.:: Chapter 11: Határozottan több, mint közöny (1.rész) ::.

Sziasztok! 

Köszönöm a türelmetek, már itt is van a rész. Észre fogtok venni valamit. Hogy mit? Azt hogy rövid. Hogy miért? Mert trollkodó kedvemben vagyok, és ez csak a rész egyik fele:D Természetesen miután hajat mostam, felrakom a másik felét is, de kíváncsi vagyok, hányan vagytok most:) A kommenthatárt még nem teszem ki.

Jó olvasást!

Ps.: Nagy nehézségek árán, de sikerült beraknom azt a nyomoronc chatet:D Használjátok egészséggel;)

-Kérlek, ne haragudj.-fordít maga felé az illető és megcsókol...

Időt sem hagyva arra, hogy reagáljak hátrébb lép két lépést és sűrű szabadkozásba kezd, amit a kezem csattanása szakít félbe.

-Te meg mi a szart csinálsz!? Teljesen elment az eszed!?-csattanok fel, teljesen jogosan, és villámokat szóró szemekkel meredek Liam-re. (badatuss-szerk.megj.)

-Én...én, nem akartam.-mentegetőzik, maga elé emelt kezekkel és bűnbánó képpel néz rám. Dühömben azt sem tudom, mit kezdjek vele, de mivel apám kinyírna, ha bajuk esne, így inkább egy kiadós leordítás mellett döntök.

-Mi az, hogy nem akartad?! Talán a lábaid elkezdtek maguktól menni, a szád meg csak úgy mozdult vele?! Na, ne nézz már hülyének!-kiabálom, megfeledkezve arról, hogy többen is alszanak már.-Tudom, hogy hallottad a beszélgetésem Josh-sal, úgyhogy nem értem ennek mi értelme volt! Vagy talán pont emiatt tetted?-szemei akkorára düllednek, mintha pudingból lennének, és valóban úgy tűnik, hogy meglepődött. Viszont mivel rólam van szó, tudom, hogy mennyire jó színész is, így hát inkább nem kételkedem a magam igazában.

-Én tényleg nem...-dadogja. Kezd hasonlítani egy kisfiúra, aki először megy iskolába.

-Csak...-próbálom megtalálni a megfelelő szavakat.-Hagyjuk!-fújtatok, majd őt félrelökve átviharzok a lakáson, az ajtót célba véve, de a szerencsémnek hála (érzitek az iróniát?), megint beleütközök valakibe.

-Hohó! Ne olyan sietősen, kislány!-kiált fel egy álmos hang, miközben a karjaival közrefog, hogy ne tudjak tovább menni.-Mi ez a nagy hangzavar? Így képtelenség aludni!-morgolódik, miközben arcomat fürkészi, megjegyzem csukott szemmel...

-Jaj, ne haragudj Harry.-nézek rá bűnbánó szemekkel és megölelem, ő pedig valamit motyogva, hátat fordít és visszamegy szundizni. Okééé.

-Skyler, várj már!-jön utánam Liam és még mindig boci szemekkel mered rám.

-A-a! Csönd legyen!-kiált ki a szobából Harry, igencsak mogorva hangon. Úgy látszik, nem szereti, ha felébresztik... Megforgatom a szemem, majd az ajtót feltépve a folyósóra lépek, ahol balra indulok, a liftet megcélozva. Szerencse, hogy ilyenkor már senki sincs a folyósón, mert tuti idegbetegnek néznének. A lift hívógombját 2 másodpercenként megnyomom, de még így is beletelik 1-2 percbe, mire a lift felér. Ki a fene használja ilyen hajnali órákban?! Fürgén belépek a kabinba, megnyomom a megfelelő gombot, majd a kijelzőt bámulva, egyhelyben toporzékolok, míg azt várom, hogy a felvonó a megfelelő emeleten álljon meg.

-Mivan?!-nézek döbbenten a számlapra, mikor az ajtó kinyílik az 5 emeleten. Az idős hölgy alaposan megbámul, majd fejcsóválva belép a liftbe. Az ajtó becsukódása után, a szűkös szállítóeszköz újra megindul, és ezúttal a megfelelő helyen áll meg. Amint kinyílik az ajtó, megkönnyebbülve lépek a halba, ugyanis a néni rosszalló tekintete mellett, nem volt egy élmény, az amúgy is borzalmas liftezés. Igazából mehettem volna gyalog, de kinek van ahhoz kedve?!

-Elnézést, meg tudná mondani, merre kell menni a parkhoz?-lépek a pulthoz, miközben halkan megszólítom a recepcióst. Kissé mogorván rám néz, majd komótosan elmondja, melyik a helyes irány és figyelmét újra a magazinnak szenteli. Egy biccentéssel köszönöm meg a segítségét, majd a forgóajtó felé indulok, ahol egy kedves mosolyt intézek a portáshoz és kilépek a hűvös, már világosodó utcára. Összehúzom magamon a pulcsit és elindulok a megadott irányba. A séta alatt próbálom jól megjegyezni az utat, hogy vissza is tudjak majd jönni és közben csodálom a hatalmas amerikai épületeket. Mindig képesek ámulatba ejteni, hisz bár Londonban is vannak hasonlók, de valahogy ezek mégis mások. Olyan, eredetiek.

10 perc sem telik bele és már egy pad háttámláján ücsörgök és gondolkozom. Gondolkozom Josh-on, Liam-en és magamon is. Nem értem Liam-et, bár meghallgatni nem akarom, mert nem érdekel a kifogása. Viszont, tényleg ilyen szörnyű barátnő lennék? Mármint, ha a pasim lecserél egy olcsó szajhára, akkor biztosan szörnyű barátnő vagyok. De miért? Hisz semmi rosszat nem tettem. Nem tehetek róla, hogy nem érzem magam késznek arra, amit minden fiú annyira akar. Amikor azt mondtam neki, hogy bújjon ágyba, akivel akar, csak ne hagyjon magamra, azt igazán nem gondoltam komolyan! Mégis ki vesz komolyan, egy lelkileg roncs lányt, aki épp a kapcsolatát próbálja menteni?! Ez így nem fair, nagyon nem. Most már mindegy, Josh döntött. Volt választási lehetősége, de ő mégis a rossz utat választotta. Vagy talán jól tette, hogy megcsalt? Talán nem is illünk össze annyira? Talán jobbat érdemlek? Millió kérdés, válaszok nélkül...

-Vissza kéne jönnöd. Már mindenki aggódik miattad.-szólal meg egy hang mögöttem, és én annyira megijedek, hogy sikeresen hátraesem. A hátamat fogva ülök fel, és kapom dühösen tekintetem a fiú felé, aki minden erejével azon van, hogy ne pisilje össze magát a röhögéstől.

-Hadd aggódjanak! Nem érdekel. Nyugodtan menj vissza, majd a buszban találkozunk.-legyinte, miközben felállok és leporolom magamról a rám ragadt port. Visszahelyezkedek a helyemre, és nézem a feljövő napot.

-Hát, azt nehezen hiszem, tekintve, hogy fogalmad sincs, hol vagyunk, és hogy hol a busz.-ül fel mellém, miközben átnyújtja a kabátját, amit készségesen elfogadok. Hamar magamra kapom, és azonnal megcsap a jellegzetes kölni illata. Egyszer már volt szerencsém érezni, és akkor is nagyon tetszett. Ki fogom deríteni, hogy mi ez.

-Nem akarok visszamenni.-hajtom le a fejem és a mamuszom orrát fürkészem.

-Miért?-teszi fel a teljesen logikus kérdést, amire sajnos nem tudok válaszolni.-Talán félsz? Inkább hallgasd meg, és rá fogsz jönni, hogy ezúttal TE tévedtél.-böki meg vállam ujjával, mire akaratlanul elmosolyodom.

-Talán... De mi van, ha nem akarom meghallgatni? Mi van, ha nem érdekelnek a kifogásai? Egy órával ezelőtt, még azért hevertem romokban, mert az exem megcsalt. Most én is ugyanezt tettem vele, ami miatt utálom magam.-öntöm ki a szívem, és még én is meglepődök magamon. Mi volt abban a kakaóban?

-Ez butaság.-rázza meg fejét.-Először is, ez nem számít megcsalásnak, hisz tudtommal, te nem csókoltad vissza. Másodszor pedig, emiatt igazán nem kéne utálnod magad. Én is rengeteg hibát követtem el az életben, de megtanultam megbocsájtani magamnak. Minden okkal történik, csak várd ki a végét.-kacsint rám, majd feláll, és a kezét nyújtja felém. Mosolyogva elfogadom, majd együtt visszaindulunk a szállodába. Bár rettentően fáj beismernem, de igaza van. Úgy látszik, kissé mellé ismertem őket. Talán mégsem olyan szörnyűek, mint gondoltam.

-Zayn...-szólalok meg halkan, mikor eszembe jut valami.

-Hm?-néz le rám, hatalmas szemeivel, amik gyönyörűen csillognak, a gyenge napfényben.

-Köszönöm.-suttogom, lehajtott fejjel, és talán még el is vörösödöm. Hogy miért? Azt nem tudom. Nem nézek fel, de érzem, hogy mosolyog. Megszorítja vállam, amit egész út alatt ölelt, hogy kevésbé fázzak, én pedig hozzábújom, egy rövid, de annál kellemesebb ölelésre.