.::Chapter 13: Niall::.

Sziasztok!

Annyira, de annyira sajnálom, hogy ilyen későn hozom! Én tényleg nem így akartam, de meg tudom magyarázni. Már ha van még valaki aki olvassa a blogom...A gépem totál megkergült és nem akart működni, ezért el kellett küldeni a szervizbe, ami...Csehországban van. Azt hittem, hogy legkésőbb csütörtökön már hozhatom a részt, de ez nem jött össze, ugyanis agyrázkódásom volt/van és elvileg nem is lenne szabad képernyőt néznem :/ Aztán tegnap már tényleg fel akartam rakni, de akkor meg lefagyott-.-" Szükségem van egy új gépre...Na mindegy, nem pofázom, inkább mondom a lényeget.

Túl a 10.000 kattintáson*-* Annyira boldog vagyok! Ti vagytok a legjobb olvasók! Köszönöm szépen! 

Annak ellenére, hogy nem volt kommenthatár, 10 kommentet sikerült összerakni! Kissé csalódott vagyok, hiszen 23 rendszeres olvasóm van, és több mint egy hónapotok volt, de nem panaszkodhatok :))

A következőhöz, mit szólnátok a 14 kommenthez? A következő részt is megírtam már, így a felrakással nem lesz gond, még akkor sem, ha nincs gépem, hisz ide bárhonnan beléphetek :))

Remélem a rész hossza, kicsit enyhítő körülmény, és hogy vannak még, akik olvasnak :))

Millió puszi: Cheesegirl

Ps.:Bocsánat, hogy kissé szadista voltam:S

Jó olvasást! <3 i="i">

-Megjöttem!-kiáltom el magam, mikor belépek a busz ajtaján. Sehol senki. Ezért kellett sietnem?!-Hahó! Hol van mindenki?-kérdezem, valószínűleg magamtól. Remek. Hát...ha nincsenek itt, akkor mindegy. A konyhába sétálok, ahol előveszek egy tányért, majd elkészítem a szokásos reggelim, ami müzliből és tejből áll. Kényelmesen helyet foglalok a nappali puha foteljében és csak élvezem a csendet, miközben az ablakon kibámulva élvezem a napsütéses eget.
-Meglepetés!-ugrik elő mögülem Louis és egy vödör jéghideg vizet önt a nyakamba, mire hangosan sikítva ugrok egyet, majd ezzel a lendülettel el is dobom a tálat. A kajám! Most már tudom, mit érez Niall, úgy mindig.
-Te meghibbantál?!-kiáltok rá villámokat szóró szemekkel, és a fürdő felé trappolok. Kicsapom az ajtót és a zuhanyhoz indulok, de sikeresen megcsúszom és hanyatt vágódom. Mikor felpillantok, látom az ajtó tetejére támasztott vödröt, ami kibillen egyensúlyából, és egyenesen a fejemre borul, a ragacsos tartalmával együtt.
-Ó, hogy az a...-kezdenék végeláthatatlan káromkodásba, de felszisszenek, mikor megérzem a bokámba nyilaló fájdalmat.-Ezt nem hiszem el!-motyogom magamnak és megpróbálok anélkül felállni, hogy a bal lábamra támaszkodnék. Kisöpröm arcomból a trutyis hajam, majd a szobám felé veszem az irányt. Hála a végtelen mázlimnak (megvan az irónia?) az első ugrásommal pofára esek a szőnyegben.-Egy zongora nem akar rám esni?!-kérdezem cinikusan, miközben az ég felé pillantok, de a plafonnál tovább nem látok.
-Na mi van, lustálkodsz? Paul nem fog örülni.-tűnik fel a folyosó végén Liam, kezében egy vödörrel, miközben kuncogva rázza fejét.
-Egy: nem lustálkodom, csak energiatakarékos vagyok.-azta, szép kitérés.-Kettő: ha azt...-mutatok undorodva a vödörre-...rám mered önteni, véged. Három: szerintem igazán jól tennéd, ha befognád és a közelembe se jönnél.-mosolygok rá angyalian, mire leolvad a mosolya és tekintetéből is kiszökik a játékos fény.
-Igen, igazad van...Jobb lesz...ha visszamegyek.-dadog össze-vissza, mint egy protkóját vesztett öregember, miközben hol elindul, hol visszafordul.-Szerintem neked is jönnöd kéne.-teszi még hozzá, és már el is tűnik a mögött az ajtó mögött, ahonnan jött. Nagyot sóhajtok, majd feltápászkodom,-ügyelve a lábamra-és az ajtóhoz ugrálok. Mély levegőt veszek, magamra varázsolok egy hatalmas mosolyt, és megpróbálok finoman a lábamra támaszkodni, csakhogy ne legyen feltűnő a dolog. Ez sajnos rossz lépésnek bizonyul, ugyanis automatikusan húzom fel a lábam, ezzel kibillentve magam az egyensúlyomból, de miután visszaszerzem azt, újra rátámaszkodok, ezúttal, esés nélkül. Nem törődve a fájdalommal, kicsapom az ajtót és egy hangos kiáltás után, odabicegek-csak semmi feltűnés, csak semmi feltűnés-a kanapéhoz, és befészkelem magam, Larry Stylinson közé, aminek láthatóan egyikük sem örül.
-Miről maradtam le?-nézek körbe és ekkor tűnik fel, hogy Lisi sehol sincs. Még mindig alszik?-És hol van az én drágalátos barátnőm?
-Egy alapos fejmosásról, amit még bepótolunk és alszik, mert neki ehhez semmi köze.-kiabál Paul, fogalmam sincs miért, mire hatalmas szemekkel nézek rá.
-Először is, vegyél be egy nyugtatót.-mosolygok rá angyalian, mire a fiúk felkuncognak.-Másodszor meg, mit csináltam, már megint? Most jó kislány voltam!-tárom szét a karom értetlenül és nem feltűnően arrébb mozdítom a lábam, reménykedve abban, hogy tompul a fájdalom. Tisztelettel jelentem, tévedtem.
-Hát, ez...-kezdi paprikavörös fejjel a férfi, de telefonja félbeszakítja. Rápillant a kijelzőre, majd vissza rám.-Ezt majd megbeszéljük.-legyint, és kivonul a színről.
-Okééé, ez fura volt.-szögezem le, mire a fiúk egyetértően bólogatnak.-Na, nyomás készülődni. Nemsoká indulnunk kell. Légyszíves valaki keltse fel Lisi-t, köszönöm.-adom ki az utasításokat, miközben felkészülök a felállásra. Hogy fogom egész nap tettetni, hogy minden rendben? Annyira nem vagyok jó színész! Bár ha apám muffinjára, képes vagyok vigyorogva azt mondani, hogy finom, akkor semmi sem lehetetlen.
-Te nem mész? Csupa víz, meg trutyi vagy.-mér végig vigyorogva Louis, mire kecsesen hasba vágom. Harry szabályosan felvisít mellettem, Zayn pedig csak annyit dünnyög, hogy "idióták". Diadalittasan elvigyorodom és a szenvedő Louis-ra pillantok.
-Sipirc!-emlékeztetem őket, mire egyszerre próbálják elhagyni a szobát.
-Idióták.-ismétli meg magát Zayn, és kilöki a fiúkat az ajtón, akik sikeresen megismerkednek a szőnyeggel, ahogy én is tettem korábban.
-Minden rendben?-jön vissza Niall, és aggodalmas szemekkel fürkészi arcom.
-Persze.-veszem elő, legtökéletesebb álmosolyom.-Miért?-nézek rá értetlen arccal.
-Hm...-hümmög, az állát vakargatva, miközben engem tanulmányoz összeszűkített szemekkel. Odasétál a fotelhez, majd leül mellém és mélyen belenéz a szemeimbe. Azta! Ez ám a szép szempár!-Hm...
-Hazudsz.-jelenti ki határozottan, és a hatás kedvéért még bólint is egyet. Alig észrevehetően, nyelek egy nagyot, majd újra felveszem tökéletes álarcom.
-Miről beszélsz?-nézek rá hatalmas szemekkel, miközben próbálom a legdöbbentebb arcom mutatni.Semmi szükségem arra, hogy bármelyik neander-völgyi rájöjjön a kis balesetemre. Majd ebédszünetben elmegyek, a turné idejére felfogadott dokihoz, aki majd kijelenti, hogy semmi bajom, csak egy egyszerű bibi.
-Tudod, lehet, hogy a többiek nem vették észre, de én igen. Amikor bejöttél, olyan furcsa volt az arcod. Mintha nem lenne minden rendben.-tájékoztat az ír szépfiú, mire beharapom az ajkam.
-Tévedsz! Semmi gond nincs! Menj készülődni.-szólok rá, de ő nem mozdul.
-Rendben, de előbb megkérhetlek valamire?-néz rám kérdőn, miközben feláll.
-Bármire, ha végre békén hagysz.-sóhajtok, miközben megforgatom a szemem.
-Állj fel.-kéri nemes egyszerűséggel, mire kérdőn nézek rá.-Csak csináld.-megvonom a vállam, és felállok, persze úgy, hogy nem nehezedem a bal lábamra. Közelebb lép hozzám, szinte érzem leheletét, mire megint beharapom a szám. Mire készül? Jobb lábát óvatosan előre tolja, így az én balom mellé kerül, mire elvigyorodik.
-Mit csinálnál, ha én most kigáncsolnálak?-picsába! Pont a szőke jött volna rá? Ilyen nincs!
-Se-semmit.-találom meg a hangom, miközben töretlenül bámulok a szemeibe.
-Ne csináld ezt. Inkább mond el, hogy mi történt. Nem akarok neked fájdalmat okozni.-néz rám kérlelően csillogó kék szemeivel.
-Nem fájna, hisz nincs semmi bajom. Maximum a fenekem, ahogy ráesek.-makacsolom be magam. Ha tudja, hogy mi van, akkor nem fogja megtenni, így nem kell attól tartanom, hogy most mi lesz. Még közelebb lép,-már ha ez egyáltalán lehetséges-és lábát, az enyém mögé helyezi, majd finoman meglöki azt, mire elfojtok egy szisszenést. Belemarkolok pólójába és összeszorítom a szemeim, miközben várom, hogy kirúgja a lábam. Bár persze nem fáj, csak...hagyjuk.
-Ne csináld...-suttogom, szinte alig hallhatóan, egyrészt a fájdalom miatt (jó, talán egy picit), másrészt attól való félelmem miatt, hogyha felemelem a hangom, elsírom magam.
-Eszemben sincs.-rázza meg fejét, mire megkönnyebbült sóhaj hagyja el a szám.-Szóval?-néz rám kérdőn, bár szerintem sejti, hogy mi történt.
-Nem történt semmi, csak megcsúsztam, és beütöttem a lábam. Holnapra már kutyabaja sem lesz.-legyintek, mire Niall lemondóan megrázza a fejét, és lenyom a kanapéra.
-Megnézhetem?-persze, a lábam egy múzeum! Elém guggol, majd finoman megemeli lábam, mire felszisszenek.
-Bocsánat.-néz rám nagy szemekkel, mire megrázom a fejem.-Ajh, te egy ritka szerencsétlen ember vagy! Szólj, ha fáj!-parancsol rám, majd elkezdi finoman tapogatni a lábam.
-Áu,áu,áu,áu!-szisszenek fel, mikor elér a fájdalmas ponthoz.-Mármint...khm...ez csikiz?-rögtönözök valami marhaságot, de inkább tűnik kérdésnek, mint sem kijelentésnek.
-Ugye tudod, hogy ez nem csak egy egyszerű bibi?-néz rám, fél szemöldökét felvonva.-Nem mondom,hogy eltört-bár megvan rá az esély-, de egy ficam biztos. És tudod, hatalmas marha vagy, amiért nem szóltál rögtön valakinek, hanem még rá is nehezedtél. Ilyenkor pihentetni kell, nem megerőltetni.-böki meg orrom hegyét, mire elmosolyodom, de ez hamar le is olvad rólam.
-Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Főleg nem a fiúknak. Ha megtudnák, egész biztos vagyok benne, hogy valamelyikük értesíti apámat, arra viszont semmi szükségem.-nézek rá kérlelően, mire bólint és a kezét nyújtja. Kérdőn nézek rá, mire megforgatja szemét és megfogja a csuklóm.
-Azt mondtad, nem tudhatják a fiúk, és nem azt, hogy nem segíthetek. Mellesleg, nem tudom hogy gondoltad, hogy ilyen lábbal mászkálsz egész nap. Azt tudtam, hogy erős lány vagy, de hogy ennyire!-csodálkozik el és felhúz, miközben én ugyanezt teszem a lábammal.-Szerintem itthon kéne maradnod.-néz végig rajtam aggodalmas tekintettel, és beharapja a száját.
-Nincs semmi bajom. És amúgy is, a dolgom, hogy rátok felügyeljek, úgyhogy megyek.-csapom vállba, mire elvigyorodik. Benyúl a térdhajlatomhoz,-áááá, csikis vagyok-és a derekam köré fonja kezét, majd egy finom mozdulattal felkap.-Mi?! Teszel le, de azonnal!? Nem vagyunk ám, ilyen jóban!-kezdem el püfölni a mellkasát, mire édesen felkuncog.
-Sajnálom, de ez van. Nem hagyom, hogy önfejűsködj és használd a lábad.-néz le rám kaján vigyorral, mire megforgatom a szemem. Biztos vagyok benne, hogy élvezi...-Na akkor, gondolom hajat szeretnél mosni.-bólintás.-Akkor irány a fürdő!-lövi ki magát, de természetesen megbotlik a szőnyegben.
-Elsődleges feladat: eltüntetni ezt a rohadt szőnyeget!-morgolódom, miközben felállok és fél lábon ugrálva eljutok a fürdőig. Niall csak mosolyogva, és lemondóan megrázza a fejét, miközben felül.-És Niall...-dugom még ki egy percre a fejem, mire felkapja sajátját.-Köszönöm.-mosolygok rá, ő pedig ledöbbenése után, ugyanígy tesz.

*30 perccel később*

Most rettentő büszke vagyok magamra, ugyanis sikerült hajat mosnom és megfürdenem, méghozzá úgy, hogy csak az egyik lábam használtam. Jelenleg a szobámban ülök, már felöltözve és természetesen nem magassarkúban. Bár őszintén szólva, az lenne a legkényelmesebb ha papucsban, vagy leginkább mezítláb lehetnék, de sajnos ez nem lehetséges, ugyanis akkor a többiek meglátnák a lábam, aminek csak rossz vége lehet. Hangosan sóhajtva dőlök hátra, mikor halk kopogás üti meg a fülem.
-Gondoltam szólok, hogy 5 perc és indulunk, csak Zayn még belövi a séróját. -kukkant be az ajtón Niall, majd engedélyemet meg sem várva belép, miközben azt mormogja, hogy biztos benne, hogy az 5 percből, akár 20 is lehet.-Minden rendben?
-Már miért ne lenne?-forgatom meg a szemem, miközben felülök.-Niall, ne dramatizáld túl a dolgokat, ez csak egy szimpla bibi.-csusszanok arrébb, mielőtt még rám tehénkedne.
-Nem vagy egy könnyű eset.-rázza vigyorogva a fejét, mire vállba bokszolom.
-Az lehet, de nem is akarok az lenni. Jó nekem úgy is, hogy sokan nem bírják a burám.-nyújtom rá a nyelvem, és felpattanok...-Azt a rohadt...Hogy lehetek ennyire hülye! A marhaságotok fertőző.-ugrálok fél lábon körbe-körbe, miközben cifrábbnál cifrább káromkodások hagyják el a szám.
-Wow, nőies.-pattan fel, és elkapja a derekam, majd azzal a lendülettel finoman az ágyra dob.-Na, te hatalmas szamár, most hogy kijajgattad magad, és sikeresen eltörted a lámpád, megnyugodtál?
-Persze apuci, sajnálom.-nézek rá angyalian, egy 3 éves hangjával, mire ismét felnevet.
-Jól van. Na, de most komolyan. Rendben vagy?-néz rám komoly tekintettel, ami kissé megrémít. Jó gyorsan tud hangulatot váltani.
-Niall, tényleg minden rendben.-simítok végig karján és halványan elmosolyodom.-Ne aggódj, nagy kislány vagyok.-kacsintok rá, és újra felpattanok-ezúttal nagyobb elővigyázatossággal.

* 2 és fél órával később /arénában/*

-Rendben fiúk! 15 perc szünet!-kiáltok a színpadra, mire mindannyian felsóhajtanak és olyanokat mormognak, hogy "hárpia" meg "házisárkány". Én ezeken csak jót mosolygok.
-Végre! Már éhen halok!-rohanja le Niall a svédasztalt, és a maga elé vett tányérra tesz mindent, amit talál.
-Idióta! Még 3 óra és ebéd. Nem bírod ki?-bicegek mellé, és elveszek egy banánt, mire a szemöldökét kezdi húzogatni.-Csak szeretnéd Horan!-lengetem előtte a gyümölcsöt, és hátat fordítok a büfének, majd egy asztalhoz bicegek, ahol helyet is foglalok. A kis szöszi követ, majd miután szabályosan levetődött a székre, zabálni kezd. Egy darabig csöndben ülünk. Én nézem az éppen valami roppant fontos dolgon vitázó srácokat, Niall pedig épp egy szendvics fóliájával küzd.
-Add ide, te szerencsétlen.-kapom ki a kezéből az ételt, majd egy egyszerű mozdulattal kinyitom, és visszaadom neki. Ő csillogó szemekkel bámul rám, majd 3 harapással be is falja a kezében tartott kaját, mire  nekem a földön koppan az állam. Diadalittasan elvigyorodik, és hátrapillant a fiúkra, majd vissza rám.
-Hogy bírod?-kérdezi kissé halkabban, mire elmosolyodom. Fölöslegesen szólok rá milliószor, hogy ne aggódjon, hisz úgyis fog.
-Niall, semmi nem változott fél óra alatt.-forgatom meg a szemem. Bizony, a kis ír még a próba alatt is vagy tízszer odatátogott nekem egy "Minden oké?"-t, amitől már a falon vagyok. De nem hibáztatom, hisz ő ilyen. Aggódik az emberekért, akkor is ha csöppet sem állnak közel hozzá.
-Bocs, hogy aggódom.-mormogja, miközben lehajtja a fejét és az asztalt kezdi el tanulmányozni. Remek.
-Nem az a gond, hogy aggódsz, hanem az hogy ennyit, és hogy értem. Fogd fel, hogy tudok magamra vigyázni és semmi szükségem arra, hogy miattam aggódjanak.-magyarázom neki halk hangon, mert csöppet sem akarok veszekedni, de úgy tűnik, valami nagyon elvette a szőke manó jókedvét.
-Akkor tudod mit?-kérdezi ironikusan, miközben szemrehányóan rám néz.-Teszek rá, hogy jól vagy-e, vagy kell-e segítség! Boldogulj egyedül, de ha lebuksz, rám ne számítsz. Én ugyan nem fogok neked falazni.-fakad ki, aminek nem értem okát.
-Hé, jól vagy? Mi a baj?-pillantok rá, miközben megérintem a karját, amit ő azonnal elránt.
-Nincs semmi bajom, csak tudod elegem van abból, hogy én próbálok kedves lenni veled, de te mégis...ilyen vagy.-mutat végig rajtam. Most miről beszél? Hisz vele kifejezetten emberien viselkedem, és a bunkó megjegyzéseimet is csak magamban üvöltöm el.
-Nem értelek.-rázom értetlenül a fejem és felállok, hogy arrébb sétáljak, ugyanis a fiúk épp felénk tartanak-szintén hatalmas tálcákkal-és nem akarom, hogy bármit is sejtsenek.-Én igazán próbálkozom. Szerintem egyáltalán nem vagyok bunkó veled, sőt kifejezetten kedves vagyok, de te mégis az ellenkezőjét állítod. Látod, ezért nem vagyok kedves a magad fajtákkal. Mert csak színészkedtek és megjátsszátok magatokat. Ilyenek a hírességek, felfuvalkodottak és beképzeltek. Azt hittem te nem vagy olyan, mint a többi, de láthatóan tévedtem.-suttogom lehajtott fejjel és elindulok a székek felé, mert megpillantom barátnőm, aki egyébként fogalmam sincs, hol volt eddig. Még egyszer ránézek Niall-re, akinek a feje paprika vörös, és szemében a mérhetetlen düh tükröződik. Intek a fiúknak, akik épp leülnek, majd elbicegek-persze feltűnésmentesen.
-Skyler, valami fontosat kell mondanom, gyere velem.-ragadja meg a karom Paradicsom és a kijárat felé kezd ráncigálni. Legszívesebben ordítanék a lábamba belenyílaló fájdalom miatt, de nem teszem, mert az mégiscsak fura lenne.
-Niall állj meg, ez fáj.-küszködöm könnyeimmel, de egyik fülén be, másikon ki. Ez a szituáció eszembe juttatja velem a diszkóban történteket, amitől remegni kezdek. 2 perc kínkeserves gyors séta után végre megáll és a csuklómat is elengedi, amit reflexszerűen kezdek masszírozni. Nagyokat fújtatva sétál körbe-körbe, majd miután felrúg egy kukát, mély levegőt vesz, és csak úgy, a mocskos sikátor közepén, leül. Erőt veszek magamon-amire most szükségem van, ugyanis valljuk be, kissé megrettentem-és odabicegek hozzá, majd elé guggolok.
-Mi a baj? Látom, hogy valami nincs rendben. Te nem ilyen vagy.-simítok végig kézfején, de ellöki azt.
-Menj innen.-suttogja fojtott hangon, ami már kissé a sírásra hasonlít. Mi történhetett, ami ennyire rosszul érinti?
-Azt nehezen, tekintve, hogy te rángattál ide, és hogy most szerintem képtelen vagyok a lábamra állni.-mosolyodom el halványan. Cseppet sem haragszom. Bár ez lenne a normális, tőlem meg pláne, valahogy mégsem tudok. A gondolataim Niall-el vannak lefoglalva, amit igencsak furcsállok. A kis lóhere önzetlensége ragadós...Már csak ez hiányzott.
-Én...-próbálja megtalálni a szavakat, de hangja sírásba fullad. Kissé közelebb csúszok és átölelem, annak ellenére is, hogy tudom, el fog lökni magától.-Ne gyere a közelembe.-suttogja és félretaszít. Lottóznom kéne...
-Niall, hagyd hogy segítsek. Kihagyhatatlan ajánlat, főleg ha én mondom.-próbálok poénkodni, de még csak arra sem méltat, hogy rám nézzen. Hangosan kifújom a levegőt, majd elé ülök,-egy szisszenés kíséretében-és leemelem kezeit térdeiről. Előrébb csúszom két lába közé, majd álla alá nyúlok és felemelem fejét. Halványan elmosolyodom, ahogy a tengerre emlékeztető szempárba nézek, amik most leginkább egy elapadhatatlan vízesésre hasonlítanak. Szólásra nyitja száját, ám én megrázom fejem jelezve, hogy fölösleges. Kitárom karjaim és biztatóan rá mosolygok, mire ő zokogva ölel át, és áztatja pulcsimat. Szinte görcsösen kapaszkodik belém, én pedig apró köröket leírva hátán, próbálom megnyugtatni.
-Annyira sajnálom!-motyogja mellkasomba, mire elmosolyodom.
-Semmi baj. Mindenkinek lehetnek rossz napjai.-felelek lágy hangon. Teljesen ledöbbenek magamon. Mikor lettem én ilyen...önzetlen és kedves?! Jelenleg a lábamba nyilaló fájdalom sem érdekel, a lényeg, hogy Niall rendben legyen.
Úgy látszik, tényleg megváltoztam...