.::Chapter 11: Határozottan több, mint közöny (teljes)::.

Sziasztok!:3 

És íme, feltámadtam hamvaimból:) Sajnálom, hogy eddig tartott, de 4 órával ezelőttig, totál meg volt kergülve a blogspotom:S Nem tudtam bejegyzést közzétenni, a chat-et sem láttam, akárcsak a rendszeres olvasóim...Na mindegy, ez mind lényegtelen:)

Amikor sikeresen láttam mindent, az első ami feltűnt az a 22(!!) rendszeres olvasó volt! Nagyon szépen köszönöm! Már mióta nem volt rész, és ti ahelyett, hogy elpártolnátok tőlem, még többen lesztek:') Ez nagyon jól esik<3 nbsp="nbsp">

A másik dolog: megkaptam a harmadik díjam!*-* Holnap ki is teszem (már ha érdekel valakit).
Nem akarom tovább húzni az időt, inkább jöjjön a lényeg: mit szólnátok 13-14 kommenthez? Szerintem simán összejön:) Nem rakom magasabbra, hisz rengeteget kellett várnotok:/ Az 'olvastam' gomb se árválkodjon;)

Jó olvasást! <3 nbsp="nbsp">

Ps.: Amint megvan a szükséges komment, a rész azonnal felkerül, ígérem!!

-Kérlek, ne haragudj.-fordít maga felé az illető és megcsókol...

Időt sem hagyva arra, hogy reagáljak hátrébb lép két lépést és sűrű szabadkozásba kezd, amit a kezem csattanása szakít félbe.

-Te meg mi a szart csinálsz!? Teljesen elment az eszed!?-csattanok fel, teljesen jogosan, és villámokat szóró szemekkel meredek Liam-re. (badatuss-szerk.megj.)

-Én...én, nem akartam.-mentegetőzik, maga elé emelt kezekkel és bűnbánó képpel néz rám. Dühömben azt sem tudom, mit kezdjek vele, de mivel apám kinyírna, ha bajuk esne, így inkább egy kiadós leordítás mellett döntök.

-Mi az, hogy nem akartad?! Talán a lábaid elkezdtek maguktól menni, a szád meg csak úgy mozdult vele?! Na, ne nézz már hülyének!-kiabálom, megfeledkezve arról, hogy többen is alszanak már.-Tudom, hogy hallottad a beszélgetésem Josh-sal, úgyhogy nem értem ennek mi értelme volt! Vagy talán pont emiatt tetted?-szemei akkorára düllednek, mintha pudingból lennének, és valóban úgy tűnik, hogy meglepődött. Viszont mivel rólam van szó, tudom, hogy mennyire jó színész is, így hát inkább nem kételkedem a magam igazában.

-Én tényleg nem...-dadogja. Kezd hasonlítani egy kisfiúra, aki először megy iskolába.

-Csak...-próbálom megtalálni a megfelelő szavakat.-Hagyjuk!-fújtatok, majd őt félrelökve átviharzok a lakáson, az ajtót célba véve, de a szerencsémnek hála (érzitek az iróniát?), megint beleütközök valakibe.

-Hohó! Ne olyan sietősen, kislány!-kiált fel egy álmos hang, miközben a karjaival közrefog, hogy ne tudjak tovább menni.-Mi ez a nagy hangzavar? Így képtelenség aludni!-morgolódik, miközben arcomat fürkészi, megjegyzem csukott szemmel...

-Jaj, ne haragudj Harry.-nézek rá bűnbánó szemekkel és megölelem, ő pedig valamit motyogva, hátat fordít és visszamegy szundizni. Okééé.

-Skyler, várj már!-jön utánam Liam és még mindig boci szemekkel mered rám.

-A-a! Csönd legyen!-kiált ki a szobából Harry, igencsak mogorva hangon. Úgy látszik, nem szereti, ha felébresztik... Megforgatom a szemem, majd az ajtót feltépve a folyósóra lépek, ahol balra indulok, a liftet megcélozva. Szerencse, hogy ilyenkor már senki sincs a folyósón, mert tuti idegbetegnek néznének. A lift hívógombját 2 másodpercenként megnyomom, de még így is beletelik 1-2 percbe, mire a lift felér. Ki a fene használja ilyen hajnali órákban?! Fürgén belépek a kabinba, megnyomom a megfelelő gombot, majd a kijelzőt bámulva, egyhelyben toporzékolok, míg azt várom, hogy a felvonó a megfelelő emeleten álljon meg.

-Mivan?!-nézek döbbenten a számlapra, mikor az ajtó kinyílik az 5 emeleten. Az idős hölgy alaposan megbámul, majd fejcsóválva belép a liftbe. Az ajtó becsukódása után, a szűkös szállítóeszköz újra megindul, és ezúttal a megfelelő helyen áll meg. Amint kinyílik az ajtó, megkönnyebbülve lépek a halba, ugyanis a néni rosszalló tekintete mellett, nem volt egy élmény, az amúgy is borzalmas liftezés. Igazából mehettem volna gyalog, de kinek van ahhoz kedve?!

-Elnézést, meg tudná mondani, merre kell menni a parkhoz?-lépek a pulthoz, miközben halkan megszólítom a recepcióst. Kissé mogorván rám néz, majd komótosan elmondja, melyik a helyes irány és figyelmét újra a magazinnak szenteli. Egy biccentéssel köszönöm meg a segítségét, majd a forgóajtó felé indulok, ahol egy kedves mosolyt intézek a portáshoz és kilépek a hűvös, már világosodó utcára. Összehúzom magamon a pulcsit és elindulok a megadott irányba. A séta alatt próbálom jól megjegyezni az utat, hogy vissza is tudjak majd jönni és közben csodálom a hatalmas amerikai épületeket. Mindig képesek ámulatba ejteni, hisz bár Londonban is vannak hasonlók, de valahogy ezek mégis mások. Olyan, eredetiek.

10 perc sem telik bele és már egy pad háttámláján ücsörgök és gondolkozom. Gondolkozom Josh-on, Liam-en és magamon is. Nem értem Liam-et, bár meghallgatni nem akarom, mert nem érdekel a kifogása. Viszont, tényleg ilyen szörnyű barátnő lennék? Mármint, ha a pasim lecserél egy olcsó szajhára, akkor biztosan szörnyű barátnő vagyok. De miért? Hisz semmi rosszat nem tettem. Nem tehetek róla, hogy nem érzem magam késznek arra, amit minden fiú annyira akar. Amikor azt mondtam neki, hogy bújjon ágyba, akivel akar, csak ne hagyjon magamra, azt igazán nem gondoltam komolyan! Mégis ki vesz komolyan, egy lelkileg roncs lányt, aki épp a kapcsolatát próbálja menteni?! Ez így nem fair, nagyon nem. Most már mindegy, Josh döntött. Volt választási lehetősége, de ő mégis a rossz utat választotta. Vagy talán jól tette, hogy megcsalt? Talán nem is illünk össze annyira? Talán jobbat érdemlek? Millió kérdés, válaszok nélkül...

-Vissza kéne jönnöd. Már mindenki aggódik miattad.-szólal meg egy hang mögöttem, és én annyira megijedek, hogy sikeresen hátraesem. A hátamat fogva ülök fel, és kapom dühösen tekintetem a fiú felé, aki minden erejével azon van, hogy ne pisilje össze magát a röhögéstől.

-Hadd aggódjanak! Nem érdekel. Nyugodtan menj vissza, majd a buszban találkozunk.-legyintek, miközben felállok és leporolom magamról a rám ragadt port. Visszahelyezkedek a helyemre, és nézem a feljövő napot.

-Hát, azt nehezen hiszem, tekintve, hogy fogalmad sincs, hol vagyunk, és hogy hol a busz.-ül fel mellém, miközben átnyújtja a kabátját, amit készségesen elfogadok. Hamar magamra kapom, és azonnal megcsap a jellegzetes kölni illata. Egyszer már volt szerencsém érezni, és akkor is nagyon tetszett. Ki fogom deríteni, hogy mi ez.

-Nem akarok visszamenni.-hajtom le a fejem és a mamuszom orrát fürkészem.

-Miért?-teszi fel a teljesen logikus kérdést, amire sajnos nem tudok válaszolni.-Talán félsz? Inkább hallgasd meg, és rá fogsz jönni, hogy ezúttal TE tévedtél.-böki meg vállam ujjával, mire akaratlanul elmosolyodom.

-Talán... De mi van, ha nem akarom meghallgatni? Mi van, ha nem érdekelnek a kifogásai? Egy órával ezelőtt, még azért hevertem romokban, mert az exem megcsalt. Most én is ugyanezt tettem vele, ami miatt utálom magam.-öntöm ki a szívem, és még én is meglepődök magamon. Mi volt abban a kakaóban?

-Ez butaság.-rázza meg fejét.-Először is, ez nem számít megcsalásnak, hisz tudtommal, te nem csókoltad vissza. Másodszor pedig, emiatt igazán nem kéne utálnod magad. Én is rengeteg hibát követtem el az életben, de megtanultam megbocsájtani magamnak. Minden okkal történik, csak várd ki a végét.-kacsint rám, majd feláll, és a kezét nyújtja felém. Mosolyogva elfogadom, majd együtt visszaindulunk a szállodába. Bár rettentően fáj beismernem, de igaza van. Úgy látszik, kissé mellé ismertem őket. Talán mégsem olyan szörnyűek, mint gondoltam.

-Zayn...-szólalok meg halkan, mikor eszembe jut valami.

-Hm?-néz le rám, hatalmas szemeivel, amik gyönyörűen csillognak, a gyenge napfényben.

-Köszönöm.-suttogom, lehajtott fejjel, és talán még el is vörösödöm. Hogy miért? Azt nem tudom. Nem nézek fel, de érzem, hogy mosolyog. Megszorítja vállam, amit egész út alatt ölelt, hogy kevésbé fázzak, én pedig hozzábújom, egy rövid, de annál kellemesebb ölelésre.

*

-Srááácok! Ébresztő!-ront be az ajtón Zayn, én pedig kuncogva követem. Igaz, hogy a nap már felkelt, de még így is alig múlt el 5, így a fiúk biztos húzzák a lóbőrt.

-Szerintem hagyd, alszanak.-intem le, de épphogy befejezem mondatom, Zayn-t fejbe vágja egy papucs.

-Mi a...?-fordul meg fejét fogva,én pedig kezemet szám elé téve, próbálom megakadályozni a fókaröfögésem. Senkit sem szeretnék felébreszteni,-persze, a papucsoson kívül.-Alszanak, mi?-néz rám olyan, „most szivatsz?” fejjel, én pedig megvonom a vállam. Célba veszem a szobát, ahonnan a lábbeli repült, majd egy gyors kopogás után, benyitok. A tekintetem azonnal megtalálja az ágyban szundizó Niall-t, akin nem is látszik, hogy pár másodperce még papuccsal dobálózott.

-Talán, alva-ninja vagy?-suttogom mosolyogva, miközben beljebb sétálok és nézem, ahogy békésen alszik. Valahogy, olyan megnyugtató a közelsége. Annyira belefeledkezem arca, minden egyes négyzetcentiméterének tanulmányozásába, hogy fel sem tűnik, Niall már ébren van.

-Nem vagyok „alva-ninja”, de úgy látom, érdekes igen.-nyög fel fáradtan, miközben felül, a szemét dörzsölgetve.

-Azt hittem alszol!-kiáltok fel a szívemhez kapva, és megdobom egy párnával. Mégis mi ütött belém? Össze kéne szednem magam, mielőtt még valami rossz sül ki ebből!-Sajnálom, hogy Zayn felébresztett. Tudod, most egy kicsit hiperaktív a gyerek.-mosolyodom el, és fejemmel az ajtófelé bökök.

-Semmi gond, úgy is jobb lenne visszamenni a buszba. Ki tudja Paul, mikor teszi be a lábát.-rántja meg a vállát, majd egy nyújtózkodást követően, kipattan az ágyból, én pedig azonnal eltakarom a szemem.

-Niall...khm.-bökök fejemmel lefelé, mire elvörösödik és kitessékel. Hallottam olyan pletykákat, hogy szeretnek meztelenül aludni, de nem gondoltam volna, hogy igazak is!

-Na mi van?-vigyorog Zayn, gondolom vörös fejemre célozva, mire megrázom a fejem és a következő szoba felé igyekszem, felkelteni a lakóit.

-Ééébresztőőő!!-török be, felvéve Zayn stílusát, mire az arcomba repül 2 párna. Csak nem számítottak rám? Elnevetem magam, majd egy „10 percetek van!” kiáltás kíséretében elhagyom a szobát. Utam a konyhába veszem, hogy igyak egy újabb kakaót, mivel valahogy muszáj ébren maradnom.

*

A tévé előtt ülök immár 20 kerek perce, miközben már a harmadik kakaóm fogyott el, de a fiúk még mindig semmi életjelet nem adnak. Nem akarom, hogy esetleg engem szidjanak le, ha a fiúk nincsenek a helyükön, így inkább intézkedem.

-Zayn!-nyögök fel, mire hümmög egyet, de a tekintetét le nem venné arról az idiótaságról, ami a tévében megy. Megforgatom a szemem, és inkább föltornázom magam álló helyzetbe.-Mindegy. Nem vagy használható állapotban.-legyintek és elindulok a „Larry rezidencia” felé. Gyors kopogást intézek az ajtó felé, de miután válasz nem érkezik, kénytelen vagyok benyitni.

-Fiúk...-nem tudom folytatni mondandóm, mivel valami marha kemény tárgy, egyenesen hasba talál, ami belőlem egy nyögést vált ki. Kis gombóccá görnyedve próbálok levegőhöz jutni-több, kevesebb sikerrel-miközben nagyokat lélegzek.-Idióták!-préselem ki fogaim közt, miközben próbálom talpra állítani magam,-sikertelenül.

-Uram isten, Skyler! Jól vagy?-pattan le az ágyról Louis és hozzám rohan, majd őt követi Harry ugyanazzal a felkiáltással.

-Persze, nekem a hobbim a hasamat fogva, levegőért kapkodni!-nézek rájuk eléggé irónikus tekintettel, mire elhúzzák a szájuk és bocsánatkérő tekintettel néznek rám, de segíteni nem tudnak. Akárhányszor megpróbálnak felállítani, fájdalmasan felszisszenek, és mivel nem akarnak bennem ennél nagyobb kárt tenni, inkább nem próbálkoznak. Remek! Ha nem tudod kiszedni a tehenet az árokból, inkább hagyd, mert tönkre megy a teje... Mivan?! Milyen hülye hasonlataim vannak?!

-Már megint mivan? Itt nem lehet normálisan aludni.-jön be morgolódva az ajtón Niall, miközben a fejét vakargatja, de amint meglát, kipattannak a szemei.-Mi történt? Minden rendben?-ugrik mellém és aggódó tekintettel fürkészi az arcom. Én csak egy „szerinted?” pillantást küldök felé, amiből egyből megérti, mi van.

-Fafejűek! Ezt eljátszottátok Zayn-nel is, és akkor sem volt vicces!-korholja le barátait, majd visszafordul hozzám.-Figyelj Skyler, fel kéne egyenesedned, mert így semmi levegő nem jut a tüdődbe.-néz rám sokatmondó tekintettel, amiből leesik a tantusz. A gond csak az, hogy rosszul tűröm a fájdalmat, és nem hiszem, hogy ez éppen jól esne. Egy aprót bólintok, mire mögém áll, óvatosan mellkasom aláfog, majd egy halk „sajnálom” után elkezd felhúzni. Erősen összeszorítom szemeim és próbálom azt képzelni, hogy most épp egy hatalmas panda ölelget, de ez sem javít a helyzeten.

3 perc kínszenvedés után, végre normálisan kapok levegőt, így bőven van erőm a sárga földig hordani ezt a két marhát.

-Először is, köszönöm Niall.-ölelem meg, mire egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját.-Másodszor, ti totál meg vagytok hibbanva?! 25 perce szóltam, hogy 10 perc múlva legyetek készek, de természetesen nem lettetek. Aztán voltam olyan kedves, hogy szóljak, mennünk kéne, de amikor kopogtam nem kaptam választ, és amikor benyitottam, hogy azért is szóljak,-veszek nagy levegőt-ti hozzám vágtok egy könyvet! Mégis honnan szedtétek? És miért ugráltatok az ágyon? –lehajtott fejjel állnak ellőttem és tűrik a kiabálásom, miközben néha elhagyja a szájukat egy-egy „sajnálom”. Nagyot sóhajtok, majd megrázom a fejem.-5 percetek van.-fordítok nekik hátat, majd kisétálok a nappaliba, ledőlök a kanapéra, fejemet pedig Zayn combjára teszem.

-Na mi van kicsilány?-vigyorog az arcomba a pakisztáni szépfiú és mókásan megböki az orrom.

-Idiótákkal vagyok körülvéve.-sóhajtok, majd lehunyom a szemem és élvezem a pillanatnyi csendet.-Megkérhetlek valamire?-kérdezem egész halkan, mert tartok a nemleges választól. Nekem pedig most semmi humorom nincs, Vele beszélgetni.

-Mond, kicsilány.-dörgöli orrát az enyémnek, amin felnevetek.

-Tudod, Liam....-kezdek bele, mire leint.

-Értem, de tudod mit mondtam. Beszélned kell vele.-néz rám komoly tekintettel, mire felsóhajtok.-Jól van, most elintézem, de nem menekülhetsz örökké.

-Majd meglátjuk.-motyogom, miközben felülök, hogy fel tudjon állni.

*

-Na, akkor mehetünk már végre?-kezdek átváltani hisztérikusba, az ajtóban toporogva.

-Nyugi.-karolja át a nyakam Hazza és az arcomba vigyorog.

-Ugye tudod, hogy ilyenkor ez a legrosszabb, amit mondhatsz?-vonom fel a szemöldököm, de azért elmosolyodom.

-Menet, vigyázz! In-du-lás!-adja ki az utasítást Lisi, és végszóra elindulunk. A lift most sokkal hamarabb jön, mint pár órája,-amit meg is jegyzek magamnak-(a lift ezért még fizetni fog!) és a portás is sokkal kedvesebb. Úgy látszik, csak velem ilyenek az emberek. Ez nem az én napom...hetem...hónapom.

A buszra felszállva mindenki célba veszi a szobáját, így én is így teszek. Rettentően fáradt vagyok, hisz semmit nem aludtam egész este, és bár 3 óra múlva úgyis fel kéne kelnem, kihasználom az addig fennálló időt. Lisi időközben lecsatlakozik, és a fürdőbe megy, elintézni a dolgait, én pedig az ajtót kicsapva megcélozom az ágyat. Ám amint belépek a szobába, egy meglepő személlyel találom szembe magam.

-Te hogy kerülsz ide?-meredek rá hatalmas szemekkel...