegőhöz jutni-több, kevesebb sikerrel-miközben nagyokat lélegzek.-Idióták!-préselem ki fogaim közt, miközben próbálom talpra állítani magam,-sikertelenül.

-Uram isten, Skyler! Jól vagy?-pattan le az ágyról Louis és hozzám rohan, majd őt követi Harry ugyanazzal a felkiáltással.

-Persze, nekem a hobbim a hasamat fogva, levegőért kapkodni!-nézek rájuk eléggé irónikus tekintettel, mire elhúzzák a szájuk és bocsánatkérő tekintettel néznek rám, de segíteni nem tudnak. Akárhányszor megpróbálnak felállítani, fájdalmasan felszisszenek, és mivel nem akarnak bennem ennél nagyobb kárt tenni, inkább nem próbálkoznak. Remek! Ha nem tudod kiszedni a tehenet az árokból, inkább hagyd, mert tönkre megy a teje... Mivan?! Milyen hülye hasonlataim vannak?!

-Már megint mivan? Itt nem lehet normálisan aludni.-jön be morgolódva az ajtón Niall, miközben a fejét vakargatja, de amint meglát, kipattannak a szemei.-Mi történt? Minden rendben?-ugrik mellém és aggódó tekintettel fürkészi az arcom. Én csak egy „szerinted?” pillantást küldök felé, amiből egyből megérti, mi van.

-Fafejűek! Ezt eljátszottátok Zayn-nel is, és akkor sem volt vicces!-korholja le barátait, majd visszafordul hozzám.-Figyelj Skyler, fel kéne egyenesedned, mert így semmi levegő nem jut a tüdődbe.-néz rám sokatmondó tekintettel, amiből leesik a tantusz. A gond csak az, hogy rosszul tűröm a fájdalmat, és nem hiszem, hogy ez éppen jól esne. Egy aprót bólintok, mire mögém áll, óvatosan mellkasom aláfog, majd egy halk „sajnálom” után elkezd felhúzni. Erősen összeszorítom szemeim és próbálom azt képzelni, hogy most épp egy hatalmas panda ölelget, de ez sem javít a helyzeten.

3 perc kínszenvedés után, végre normálisan kapok levegőt, így bőven van erőm a sárga földig hordani ezt a két marhát.

-Először is, köszönöm Niall.-ölelem meg, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját.-Másodszor, ti totál meg vagytok hibbanva?! 25 perce szóltam, hogy 10 perc múlva legyetek készek, de természetesen nem lettetek. Aztán voltam olyan kedves, hogy szóljak, mennünk kéne, de amikor kopogtam nem kaptam választ, és amikor benyitottam, hogy azért is szóljak,-veszek nagy levegőt-ti hozzám vágtok egy könyvet! Mégis honnan szedtétek? És miért ugráltatok az ágyon? –lehajtott fejjel állnak ellőttem és tűrik a kiabálásom, miközben néha elhagyja a szájukat egy-egy „sajnálom”. Nagyot sóhajtok, majd megrázom a fejem.-5 percetek van.-fordítok nekik hátat, majd kisétálok a nappaliba, ledőlök a kanapéra, fejemet pedig Zayn combjára teszem.

-Na mi van kicsilány?-vigyorog az arcomba a pakisztáni szépfiú és mókásan megböki az orrom.

-Idiótákkal vagyok körülvéve.-sóhajtok, majd lehunyom a szemem és élvezem a pillanatnyi csendet.-Megkérhetlek valamire?-kérdezem egész halkan, mert tartok a nemleges választól. Nekem pedig most semmi humorom nincs, Vele beszélgetni.

-Mond, kicsilány.-dörgöli orrát az enyémnek, amin felnevetek.

-Tudod, Liam....-kezdek bele, mire leint.

-Értem, de tudod mit mondtam. Beszélned kell vele.-néz rám komoly tekintettel, mire felsóhajtok.-Jól van, most elintézem, de nem menekülhetsz örökké.

-Majd meglátjuk.-motyogom, miközben felülök, hogy fel tudjon állni.

*

-Na, akkor mehetünk már végre?-kezdek átváltani hisztérikusba, az ajtóban toporogva.

-Nyugi.-karolja át a nyakam Hazza és az arcomba vigyorog.

-Ugye tudod, hogy ilyenkor ez a legrosszabb, amit mondhatsz?-vonom fel a szemöldököm, de azért elmosolyodom.

-Menet, vigyázz! In-du-lás!-adja ki az utasítást Lisi, és végszóra elindulunk. A lift most sokkal hamarabb jön, mint pár órája,-amit meg is jegyzek magamnak-(a lift ezért még fizetni fog!) és a portás is sokkal kedvesebb. Úgy látszik, csak velem ilyenek az emberek. Ez nem az én napom...hetem...hónapom.

A buszra felszállva mindenki célba veszi a szobáját, így én is így teszek. Rettentően fáradt vagyok, hisz semmit nem aludtam egész este, és bár 3 óra múlva úgyis fel kéne kelnem, kihasználom az addig fennálló időt. Lisi időközben lecsatlakozik, és a fürdőbe megy, elintézni a dolgait, én pedig az ajtót kicsapva megcélozom az ágyat. Ám amint belépek a szobába, egy meglepő személlyel találom szembe magam.

-Te hogy kerülsz ide?-meredek rá hatalmas szemekkel...

.::Rész::.

Hy everybody!

Van egy kis probléma:/ Mint tudjátok, szívatni akartalak titeket azzal, hogy két részletben rakom fel a részt. A gond az, hogy történt egy icipici dolog, amit én ősöknek nevezek. Ők pedig, "csak mert"-nek. A gépem el lett távolítva a közelemből, mondván túl sokat használom-.-" Egy blogerina alap, hogy sokat használja nem?! FUCK LOGIC!!  A lényeg: a rész a gépen, a gép valahol, én pedig teljesen máshol:SS Sajnálom, hogy megint csalódást okozok, de kárpótolni foglak Titeket! Még nem tudom hogyan, de valahogy mindenképp. A 'laptop-visszaszerzési-hadművelet' folyamatban van, csak sajnos nehéz úgy véghez vinni, egy kész tervet, ha az első pont,-vagyis a gép holléte-ismeretlen. Mindenesetre igyekszem, ha mást nem akkor újraírom valamelyik barátnőmnél, és még hétvégén felrakom:))

Bocsánat az esetleges íráshibákért, de sosem voltam jóban, a mobil-bloggerrel:// 

Millió puszi, és ölelés : Cheesegirl

http://media.tumblr.com/tumblr_m33629n6Ms1r9yy07.gif

.:: Chapter 11: Határozottan több, mint közöny (1.rész) ::.

Sziasztok! 

Köszönöm a türelmetek, már itt is van a rész. Észre fogtok venni valamit. Hogy mit? Azt hogy rövid. Hogy miért? Mert trollkodó kedvemben vagyok, és ez csak a rész egyik fele:D Természetesen miután hajat mostam, felrakom a másik felét is, de kíváncsi vagyok, hányan vagytok most:) A kommenthatárt még nem teszem ki.

Jó olvasást!

Ps.: Nagy nehézségek árán, de sikerült beraknom azt a nyomoronc chatet:D Használjátok egészséggel;)

-Kérlek, ne haragudj.-fordít maga felé az illető és megcsókol...

Időt sem hagyva arra, hogy reagáljak hátrébb lép két lépést és sűrű szabadkozásba kezd, amit a kezem csattanása szakít félbe.

-Te meg mi a szart csinálsz!? Teljesen elment az eszed!?-csattanok fel, teljesen jogosan, és villámokat szóró szemekkel meredek Liam-re. (badatuss-szerk.megj.)

-Én...én, nem akartam.-mentegetőzik, maga elé emelt kezekkel és bűnbánó képpel néz rám. Dühömben azt sem tudom, mit kezdjek vele, de mivel apám kinyírna, ha bajuk esne, így inkább egy kiadós leordítás mellett döntök.

-Mi az, hogy nem akartad?! Talán a lábaid elkezdtek maguktól menni, a szád meg csak úgy mozdult vele?! Na, ne nézz már hülyének!-kiabálom, megfeledkezve arról, hogy többen is alszanak már.-Tudom, hogy hallottad a beszélgetésem Josh-sal, úgyhogy nem értem ennek mi értelme volt! Vagy talán pont emiatt tetted?-szemei akkorára düllednek, mintha pudingból lennének, és valóban úgy tűnik, hogy meglepődött. Viszont mivel rólam van szó, tudom, hogy mennyire jó színész is, így hát inkább nem kételkedem a magam igazában.

-Én tényleg nem...-dadogja. Kezd hasonlítani egy kisfiúra, aki először megy iskolába.

-Csak...-próbálom megtalálni a megfelelő szavakat.-Hagyjuk!-fújtatok, majd őt félrelökve átviharzok a lakáson, az ajtót célba véve, de a szerencsémnek hála (érzitek az iróniát?), megint beleütközök valakibe.

-Hohó! Ne olyan sietősen, kislány!-kiált fel egy álmos hang, miközben a karjaival közrefog, hogy ne tudjak tovább menni.-Mi ez a nagy hangzavar? Így képtelenség aludni!-morgolódik, miközben arcomat fürkészi, megjegyzem csukott szemmel...

-Jaj, ne haragudj Harry.-nézek rá bűnbánó szemekkel és megölelem, ő pedig valamit motyogva, hátat fordít és visszamegy szundizni. Okééé.

-Skyler, várj már!-jön utánam Liam és még mindig boci szemekkel mered rám.

-A-a! Csönd legyen!-kiált ki a szobából Harry, igencsak mogorva hangon. Úgy látszik, nem szereti, ha felébresztik... Megforgatom a szemem, majd az ajtót feltépve a folyósóra lépek, ahol balra indulok, a liftet megcélozva. Szerencse, hogy ilyenkor már senki sincs a folyósón, mert tuti idegbetegnek néznének. A lift hívógombját 2 másodpercenként megnyomom, de még így is beletelik 1-2 percbe, mire a lift felér. Ki a fene használja ilyen hajnali órákban?! Fürgén belépek a kabinba, megnyomom a megfelelő gombot, majd a kijelzőt bámulva, egyhelyben toporzékolok, míg azt várom, hogy a felvonó a megfelelő emeleten álljon meg.

-Mivan?!-nézek döbbenten a számlapra, mikor az ajtó kinyílik az 5 emeleten. Az idős hölgy alaposan megbámul, majd fejcsóválva belép a liftbe. Az ajtó becsukódása után, a szűkös szállítóeszköz újra megindul, és ezúttal a megfelelő helyen áll meg. Amint kinyílik az ajtó, megkönnyebbülve lépek a halba, ugyanis a néni rosszalló tekintete mellett, nem volt egy élmény, az amúgy is borzalmas liftezés. Igazából mehettem volna gyalog, de kinek van ahhoz kedve?!

-Elnézést, meg tudná mondani, merre kell menni a parkhoz?-lépek a pulthoz, miközben halkan megszólítom a recepcióst. Kissé mogorván rám néz, majd komótosan elmondja, melyik a helyes irány és figyelmét újra a magazinnak szenteli. Egy biccentéssel köszönöm meg a segítségét, majd a forgóajtó felé indulok, ahol egy kedves mosolyt intézek a portáshoz és kilépek a hűvös, már világosodó utcára. Összehúzom magamon a pulcsit és elindulok a megadott irányba. A séta alatt próbálom jól megjegyezni az utat, hogy vissza is tudjak majd jönni és közben csodálom a hatalmas amerikai épületeket. Mindig képesek ámulatba ejteni, hisz bár Londonban is vannak hasonlók, de valahogy ezek mégis mások. Olyan, eredetiek.

10 perc sem telik bele és már egy pad háttámláján ücsörgök és gondolkozom. Gondolkozom Josh-on, Liam-en és magamon is. Nem értem Liam-et, bár meghallgatni nem akarom, mert nem érdekel a kifogása. Viszont, tényleg ilyen szörnyű barátnő lennék? Mármint, ha a pasim lecserél egy olcsó szajhára, akkor biztosan szörnyű barátnő vagyok. De miért? Hisz semmi rosszat nem tettem. Nem tehetek róla, hogy nem érzem magam késznek arra, amit minden fiú annyira akar. Amikor azt mondtam neki, hogy bújjon ágyba, akivel akar, csak ne hagyjon magamra, azt igazán nem gondoltam komolyan! Mégis ki vesz komolyan, egy lelkileg roncs lányt, aki épp a kapcsolatát próbálja menteni?! Ez így nem fair, nagyon nem. Most már mindegy, Josh döntött. Volt választási lehetősége, de ő mégis a rossz utat választotta. Vagy talán jól tette, hogy megcsalt? Talán nem is illünk össze annyira? Talán jobbat érdemlek? Millió kérdés, válaszok nélkül...

-Vissza kéne jönnöd. Már mindenki aggódik miattad.-szólal meg egy hang mögöttem, és én annyira megijedek, hogy sikeresen hátraesem. A hátamat fogva ülök fel, és kapom dühösen tekintetem a fiú felé, aki minden erejével azon van, hogy ne pisilje össze magát a röhögéstől.

-Hadd aggódjanak! Nem érdekel. Nyugodtan menj vissza, majd a buszban találkozunk.-legyinte, miközben felállok és leporolom magamról a rám ragadt port. Visszahelyezkedek a helyemre, és nézem a feljövő napot.

-Hát, azt nehezen hiszem, tekintve, hogy fogalmad sincs, hol vagyunk, és hogy hol a busz.-ül fel mellém, miközben átnyújtja a kabátját, amit készségesen elfogadok. Hamar magamra kapom, és azonnal megcsap a jellegzetes kölni illata. Egyszer már volt szerencsém érezni, és akkor is nagyon tetszett. Ki fogom deríteni, hogy mi ez.

-Nem akarok visszamenni.-hajtom le a fejem és a mamuszom orrát fürkészem.

-Miért?-teszi fel a teljesen logikus kérdést, amire sajnos nem tudok válaszolni.-Talán félsz? Inkább hallgasd meg, és rá fogsz jönni, hogy ezúttal TE tévedtél.-böki meg vállam ujjával, mire akaratlanul elmosolyodom.

-Talán... De mi van, ha nem akarom meghallgatni? Mi van, ha nem érdekelnek a kifogásai? Egy órával ezelőtt, még azért hevertem romokban, mert az exem megcsalt. Most én is ugyanezt tettem vele, ami miatt utálom magam.-öntöm ki a szívem, és még én is meglepődök magamon. Mi volt abban a kakaóban?

-Ez butaság.-rázza meg fejét.-Először is, ez nem számít megcsalásnak, hisz tudtommal, te nem csókoltad vissza. Másodszor pedig, emiatt igazán nem kéne utálnod magad. Én is rengeteg hibát követtem el az életben, de megtanultam megbocsájtani magamnak. Minden okkal történik, csak várd ki a végét.-kacsint rám, majd feláll, és a kezét nyújtja felém. Mosolyogva elfogadom, majd együtt visszaindulunk a szállodába. Bár rettentően fáj beismernem, de igaza van. Úgy látszik, kissé mellé ismertem őket. Talán mégsem olyan szörnyűek, mint gondoltam.

-Zayn...-szólalok meg halkan, mikor eszembe jut valami.

-Hm?-néz le rám, hatalmas szemeivel, amik gyönyörűen csillognak, a gyenge napfényben.

-Köszönöm.-suttogom, lehajtott fejjel, és talán még el is vörösödöm. Hogy miért? Azt nem tudom. Nem nézek fel, de érzem, hogy mosolyog. Megszorítja vállam, amit egész út alatt ölelt, hogy kevésbé fázzak, én pedig hozzábújom, egy rövid, de annál kellemesebb ölelésre. 

.:: Chapter 10 : Vége ::.

Aloha!:D

Meghoztam a következő részt egy"enyhe" csúszással, amit a gimnáziumnak és a 6 millió oldal tanulnivalónak lehet köszönni...-.-" 

Mint már mondtam az előző fejezetben, a 10 rész egy fordulópont:D Majd meglátjátok miért;) Remélem elég izgalmas lesz, mert még sok ilyet tervezek:D 

A kommenthatár 11 és az 'Olvastam' gombot is nyugodtan használjátok;) Tudom, hogy az előző résznél először 11 volt, aztán átírtam 9-re, de az azért volt, mert úgy gondoltam, nem érdemlek meg annyi kommentet, ha olyan rövid részt írok. Ez most hosszabb és tartalom dúsabb lett:)) A kommenteket részről részre szeretném emelni, úgyhogy nyugodtan gyűjtsétek az olvasókat:)

Jó olvasást!<3 

Ps.: KÉREM A TIPPEKET A FIÚKÁRA!!;D

*Skyler szemszöge*

-Velem jönnél?-suttogja egy mély, férfihang.

A hangja ismerős, mégsem tudom azonosítani, mivel eléggé akadozó-valószínűleg az alkohol miatt. Válaszomra nem is várva, megszorítja a csuklóm és a mosdók felé kezd rángatni. A szemembe világító fények és a félhomály miatt, nem látom az „elrablóm” arcát, csak a hátát, ennyiből pedig nem tudom azonosítani. Próbálom kiszedni a kezem a szorításból, kevés sikerrel. A fejem még mindig hasogat, továbbra is szédülök és a kinti fények miatt, most kissé homályosan látok, a hirtelen jött fényben. Már csak arra eszmélek, hogy hátam a hideg csempének ütközik, ahogy az ismeretlen férfi nekinyom, majd a nyakamat kezdi csókolgatni, amit én csöppet sem díjazok.

-Te meg mégis mit képzelsz?! Tűnj a magánszférámból!-térek észhez és elkezdem kirángatni a karom a kezei közül. Úgy látszik, neki ez nem tetszik, ugyanis szorít a fogáson, ami már kezd fájni, de nem tudok ellene tenni. Sajnos erősebb nálam, ami most duplán pech, ugyanis a keze már a combomon jár.

-El a kezekkel hapsikám! Minek nézel?! Nem vagyok egy ribanc, aki mindenkivel összeáll!-kezdem el rugdosni (oké, nincs jobb ötletem), mire felmordul, ami kissé megijeszt. Jaj, most mit csináljak? Érzem, hogy kezdem elveszíteni a kontrollt a testem felett, amit abból gondolok, hogy a könnyeim akaratlanul is potyogni kezdenek. Nem tehetek róla! Meg vagyok rémülve és tehetetlen vagyok. Hol vannak ilyenkor a fiúk?! Vagy akárki?! Itt a mosdót csak ’arra’ használják?! Miközben próbálok, úgy helyezkedni, hogy minél kevésbé tudjon tapizni, és a könnyeimet is próbálom kordában tartani, forognak a kerekeim, valami használható ötlet után. Nem jutok sokra, tekintve hogy a fejem, majd szétszakad, így pedig nehéz gondolkodni.

-Kérem hagyjon békén! Én ezt nem akarom!-kezdek el zokogni (ennyit arról, hogy kordában tartom a könnyeim...) és esetlenül próbálom elkerülni, hogy a keze, ennél is feljebb kússzon. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megcélzom férfiasságát és amint fájdalmában odakap, kapok az alkalmon (haha, szóvicc...) és  kirohanok a vécéből, ahol egy széles mellkasba ütközöm.

-Sajnálom.-motyogom, miközben próbálom letörölni a könnyeim, amik még mindig folynak.

-Skyler! Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek!-kiált fel vidáman egy ismerős hang és én automatikusan hozzábújok, védelemre számítva. Karjai azonnal körém fonódnak és védelmezően húznak közelebb hozzá.-Héj, héj. Te sírsz? Mi a baj? Talán bántott valaki?-húzodik el kissé, hogy szemembe nézhessen és aggódóan fürkészi arcom. Én csak szipogva megrázom a fejem és újra hozzábújok.

-Zayn...kérlek menjünk haza.-nyögöm ki nagy nehezen ezt az egy mondatot és megmarkolom pólóját. Ő csak bólint egyet, átkarolja a vállam és magához húz, majd kifele indul az ajtón. Amint kiérünk, azonnal megcsap a hűvös levegő, így kezeimet automatikusan magam köré csavarom. Zayn még mindig engem átkarolva előveszi a telefonját, majd egy gyors beszélgetés lezavarása után, biztatóan rám mosolyog, amit próbálok viszonozni. Csak most esett le igazán, hogy mit akart tőlem az a férfi és erre a gondolatra egyfajta sokk tör rám. Nehezebben veszem a levegőt, ami Zayn-nek is feltűnik. Úgy tűnik, jártas ebben a dologban, mert nagyon profin csinálja, amit kell. Újra szorosan magához húz, és a hátamat simogatja, miközben a fülembe suttogja az oly jól ismert mondatot, vagyis „Minden rendben”. Pár perc után, már egész megnyugtató érzés, de valamiért még mindig ott van a torkomban a gombóc. Azt hiszem, nem ez lesz a kedvenc helyem...

-Itt is vagyunk!-pattan oda hozzánk Louis, mire ugrom egyet és a szívemhez kapok.

-Louis! Ezt most nem kéne!-szidja le Zayn, mire a másik kérdőn néz rá, majd rám.

-Ez...hagyjuk.-felelek halkan a fel nem tett kérdésére és megdörzsölöm a karom. Miért is adtam vissza Harry zakóját? Ja, megvan! Mert hülye vagyok!

-Sky, mi a baj? Történt valami?-aggodalmaskodik Niall, miközben odaadja a pulcsiját. Hova lett a kabátom?! És Lisi?! Csak szótlanul bólintok egyet, majd beszállok a kocsiba, amivel épp most állt meg előttünk Liam. Befészkelem magam a sarokba és felhúzom a lábaim, majd próbálok a többiek beszélgetésére figyelni. Időközben Lisi is előkerült, de mivel rosszul van, ha hátul kell ülnie (a taxiban semmi baja nem volt, nem?), ezért ő elől ül Liam mellett és onnan magyaráz a többieknek. Teljesen fel van háborodva, mert egy rakás srác szólította le és kérte el a számát,-akik közül majdnem mindenki sikerrel is járt. Nem tudom, ez miért baj, de nem az én dolgom. Furcsa, ma este valahogy felcserélődtek a szerepek: én lettem a csendesebb, Lisi pedig a csacsogósabb és pörgősebb. Mindig ez van ha iszik, bár legtöbbször én is ilyen vagyok ilyenkor. Míg ezt elemezem, a kocsi megáll valahol. Várjunk csak! Hisz mi a buszban lakunk. Honnan jött ez a kocsi?

-Hol vagyunk?-kapom fel a fejem, ami hibának bizonyult, mivel a fejfájásom visszatért.

-Ma este egy hotelban alszunk. Tudod, Paul bármelyik pillanatban betoppanhat a buszba, és nem hiszem, hogy örülne, ha részeg énekeseket találna ott.-magyaráz nekem Harry, bár párszor megállt a mondat közben. Gondolom elvesztette a fonalat...

-Oh, értem. Rendben.-bólintok és belebújok a cipőmbe, amit akkor vettem le, amikor felhúztam a lábaim. Az idő egyre hűvösebb, így összébb húzom magamon a zöld pulcsit, amiből árad a kellemes dezodor illat. Bemegyünk az ajtón-megjegyzem Lisi, még mindig beszél-, majd miután Liam lerendezi, amit le kell, a lift felé megyünk, ahol az egyetlen józan fiú benyomja a 9-es gombot.

-Áááágy!!-kiált fel Harry és a szőnyegre(!) veti magát, amin felnevetek. Próbálok elvonatkoztatni attól, ami történt, és inkább élvezni az életet. Ami történt megtörtént, tovább kell lépni. Ez a mottóim egyike, ami most jól jön.

-Harry az a szőnyeg.-nevetek még mindig már a földön fetrengve, és be kell valljam, tényleg olyan ez a szőnyeg, mint egy ágy. Miután felállok, körbenézek a szobában. Mit nekem szoba, ez egy lakosztály! Szembe egy hatalmas nappali van, aminek végéből jobb oldalt egy ajtó nyílik, az ajtó mögött a konyha található. Bal oldalt van 4 ajtó, amelyek a szobákat rejtik és a bejárati ajtó mellett is van egy nyílászáró, ahonnan a mosdó nyílik.-Wow!-írom le egyetlen szóval a látványt, majd benyitok az egyik random ajtón.

-Én itt alszok!-kiáltok fel, átnézve a vállam fölött, mire mindenkiből kitör a röhögés. Kérdőn nézek rájuk, mire magyarázatképp Eli a hátam mögé bök. Amint meglátom, hogy arra vállalkoztam, hogy a fürdőben alszom, belőlem is kitör a röhögés, ami nem esik valami jól, de fenn kell tartani a látszatot...

-Remélem, kényelmesnek találod a kádat, mivel csak 3 szoba van, mindenképp ott kell aludnod.-kekeckedik velem Liam, mire vállba bokszolom. Színpadiasan feljajdul, majd a konyhába megy, hogy falatozzon valamit, már ha Niall hagyott egyáltalán ehető dolgot...Lisi teljesen kifáradt, így bevonult az egyik szobába és nyomban el is aludt, Zayn a séróját igazgatja a fürdőszobai tükörben, Harry pedig ugyanezt teszi, csak az előszobában. Niall és Liam a konyhában majszolnak, Louis pedig a kanapén ülve néz valami bugyuta rajzfilmet. Mivel aludni nem tudnék, éhes meg nem vagyok, úgy döntök Lou mellett foglalok helyet, az igencsak kényelmes kanapén.

-Mizujs csajszi?-mosolyog rám és lejjebb veszi a hangerőt a színes dobozon, hogy tudjunk beszélgetni. Nem tudom eldönteni, hogy elmondjam-e neki a dolgot, vagy hagyjam a fenébe, de van egy olyan érzésem, hogy a kérdése nem erre vonatkozik, hanem inkább arra, amit még a buszban kérdezett. Nem biztos, hogy jó ötlet vele aludni, mert Josh elég féltékeny típus, és ha megtudja, hogy 2 fiúval is együtt aludtam felrobban, mint egy tini fiú, aki túl sokat járt Didibárba. És amúgy is, akkor ki alszik Lisi-vel? Ha arra ébred, hogy valamelyik fiú mellette fekszik, ő is úgy jár, mint Josh.

-Ne nézz rám így! Tudom, mire vonatkozik a kérdés, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.-rázom a fejem (ahj, abba kéne hagynom...), mire ő lemondóan felsóhajt.

-Rendben. Ha nem, akkor nem. Én nem erőltetem.-vág be egy ál-vigyort és tekintetét újra a tévének szenteli. Talán rossz döntést hoztam, mert végül is ez így nem fair. Ha már egyikükkel alszom, akkor másikukkal is aludhatok nem? Hát, a kimondott szó visszavonhatatlan. Felállok Lou mellől és bemegyek abba a szobába, ahol barátnőm alszik, majd megkeresem a vaksötétben a szekrényt. Hamar meg is találom, bár a lábujjammal (áucs) és miután konstatáltam, hogy van bent néhány melegítő az épület logójával, arra jutok, hogy elmegyek fürdeni. 10 perc alatt el is készülök, így a konyhába indulok, hogy igyak egy forrócsokit. Liam és Niall még mindig ott ülnek és épp valami nagy sztorizgatást szakítottam félbe, mert hirtelen mindketten elnémultak.

-Nyugi hölgyek, csak egy forrócsokit csinálok, aztán folytathatják is a traccspartit.-legyintek, miközben az egyik polcon kutatok a kakaópor után. Rövid keresgélés után, meg is találom az egyik fenti (...) szekrényben. Ez valami szokás, hogy mindent magasra tesznek?! Ez kiszúrás az alacsonyakkal szemben! Mivel most a két fiú valószínűleg megsértődött rám, inkább nem kérem meg őket, hogy segítsenek, hiszen meg tudom oldani magamtól is. Ügyesen felmászok a pultra, majd a térdemre támaszkodva próbálom elérni a dobozt. A fiúk csak visszafojtott röhögéssel bámulnak rám, de nem izgat. Robbanjanak csak fel! Hm, mostanában sokat gondolkodom a robbanáson. Terrorista lennék?!

-Igen!-kiáltok fel, mikor sikerül elérnem a dobozt, de a kisebb ugrás, amit örömömben végeztem, téves cselekedet volt, ugyanis megcsúszom.

-Hopp! Minden oké?-vigyorog rám Niall, miközben ő és Liam elkapnak, mielőtt az agyam szétplaccsan (és nem robban!) a padlón. Ma van a „Szerencsétlen Skyler nap”? Mert eddig eléggé sok peches dolog történt velem!

-Persze, köszi.-nézek rájuk nagy szemekkel, miközben felkelek, és kanál után kezdek kutatni. A harmadik fiók, amit kihúzok, a keresett tárgyat rejti, amit egy diadalittas felkiáltással jutalmazok, Liam pedig egy lányos sikollyal.

-Én, azt hiszem, most megyek.-mutogat össze-vissza, majd a fal mentén kislisszol a konyhából. Ennek meg mi baja?

-Kanál fióbia.-magyarázza a szőkeség és kiveszi a kanalat a kezemből.-Majd én megcsinálom, mielőtt kitöröd a nyakad a tej keresése közben.-röhög fel, mire én kinyújtom a nyelvem. Nekem mindegy. Legalább kevesebbet kell mozognom. Talán lusta lennék? Megesik.

-Köszi.-mosolygok rá, amikor 5 perc bénázás után összehozza a forrócsokit. Felkelek a székről és az erkélyre igyekszem, merthogy itt az is van!

-Most már visszamehetsz, nincs kanál a láthatáron.-kuncogok, mikor elmegyek a konyha előtt várakozó Liam mellett, aki csak összeborzolja a hajam és visszamegy a főzőhelységbe.

A kilátás valami eszméletlen! Persze, csak az ajtóból szemlélem, mivel kissé tériszonyom van, és nem akarok kiesni, de akkor is nagyon szép! Teljesen elveszek a táj fürkészésében, annyira, hogy azt sem veszem észre, hogy valaki kijött.

-Ugye milyen szép?-Louis kérdése kissé váratlanul ér, amit egy ugrással jelzek is. Ijedős vagyok, oké?! Ő csak elmosolyodik ijedősségemen (van ilyen szó?), majd a korláthoz sétál és rátámaszkodva bámulja tovább a csodálatos panorámát.

-Igen, lenyűgöző.-bólógatok, amit ő nem is lát, mivel háttal áll nekem. Mivel megint kezdek fázni,- nem is, még mindig fázom- leülök az egyik nyugágyra és felhúzom a lábaim.

-Nagyon fázós vagy, tudtad?-tesz fel egy újabb kérdést, amire azt hiszem nem vár választ, inkább csak meg akarta törni a csendet.-Figyelj, ami nem rég történt...-fordul felém és a korlátnak támaszkodik.

-Ööö, mennem kell telefonálni, bocsi!-pattanok fel és berohanok abba a szobába, ahol most „lakok”. Igaz, hogy ez csak egy kifogás volt, de ha már itt vagyok, megnézem az sms-eim.

Amint tudsz, hívj fel! Fontos! –Josh

Amint meglátom a feladó nevét, azonnal jobb kedvem lesz, így gondolkodás nélkül tárcsázni kezdek, miközben átrohanok a fürdőbe, amit magamra is zárok.

-Szia! Mizujs?-szólok bele vidáman a telefonba, mire egy álmos ásítást (van másmilyen is?) kapok.-Felébresztettelek? Bocsi, azt mondtad, amikor tudlak....

-Semmi gond. Beszélnem kell veled.-hangjában már cseppet sem hallani az álmosságot, viszont a komolyság annál inkább cseng benne. Kezdek megijedni. Vajon mi történt, ami ennyire fontos? Az ajkaimat rágcsálva várom, hogy folytassa, de csak a szuszogását hallom. Egy türelmetlen morgással adom tudtára, hogy örülnék, ha megszólalna végre, és úgy tűnik, veszi a lapot.

-Tudod, hogy szeretlek, igaz?-ez rosszul kezdődik. Sejtelmesen hümmögök egyet.-Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de nem tehetek róla! Túl nagy volt a kísértés, te pedig tudom, hogy nem akarod és nem akartam rámenősnek tűnni....-hadarja, mint valami őrült. Alig értem, mit mond, és ez nekem nem tetszik.

-A lényeget!-kiáltok rá, mikor elveszítem a türelmem. Nehéz napom volt és semmi kedvem, azt hallgatni, hogy hogyan mentegetőzik. Azt akarom tudni, hogy miért mentegetőzik!

-Szóval, izé...megcsaltalak.-böki ki végre, nekem pedig összeszorul a torkom.

-Hogy mi?-suttogom és próbálom visszatartani a könnyeim.-Miért? Mégis miért?-próbálom megőrizni normális hangszínem, mert 7-ből 3-an már alszanak.

-Én sajnálom! Nem tudtam mit csinálok!-mentegetőzik, és ekkor jövök rá, hogy ez vesztett ügy.-Lara rendezett egy bulit, és kissé leittam magam. Tudom, ez nem mentség, és ha nagyon őszinte akarok lenni, tudtam mit csinálok, de közben végig rád gondoltam!-pfuj! Ez undorító! Most hányjak vagy sírjak?!

-Ezzel nem segítesz magadon!-közlöm vele a tényeket.-Te szakítani akartál velem, mert apám megint elhurcolt egy turnéra. Te pedig itt mentegetőzöl, mintha lenne arra esély, hogy ezt megbocsájtom?! Ugye most csak viccelsz?-emelem fel a hangom, de csak annyira, hogy hatásos legyek. Úgy érzem, a szívemben ezer kést forgatnak, a gyomrom összeszorul, a szemem pedig már fáj, a visszatartott könnyektől.

-Mi? Kérlek, ne legyél meggondolatlan! Szeretlek!-veti be az ászt, de ezúttal a joker nálam van. Akármennyire is szeretem, ezt nem tudnám megbocsájtani neki.

-Én is szeretlek, de ez így nem jó. Sajnálom, végeztünk.-szánom ezt végszónak és kinyomom a telefont, majd zokogva rogyok a földre. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?! Az életem már bonyolultabb nem is lehetne! Miközben próbálom szabályozni a légzésem, hogy kimehessek, anélkül, hogy bárki gyanakodna, azon tanakodom, hogy vajon helyesen döntöttem-e. Azt hiszem, a választ csak később kapom meg. Ha Josh még a héten összejön azzal a libával akivel megcsalt, akkor nem jelentettem neki semmit, ha viszont továbbra is küzd értem, lehet, hogy át kell gondolnom a döntésem. Szipogva állok fel és remegő kézzel nyúlok a kilincs után, ami egy egyszerű lenyomás után, kattan egyet és szabadjára enged.

-Minden rendben?-fürkészi aggódva az arcom Liam, aki megállt a szobája ajtajában, ahogy hallotta, hogy jövök ki. Szótlanul bólintok egyet, akárcsak a buli után, majd tovább igyekszem a szobám felé. Amikor elhaladok Liam előtt, megfogja a kezem és visszaránt.-Nem úgy tűnik. Mi történt? Nekem elmondhatod.-kérlel lágy hangon, miközben halványan mosolyog, de én most képtelen lennék beszélni erről. Érzem, hogy a gombóc megint szorongatja a torkom, így megrázom a fejem, majd miután kihúztam kezem, a fiú szorításából, az erkélyre sietek. Itt legalább egy kicsit egyedül lehetek. Már mindenki elment aludni, csak én vagyok még fent, így nyugodtan élvezhetem a csendet, miközben próbálok megnyugodni.

A végtagjaim már teljesen átfagytak, de semmi kedvem bemenni, mert attól félek egy lépés is elég, hogy újra sírni kezdjek, így inkább nem mozdulok. Hirtelen egy meleg leheletet érzek meg a fejemen és két ölelő kart a derekamon. Most az életem egy szappanoperára hajaz vagy mi ez a sok hasonló jelenet?!

-Kérlek, ne haragudj.-fordít maga felé az illető és megcsókol.... 

.::Chapter 9: "Az olvadó jég"::.

Hyyyyyy!:DD Na ki tért vissza? Na ki?:D 

Köszönöm a végtelen türelmetek!!! Egyáltalán nem érdemlem meg, de örülök neki, hogy van még aki nem pártolt el tőlem:) A következő részt igyekszem megírni, de úgy néz ki szombaton nyárzáró bulin leszek, vasárnap pedig tanulok... De azért igyekszem:) Legkésőbb jövőhét ilyenkor megkapjátok a részt:) 

9 kommentet kérek szépen:$  Jaj, ha valaki azért nem kommentel, mert úgy látja meg van a 9, akkor nyugodtan írjon, mert: a) szokásom válaszolni, ergo csak fele annyi van, mint látod b) nem gond ha több lesz, mint 9:D Nem akarok pofázni, mert kit izgat?!:D

Jó olvasást! <3 i="i">

Ps.: Milyen a desing? Unalmas, vagy jó így? Légyszíves erre is válaszoljatok a kommentben!!

Ps.2: Majd észrevehetitek, hogy nem igazán a valóságnak megfelelően alakul a sztori...De annyira büszke vagyok, hogy muszáj volt beleraknom:$

Ps.3: Mégis pofázok xD

-Buliii vaaaan!!-szakítja ki Niall az ajtót, ezzel félbeszakítva válaszom. Értetlenül fordítom tekintetem felé, majd vissza Louis-ra , majd ezt még megismétlem párszor, ezzel elérve, hogy végleg összezavarodjak.

-Te megőrültél? Mégis miért?-tárom szét a karom, ezáltal abból kipotyognak az eddig gondosan összehajtogatott ruhák. A fenébe!

-Jelöltek minket a VMA-n, 3 kategóriában is!-kezd el ugrálni, mint egy beszívott mókus.

-Mivan?!-pattan fel Louis is és hasonló táncba kezd. Ez valami kóros dolog? Lassan nekem is leesik, hogy mit mondott Niall az előbb. Hogy a VMA-n?

-Uram isten, gratutálok!-tornázom magam én is álló helyzetbe és táncolom velük a marhaságuk. Mindkettejüket megölelem, majd nem foglalkozva azzal, hogy Lou-t és a kérdését faképnél hagyom, a „nappaliba” rohanok.

-Gratutálok!-urgrok be az ajtón széttárt karokkal, vigyorogva, mire 3 értetlen szempár szegeződik rám. Sóhajtok egyet, miközben homlokon vágom magam.-A díjhoz idióták!-világosítom fel őket, majd szinte hallom, ahogy koppan nekik.

-Ja, hogy az!-világosulnak fel.-Nincs ebben semmi gratulálni-való, már megszoktuk. És amúgy is: ez csak egy jelölés! MÉG nem nyertünk.-okoskodik Harry, mire én tarkón baszom (oh, pardon). Ezt a nagyképű....embert!

-Ennyi erővel szerezz magadnak egy jogart, meg egy koronát és nevezd magad a világ urának!-nézek rá eszelősen, mire Liam és Zayn felvísit, mint egy malac, Harry pedig bevágja a durcát. Na, nehogy már ő sértődjön meg! Megforgatom a szemem és visszaindulok, de hirtelen eszembe jut gratulációm oka, így visszafordulok egy pillanatra.-Ha ti is akartok bulizni, öltözzetek! Niall már totál be van zsongva.-közlöm a tényeket és tovább sétálok. Áh, de menő vagyok! Mint a szuperhősök az amerikai akciófilmekben.

Besietek a szobámba és-miután kiküldöm a fiúkat-készülődni kezdek. Mivel buliba megyünk és Niall azt mondta-egy kacsintás kíséretében-, hogy öltözzünk csinosan, így erősen elgondolkodom, hogy mit vegyek. Alapból csinosan szoktam öltözködni, de most ki akarok tenni magamért.

Hosszú gondolkodás után végül előhalászom a bézs színű koktél ruhám, ami fölül ezüstcsillámos, alul pedig réteges, egy hozzáillő masnis magassarkút, egy bőrdzsekit és az elmaradhatatlan kiegészítőim. Bevonulok a cuccaimmal a fürdőbe, hogy felkapjam őket, és amíg én bent vagyok, Lisi is elkészül. Ő is szoknya mellett dönt, de ő lazábbra veszi a stílust, a párducmintás szoknyájával, amibe betűr egy pánt nélküli toppot és felvesz hozzá egy bőrdzsekit, kiegészítésként pedig bebújik a converse-be, amin arany szegecsek vannak. A haját valami elképzelhetetlen módon befonja, majd hagyja, hogy a vállára hulljon. Feltesz egy alap sminket-akárcsak én-, bár én a hajammal nem vacakolok semmit, csak megrázom és kész is van. Miután mindketten kész lettünk, bevonulunk a nappaliba és helyet foglalunk a kanapén, míg a fiúkra várunk.

*10 perccel később*

-Mi tartott ennyi ideig?-teszi fel a tök logikus kérdést Eli, én pedig felhúzott szemöldökkel meredek a fiúkra. Ez nálam az egyetértés jele...is.

-Ne rám nézz! Zayn és Harry a ludas!-mentegetőzik Liam és védekezően maga elé emeli kezeit. Nem is néztem rá!

-Bocsi csajok, nem tudtuk, hogy ennyire lassúak vagytok.-nézek rájuk gúnyos mosollyal, amit Zayn egy nyelvnyújtással jutalmaz, Harry pedig már figyelemre sem méltat. Most meg van sértődve rám, vagy mi? Jaj, de gyerekes!

-Na inkább menjünk, mert már beleolvadok a kanapéba!-pattan föl Lisi, majd engem is magával ránt és kiviharzik a buszból. Miközben próbálok nem pofára esni és a lépést is tartani, szemügyre veszem a klubbot, ahova jöttünk. „Mysterious night”. Érdekes egy név, még nem hallottam. Mindenesetre jó kis helynek tűnik, így nem ellenkezem mikor barátnőm a sor elejére furakszik, hogy bejuthassunk. A fiúkat és persze engem, azonnal felismernek, így gond nélkül átjutunk az ajtón. Bent igazi parti hangulat van. A legmenőbb DJ játssza a legmenőbb számokat, az italpultnál ezer fajta ital van, a táncparkett és maga a hely is tömve van emberekkel. Bár kissé fülledt a levegő és 2 másodpercenként nekem jön valaki, de még így is elkap a parti láz, így a fiúkat magammal rángatva belevetem magam a tömeg közepébe. Lehunyom a szemem és ritmusra kezdek el ugrálni vagy épp ringatni magam. Ahogy kedvem tartja. 

*26 perccel később*

-Mit kértek inni?-áll fel Harry az asztaltól, majd közelebb hajol, hogy a ricsajtól hallja a válaszunk. A táncolásban teljesen kifulladtam, így hamar leültem és mivel a többiek nem akarták, hogy egyedül ücsörögjek ők is jöttek. Harry kérdése szerintem teljesen felesleges volt, hisz már az 5. körünket isszuk ugyanabból. Igazából nem tudom, a többiek mit isznak, mert egy ideje szédülök, és azzal vagyok elfoglalva, hogy helyre tegyem magam, de azt tudom, hogy én vizet iszok és ez elég.

-Én még mindig vizet-kiabálom, hogy meghallja, de mintha észre sem venne. Most akkor tényleg megsértődött rám? Még ilyet! Harry megindul a pult felé, én pedig követem. Nem tudom, mi baja, de most kiderítem.

-Harry.-kocogtatom meg a vállát, mert ha csak mondom, biztos nem veszi észre. Ez a zene olyan hangos, hogy a saját gondolataimatl. sem hallom!

-Mivan?-förmed rám, már kissé spicces állapotban, amin kissé meglepődök. Már ennyitől elszáll az agyuk? Azt hittem, ehhez több alkohol kell! Nem szoktam inni, így tapasztalatom nincs, de mégiscsak, 5 pohár az nem sok!

-Öhm...Beszélhetnénk?-kérdezem kissé félve, ugyanis Harry alapból kissé érzékenyebb srác, úgyhogy alkohol hatása alatt még jobban kell vele vigyázni. De hülye vagyok! Hát persze! Érzékeny srác, így könnyebben megbántódik! Csak nem vette komolyan, amit mondtam neki? Válasz helyett, elindul a hátsó ajtó felé, majd miután bajlódik egy sort a kilinccsel, (...) előre enged és becsapja maga mögött azt. A falnak támaszkodom-ugyanis egyre jobban szédülök-és onnan nézek fel Harry-re. Nem hiszem el, hogy magassarkúban is alacsonyabb vagyok! Várakozó, kissé homályos tekintettel mered rám, miközben próbál teljesen józannak tűnni.

-Haragszol rám?-térek rögtön a lényegre, miközben a kezemmel dörzsölgetem magam. A kabátom bent hagytam...

-Ó, nahát! Ezt meg miből gondoltad?-kezdi el játszani a hülyét, mire felsóhajtok.

-Harry amiket mondtam, nem kellett volna komolyan venned. Feltűnhetett volna már, hogy eléggé csípős a természetem, főleg olyanokkal, akik nem szimpik nekem.-kezdek el magyarázkodni, miközben szüntelenül melegítem magam. Itt hidegebb van, mint az Északi-sarkon!

-Tudom.-veszi le zakóját, majd a hátamra teríti. Orromat azonnal megcsapja a jellegzetes illata, amit már megjegyeztem mikor együtt aludtunk.

-Köszönöm-suttogom egész halkan, mert nem akarom félbeszakítani, de azért mégiscsak így kívánja az etikett.

-Sajnos, túlzottan komolyan veszem a dolgokat, amiket rólam mondanak és ebből általában én jövök ki rosszul. Tudom, hogy nem akartál megbántani, de minden vicc mögött ott van az igazság...-hangja olyan komoly, hogy ha most találkoztam volna vele, fel sem tűnne, hogy nem józan. És ez megijeszt. Mi oka lenne ilyen komolynak lenni? Jobban szeretem a mosolygós, perverz oldalát. Ez valamiért, igencsak baljósló.

-Én tényleg nem gondoltam komolyan, amit mondtam!-lököm el magam a faltól, ami rossz ötletnek bizonyult, ugyanis az egyensúlyom azonnal elvesztem.

-Hohohó! Jól vagy?-nyúl utánam Hazza, még épp időben. A fejemet fogva bólintok egyet, majd visszadőlök a falhoz. Most meg mi bajom van? Még csak alkoholt sem ittam, hogy attól legyek rosszul!-Elhiszem amit mondasz, ne aggódj.-mosolyog rám csibészesen, mire elmosolyodom.

-Ne reméld, hogy izgat a dolog! Csak a kíváncsiságom hajtott.-megyek bele a játékba és finoman meglököm a vállát.

-Ühüm. Persze.-bólogat, mint azok a kutyák a kocsikban, miközben fülig ér a szája. Ez az a Hazza akit megszoktam!-Látod? Én mondtam, hogy meg fogsz kedvelni minket!-nyújta ki rám a nyelvét, mire én a szívemhez kapok.

-Mi? Nem mondtál ilyet!-háborodom fel állításán. És tényleg, nem mondott ilyet.

-De gondoltam!-kötekszik továbbra is, mire felnevetek.-Szóval, elismered, hogy megkedveltél minket?-mosolyog kisfiúsan, amitől valószínűleg lányok milliói dobják el a bugyijuk, de belőlem semmit nem vált ki. Nem válaszolok, csak mosolyogva megrázom a fejem (persze csak óvatosan). Hirtelen egy lépéssel megszünteti a köztünk lévő távolságot és jobb kezével megtámaszkodik a fejem mellett, miközben a másikat zsebre dugja. Arca megint olyan közel van az enyémhez, mint reggel és a mosolya is ugyanaz, de most van valami a szemében... Valami, amit nem tudok beazonosítani, mégis olyan ismerős.

-Köszönöm.-suttogja az arcomba, majd egy puszit nyom rá, amin teljesen ledöbbenek. Mielőtt bármit is reagálhatnék, már rég eltávolodik tőlem és mosolyogva indul vissza a szórakozóhelyre.

-Mégis mit?-kérdezem a csukott ajtótól, persze választ nem várva. Ezzel most teljesen összezavart. Mit akar ezzel mondani? Majd este kiderítem. Most inkább leállítom a fiúkat, mielőtt a sárga földig isszák magukat. Holnap mégiscsak próba van! Nem mehetnek másnaposan!

Miután megbizonyosodom, hogy nem fognak több alkoholt inni, azért cserébe, ha még maradunk, nyugodt szívvel foglalok helyet, egy kényelmes bőrfotelban a poharammal a kezemben. Hirtelen egy kéz simul a vállamra, ami megy egyre feljebb a nyakam felé, ahol eltűri a hajam, majd puszit nyom bőrömre, amitől a hideg is kiráz.

-Velem jönnél?-suttogja egy mély, férfi (ki hitte volna:D-szerk.megj.) hang.

Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de ennek is megvan az oka:$ Mint említettem, ezután jön az egyik nagy fordulópont és nem akartam többet írni, nehogy sejtsetek valamit:D Igyekszem a következővel! Ez csak 4 oldal, az viszont minimum 10 lesz;)