.::Chapter 15:Maszk::.

Sziasztok! :)

Meg is jöttem az új fejezettel, bár nem hétvégén ahogy ígértem, hanem egy nap csússzásszal. Nos...ezt Fancsinak, az én drága barátnőmnek köszönjétek, az ő hibája :D 

De a lényeg: a rész megérkezett, remélem elég izgalmas. Várom a kommenteket, a kattintásokat. A kommenthatárt a következő résztől vissza szeretném hozni, de természetesen nem akkora mértékben, mint amekkorában volt :)

Osszátok, ajánljátok!

Jó olvasást! ♥

"Mosolygok, miközben belül összetörök..."

*5 éveknek tűnő másodperc múlva*

-Harold Edward Styles! Mégis mi a protkót kereső nagymamát képzelsz?!-vágom pofán-immár másodszor-, mikor észhez térek és hátrébb bicegek két lépést, miközben Harry nagyra nyílt szemekkel néz rám, a pirosló arcát fogva.
-Áucs! Skyler, mi bajod? Hisz visszacsókoltál!-tárja szét értetlenül karjait, ezzel felfedve tenyerem nyomát arcán, mire akaratlanul is mosoly kúszik ajkaimra.
-Oh, nem, nem, nem, nem!-lengetem meg előtte mutatóujjam.-Az, hogy nem löktelek el, vagy hogy visszacsókolok-e, két külön dolog. És itt bizony az első esedékes.-nézek rá gúnyosan, mire csalódottság csillan szemében. Lehajtja fejét, majd motyogni kezd, amiből gyakorlatilag semmit sem értek. Skyler, te idióta! Azt hiszed csak poénból csókolt meg? Próbáld használni a szíved, és csinálj valamit! Beharapom ajkam, majd előre lépek egyet, hogy Harry előtt álljak.
-Nézd Harry...-rakom kezem vállára.-...én nem akartalak megbántani, sajnálom. Csak tudod, nem rég megtette velem ugyanezt Liam is, és kezdem azt hinni, hogy jobb, ha nem megyek a fiúk közelébe, hisz ki tudja ki lesz a következő akcióhős!-veszem poénosra a figurát, mire halványan elmosolyodik. Vesz egy mély lélegzetet, majd széles mosollyal arcán néz szemeimbe. Viszonzom mosolyát, mire magához ránt és megölel. Kivételesen nem törődök a fájdalommal, csak visszaölelek és kiélvezem a pillanatot. Remélem ebből leesett neki, hogy semmit nem érzek iránta, így próbálkoznia sem érdemes...
-Sajnálom, csak elragadott a hév.-néz rám kissé elpirulva, arcán halvány mosollyal.-Szereznem kell egy barátnőt!-nevet fel kínosan, a tarkóját vakargatva, mire én is elmosolyodom.-Nincs harag, ugye?
-Nincs.-rázom meg fejem, majd az órára pillantok.-Nos, azt hiszem ideje lenne visszamennünk. Még valahogy azt is be kell adagolnom a fiúknak, hogy eltörtem a bokám.-húzom el a szám, majd a mankókra támaszkodva elindulok, de Harry nem követ. Hátranézek rá, hogy megtudjam, mit csinál, de igazából nem is csinál semmit, csak áll és a földet bámulja.-Jössz?-zökkentem vissza a valóságba, majd mikor rám pillant, tovább megyek.

~|:|~

-Jesszus isten, Skyler! Te meg mit műveltél?-kiált fel Louis, amint meglát, majd hozzám rohan. A többiek is felkapják a fejük Louis ordibálására, így nem telik bele pár percbe, máris kérdésekkel bombáznak.

-Fiúk, elég!-kiáltom el magam, majd a nézőtérre bicegek és helyet foglalok, miközben kifújom a feszültségem miatt bennrekedt levegőt. Barátnőm ismét sehol sincs. Hm...Miben fogadunk, hogy megint Matt-tel van?-Nincs semmi gond, jól vagyok.-kezdem el, mire Harry köhög egyet, de én csak szúrósan nézek rá, és folytatom.-Reggel volt egy kis balesetem, ami után nem kellett volna megterhelnem a lábam, de mivel ezt nem tudtam megterheltem. Aztán jött a következő probléma, meg a következő és hirtelen a doki "rendelőjében" voltam, várva az ítéletet, ami nem volt túl kecsegtető.-fejezem be mondókám és szélesen elvigyorodom, hogy ne aggódjanak annyira.

-Milyen reggeli baleset? Reggel ott voltál velünk.-ráncolja szemöldökét Louis, mire nyitom a szám, hogy megmagyarázzam, de ekkor leesik a dolog.

-Te voltál!-bökök Louis-ra.-Te vagy a hibás! Miattad estem el a fürdőszobában!-sipákolok, mint Watson, mikor rájön a megoldásra. 

-Micsoda? Ott se voltam!-néz rám kidülledt szemekkel, miközben kezeit maga elé emeli védekezésképp.

-Jaj, tudom!-bököm homlokon, majd megforgatom a szemem.-De te öntöttél le vízzel, és azt az undorító trutyit,-amiről mellesleg nem akarom tudni, hogy micsoda-te raktad az ajtóra. Tehát a te hibád.-bólintok, hogy megerősítsem magam, mire Louis finoman Liam-re sandít.

-Mi van?-húzom fel értetlenül szemöldököm és kettejük között kapkodom tekintetem.

-Hát...szóval...az a vödör...Tudod ez egy vicces sztori...-kezd bele kínosan Liam, de egy "na ne szórakozz velem" fej után elhallgat.-Szóval, azt a vödröt én tettem oda.-nyögi ki miközben a feje majdnem eltűnik a nyakában. Lehetséges ez egyáltalán?

-Oh, akkor kettőtök hibája. Tapsot nekik.-kezdek el tapsolni, de hamar abbahagyom, amint látom dühös barátnőm felém közeledni.-Na, tűnés vissza a színpadra! Már csak másfél óra, és utána ebéd! Azután pedig lesz egy interjútok egy rádióállomásnál, majd egy autogramosztás a helyi plázában. Utána szabadok vagytok.

-És...te ugye nem akarsz velünk jönni?-néz rám Zayn felhúzott szemöldökkel, de értetlen arcom látva, tekintetét átviszi gipszemre.

-Ja, hogy az! Az nem gond, csak egy szék kell, és én el leszek.-mosolygok, mint a kisgyerek, aki épp eltört egy vázát, de ezt sikerült ellapolnia. 

-Te tudod...-mosolyog rám, majd követi a fiúkat a színpadra, ahol-Liam bólintása után-fel is csendülnek az Up All Night első akkordjai. 

-SKYLER DIAMOND COWELL! EZ MÉGIS MI A JÓ FENE??-mutat a lábamra dühöngő barátnőm, mire felsóhajtok, majd fejemmel a mellettem lévő szék felé bökök. Fújtat egyet, majd durcásan lehuppan rá, keresztbe tett kezekkel, de azért érdeklődve fordul felém.

~|:|~

-Na és veled mi van?-bököm oldalba, mikor elmeséltem az egész sztorit-természetesen sokkal részletesebben, mint a fiúknak,-mire elpirulva lehajtja fejét.-Háháh! Na mesélj csak! Mi van Matt-tel?-érdeklődöm felcsigázódva, mire felnevet.

-Igazából én sem tudom.-mosolyog halványan.-Nagyon megkedveltem. Teljesen egy hullámhosszon vagyunk, de tudod jól, hogy mit gondolok erről.-húzza el a száját.

-Érdekel a véleményem?-hajolok picit előrébb, mire kérdőn rám néz, majd bólint.-Szerintem érdemes megpróbálni. Tudom, hogy sokat csalódtál, de ha nem próbálkozol sosem leszel igazán boldog. És Matt rendes srácnak tűnik. Ki tudja...a végén még ő lesz a Nagy Ő.-mosolygok rá biztatóan, mire hálásan néz rám, majd megölel.

-Na, akkor élvezzük, ki ezt a bő 1 órát, aztán menjünk ebédelni, rendben?-mosolygok továbbra is, mire barátnőm vidáman bólint, de egyáltalán nem rám figyel.

-Menj.-nevetek fel fejcsóválva, mikor szembetalálom magam barátnőm kiskutyaszemeivel. 

-Juj, köszike.-nyom puszit az arcomra és el is szalad a backstage-be Matt-hez. Gondolom, nem a tevék szaporodásáról fognak beszélgetni...

-Niall!-kiáltok fel, mikor látom, hogy az ír srác nincs a színpadon.-Meg ne próbálj a büfé közelébe menni, különben bezárlak egy dobozba és nem kapsz ma többet enni!-kapom tekintetem az asztal felé, mire Niall megszeppenve néz rám, de látva szúrós tekintetem, inkább visszaballag a színpadra.

*2 órával később*

-Fiúk!-kiáltom el magam, de semmi reakció.-Mondom, FIÚK!-pattanok fel, miközben a törött lábam, még mindig a széken van, ami direkt annak lett hozva. Érdekes látvány lehetek...-Értem én, hogy élvezitek a kajálást, de megtennétek, hogy nem szeditek szét az éttermet? Ezalatt a kemény 40 perc alatt, szerintem már tizenháromszor hívták a rendőrséget miattatok.-nézek végig rajtuk szúrós szemekkel, mire mindenki fülét-farkát behúzza.

-Köszönöm.-mosolyodom el, majd az órára pillantok.-Lassan menni kéne, ha nem akartok elkésni.-siettetem őket és felveszem a mankóim, hogy az ajtó felé induljak. Amire odaérek, úgyis mindenki beelőz, úgyhogy teljesen fölösleges itt ácsorognom.

~|:|~

-Nos, az interjún semmi személyeset nem kérdezhetnek tőletek. Csak a szokásos kérdések lesznek, így remélhetőleg nem bakizzátok el.-pillantok Louis-ra, mire ő ártatlanul maga elé emeli kezeit.

-A dedikálás egy, esetleg másfél órás lesz, attól függ, hogy bírjátok. Lis, az autogramosztásnál neked kell majd segédkezned, én nem mehetek. Sajnos a lábam túl nagy akadály egy olyan tömött helyen. Aztán...Matt, neked vissza kell menned az arénába, Greg már megint elrontott valamit. A dedikálás után nincs mára több program. Holnap délelőtt nincs semmi hivatalos dolgotok, délután pedig próba. Mindenkinek világos?-pillantok fel a dosszié mögül, mire egyöntetűen bólintanak, majd Matt el is indul az arénába, miközben a buszsofőr hív nekünk egy kisbuszt, amivel eljuthatunk a rádióállomásra. Mégiscsak feltűnő lenne, ha egy óriási piros busszal mennénk, ami hatalmas betűkkel hirdeti a banda nevét...

*Egy sablonos interjú és egy hangos dedikálásnyi idő után*

-Meghalooook! Muszáj ennem!-nyöszörög Niall a kanapén és két pillanattal később már a hűtőben is van. Liam elment a szobájába telefonálni, Louis valami idióta videojátékot játszik, Zayn twitterezik,-megjegyezném kint van a nyelve-, Lis Matt-tel van, Harry pedig elvileg filmet néz valahol. Gondolom a szobájában. Mikor végignézek a társaságon, úgy döntök, hogy ezek közül a legértelmesebb tevékenység a filmnézés, tehát Harry-hez csatlakozom. 

A szobája elé érve, egy gyors kopogást intézek az ajtóra, de válasz híján egyszerűen benyitok. Harry sehol, a film pedig egyáltalán nem megy.

-Harry hova lett?-teszem fel a kérdést, mikor visszaérek a nappaliba,-ami megjegyezném dupla annyi idő, mint általában. Ez a hülye gipsz mindenben hátráltat!

-Filmet néz, nem?-válaszol Louis, fel sem nézve a játékból. 

-Hát a szobájában nincs, szóval nem hiszem. 

-Oh, akkor a tetőn van. Ha valami baja van, mindig ki kell szellőztetnie a fejét, és itt erre a legjobb hely a tető.-magyaráz Louis, mire két dolgon is fennakadok.

-Hogy...hol? És mi baja van? Én nem láttam rajta semmit ma.-vonom fel a szemöldököm, miközben Louis-t bámulom, akit ez egyértelműen nem zavar.

-A turnébusz hátuljában van egy szekrény, amit ha kinyitsz, rájössz, hogy az egy lépcső. Ha azon felmész, akkor a busz tetején találod magad. Nagyon szépen meg van csinálva. Észre sem veszed, hogy az egy tető.-magyarázza Zayn rám pillantva, mire csak bólintok egyet, és miközben azon gondolkodom, hogy én erről miért nem tudok, a lépcső felé indulok.

-Oh, és Skyler!-szól utánam Louis.-Nem tudom mi baja van, de egyértelműen látszik rajta, hogy valami nyomasztja.-néz mélyen a szemembe Louis, mintha állami titkot mondott volna, de hamar visszamerül a videojáték világába.

A lépcsőt keresve csupán kétszer verem be a fejem, és csak egyszer csúszom meg, de összességében épségben találom meg, majd megyek fel,-megjegyzem gipszben ez sem könnyű folyamat,-a kis tetőtérre.

Harry ott fekszik egy nagy puha matracon (?), és egyáltalán nem tűnik fel neki, hogy följöttem, pedig biztos vagyok benne, hogy hatalmas zajt csaptam. 

Arca elgondolkodó, szemöldökét finoman ráncolja, miközben ajkait harapdálja. Lábai keresztbe rakva nyúlnak el a matrac végén, kezei pedig tarkójánál összekulcsolva pihennek feje alatt. 

-Hát te mit csinálsz itt egyedül?-szólítom meg, mikor közelebb érek, ezzel felébresztve őt gondolatmenetéből. Pár pillanatig értetlenül mered rám, majd hirtelen felül és elpirul.

-Skyler! Te mit csinálsz itt? Hogy jöttél fel? Te jó isten, le ne ess nekem!-kezd el aggodalmaskodni, mire felnevetek. Arrébb tessékelem és én is leülök a matracra, majd egy sóhaj kíséretében hátradőlök és a felhőket szemlélem az égen, miközben a nap sugarai melengetik bőröm. 

-Nem tudom.-vonok vállat.-Csak nem voltál a szobádban, és Louis azt mondta valami bánt, úgyhogy gondoltam megkereslek, mielőtt még leveted magad a buszról. Tudod, ahhoz, hogy sikeresek legyetek mindannyian kellettek.-mosolygok rá, mikor ő is hátradől és fejét felém fordítja.

-Örülök neki, hogy te jöttél.-mosolyog rám, szemében furcsa csillogással.-Mármint..ha Louis jött volna, tuti tejszínhabbal a hajamban végzem, vagy hasonló.-kezd el mentegetőzni, mikor rájön mondata kétértelműségére. Én csak elmosolyodom, majd fejem az ég felé fordítom.

-Tudod, lassan kezdelek titeket megkedvelni. Bár néha nagyon tudtok idegesíteni, azért nagyjából már rendben vagytok.-mosolygok, még mindig az eget kémlelve, miközben érzem magamon Harry tekintetét, de semmit nem szól. Pár percig fekszünk így: én az eget nézem, ő pedig engem, és hallgatjuk a csendet, amit végül ő tör meg:

-Skyler...-kezd bele, mire felé fordítom fejem.

-Igen?-mosolygok rá, mire szemében felismerés, majd bánat tűnik fel és mosolya hamar eltűnik.

-Semmi...-rázza meg fejét, és arcát az ég felé fordítja.

.::Chapter 14:Mérföldkő::.

Hát...sziasztok ismét :)

Nem így terveztem ezt a visszatérés dolgot, de hát annyi szomorú üzenetet kaptam, hogy nem volt szívem abbahagyni :( 

Nem akarok pofázni, mert kit érdekel, mit mondok?! A rész rövid lett, de szerintem elnézitek, ha elolvassátok;) Nincs kommenthatár, se semmi más. Örülök, ha van, aki olvassa. Hétvégén felrakom a következőt :)) Remélem azért lesz valaki, aki legalább az 'olvastam' gombot használja:)

Ps.: BOLDOG BOLONDOK NAPJÁT ÉS HÚSVÉTOT<33 i="">

Jó olvasást!<3 i="">

*10 perccel később*

-Na, megnyugodtál?-távolodom el tőle egy picit, miközben rámosolygok. Ő csak lehajtja a fejét és nem szól semmit.

-Niall...-érintem meg kézfejét.-Ha nem mondod el, hogy mi a baj, akkor nem tudok segíteni.-hangom gyengéd és halk. Teljesen úgy érzem magam, mintha egy hülye, hollywoodi filmben lennék. Nem tudom, mi baja a kis szöszinek, azt meg főleg nem, hogy ez engem miért érdekel, de ha már tart akkorára, hogy elárulja (már ha elárulja), akkor nem fogom cserben hagyni. Mert hát gondolom nem az időjárásról akar csevegni... Persze azért egy kicsit megrémít a dolog. Mi az, amit nem a fiúknak akar elmondani, hanem nekem? 

-Figyelj...-szól rekedtes hangon, miközben feláll, így nekem fel kell néznem rá.-Nem lehetne, hogy elfelejtjük az előbb történteket?-túr hajába, miközben kerüli tekintetem. Arcán a kétségbeesés és a fájdalom apró árnyékát fedezem fel, ennek ellenére nem tágítok. Határozottan megrázom fejem, jelezve ezzel, hogy nem, mire ő felsóhajt és visszaül a földre velem szemben, de az istenért se nézne a szemembe. Egy ideig bámulom semmittevését, és még kicsit meg is mosolygom gyerekes próbálkozását, hogy kerülje a tekintetem, de mikor a kavicsokkal kezd el játszani, megelégelem a dolgot, ezért kezem az ő kezére teszem, biztatva ezzel arra, hogy nézzen rám. 

-Kérlek Niall! Csak segíteni szeretnék!-kérem halk hangon, mire egy pillanatra felemeli fejét, de még mielőtt rám nézne meggondolja magát és inkább visszahajtja.-Jaj, ne már! Most komolyan ÉN könyörgök NEKED?-tárom szét a karom, miközben egy picit megemelem a hangom. Tudom, hogy mire gondoltok, de nincs igazatok! Helyre kell tenni, mert különben sosem szedem ki belőle a dolgot, és egyikünknek sem tesz majd jót, ha őrlődünk. Én azon, hogy mi bántja, ő pedig azon, ami bántja...

-Ó, hogy most érezzem magam ROHADT különlegesnek?-nyomja meg a káromkodást, miközben felpattan. Most komolyan neki áll feljebb?

-Én csak segíteni akartam! Miért nem hagyod?-hangom újra halk és értetlenségtől cseng. Kissé még mindig dühösen meredek a szőke fiúra, aki újra magába zuhan. Egyszemélyes, terhes szappanopera itt látható! Hogy miért terhes? Hát...mert a terhes nők kiszámíthatatlanok!

-Sajnálom!-temeti arcát tenyereibe. Hangja megremeg, miközben kétségbeesetten próbálja megtartani nyugalmát.

-Ugyan, nincs semmi baj! Nyugodj meg szépen!-próbálok odamenni hozzá, de felszisszenek a lábamba nyilalló fájdalom miatt. Erre azonnal felkapja a fejét, felpattan és hozzám siet, miközben én a fájó ponthoz kapok.

-Uramisten! Rendben vagy?-guggol le mellém, miközben a lábamat vizslatja. Lassan bólintok és halványan rámosolygok, hogy eloszlassam az aggodalmát.

-Én rendben vagyok, te pedig tereled a témát. Gyerünk, halljam!-bököm meg a mellkasát játékosan, miközben rámosolygok, de ő elhúzódik és elfordul. Feláll, előveszi a telefonját, bámulja 2 másodpercig, sétál két kört, majd megismétli a mozdulatait. Én pedig ülök a földön, a lábam fogva és próbálok nem elszédülni. Már látom is a holnapi címlapokat: 

    "Niall Horan és Skyler Cowell egy sikátorban töltötték a One Direction-koncert próbáját. Rúgjunk ki a hámból!"

-Rendben, inkább ejtsük a témát.-sóhajtok fel lemondóan. Niall szemei halványan felcsillannak, mire megrázom a fejem.-Nem, nem! Nem miattad, hanem azért, mert már kint vagyunk egy ideje. Nem gondolod, hogy a fiúk rosszra fognak gondolni?-Niall kajánul elvigyorodik, mire halkan felnevetek. Pasik...

-Ó, segítsek?-esik le neki a tantusz, miután a koszban ücsörögve várakozás-teljesen bámulok rá. 

-Nem Niall, nem kell segíteni, szívesen ücsörgök itt egész nap egyedül!-szólalok fel szarkasztikusan.-Jaj, várj, nem leszek egyedül, hisz ott egy patkány!-folytatom a mondókám, amin Niall jót derül.-Mi? Patkány?!-kiáltok fel és a kezéért nyúlok.-Menjünk beeee!-sipákolok jajveszékelve. Elnézést, én is lányból vagyok. Khm...

-Na gyere!-vigyorog, miközben kinyújtja felém kezét. Viszonzom mosolyát, miközben megcsóválom a fejem, de azért aggódva pillantok rá. Jó újra látni a régi Niall-t, de a tudat, hogy valami nyomja a lelkét, nem tetszik. Belekapaszkodom kezébe és felhúzom magam, de a mosolyom abban a pillanatban le is fagy. Összeszorítom a szemem, miközben lehajtom a fejem és mellkasának dőlök. Niall automatikusan öleli át derekam és hajol közelebb hozzám, hogy rám tudjon nézni, de én inkább behunyva tartom szemeim.

-Niall...valami gond van.-sziszegem összeszorított fogaim között és igyekszem nem elsírni magam.

-Jaj nekem!-nyög fel kétségbeesetten.-Nagyon fáj? Tudod mozgatni? Kit hívjak?-sorolja még kétségbeesettebben, miközben még szorosabban fogja csípőm.

-Hát, eléggé...-válaszolok, miközben megpróbálom megmozdítani a lábam, amitől csak még intenzívebb fájdalom hasít bele.-Tu-tudom, de nagyon fáj.-nyögöm ki nagy nehezen.-Niall ez nem jó, eddig nem fájt ennyire, simán tudtam egy kicsit mozgatni, most pedig már az is fáj, ha csak állok.-nézek könnyes szemekkel íriszeibe, mire se szó, se beszéd fölkap és besiet velem az épületbe, egyenesen a "turné-dokihoz". Az ajtó előtt toporzékol pár másodpercet, de aztán egy gyors kopogás után beront és lerak a vizsgálóasztalra, majd egy "Kérem nézze meg a lábát, én mindjárt jövök!" felkiáltással el is tűnik. Erősen az asztal puha párnájába mélyesztem ujjaim, ahogy lábam megmozdul a gravitációnak köszönhetően. Nos, a mai tanulság: ha kificamodik a bokád, ne rohangálj a folyosókon, vagy bárhol máshol. 

Utálom a tényt, hogy fáj a lábam, hogy nem tudtam megállítani Niall-t, és azt is, hogy most magát okolja. Igaz, hogy részben az ő hibája, de én estem el, és én idegesítettem fel annyira, hogy kirángasson az épületből. Szóval, következő tanulság: Tanuljam meg befogni a szám, és ne rohangáljak vizesen a folyosón. 

-Nos, kisasszony, miben segíthetek?-néz rám kedves mosollyal az orvos, miközben elém gurul a kisszékével. 

-Öööhm...a lábam...-makogok, a lábamra mutogatva, miközben az ajtó kivágódik és megjelenik Niall, mögötte valakivel.

-Skyler, el sem tudom mondani, hogy mennyire sajnálom! Esküszöm jóvá teszem!-néz rám kétségbeesetten, mire mosolyogva megrázom a fejem.-Figyelj...tudom, hogy most duplán utálni fogsz, de összefutottam Harry-vel és háááát...elég könnyen rájött a szitura.-vakargatja zavartan a fejét, mire megrázom sajátom és intek neki, hogy jöjjön ide.

-Nem haragszom.-mosolygok rá, miközben megölelem, amit ő meglepve fogad, de hamar visszaölel. Magamban vagy háromszor megpofozom magam, amiért ilyen vagyok. Skyler Cowell el kell ismerned, hogy ez a fiú valamit megváltoztatott benned! És ezért most Niall-t vágom háromszor pofon magamban. Szóval, harmadik tanulság: ne beszélj magadban.

-Sajnálom, de nekem most muszáj mennem, mert leszedik a fejem, de Harry itt marad!-emeli föl mutatóujját, és el is rohan. Tekintetem átvezetem az ajtót támasztó fiúra, aki, mikor találkozik tekintetünk rám mosolyog, ellöki magát a faltól, majd becsukva az ajtót, mellém sétál. 

-Na, mi a szitu?-kérdez rá vigyorogva és az orvosra néz.

-Van egy ici-pici...-mutatom az ujjammal-...bibi a lábamon.-nézek rá, mire kérdőn rám pillant, de tekintetét gyorsan visszavezeti a dokira, mikor leveszi a cipőm és én újra az ízléstelen színű párnába mélyesztem ujjaim.

-Ez neked ici-pici?-képed el teljesen.-Mégis mi a jó istent csináltál és miért nem szóltál eddig?!-néz rám szikrákat szóró szemekkel, de arcán inkább aggodalom ül, mintsem harag.

-Sajnálom.-hajtom le fejem és inkább a lilás paradicsomra emlékeztető lábamat bámulom. Igazából nem sajnálom a dolgot. Biztos vagyok benne, hogyha elmondom nekik, akkor az hamar apám fülébe jut, ami nem vonzz maga után semmi jót. Miközben Harry engem vizslat, addig én a lábamat, akárcsak a doki, aki cicceg párat, majd visszahelyezi lábam lógó állapotába, mire újra a puha anyagba markolok.

-Nos, hölgyem nincsenek jó híreim.-csóválja a fejét, miközben visszagurul a helyére és elkezd valami trutyit kevergetni.-Elmesélné, hogy mégis mi történt?-pillant hátra a szemüvege felett egy pillanatra, majd újra a masszának szenteli figyelmét.

-Nyugodtan tegezzen.-mosolygok rá, amit egy biccentéssel fogad.-És...nos, ügyetlen vagyok.-vakargatom a tarkóm és próbálok kerülni mindent, ami szemre hasonlít.

-Nos, akkor gratulálok. A bokád eltört, gipszbe kell tennem.-jelenti ki orvosi monotonitással, faarccal, mire nekem valahol Szibériában koppan az állam és üdvözli a jegesmedvéket.

-Te-tessék?-rakom vissza az állam a helyére.-Tudja maga, hogy ki vagyok én?-ez kicsit beképzelt volt...-Azt hiszi van nekem időm holmi gipszben feküdni otthon?! Jesszus, dehogy! Ha ezeket egyedül hagyom,-bökök Harry felé.-nem lesz hol koncertezni, mert felgyújtják a várost!-sipákolom hadonászva, mire Harry bevágja a durcit.

-Sajnálom Skyler. Kötelez a munkám. Hidd el, csak rosszabb lesz, ha így marad.-szabadkozik, majd lerakja mellém a trutyit, vagyis ezek szerint a gipszet. Remek! Fikát raknak a lábamra!-Azt tudnod kell, hogy ez nem lesz kellemes érzés. Rosszabb, mint amit eddig éreztél...-figyelmeztet, majd feláll, gondolom gézért.

-Kösz, doki! Most megnyugodtam!-emelem fel a mutatóujjam szarkasztikusan, mire Harry felnevet, de hamar elkomorodik, mikor látja, ahogy ujjaim tördelem és a szám harapdálom.

-Figyelj, tényleg fájni fog, tényleg szar lesz...-rosszalló pillantás tőlem.-Bocsi...De én itt leszek, oké?-mosolyog rám, miközben beáll elém és kezei közé veszi arcom. Felnézek mosolygós, zöld szemeibe és én is halványan elmosolyodom.

-Oké.-bólintok mosolyogva, de hamar felszisszenek, ahogy a doki picit megemeli a lábam Harry lábai közt.

-Ööö..Nem zavarok?-kérdez rá furcsa hanglejtéssel, miközben a lába közé néz, az én lábamra, mire felkuncogok.

-Tulajdonképpen nem. Jobb is, ha valaki eltereli a kishölgy figyelmét, a már előbb említett okok miatt.-kezdi el óvatosan betekerni a lábam gézzel, mire az ajkamba harapva pillantok Harry-re, akinek a keze ismét az arcomra vándorol.

-Nyugi, emlékszel?-mosolyog rám, mire bólintok. Kb. 10 másodpercig egészen jól bírom a dolgot, de utána a doki elkezdi mozgatni a lábam, mire könnybe lábad a szemem és Harry pólójába markolva hajtom le a fejem, majd támasztom azt a mellkasának.-Shh...Nincs semmi baj.-simogatja a hátam, miközben magához szorít és összekulcsolja szabad kezem az övével, majd azt az ölembe ejti.

-Harry...-sírok egész halkan.-Ez nagyon fáj.-markolom még inkább pólóját, mire még jobban magához ölel.

-Mindjárt vége. Kibírod.-nyom puszit fejem búbjára és tovább simogatja hátam és fejem nyugtatásképp, ami nem sokat segít a fájdalmamon. Olyan érzés, mintha több ezer tű szurkálna, miközben a lábam tűzbe rakják. Kivételesen nem zavarnak Harry finom, és túl intim mozdulatai. Mondjuk, persze, hogy nem zavar! A lábam annyira fáj, hogy kedvem lenne levágni!

-Mindjárt kész, ne aggódj.-szólal meg a doki Harry mögött, mire picit megnyugszom, de ez hamar elillan, mikor meghúzza a lábam. Már gyakorlatilag letépem Harry-ről a pólót, miközben könnyeim teljesen eláztatják azt és kezem elszorítja a vérkeringést ujjaiban. Az istenit! Skyler szedd össze magad! Ne legyél sebezhető és gyenge! 

-Doki, mi az istent csinál?!-sipítok fel, egy újabb kellemetlen mozdulat után.-Most két törést akar rá csinálni, vagy begipszeli?!-nézek át Harry válla felett.-Ó, hogy az a...-döntöm vissza fejem eredeti helyére, miközben könnyeim újra megerednek. Remek! Anyám elhagyott, apám nem foglalkozik velem túl sokat, és öt idiótával vagyok összezárva 4 hónapra, mégsem ejtettem emiatt egyetlen könnycseppet sem. Most pedig egy egyszerű lábtörés miatt, folyót csinálok magunk köré. 

-Már tényleg csak pár perc!-szólal meg újra a doki (vajon van neve?) és megint arrébb rakja a lábam. Eközben Harry megállás nélkül simogatja hátam és fejem, miközben másik kezével az én kezem szorongatja (vagyis hát én szorongatom az övét...). Ahhoz képest, hogy a gipsz hideg, a lábam még mindig ég és szúr, ami valljuk be, nem túl kellemes, ha csak nem vagy mazochista. 

-Kész is vagyunk!-engedi le finoman a lábam az őszülő férfi, mire én is és Harry is megkönnyebbülten sóhajtunk fel. 

-Na, ugye, hogy túlélted?-mosolyog rám Harry, miközben leveszi kezét hátamról és elengedi kezem. Erre csak egy "ezt most komolyan gondolod?" fejet vágok, majd lenézek a lábamra, és megpróbálom megmozdítani, de felszisszenek a fájdalomra, mire Harry aggódva pillant rám.

-Skyler az, hogy gipszben van a lábad, nem azt jelenti, hogy nem érzed a fájdalmat.-csóválja mosolyogva a fejét. Úgy tűnik, jól szórakozik tudatlanságomon. Kinyújtom rá a nyelvem, majd kérdőn pillantok rá. Elvégre...valahogy közlekednem is kell.-Ó, igaz is! Tessék, itt vannak a mankóid.-nyújtja felém őket, mire én kétkedve végigmérem azokat.

-Nem tűnnek túl...stabilnak.-adok hangot aggodalmamnak, mire felnevet.

-Ne aggódj, nem lesz vele gond. Csak meg kell tanulnod használni.-kacsint rám, mire felvonom az egyik szemöldököm. Most mitől lett ilyen felszabadult?

-Rendben, de ha eltöröm valamim...-kezdek bele, de nem tudom, mit mondhatnék.

-Akkor tök mindegy. Már úgyis itt vagy.-vigyorog rám Harry, miközben segít lejönni az asztalról és én ajkamba harapva tűröm a fájdalmat.

-Mondd doki, meddig fog ennyire fájni a lábam? Nem hiszem, hogy sokáig bírnám ezt. Tuti oda fogom vágni valahova ezt a nehéz izét a lábamon!-mutatok a lábamra, amin mindkét hímnemű jól szórakozik.

-Ez elmúlik. Nem most, és nem is holnap, de a végére meg fogod szokni.-mosolyog rám, majd feláll.-Sajnálom, de mennem kell. Majd látjuk egymást, sziasztok.-int egyet az ajtóból és már el is tűnik.

-Akkor...-csapom össze a tenyereim, minek hatására a mankók hangos csattanással a földre esnek.

-Akkor most szépen megpróbálod használni ezeket.-adja a kezembe a botokat, én pedig a hónaljam alá helyezem és megpróbálok előre lépni egyet. De miért is menne minden ilyen simán?! Hisz rólam van szó! Sikeresen megcsúszom és majdnem hanyatt vágódom, de szerencsére Harry gyors reflexekkel rendelkezik, így időben elkap.

-Jól vagy?-nevet, miközben a derekamnál fogva felállít. 

-Azt hiszem ezt még gyakorolnom kell.-nevetek én is, miközben kinyitom, félelmemben becsukott szemeim. Harry harminc centire (nem számoltam ki...) az arcomtól bámul rám, nagy, zöld szemeivel, mire a nevetésem azonnal abbamarad.-Mi az?-jövök zavarba és lehajtom a fejem.

-Semmi, csak...olyan gyönyörű vagy.-suttogja, miközben államnál fogva felemeli fejem, mire érzem, hogy elpirulok.

-Mi ütött beléd?-mosolyodom el és picit meglököm a vállánál fogva. Teljesen zavarba hoz a közelsége, és nem értem, hogy miért. Zöld szemei továbbra is engem vizslatnak, miközben a távolság vészesen csökken közöttünk.-Ha-Harry...Mit csinálsz?-suttogom, szinte már a szájába, de ő nem mond semmit csak lehunyja szemeit és...megcsókol. És ami még jobban meglep, hogy nem lököm el magamtól...

.::Köszönöm♥::.

Sziasztok! :)

Hát, újra itt vagyok. Újra írok, újra "papírra" vetem gondolataim. De ezúttal sajnos nem résszel jövök. És úgy tűnik, nem is fogok. Valószínűleg most sokan káromkodva zárják be a blogom és hordanak el mindennek, de azért remélem vannak olyanok is, akik végig fogják ezt olvasni :) Lenne egy-két dolog, amit elmondanék:

Először is, köszönöm. Köszönöm a +12 ezres látogatottságot. Köszönöm a 27 rendszeres olvasót. Köszönöm a 10-13 kommentet minden résznél. Köszönöm, hogy vagytok...

Amikor pár hónapja ideültem a gép elé és elhatároztam, hogy indítok egy blogot, sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen népszerű lesz. Nem gondoltam volna, hogy lesz akár egyetlen ember is, akinek tetszik amit csinálok és ahogyan csinálom. Rettentően jól esnek dicsérő szavaitok és a mérhetetlen türelmetek és kedvességetek felém. Mindig, amikor elkezdek írni egy részt, Ti jártok az eszemben és az, hogy vajon tetszeni fog-e az, amit írok. El sem tudjátok képzelni, hányszor fogalmaztam át a részeket, mielőtt közzé tettem. Sosem találtam elég jónak ahhoz, hogy az emberek is lássák, hogy Ti lássátok...

Másodszor, sajnálom. Sajnálom, hogy néha heteket, hónapokat kellett várnotok a részekre. Sajnálom, hogy nem voltam elég jó, elég kitartó ehhez. Sajnálom, hogy folyton csalódást okoztam. Sajnálom, hogy vége...

Én ezt nem így akartam. Szerettem volna írni egy történetet, amit az emberek szeretnek és lelkiismeret furdalás nélkül ajánlják a barátaiknak. Szerettem volna egy történetet, ami legalább 50 részes. Egy történetet, ami megmozdít valamit az emberekben. Úgy látszik, nem akartam elég erősen...

Nos, gondolom ebből leszűrtétek, hogy mi a helyzet. Ennek a blognak nincs jövője. És ha mégis, akkor nem most. 

Sajnálom, hogy megint csalódást okozok :( De nézzük a jó oldalát...Ez az utolsó, hogy csalódást okozok, hisz innen már nincs mivel :) 

Nem fogom "kimondani" azt, amiről ez az egész szól. És hogy miért? Mert én itt nem végeztem. Egyszer majd még visszatérek és újult erővel fogok neki az írásnak. Talán más néven. Talán másik történettel. Talán ugyanezzel, ugyanígy. :) 

Köszönöm és nagyon sajnálom :'/

Ezerszer puszil és ölel: Cheesegirl xxoo

.::Chapter 13: Niall::.

Sziasztok!

Annyira, de annyira sajnálom, hogy ilyen későn hozom! Én tényleg nem így akartam, de meg tudom magyarázni. Már ha van még valaki aki olvassa a blogom...A gépem totál megkergült és nem akart működni, ezért el kellett küldeni a szervizbe, ami...Csehországban van. Azt hittem, hogy legkésőbb csütörtökön már hozhatom a részt, de ez nem jött össze, ugyanis agyrázkódásom volt/van és elvileg nem is lenne szabad képernyőt néznem :/ Aztán tegnap már tényleg fel akartam rakni, de akkor meg lefagyott-.-" Szükségem van egy új gépre...Na mindegy, nem pofázom, inkább mondom a lényeget.

Túl a 10.000 kattintáson*-* Annyira boldog vagyok! Ti vagytok a legjobb olvasók! Köszönöm szépen! 

Annak ellenére, hogy nem volt kommenthatár, 10 kommentet sikerült összerakni! Kissé csalódott vagyok, hiszen 23 rendszeres olvasóm van, és több mint egy hónapotok volt, de nem panaszkodhatok :))

A következőhöz, mit szólnátok a 14 kommenthez? A következő részt is megírtam már, így a felrakással nem lesz gond, még akkor sem, ha nincs gépem, hisz ide bárhonnan beléphetek :))

Remélem a rész hossza, kicsit enyhítő körülmény, és hogy vannak még, akik olvasnak :))

Millió puszi: Cheesegirl

Ps.:Bocsánat, hogy kissé szadista voltam:S

Jó olvasást! <3 i="i">

-Megjöttem!-kiáltom el magam, mikor belépek a busz ajtaján. Sehol senki. Ezért kellett sietnem?!-Hahó! Hol van mindenki?-kérdezem, valószínűleg magamtól. Remek. Hát...ha nincsenek itt, akkor mindegy. A konyhába sétálok, ahol előveszek egy tányért, majd elkészítem a szokásos reggelim, ami müzliből és tejből áll. Kényelmesen helyet foglalok a nappali puha foteljében és csak élvezem a csendet, miközben az ablakon kibámulva élvezem a napsütéses eget.
-Meglepetés!-ugrik elő mögülem Louis és egy vödör jéghideg vizet önt a nyakamba, mire hangosan sikítva ugrok egyet, majd ezzel a lendülettel el is dobom a tálat. A kajám! Most már tudom, mit érez Niall, úgy mindig.
-Te meghibbantál?!-kiáltok rá villámokat szóró szemekkel, és a fürdő felé trappolok. Kicsapom az ajtót és a zuhanyhoz indulok, de sikeresen megcsúszom és hanyatt vágódom. Mikor felpillantok, látom az ajtó tetejére támasztott vödröt, ami kibillen egyensúlyából, és egyenesen a fejemre borul, a ragacsos tartalmával együtt.
-Ó, hogy az a...-kezdenék végeláthatatlan káromkodásba, de felszisszenek, mikor megérzem a bokámba nyilaló fájdalmat.-Ezt nem hiszem el!-motyogom magamnak és megpróbálok anélkül felállni, hogy a bal lábamra támaszkodnék. Kisöpröm arcomból a trutyis hajam, majd a szobám felé veszem az irányt. Hála a végtelen mázlimnak (megvan az irónia?) az első ugrásommal pofára esek a szőnyegben.-Egy zongora nem akar rám esni?!-kérdezem cinikusan, miközben az ég felé pillantok, de a plafonnál tovább nem látok.
-Na mi van, lustálkodsz? Paul nem fog örülni.-tűnik fel a folyosó végén Liam, kezében egy vödörrel, miközben kuncogva rázza fejét.
-Egy: nem lustálkodom, csak energiatakarékos vagyok.-azta, szép kitérés.-Kettő: ha azt...-mutatok undorodva a vödörre-...rám mered önteni, véged. Három: szerintem igazán jól tennéd, ha befognád és a közelembe se jönnél.-mosolygok rá angyalian, mire leolvad a mosolya és tekintetéből is kiszökik a játékos fény.
-Igen, igazad van...Jobb lesz...ha visszamegyek.-dadog össze-vissza, mint egy protkóját vesztett öregember, miközben hol elindul, hol visszafordul.-Szerintem neked is jönnöd kéne.-teszi még hozzá, és már el is tűnik a mögött az ajtó mögött, ahonnan jött. Nagyot sóhajtok, majd feltápászkodom,-ügyelve a lábamra-és az ajtóhoz ugrálok. Mély levegőt veszek, magamra varázsolok egy hatalmas mosolyt, és megpróbálok finoman a lábamra támaszkodni, csakhogy ne legyen feltűnő a dolog. Ez sajnos rossz lépésnek bizonyul, ugyanis automatikusan húzom fel a lábam, ezzel kibillentve magam az egyensúlyomból, de miután visszaszerzem azt, újra rátámaszkodok, ezúttal, esés nélkül. Nem törődve a fájdalommal, kicsapom az ajtót és egy hangos kiáltás után, odabicegek-csak semmi feltűnés, csak semmi feltűnés-a kanapéhoz, és befészkelem magam, Larry Stylinson közé, aminek láthatóan egyikük sem örül.
-Miről maradtam le?-nézek körbe és ekkor tűnik fel, hogy Lisi sehol sincs. Még mindig alszik?-És hol van az én drágalátos barátnőm?
-Egy alapos fejmosásról, amit még bepótolunk és alszik, mert neki ehhez semmi köze.-kiabál Paul, fogalmam sincs miért, mire hatalmas szemekkel nézek rá.
-Először is, vegyél be egy nyugtatót.-mosolygok rá angyalian, mire a fiúk felkuncognak.-Másodszor meg, mit csináltam, már megint? Most jó kislány voltam!-tárom szét a karom értetlenül és nem feltűnően arrébb mozdítom a lábam, reménykedve abban, hogy tompul a fájdalom. Tisztelettel jelentem, tévedtem.
-Hát, ez...-kezdi paprikavörös fejjel a férfi, de telefonja félbeszakítja. Rápillant a kijelzőre, majd vissza rám.-Ezt majd megbeszéljük.-legyint, és kivonul a színről.
-Okééé, ez fura volt.-szögezem le, mire a fiúk egyetértően bólogatnak.-Na, nyomás készülődni. Nemsoká indulnunk kell. Légyszíves valaki keltse fel Lisi-t, köszönöm.-adom ki az utasításokat, miközben felkészülök a felállásra. Hogy fogom egész nap tettetni, hogy minden rendben? Annyira nem vagyok jó színész! Bár ha apám muffinjára, képes vagyok vigyorogva azt mondani, hogy finom, akkor semmi sem lehetetlen.
-Te nem mész? Csupa víz, meg trutyi vagy.-mér végig vigyorogva Louis, mire kecsesen hasba vágom. Harry szabályosan felvisít mellettem, Zayn pedig csak annyit dünnyög, hogy "idióták". Diadalittasan elvigyorodom és a szenvedő Louis-ra pillantok.
-Sipirc!-emlékeztetem őket, mire egyszerre próbálják elhagyni a szobát.
-Idióták.-ismétli meg magát Zayn, és kilöki a fiúkat az ajtón, akik sikeresen megismerkednek a szőnyeggel, ahogy én is tettem korábban.
-Minden rendben?-jön vissza Niall, és aggodalmas szemekkel fürkészi arcom.
-Persze.-veszem elő, legtökéletesebb álmosolyom.-Miért?-nézek rá értetlen arccal.
-Hm...-hümmög, az állát vakargatva, miközben engem tanulmányoz összeszűkített szemekkel. Odasétál a fotelhez, majd leül mellém és mélyen belenéz a szemeimbe. Azta! Ez ám a szép szempár!-Hm...
-Hazudsz.-jelenti ki határozottan, és a hatás kedvéért még bólint is egyet. Alig észrevehetően, nyelek egy nagyot, majd újra felveszem tökéletes álarcom.
-Miről beszélsz?-nézek rá hatalmas szemekkel, miközben próbálom a legdöbbentebb arcom mutatni.Semmi szükségem arra, hogy bármelyik neander-völgyi rájöjjön a kis balesetemre. Majd ebédszünetben elmegyek, a turné idejére felfogadott dokihoz, aki majd kijelenti, hogy semmi bajom, csak egy egyszerű bibi.
-Tudod, lehet, hogy a többiek nem vették észre, de én igen. Amikor bejöttél, olyan furcsa volt az arcod. Mintha nem lenne minden rendben.-tájékoztat az ír szépfiú, mire beharapom az ajkam.
-Tévedsz! Semmi gond nincs! Menj készülődni.-szólok rá, de ő nem mozdul.
-Rendben, de előbb megkérhetlek valamire?-néz rám kérdőn, miközben feláll.
-Bármire, ha végre békén hagysz.-sóhajtok, miközben megforgatom a szemem.
-Állj fel.-kéri nemes egyszerűséggel, mire kérdőn nézek rá.-Csak csináld.-megvonom a vállam, és felállok, persze úgy, hogy nem nehezedem a bal lábamra. Közelebb lép hozzám, szinte érzem leheletét, mire megint beharapom a szám. Mire készül? Jobb lábát óvatosan előre tolja, így az én balom mellé kerül, mire elvigyorodik.
-Mit csinálnál, ha én most kigáncsolnálak?-picsába! Pont a szőke jött volna rá? Ilyen nincs!
-Se-semmit.-találom meg a hangom, miközben töretlenül bámulok a szemeibe.
-Ne csináld ezt. Inkább mond el, hogy mi történt. Nem akarok neked fájdalmat okozni.-néz rám kérlelően csillogó kék szemeivel.
-Nem fájna, hisz nincs semmi bajom. Maximum a fenekem, ahogy ráesek.-makacsolom be magam. Ha tudja, hogy mi van, akkor nem fogja megtenni, így nem kell attól tartanom, hogy most mi lesz. Még közelebb lép,-már ha ez egyáltalán lehetséges-és lábát, az enyém mögé helyezi, majd finoman meglöki azt, mire elfojtok egy szisszenést. Belemarkolok pólójába és összeszorítom a szemeim, miközben várom, hogy kirúgja a lábam. Bár persze nem fáj, csak...hagyjuk.
-Ne csináld...-suttogom, szinte alig hallhatóan, egyrészt a fájdalom miatt (jó, talán egy picit), másrészt attól való félelmem miatt, hogyha felemelem a hangom, elsírom magam.
-Eszemben sincs.-rázza meg fejét, mire megkönnyebbült sóhaj hagyja el a szám.-Szóval?-néz rám kérdőn, bár szerintem sejti, hogy mi történt.
-Nem történt semmi, csak megcsúsztam, és beütöttem a lábam. Holnapra már kutyabaja sem lesz.-legyintek, mire Niall lemondóan megrázza a fejét, és lenyom a kanapéra.
-Megnézhetem?-persze, a lábam egy múzeum! Elém guggol, majd finoman megemeli lábam, mire felszisszenek.
-Bocsánat.-néz rám nagy szemekkel, mire megrázom a fejem.-Ajh, te egy ritka szerencsétlen ember vagy! Szólj, ha fáj!-parancsol rám, majd elkezdi finoman tapogatni a lábam.
-Áu,áu,áu,áu!-szisszenek fel, mikor elér a fájdalmas ponthoz.-Mármint...khm...ez csikiz?-rögtönözök valami marhaságot, de inkább tűnik kérdésnek, mint sem kijelentésnek.
-Ugye tudod, hogy ez nem csak egy egyszerű bibi?-néz rám, fél szemöldökét felvonva.-Nem mondom,hogy eltört-bár megvan rá az esély-, de egy ficam biztos. És tudod, hatalmas marha vagy, amiért nem szóltál rögtön valakinek, hanem még rá is nehezedtél. Ilyenkor pihentetni kell, nem megerőltetni.-böki meg orrom hegyét, mire elmosolyodom, de ez hamar le is olvad rólam.
-Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Főleg nem a fiúknak. Ha megtudnák, egész biztos vagyok benne, hogy valamelyikük értesíti apámat, arra viszont semmi szükségem.-nézek rá kérlelően, mire bólint és a kezét nyújtja. Kérdőn nézek rá, mire megforgatja szemét és megfogja a csuklóm.
-Azt mondtad, nem tudhatják a fiúk, és nem azt, hogy nem segíthetek. Mellesleg, nem tudom hogy gondoltad, hogy ilyen lábbal mászkálsz egész nap. Azt tudtam, hogy erős lány vagy, de hogy ennyire!-csodálkozik el és felhúz, miközben én ugyanezt teszem a lábammal.-Szerintem itthon kéne maradnod.-néz végig rajtam aggodalmas tekintettel, és beharapja a száját.
-Nincs semmi bajom. És amúgy is, a dolgom, hogy rátok felügyeljek, úgyhogy megyek.-csapom vállba, mire elvigyorodik. Benyúl a térdhajlatomhoz,-áááá, csikis vagyok-és a derekam köré fonja kezét, majd egy finom mozdulattal felkap.-Mi?! Teszel le, de azonnal!? Nem vagyunk ám, ilyen jóban!-kezdem el püfölni a mellkasát, mire édesen felkuncog.
-Sajnálom, de ez van. Nem hagyom, hogy önfejűsködj és használd a lábad.-néz le rám kaján vigyorral, mire megforgatom a szemem. Biztos vagyok benne, hogy élvezi...-Na akkor, gondolom hajat szeretnél mosni.-bólintás.-Akkor irány a fürdő!-lövi ki magát, de természetesen megbotlik a szőnyegben.
-Elsődleges feladat: eltüntetni ezt a rohadt szőnyeget!-morgolódom, miközben felállok és fél lábon ugrálva eljutok a fürdőig. Niall csak mosolyogva, és lemondóan megrázza a fejét, miközben felül.-És Niall...-dugom még ki egy percre a fejem, mire felkapja sajátját.-Köszönöm.-mosolygok rá, ő pedig ledöbbenése után, ugyanígy tesz.

*30 perccel később*

Most rettentő büszke vagyok magamra, ugyanis sikerült hajat mosnom és megfürdenem, méghozzá úgy, hogy csak az egyik lábam használtam. Jelenleg a szobámban ülök, már felöltözve és természetesen nem magassarkúban. Bár őszintén szólva, az lenne a legkényelmesebb ha papucsban, vagy leginkább mezítláb lehetnék, de sajnos ez nem lehetséges, ugyanis akkor a többiek meglátnák a lábam, aminek csak rossz vége lehet. Hangosan sóhajtva dőlök hátra, mikor halk kopogás üti meg a fülem.
-Gondoltam szólok, hogy 5 perc és indulunk, csak Zayn még belövi a séróját. -kukkant be az ajtón Niall, majd engedélyemet meg sem várva belép, miközben azt mormogja, hogy biztos benne, hogy az 5 percből, akár 20 is lehet.-Minden rendben?
-Már miért ne lenne?-forgatom meg a szemem, miközben felülök.-Niall, ne dramatizáld túl a dolgokat, ez csak egy szimpla bibi.-csusszanok arrébb, mielőtt még rám tehénkedne.
-Nem vagy egy könnyű eset.-rázza vigyorogva a fejét, mire vállba bokszolom.
-Az lehet, de nem is akarok az lenni. Jó nekem úgy is, hogy sokan nem bírják a burám.-nyújtom rá a nyelvem, és felpattanok...-Azt a rohadt...Hogy lehetek ennyire hülye! A marhaságotok fertőző.-ugrálok fél lábon körbe-körbe, miközben cifrábbnál cifrább káromkodások hagyják el a szám.
-Wow, nőies.-pattan fel, és elkapja a derekam, majd azzal a lendülettel finoman az ágyra dob.-Na, te hatalmas szamár, most hogy kijajgattad magad, és sikeresen eltörted a lámpád, megnyugodtál?
-Persze apuci, sajnálom.-nézek rá angyalian, egy 3 éves hangjával, mire ismét felnevet.
-Jól van. Na, de most komolyan. Rendben vagy?-néz rám komoly tekintettel, ami kissé megrémít. Jó gyorsan tud hangulatot váltani.
-Niall, tényleg minden rendben.-simítok végig karján és halványan elmosolyodom.-Ne aggódj, nagy kislány vagyok.-kacsintok rá, és újra felpattanok-ezúttal nagyobb elővigyázatossággal.

* 2 és fél órával később /arénában/*

-Rendben fiúk! 15 perc szünet!-kiáltok a színpadra, mire mindannyian felsóhajtanak és olyanokat mormognak, hogy "hárpia" meg "házisárkány". Én ezeken csak jót mosolygok.
-Végre! Már éhen halok!-rohanja le Niall a svédasztalt, és a maga elé vett tányérra tesz mindent, amit talál.
-Idióta! Még 3 óra és ebéd. Nem bírod ki?-bicegek mellé, és elveszek egy banánt, mire a szemöldökét kezdi húzogatni.-Csak szeretnéd Horan!-lengetem előtte a gyümölcsöt, és hátat fordítok a büfének, majd egy asztalhoz bicegek, ahol helyet is foglalok. A kis szöszi követ, majd miután szabályosan levetődött a székre, zabálni kezd. Egy darabig csöndben ülünk. Én nézem az éppen valami roppant fontos dolgon vitázó srácokat, Niall pedig épp egy szendvics fóliájával küzd.
-Add ide, te szerencsétlen.-kapom ki a kezéből az ételt, majd egy egyszerű mozdulattal kinyitom, és visszaadom neki. Ő csillogó szemekkel bámul rám, majd 3 harapással be is falja a kezében tartott kaját, mire  nekem a földön koppan az állam. Diadalittasan elvigyorodik, és hátrapillant a fiúkra, majd vissza rám.
-Hogy bírod?-kérdezi kissé halkabban, mire elmosolyodom. Fölöslegesen szólok rá milliószor, hogy ne aggódjon, hisz úgyis fog.
-Niall, semmi nem változott fél óra alatt.-forgatom meg a szemem. Bizony, a kis ír még a próba alatt is vagy tízszer odatátogott nekem egy "Minden oké?"-t, amitől már a falon vagyok. De nem hibáztatom, hisz ő ilyen. Aggódik az emberekért, akkor is ha csöppet sem állnak közel hozzá.
-Bocs, hogy aggódom.-mormogja, miközben lehajtja a fejét és az asztalt kezdi el tanulmányozni. Remek.
-Nem az a gond, hogy aggódsz, hanem az hogy ennyit, és hogy értem. Fogd fel, hogy tudok magamra vigyázni és semmi szükségem arra, hogy miattam aggódjanak.-magyarázom neki halk hangon, mert csöppet sem akarok veszekedni, de úgy tűnik, valami nagyon elvette a szőke manó jókedvét.
-Akkor tudod mit?-kérdezi ironikusan, miközben szemrehányóan rám néz.-Teszek rá, hogy jól vagy-e, vagy kell-e segítség! Boldogulj egyedül, de ha lebuksz, rám ne számítsz. Én ugyan nem fogok neked falazni.-fakad ki, aminek nem értem okát.
-Hé, jól vagy? Mi a baj?-pillantok rá, miközben megérintem a karját, amit ő azonnal elránt.
-Nincs semmi bajom, csak tudod elegem van abból, hogy én próbálok kedves lenni veled, de te mégis...ilyen vagy.-mutat végig rajtam. Most miről beszél? Hisz vele kifejezetten emberien viselkedem, és a bunkó megjegyzéseimet is csak magamban üvöltöm el.
-Nem értelek.-rázom értetlenül a fejem és felállok, hogy arrébb sétáljak, ugyanis a fiúk épp felénk tartanak-szintén hatalmas tálcákkal-és nem akarom, hogy bármit is sejtsenek.-Én igazán próbálkozom. Szerintem egyáltalán nem vagyok bunkó veled, sőt kifejezetten kedves vagyok, de te mégis az ellenkezőjét állítod. Látod, ezért nem vagyok kedves a magad fajtákkal. Mert csak színészkedtek és megjátsszátok magatokat. Ilyenek a hírességek, felfuvalkodottak és beképzeltek. Azt hittem te nem vagy olyan, mint a többi, de láthatóan tévedtem.-suttogom lehajtott fejjel és elindulok a székek felé, mert megpillantom barátnőm, aki egyébként fogalmam sincs, hol volt eddig. Még egyszer ránézek Niall-re, akinek a feje paprika vörös, és szemében a mérhetetlen düh tükröződik. Intek a fiúknak, akik épp leülnek, majd elbicegek-persze feltűnésmentesen.
-Skyler, valami fontosat kell mondanom, gyere velem.-ragadja meg a karom Paradicsom és a kijárat felé kezd ráncigálni. Legszívesebben ordítanék a lábamba belenyílaló fájdalom miatt, de nem teszem, mert az mégiscsak fura lenne.
-Niall állj meg, ez fáj.-küszködöm könnyeimmel, de egyik fülén be, másikon ki. Ez a szituáció eszembe juttatja velem a diszkóban történteket, amitől remegni kezdek. 2 perc kínkeserves gyors séta után végre megáll és a csuklómat is elengedi, amit reflexszerűen kezdek masszírozni. Nagyokat fújtatva sétál körbe-körbe, majd miután felrúg egy kukát, mély levegőt vesz, és csak úgy, a mocskos sikátor közepén, leül. Erőt veszek magamon-amire most szükségem van, ugyanis valljuk be, kissé megrettentem-és odabicegek hozzá, majd elé guggolok.
-Mi a baj? Látom, hogy valami nincs rendben. Te nem ilyen vagy.-simítok végig kézfején, de ellöki azt.
-Menj innen.-suttogja fojtott hangon, ami már kissé a sírásra hasonlít. Mi történhetett, ami ennyire rosszul érinti?
-Azt nehezen, tekintve, hogy te rángattál ide, és hogy most szerintem képtelen vagyok a lábamra állni.-mosolyodom el halványan. Cseppet sem haragszom. Bár ez lenne a normális, tőlem meg pláne, valahogy mégsem tudok. A gondolataim Niall-el vannak lefoglalva, amit igencsak furcsállok. A kis lóhere önzetlensége ragadós...Már csak ez hiányzott.
-Én...-próbálja megtalálni a szavakat, de hangja sírásba fullad. Kissé közelebb csúszok és átölelem, annak ellenére is, hogy tudom, el fog lökni magától.-Ne gyere a közelembe.-suttogja és félretaszít. Lottóznom kéne...
-Niall, hagyd hogy segítsek. Kihagyhatatlan ajánlat, főleg ha én mondom.-próbálok poénkodni, de még csak arra sem méltat, hogy rám nézzen. Hangosan kifújom a levegőt, majd elé ülök,-egy szisszenés kíséretében-és leemelem kezeit térdeiről. Előrébb csúszom két lába közé, majd álla alá nyúlok és felemelem fejét. Halványan elmosolyodom, ahogy a tengerre emlékeztető szempárba nézek, amik most leginkább egy elapadhatatlan vízesésre hasonlítanak. Szólásra nyitja száját, ám én megrázom fejem jelezve, hogy fölösleges. Kitárom karjaim és biztatóan rá mosolygok, mire ő zokogva ölel át, és áztatja pulcsimat. Szinte görcsösen kapaszkodik belém, én pedig apró köröket leírva hátán, próbálom megnyugtatni.
-Annyira sajnálom!-motyogja mellkasomba, mire elmosolyodom.
-Semmi baj. Mindenkinek lehetnek rossz napjai.-felelek lágy hangon. Teljesen ledöbbenek magamon. Mikor lettem én ilyen...önzetlen és kedves?! Jelenleg a lábamba nyilaló fájdalom sem érdekel, a lényeg, hogy Niall rendben legyen.
Úgy látszik, tényleg megváltoztam...

.::Chapter 12: Kételyek::.

Sziasztok! 

Na meghoztam a részt:D Kissé csalódott vagyok, ugyanis több,mint 1 hét kellett a 13 kommenthez, miközben 22 rendszeres olvasóm van:/ Félre ne értsetek! Hálás vagyok, amiért egyáltalán olvassa valaki a blogom, de sokkal gyorsabban szoktak összejönni a hozzászólások...Talán valamit rosszul csinálok? Ha igen, szóljatok és megpróbálok javítani rajta:) 
Na mármost:D Ki szeretnék próbálni valamit, ha nem bánjátok:$ Ehhez a részhez nincs kommenthatár. A következő fejezetet hétvégén teszem fel, és kíváncsi vagyok, hány kommentet tudtok összegyűjteni magatoktól:)) Ki tudja, ha így is lesznek visszajelzések, lehet nem is lesz több kommenthatár:) 
Még annyit szeretnék mondani, hogy aki névtelenül ír, az kérlek biggyessze oda a bejegyzés végére a nevét, hogy azért képben legyek:)

Jó olvasást xo

*Skyler szemszöge*

-Te hogy kerülsz ide?-meredek rá hatalmas szemekkel...

-Beszélnünk kell!-pattan fel az ágyról, majd sietve elém lép. Hirtelenjében köpni-nyelni nem tudok.
-Ó, nem, nem! Nekünk semmi beszélnivalónk nincs!-lököm meg mellkasánál fogva, mielőtt még bűvköre magával ragad.-Egyáltalán hogy kerülsz ide? Hogy jöttél fel? És honnan tudtad, hol vagyok?-teszem fel a kérdéseket, miközben bezárom az ajtót. Nem örülnék neki, ha most valaki betoppanna.
-Repülővel jöttem, és a sofőr engedett be, miután elmondtam, hogy ki vagyok, és miért jöttem. Az utolsó kérdésre, nem válaszolnék biztonsági okokból.-vakargatja a tarkóját, miközben a földet pásztázza: zavarban van.
-Aha.-fonom össze kezeim a mellem alatt, és nekidőlök az ajtónak.-És pontosan, miért is jöttél?-fúrom tekintetem övébe mikor felnéz, csak hogy véletlenül se tudjon hazudni nekem.
-Szóval meghallgatsz?-néz rám reménykedve, mire összeszorul a szívem. Szeretem. Tiszta szívemből szeretem, és bár elvesztette a bizalmam, félek hamar vissza tudja szerezni, ha hagyom, hogy megmagyarázza a dolgot. De mit tehetnék? Vele szemben, túl engedékeny vagyok.
-Ezt még meg fogom bánni.-sóhajtok egy nagyot, majd ellököm magam az ajtótól és az ágyamhoz sétálok, majd miután leülök, megpaskolom magam mellett a helyet, jelezve, hogy ő is üljön le.
-Köszönöm.-hallat megkönnyebbült sóhajt, és miután leül mellém, megfogja a kezem.
-Azt mondtam, hogy megmagyarázhatod, nem azt, hogy megbocsájtottam.-rántom ki kezem szorításából, miközben rá se nézek. Sóhajt egyet, majd kicsit távolabb ül tőlem. Legszívesebben szólnék, hogy jöjjön vissza, de nem tehetem. Most erősnek kell lennem.
-Szóval, miután elmentél Lara rendezett egy bulit, mivel az apja vett neki valami villát vagy mi, és ezt megakarta ünnepelni.-kezd bele mondókájába, én pedig figyelmesen hallgatom. Remek! Még valami amivel henceghet!-Rengetegen voltunk, de a pia még annál is több volt. Nem ittam sokat, csak 5 vagy 6 pohárral, de ahhoz elég volt, hogy kissé felszabadultabb legyek. Egyszer csak ott termett mellettem Lara és elhívott táncolni. Gondoltam abból még semmi rossz nem lehet, így nem ellenkeztem. Aztán a táncunk egyre intimebb lett, és én azon kaptam magam, hogy Lara lesmárolt. Nem tudom miért, de hagytam magam, és gondolom innen már nem akarod tudni.-mosolyog kínosan, a földet pásztázva. Ahogy belegondolok, hogy azok ketten mit műveltek együtt, rám tör a hányinger és érzem, hogy a sírás fojtogat. Remek kombináció!
-Rettentően bánt, amit tettem. Nem is értem, hogy lehettem képes erre, hisz téged szeretlek. De kérlek próbáld a helyembe képzelni magad! Már majdnem fél éve együtt vagyunk, és ez egy tinédzser fiúnak rengeteg idő! Tudom, hogy rossz amit tettem, hogy nem érdemlem meg a bocsánatod, de kérlek adj még egy  esélyt!-néz rám kérlelő szemekkel, majd látom ahogy arcán lefolyik egy könnycsepp. Még soha nem láttam sírni. Tényleg ennyire fontos lennék neki?
-Nem, sajnálom, de nekem ez nem megy.-rázom meg fejem, és erősen lehunyom szemeim, mielőtt még elbőgöm magam.-Szeretlek, de túlságosan fáj amit tettél. Kérlek hagyj időt gondolkodni.-kérem elhaló hangon, és érzem, ahogy elkezdenek folyni könnyeim.
-Rendben, annyi időt kapsz amennyit csak szeretnél.-ül szorosan mellém, és kezével végig simít arcomon, majd letörli a rajta éktelenkedő könnycseppjeim.
-Ne legyél ilyen! Most épp haragszom.-szipogok, miközben tekintetét belefúrja enyémbe. Elmosolyodik, majd egy puszit nyom homlokomra, mire elvörösödök.
-Na, jobb lesz, ha megyek.-áll fel és megindul az ajtó felé.
-Várj! Kikísérlek.-pattanok fel én is, és utána eredek.
Az ajtón kilépve, megcsap a reggeli levegő illata, amiből jó mélyet szippantok, majd elmosolyodom. Josh hátranéz rám, elmosolyodik, majd egy hirtelen lépéssel megszünteti a kettőnk közti távolságot.
-Ne feledd, én várni fogok rád.-simítja kezét arcomra, majd csókot lehel ajkaimra.Hirtelenjében köpni-nyelni nem tudok, de mielőtt bármit reagálhatnék, már kaján vigyorral az arcán bámul rám.
-Ezt ne csináld többet.-vágom fejbe, mire feljajdul, majd lehajtja a fejét, és egy "sajnálom" után távozik. Egy darabig nézem távolodó alakját, miközben gondolkozom. Hogy min? Azt nem tudom, de valami furcsa érzésem van, és nem tudok rájönni, hogy mi az. Beérve a szobámba, ledobom magam az ágyra, majd mély levegőt veszek, és hosszan kifújom azt.
-Valami gond van?-jön be Lisi a szobába, turbánnal a fején, amin akaratlanul is felnevetek.
-Te komolyan ilyenkor mosol hajat? Hogy van neked ahhoz energiád?-vigyorgok rá, miközben helyet foglal mellettem, majd ledől mellém, és nemes egyszerűséggel pofán csap a hajával.
-Szükségét éreztem.-rántja meg a vállát, majd oldalra fordítja a fejét.-Szóval, mizujs?
-Történt egy s más, az elmúlt pár órában.-húzom el a szám, majd mély levegőt veszek, és belekezdek.-Röviden: Josh megcsalt Lara-val, aztán valami redbullal működő repcsivel idejött, és magyarázkodott egy sort. Én pedig annyira szeretem, hogy félek megbocsájtok neki, annak ellenére, hogy darabokra törte a szívem.-hunyom le a szemem, majd erőt veszek magamon, és mosolyogva barátnőm felé fordulok.
-Várj...-kezd el töprengeni és már előre sejtem mit fog kérdezni.-Milyen redbullos repcsi?-néz rám nagy szemekkel, mire homlokon csapom magam. Tévedtem, ennek a lánynak néha nagyon szőke a kicsi feje.
-Hát, azt, hogy megcsalt, olyan hajnal 3 körül mondta el, és amire hazaértünk már itt volt. Nem tudom, ez hogy lehetséges, de az most nem is fontos.-rázom meg a fejem, mire egyetértően hümmög.
-És, hogy vagy?-kérdezi óvatosan, mire elgondolkodom. Pár órája, még darabokban hevertem, de hála Zayn-nek, ennek már nyoma sincs. Aztán jött Josh, és én megint szörnyen éreztem magam, de per pillanat nem tudom.
-Furcsán.-adok érdekes választ kérdésére, de tényleg így van. Barátnőm kérdőn néz rám, mire megforgatom  a szemem.-Josh pár perce ment el, és én kikísértem. Amikor elköszönt megcsókolt, de én nem csókoltam vissza. Semmit sem csináltam , ő pedig 2 másodperccel később, el is húzódott tőlem. Természetesen fejbe vágtam, mert ilyen nem csinálhat csak úgy, főleg, hogy még mindig nem bocsájtottam meg neki.-fújom ki hosszan a levegőt.-De azóta a csók óta, valami furcsa érzésem van, amit nem tudok azonosítani...-ráncolom homlokom.
-Értem.-hümmög nagyokat, de van egy olyan sejtésem, hogy igazából nem is érti.-Szerintem menj, szellőztesd ki a fejed. Ez általában beválik, nem?
-De, igazad van.-bólogatok bőszen, majd megölelem és felállok mellőle.-Azt hiszem átöltözöm.-nézek végig magamon, majd elfintorodom. Hogy voltam képes, ebben a maci-ruciban lenni, ennyi ideig?!
-Már épp kérdezni akartam, hogy hogy bírod.-kuncog Eli, majd bebújik a takaró alá, rám kacsint, majd a fülesét bedugva, háttal fordul nekem. Sietősen a ruhakupachoz nézek, amit még múltkor ejtettem el, és valami kényelmes, de csinos ruha után kutatok. Előrántom a sötét farmer sortom, egy trikót és-a hidegrevaló tekintettel,-egy bő pulcsit, majd magamra kapkodom őket. Felhúzom a fehér conversem, majd halkan kisurranok az ajtón.
Mélyet szippantok az amerikai levegőből, miközben kényelmes tempóban megindulok előre és gondolkozom. Mi volt annyira más, mint máskor? Eddig akárhányszor megcsókolt, úgy éreztem ott olvadok el, hogy csókja olyan nekem, mint a levegő, hogy ő a másik felem. Most valahogy ez az érzés hiányzott...Mintha a csókja űrt hagyott volna maga után. Talán már nem szeretem annyira, mint régen? Talán mégsem tudok olyan könnyen megbocsájtani neki, mint ahogy gondoltam? Lehetséges, hogy végleg elvesztette a bizalmam? Fogalmam sincs. És megint itt tartok. Kérdések, válaszok nélkül...Sokkal egyszerűbb is lehetne ez az egész, ha megtalálnám a válaszokat.
-A francba!-kiáltok fel halkan, már egy nagy gumiban ülve, ami egy nagyobb fára van kötve. Lehunyom a szemem, és erősen gondolkodom, remélve, hogy megtalálom a keresett válaszaim. Talán a veszekedés miatt távolodtunk el egymástól. Hisz azelőtt ez sosem történt meg, és úgy tűnik, mi az ilyet nem tudjuk kezelni. Lehetséges, hogy minden az én hibám? Mert hát a veszekedés, amiatt volt, hogy újabb turnéra megyek, ergo miattam. Josh azért csalt meg, mert nem bírt már magával, tehát én nem tudtam megadni neki amire szüksége lett volna. Ez már biztos: én okoztam a kapcsolatunk végét...
-Haló?-szólok bele a telefonba, miután két percig hagytam csörögni. Nem tehetek róla, tetszik a csengőhangom.
-Te meg hol a fészkes fenében vagy?!-üvölt bele a telefonba valamelyik idióta, mire gyorsan messzebb rakom a fülemtől a készüléket, mielőtt halláskárosodást szenvedek.
-Szia Zayn. Eljöttem egy kicsit sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem.-mondom közömbös hangon, ugyanis az előbbi felfedezésem nem dobott fel túlzottan.
-Igazán szólhattál volna! Én meg már azt hittem...-hagyja félbe mondatát, mire felhúzom a szemöldököm. Mit? Hogy elmentem bankot rabolni?-Mindegy. Gyere vissza, mert Paul feje, kissé paradicsomszerű.-kuncog a telefonba, mire elmosolyodom. Vicces belegondolni abba, hogy Paul ordibál a fiúkkal, miközben Niall nagy szemekkel néz rá, mert meg akarja enni.
-Hallottam Malik! Cowell, azonnal told ide a képed, mert nem állok jót magamért!-üvölt bele a telefonba Paul.
-Igenis, uram!-vágom magam haptákba, bár ők ezt nem látják. Leteszem a telefont, majd széles mosollyal, és szapora léptekkel indulok vissza a buszhoz.

.::Little Things::.

Sziasztok!

Bocsánat, ez még nem a rész. Ahhoz még kell 4 komment. Muszáj ezt megosztanom veletek, mert annyira büszke vagyok! Általában délután 4-ig alszol, de most fölkeltem csak azért, hogy hallhassam a premiert a rádióban:') Jaj, úgy bőgtem, mint egy csecsemő! IMÁDOM!!! Megint nagyot alkottak a férjeink:') <3 nbsp="nbsp">

Puszi:Cheesegirl xxoo

Sajnos csak így tudom betenni, mert valami baj van a videó konfigurásával:/

http://www.youtube.com/watch?v=6wBzR7zhA0g&feature=g-all-u


Ps: A képeket nyugodtan lehet vinni:))

 

.::Chapter 11: Határozottan több, mint közöny (teljes)::.

Sziasztok!:3 

És íme, feltámadtam hamvaimból:) Sajnálom, hogy eddig tartott, de 4 órával ezelőttig, totál meg volt kergülve a blogspotom:S Nem tudtam bejegyzést közzétenni, a chat-et sem láttam, akárcsak a rendszeres olvasóim...Na mindegy, ez mind lényegtelen:)

Amikor sikeresen láttam mindent, az első ami feltűnt az a 22(!!) rendszeres olvasó volt! Nagyon szépen köszönöm! Már mióta nem volt rész, és ti ahelyett, hogy elpártolnátok tőlem, még többen lesztek:') Ez nagyon jól esik<3 nbsp="nbsp">

A másik dolog: megkaptam a harmadik díjam!*-* Holnap ki is teszem (már ha érdekel valakit).
Nem akarom tovább húzni az időt, inkább jöjjön a lényeg: mit szólnátok 13-14 kommenthez? Szerintem simán összejön:) Nem rakom magasabbra, hisz rengeteget kellett várnotok:/ Az 'olvastam' gomb se árválkodjon;)

Jó olvasást! <3 nbsp="nbsp">

Ps.: Amint megvan a szükséges komment, a rész azonnal felkerül, ígérem!!

-Kérlek, ne haragudj.-fordít maga felé az illető és megcsókol...

Időt sem hagyva arra, hogy reagáljak hátrébb lép két lépést és sűrű szabadkozásba kezd, amit a kezem csattanása szakít félbe.

-Te meg mi a szart csinálsz!? Teljesen elment az eszed!?-csattanok fel, teljesen jogosan, és villámokat szóró szemekkel meredek Liam-re. (badatuss-szerk.megj.)

-Én...én, nem akartam.-mentegetőzik, maga elé emelt kezekkel és bűnbánó képpel néz rám. Dühömben azt sem tudom, mit kezdjek vele, de mivel apám kinyírna, ha bajuk esne, így inkább egy kiadós leordítás mellett döntök.

-Mi az, hogy nem akartad?! Talán a lábaid elkezdtek maguktól menni, a szád meg csak úgy mozdult vele?! Na, ne nézz már hülyének!-kiabálom, megfeledkezve arról, hogy többen is alszanak már.-Tudom, hogy hallottad a beszélgetésem Josh-sal, úgyhogy nem értem ennek mi értelme volt! Vagy talán pont emiatt tetted?-szemei akkorára düllednek, mintha pudingból lennének, és valóban úgy tűnik, hogy meglepődött. Viszont mivel rólam van szó, tudom, hogy mennyire jó színész is, így hát inkább nem kételkedem a magam igazában.

-Én tényleg nem...-dadogja. Kezd hasonlítani egy kisfiúra, aki először megy iskolába.

-Csak...-próbálom megtalálni a megfelelő szavakat.-Hagyjuk!-fújtatok, majd őt félrelökve átviharzok a lakáson, az ajtót célba véve, de a szerencsémnek hála (érzitek az iróniát?), megint beleütközök valakibe.

-Hohó! Ne olyan sietősen, kislány!-kiált fel egy álmos hang, miközben a karjaival közrefog, hogy ne tudjak tovább menni.-Mi ez a nagy hangzavar? Így képtelenség aludni!-morgolódik, miközben arcomat fürkészi, megjegyzem csukott szemmel...

-Jaj, ne haragudj Harry.-nézek rá bűnbánó szemekkel és megölelem, ő pedig valamit motyogva, hátat fordít és visszamegy szundizni. Okééé.

-Skyler, várj már!-jön utánam Liam és még mindig boci szemekkel mered rám.

-A-a! Csönd legyen!-kiált ki a szobából Harry, igencsak mogorva hangon. Úgy látszik, nem szereti, ha felébresztik... Megforgatom a szemem, majd az ajtót feltépve a folyósóra lépek, ahol balra indulok, a liftet megcélozva. Szerencse, hogy ilyenkor már senki sincs a folyósón, mert tuti idegbetegnek néznének. A lift hívógombját 2 másodpercenként megnyomom, de még így is beletelik 1-2 percbe, mire a lift felér. Ki a fene használja ilyen hajnali órákban?! Fürgén belépek a kabinba, megnyomom a megfelelő gombot, majd a kijelzőt bámulva, egyhelyben toporzékolok, míg azt várom, hogy a felvonó a megfelelő emeleten álljon meg.

-Mivan?!-nézek döbbenten a számlapra, mikor az ajtó kinyílik az 5 emeleten. Az idős hölgy alaposan megbámul, majd fejcsóválva belép a liftbe. Az ajtó becsukódása után, a szűkös szállítóeszköz újra megindul, és ezúttal a megfelelő helyen áll meg. Amint kinyílik az ajtó, megkönnyebbülve lépek a halba, ugyanis a néni rosszalló tekintete mellett, nem volt egy élmény, az amúgy is borzalmas liftezés. Igazából mehettem volna gyalog, de kinek van ahhoz kedve?!

-Elnézést, meg tudná mondani, merre kell menni a parkhoz?-lépek a pulthoz, miközben halkan megszólítom a recepcióst. Kissé mogorván rám néz, majd komótosan elmondja, melyik a helyes irány és figyelmét újra a magazinnak szenteli. Egy biccentéssel köszönöm meg a segítségét, majd a forgóajtó felé indulok, ahol egy kedves mosolyt intézek a portáshoz és kilépek a hűvös, már világosodó utcára. Összehúzom magamon a pulcsit és elindulok a megadott irányba. A séta alatt próbálom jól megjegyezni az utat, hogy vissza is tudjak majd jönni és közben csodálom a hatalmas amerikai épületeket. Mindig képesek ámulatba ejteni, hisz bár Londonban is vannak hasonlók, de valahogy ezek mégis mások. Olyan, eredetiek.

10 perc sem telik bele és már egy pad háttámláján ücsörgök és gondolkozom. Gondolkozom Josh-on, Liam-en és magamon is. Nem értem Liam-et, bár meghallgatni nem akarom, mert nem érdekel a kifogása. Viszont, tényleg ilyen szörnyű barátnő lennék? Mármint, ha a pasim lecserél egy olcsó szajhára, akkor biztosan szörnyű barátnő vagyok. De miért? Hisz semmi rosszat nem tettem. Nem tehetek róla, hogy nem érzem magam késznek arra, amit minden fiú annyira akar. Amikor azt mondtam neki, hogy bújjon ágyba, akivel akar, csak ne hagyjon magamra, azt igazán nem gondoltam komolyan! Mégis ki vesz komolyan, egy lelkileg roncs lányt, aki épp a kapcsolatát próbálja menteni?! Ez így nem fair, nagyon nem. Most már mindegy, Josh döntött. Volt választási lehetősége, de ő mégis a rossz utat választotta. Vagy talán jól tette, hogy megcsalt? Talán nem is illünk össze annyira? Talán jobbat érdemlek? Millió kérdés, válaszok nélkül...

-Vissza kéne jönnöd. Már mindenki aggódik miattad.-szólal meg egy hang mögöttem, és én annyira megijedek, hogy sikeresen hátraesem. A hátamat fogva ülök fel, és kapom dühösen tekintetem a fiú felé, aki minden erejével azon van, hogy ne pisilje össze magát a röhögéstől.

-Hadd aggódjanak! Nem érdekel. Nyugodtan menj vissza, majd a buszban találkozunk.-legyintek, miközben felállok és leporolom magamról a rám ragadt port. Visszahelyezkedek a helyemre, és nézem a feljövő napot.

-Hát, azt nehezen hiszem, tekintve, hogy fogalmad sincs, hol vagyunk, és hogy hol a busz.-ül fel mellém, miközben átnyújtja a kabátját, amit készségesen elfogadok. Hamar magamra kapom, és azonnal megcsap a jellegzetes kölni illata. Egyszer már volt szerencsém érezni, és akkor is nagyon tetszett. Ki fogom deríteni, hogy mi ez.

-Nem akarok visszamenni.-hajtom le a fejem és a mamuszom orrát fürkészem.

-Miért?-teszi fel a teljesen logikus kérdést, amire sajnos nem tudok válaszolni.-Talán félsz? Inkább hallgasd meg, és rá fogsz jönni, hogy ezúttal TE tévedtél.-böki meg vállam ujjával, mire akaratlanul elmosolyodom.

-Talán... De mi van, ha nem akarom meghallgatni? Mi van, ha nem érdekelnek a kifogásai? Egy órával ezelőtt, még azért hevertem romokban, mert az exem megcsalt. Most én is ugyanezt tettem vele, ami miatt utálom magam.-öntöm ki a szívem, és még én is meglepődök magamon. Mi volt abban a kakaóban?

-Ez butaság.-rázza meg fejét.-Először is, ez nem számít megcsalásnak, hisz tudtommal, te nem csókoltad vissza. Másodszor pedig, emiatt igazán nem kéne utálnod magad. Én is rengeteg hibát követtem el az életben, de megtanultam megbocsájtani magamnak. Minden okkal történik, csak várd ki a végét.-kacsint rám, majd feláll, és a kezét nyújtja felém. Mosolyogva elfogadom, majd együtt visszaindulunk a szállodába. Bár rettentően fáj beismernem, de igaza van. Úgy látszik, kissé mellé ismertem őket. Talán mégsem olyan szörnyűek, mint gondoltam.

-Zayn...-szólalok meg halkan, mikor eszembe jut valami.

-Hm?-néz le rám, hatalmas szemeivel, amik gyönyörűen csillognak, a gyenge napfényben.

-Köszönöm.-suttogom, lehajtott fejjel, és talán még el is vörösödöm. Hogy miért? Azt nem tudom. Nem nézek fel, de érzem, hogy mosolyog. Megszorítja vállam, amit egész út alatt ölelt, hogy kevésbé fázzak, én pedig hozzábújom, egy rövid, de annál kellemesebb ölelésre.

*

-Srááácok! Ébresztő!-ront be az ajtón Zayn, én pedig kuncogva követem. Igaz, hogy a nap már felkelt, de még így is alig múlt el 5, így a fiúk biztos húzzák a lóbőrt.

-Szerintem hagyd, alszanak.-intem le, de épphogy befejezem mondatom, Zayn-t fejbe vágja egy papucs.

-Mi a...?-fordul meg fejét fogva,én pedig kezemet szám elé téve, próbálom megakadályozni a fókaröfögésem. Senkit sem szeretnék felébreszteni,-persze, a papucsoson kívül.-Alszanak, mi?-néz rám olyan, „most szivatsz?” fejjel, én pedig megvonom a vállam. Célba veszem a szobát, ahonnan a lábbeli repült, majd egy gyors kopogás után, benyitok. A tekintetem azonnal megtalálja az ágyban szundizó Niall-t, akin nem is látszik, hogy pár másodperce még papuccsal dobálózott.

-Talán, alva-ninja vagy?-suttogom mosolyogva, miközben beljebb sétálok és nézem, ahogy békésen alszik. Valahogy, olyan megnyugtató a közelsége. Annyira belefeledkezem arca, minden egyes négyzetcentiméterének tanulmányozásába, hogy fel sem tűnik, Niall már ébren van.

-Nem vagyok „alva-ninja”, de úgy látom, érdekes igen.-nyög fel fáradtan, miközben felül, a szemét dörzsölgetve.

-Azt hittem alszol!-kiáltok fel a szívemhez kapva, és megdobom egy párnával. Mégis mi ütött belém? Össze kéne szednem magam, mielőtt még valami rossz sül ki ebből!-Sajnálom, hogy Zayn felébresztett. Tudod, most egy kicsit hiperaktív a gyerek.-mosolyodom el, és fejemmel az ajtófelé bökök.

-Semmi gond, úgy is jobb lenne visszamenni a buszba. Ki tudja Paul, mikor teszi be a lábát.-rántja meg a vállát, majd egy nyújtózkodást követően, kipattan az ágyból, én pedig azonnal eltakarom a szemem.

-Niall...khm.-bökök fejemmel lefelé, mire elvörösödik és kitessékel. Hallottam olyan pletykákat, hogy szeretnek meztelenül aludni, de nem gondoltam volna, hogy igazak is!

-Na mi van?-vigyorog Zayn, gondolom vörös fejemre célozva, mire megrázom a fejem és a következő szoba felé igyekszem, felkelteni a lakóit.

-Ééébresztőőő!!-török be, felvéve Zayn stílusát, mire az arcomba repül 2 párna. Csak nem számítottak rám? Elnevetem magam, majd egy „10 percetek van!” kiáltás kíséretében elhagyom a szobát. Utam a konyhába veszem, hogy igyak egy újabb kakaót, mivel valahogy muszáj ébren maradnom.

*

A tévé előtt ülök immár 20 kerek perce, miközben már a harmadik kakaóm fogyott el, de a fiúk még mindig semmi életjelet nem adnak. Nem akarom, hogy esetleg engem szidjanak le, ha a fiúk nincsenek a helyükön, így inkább intézkedem.

-Zayn!-nyögök fel, mire hümmög egyet, de a tekintetét le nem venné arról az idiótaságról, ami a tévében megy. Megforgatom a szemem, és inkább föltornázom magam álló helyzetbe.-Mindegy. Nem vagy használható állapotban.-legyintek és elindulok a „Larry rezidencia” felé. Gyors kopogást intézek az ajtó felé, de miután válasz nem érkezik, kénytelen vagyok benyitni.

-Fiúk...-nem tudom folytatni mondandóm, mivel valami marha kemény tárgy, egyenesen hasba talál, ami belőlem egy nyögést vált ki. Kis gombóccá görnyedve próbálok levegőhöz jutni-több, kevesebb sikerrel-miközben nagyokat lélegzek.-Idióták!-préselem ki fogaim közt, miközben próbálom talpra állítani magam,-sikertelenül.

-Uram isten, Skyler! Jól vagy?-pattan le az ágyról Louis és hozzám rohan, majd őt követi Harry ugyanazzal a felkiáltással.

-Persze, nekem a hobbim a hasamat fogva, levegőért kapkodni!-nézek rájuk eléggé irónikus tekintettel, mire elhúzzák a szájuk és bocsánatkérő tekintettel néznek rám, de segíteni nem tudnak. Akárhányszor megpróbálnak felállítani, fájdalmasan felszisszenek, és mivel nem akarnak bennem ennél nagyobb kárt tenni, inkább nem próbálkoznak. Remek! Ha nem tudod kiszedni a tehenet az árokból, inkább hagyd, mert tönkre megy a teje... Mivan?! Milyen hülye hasonlataim vannak?!

-Már megint mivan? Itt nem lehet normálisan aludni.-jön be morgolódva az ajtón Niall, miközben a fejét vakargatja, de amint meglát, kipattannak a szemei.-Mi történt? Minden rendben?-ugrik mellém és aggódó tekintettel fürkészi az arcom. Én csak egy „szerinted?” pillantást küldök felé, amiből egyből megérti, mi van.

-Fafejűek! Ezt eljátszottátok Zayn-nel is, és akkor sem volt vicces!-korholja le barátait, majd visszafordul hozzám.-Figyelj Skyler, fel kéne egyenesedned, mert így semmi levegő nem jut a tüdődbe.-néz rám sokatmondó tekintettel, amiből leesik a tantusz. A gond csak az, hogy rosszul tűröm a fájdalmat, és nem hiszem, hogy ez éppen jól esne. Egy aprót bólintok, mire mögém áll, óvatosan mellkasom aláfog, majd egy halk „sajnálom” után elkezd felhúzni. Erősen összeszorítom szemeim és próbálom azt képzelni, hogy most épp egy hatalmas panda ölelget, de ez sem javít a helyzeten.

3 perc kínszenvedés után, végre normálisan kapok levegőt, így bőven van erőm a sárga földig hordani ezt a két marhát.

-Először is, köszönöm Niall.-ölelem meg, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját.-Másodszor, ti totál meg vagytok hibbanva?! 25 perce szóltam, hogy 10 perc múlva legyetek készek, de természetesen nem lettetek. Aztán voltam olyan kedves, hogy szóljak, mennünk kéne, de amikor kopogtam nem kaptam választ, és amikor benyitottam, hogy azért is szóljak,-veszek nagy levegőt-ti hozzám vágtok egy könyvet! Mégis honnan szedtétek? És miért ugráltatok az ágyon? –lehajtott fejjel állnak ellőttem és tűrik a kiabálásom, miközben néha elhagyja a szájukat egy-egy „sajnálom”. Nagyot sóhajtok, majd megrázom a fejem.-5 percetek van.-fordítok nekik hátat, majd kisétálok a nappaliba, ledőlök a kanapéra, fejemet pedig Zayn combjára teszem.

-Na mi van kicsilány?-vigyorog az arcomba a pakisztáni szépfiú és mókásan megböki az orrom.

-Idiótákkal vagyok körülvéve.-sóhajtok, majd lehunyom a szemem és élvezem a pillanatnyi csendet.-Megkérhetlek valamire?-kérdezem egész halkan, mert tartok a nemleges választól. Nekem pedig most semmi humorom nincs, Vele beszélgetni.

-Mond, kicsilány.-dörgöli orrát az enyémnek, amin felnevetek.

-Tudod, Liam....-kezdek bele, mire leint.

-Értem, de tudod mit mondtam. Beszélned kell vele.-néz rám komoly tekintettel, mire felsóhajtok.-Jól van, most elintézem, de nem menekülhetsz örökké.

-Majd meglátjuk.-motyogom, miközben felülök, hogy fel tudjon állni.

*

-Na, akkor mehetünk már végre?-kezdek átváltani hisztérikusba, az ajtóban toporogva.

-Nyugi.-karolja át a nyakam Hazza és az arcomba vigyorog.

-Ugye tudod, hogy ilyenkor ez a legrosszabb, amit mondhatsz?-vonom fel a szemöldököm, de azért elmosolyodom.

-Menet, vigyázz! In-du-lás!-adja ki az utasítást Lisi, és végszóra elindulunk. A lift most sokkal hamarabb jön, mint pár órája,-amit meg is jegyzek magamnak-(a lift ezért még fizetni fog!) és a portás is sokkal kedvesebb. Úgy látszik, csak velem ilyenek az emberek. Ez nem az én napom...hetem...hónapom.

A buszra felszállva mindenki célba veszi a szobáját, így én is így teszek. Rettentően fáradt vagyok, hisz semmit nem aludtam egész este, és bár 3 óra múlva úgyis fel kéne kelnem, kihasználom az addig fennálló időt. Lisi időközben lecsatlakozik, és a fürdőbe megy, elintézni a dolgait, én pedig az ajtót kicsapva megcélozom az ágyat. Ám amint belépek a szobába, egy meglepő személlyel találom szembe magam.

-Te hogy kerülsz ide?-meredek rá hatalmas szemekkel...

.::Rész::.

Hy everybody!

Van egy kis probléma:/ Mint tudjátok, szívatni akartalak titeket azzal, hogy két részletben rakom fel a részt. A gond az, hogy történt egy icipici dolog, amit én ősöknek nevezek. Ők pedig, "csak mert"-nek. A gépem el lett távolítva a közelemből, mondván túl sokat használom-.-" Egy blogerina alap, hogy sokat használja nem?! FUCK LOGIC!!  A lényeg: a rész a gépen, a gép valahol, én pedig teljesen máshol:SS Sajnálom, hogy megint csalódást okozok, de kárpótolni foglak Titeket! Még nem tudom hogyan, de valahogy mindenképp. A 'laptop-visszaszerzési-hadművelet' folyamatban van, csak sajnos nehéz úgy véghez vinni, egy kész tervet, ha az első pont,-vagyis a gép holléte-ismeretlen. Mindenesetre igyekszem, ha mást nem akkor újraírom valamelyik barátnőmnél, és még hétvégén felrakom:))

Bocsánat az esetleges íráshibákért, de sosem voltam jóban, a mobil-bloggerrel:// 

Millió puszi, és ölelés : Cheesegirl

http://media.tumblr.com/tumblr_m33629n6Ms1r9yy07.gif

.:: Chapter 11: Határozottan több, mint közöny (1.rész) ::.

Sziasztok! 

Köszönöm a türelmetek, már itt is van a rész. Észre fogtok venni valamit. Hogy mit? Azt hogy rövid. Hogy miért? Mert trollkodó kedvemben vagyok, és ez csak a rész egyik fele:D Természetesen miután hajat mostam, felrakom a másik felét is, de kíváncsi vagyok, hányan vagytok most:) A kommenthatárt még nem teszem ki.

Jó olvasást!

Ps.: Nagy nehézségek árán, de sikerült beraknom azt a nyomoronc chatet:D Használjátok egészséggel;)

-Kérlek, ne haragudj.-fordít maga felé az illető és megcsókol...

Időt sem hagyva arra, hogy reagáljak hátrébb lép két lépést és sűrű szabadkozásba kezd, amit a kezem csattanása szakít félbe.

-Te meg mi a szart csinálsz!? Teljesen elment az eszed!?-csattanok fel, teljesen jogosan, és villámokat szóró szemekkel meredek Liam-re. (badatuss-szerk.megj.)

-Én...én, nem akartam.-mentegetőzik, maga elé emelt kezekkel és bűnbánó képpel néz rám. Dühömben azt sem tudom, mit kezdjek vele, de mivel apám kinyírna, ha bajuk esne, így inkább egy kiadós leordítás mellett döntök.

-Mi az, hogy nem akartad?! Talán a lábaid elkezdtek maguktól menni, a szád meg csak úgy mozdult vele?! Na, ne nézz már hülyének!-kiabálom, megfeledkezve arról, hogy többen is alszanak már.-Tudom, hogy hallottad a beszélgetésem Josh-sal, úgyhogy nem értem ennek mi értelme volt! Vagy talán pont emiatt tetted?-szemei akkorára düllednek, mintha pudingból lennének, és valóban úgy tűnik, hogy meglepődött. Viszont mivel rólam van szó, tudom, hogy mennyire jó színész is, így hát inkább nem kételkedem a magam igazában.

-Én tényleg nem...-dadogja. Kezd hasonlítani egy kisfiúra, aki először megy iskolába.

-Csak...-próbálom megtalálni a megfelelő szavakat.-Hagyjuk!-fújtatok, majd őt félrelökve átviharzok a lakáson, az ajtót célba véve, de a szerencsémnek hála (érzitek az iróniát?), megint beleütközök valakibe.

-Hohó! Ne olyan sietősen, kislány!-kiált fel egy álmos hang, miközben a karjaival közrefog, hogy ne tudjak tovább menni.-Mi ez a nagy hangzavar? Így képtelenség aludni!-morgolódik, miközben arcomat fürkészi, megjegyzem csukott szemmel...

-Jaj, ne haragudj Harry.-nézek rá bűnbánó szemekkel és megölelem, ő pedig valamit motyogva, hátat fordít és visszamegy szundizni. Okééé.

-Skyler, várj már!-jön utánam Liam és még mindig boci szemekkel mered rám.

-A-a! Csönd legyen!-kiált ki a szobából Harry, igencsak mogorva hangon. Úgy látszik, nem szereti, ha felébresztik... Megforgatom a szemem, majd az ajtót feltépve a folyósóra lépek, ahol balra indulok, a liftet megcélozva. Szerencse, hogy ilyenkor már senki sincs a folyósón, mert tuti idegbetegnek néznének. A lift hívógombját 2 másodpercenként megnyomom, de még így is beletelik 1-2 percbe, mire a lift felér. Ki a fene használja ilyen hajnali órákban?! Fürgén belépek a kabinba, megnyomom a megfelelő gombot, majd a kijelzőt bámulva, egyhelyben toporzékolok, míg azt várom, hogy a felvonó a megfelelő emeleten álljon meg.

-Mivan?!-nézek döbbenten a számlapra, mikor az ajtó kinyílik az 5 emeleten. Az idős hölgy alaposan megbámul, majd fejcsóválva belép a liftbe. Az ajtó becsukódása után, a szűkös szállítóeszköz újra megindul, és ezúttal a megfelelő helyen áll meg. Amint kinyílik az ajtó, megkönnyebbülve lépek a halba, ugyanis a néni rosszalló tekintete mellett, nem volt egy élmény, az amúgy is borzalmas liftezés. Igazából mehettem volna gyalog, de kinek van ahhoz kedve?!

-Elnézést, meg tudná mondani, merre kell menni a parkhoz?-lépek a pulthoz, miközben halkan megszólítom a recepcióst. Kissé mogorván rám néz, majd komótosan elmondja, melyik a helyes irány és figyelmét újra a magazinnak szenteli. Egy biccentéssel köszönöm meg a segítségét, majd a forgóajtó felé indulok, ahol egy kedves mosolyt intézek a portáshoz és kilépek a hűvös, már világosodó utcára. Összehúzom magamon a pulcsit és elindulok a megadott irányba. A séta alatt próbálom jól megjegyezni az utat, hogy vissza is tudjak majd jönni és közben csodálom a hatalmas amerikai épületeket. Mindig képesek ámulatba ejteni, hisz bár Londonban is vannak hasonlók, de valahogy ezek mégis mások. Olyan, eredetiek.

10 perc sem telik bele és már egy pad háttámláján ücsörgök és gondolkozom. Gondolkozom Josh-on, Liam-en és magamon is. Nem értem Liam-et, bár meghallgatni nem akarom, mert nem érdekel a kifogása. Viszont, tényleg ilyen szörnyű barátnő lennék? Mármint, ha a pasim lecserél egy olcsó szajhára, akkor biztosan szörnyű barátnő vagyok. De miért? Hisz semmi rosszat nem tettem. Nem tehetek róla, hogy nem érzem magam késznek arra, amit minden fiú annyira akar. Amikor azt mondtam neki, hogy bújjon ágyba, akivel akar, csak ne hagyjon magamra, azt igazán nem gondoltam komolyan! Mégis ki vesz komolyan, egy lelkileg roncs lányt, aki épp a kapcsolatát próbálja menteni?! Ez így nem fair, nagyon nem. Most már mindegy, Josh döntött. Volt választási lehetősége, de ő mégis a rossz utat választotta. Vagy talán jól tette, hogy megcsalt? Talán nem is illünk össze annyira? Talán jobbat érdemlek? Millió kérdés, válaszok nélkül...

-Vissza kéne jönnöd. Már mindenki aggódik miattad.-szólal meg egy hang mögöttem, és én annyira megijedek, hogy sikeresen hátraesem. A hátamat fogva ülök fel, és kapom dühösen tekintetem a fiú felé, aki minden erejével azon van, hogy ne pisilje össze magát a röhögéstől.

-Hadd aggódjanak! Nem érdekel. Nyugodtan menj vissza, majd a buszban találkozunk.-legyinte, miközben felállok és leporolom magamról a rám ragadt port. Visszahelyezkedek a helyemre, és nézem a feljövő napot.

-Hát, azt nehezen hiszem, tekintve, hogy fogalmad sincs, hol vagyunk, és hogy hol a busz.-ül fel mellém, miközben átnyújtja a kabátját, amit készségesen elfogadok. Hamar magamra kapom, és azonnal megcsap a jellegzetes kölni illata. Egyszer már volt szerencsém érezni, és akkor is nagyon tetszett. Ki fogom deríteni, hogy mi ez.

-Nem akarok visszamenni.-hajtom le a fejem és a mamuszom orrát fürkészem.

-Miért?-teszi fel a teljesen logikus kérdést, amire sajnos nem tudok válaszolni.-Talán félsz? Inkább hallgasd meg, és rá fogsz jönni, hogy ezúttal TE tévedtél.-böki meg vállam ujjával, mire akaratlanul elmosolyodom.

-Talán... De mi van, ha nem akarom meghallgatni? Mi van, ha nem érdekelnek a kifogásai? Egy órával ezelőtt, még azért hevertem romokban, mert az exem megcsalt. Most én is ugyanezt tettem vele, ami miatt utálom magam.-öntöm ki a szívem, és még én is meglepődök magamon. Mi volt abban a kakaóban?

-Ez butaság.-rázza meg fejét.-Először is, ez nem számít megcsalásnak, hisz tudtommal, te nem csókoltad vissza. Másodszor pedig, emiatt igazán nem kéne utálnod magad. Én is rengeteg hibát követtem el az életben, de megtanultam megbocsájtani magamnak. Minden okkal történik, csak várd ki a végét.-kacsint rám, majd feláll, és a kezét nyújtja felém. Mosolyogva elfogadom, majd együtt visszaindulunk a szállodába. Bár rettentően fáj beismernem, de igaza van. Úgy látszik, kissé mellé ismertem őket. Talán mégsem olyan szörnyűek, mint gondoltam.

-Zayn...-szólalok meg halkan, mikor eszembe jut valami.

-Hm?-néz le rám, hatalmas szemeivel, amik gyönyörűen csillognak, a gyenge napfényben.

-Köszönöm.-suttogom, lehajtott fejjel, és talán még el is vörösödöm. Hogy miért? Azt nem tudom. Nem nézek fel, de érzem, hogy mosolyog. Megszorítja vállam, amit egész út alatt ölelt, hogy kevésbé fázzak, én pedig hozzábújom, egy rövid, de annál kellemesebb ölelésre.