.::Helyzetjelentés::.

Sziasztok!:]

Mint már tudni lehet, egy ideig nem tudok új részt feltenni, mert az augusztusom meg van tömve, mint a pulyka.:I De a részeket írni fogom a gépemen,csak nem tudom felrakni ide. Mint már mondtam a fejezetnél, van egy olyan lehetőség, hogy dönthettek: vagy dupla részt hozok vagy extra hosszú részt. Kérlek kommentben vagy szavazásban jelezzétek, melyik legyen, mert akkor úgy írom.

Viszont van itt még valami: lenne egy olyan ötletem, hogy ehhez a bejegyzéshez kommentben írjatok vagy mondatokat vagy cselekvéseket vagy történést, ilyesmiket. Természetesen ehhez a történethez kapcsolódóan:)Ezeket beleépítem az elkövetkezendő részekbe, attól függően, hogy hova illik be amit írtok. Azért egy feltétel lenne: légyszíves ne azt határozzátok meg, hogy kivel jöjjön össze valamelyik főszereplő lány, mert azt szeretném majd én meghatározni, ráadásul az egyiknek barátja is van:)

Egy ember írhat több ötletet is, de maximum 2-3 lehet:) Remélem sokan írtok! Nem harapok ám és nagyon jól esik ha kommenteket kapok, mert ebből tudom hogy olvasnak:) ;)Sok sikert!<3 i="i">


Puszi: Cheesegirl xoxo

.:: Chapter 5: Feszültség::.

Aloha!:D 
Egyre gyorsabban gyűlik össze a szükséges komi, úgyhogy kapjátok a részt;) Ez most afféle kivételes alkalom több okból kifolyólag is: -túlléptük az 1000 kattintást*O* uram isten olyan boldog vagyok:') köszönöm <3 br="br">-nem aludtam semmit este, hogy korábban le tudjak feküdni, úgyhogy mondhatni sok a szabadidőmxD több időm van írni:D-elkapott az ihlet-vonat úgyhogy most gyártom a részeket:DVan egy "ünnepélyes" bejelentésem is:D A következő részt 4 komment és 10 'olvastam' után hozom :$ Van 4 rendszeres olvasóm (amiért szintén nagyon hálás vagyok*O*) úgyhogy sima ügy lesz;) És még valami:) A rész végén nyugodtan nyomjátok meg az 'olvastam' gombot ha kommentelni nem szeretnétek:) Az előző résznél igencsak megfogytak a kattintások:(

Ps:Van egy rossz hírem is :S Úgy néz ki nem leszek net közelben egy darabig:S Most megyek 18.áig mamámhoz utána pedig békatábor van ugyanis most megyek gimibe^^ De a laptopom nálam lesz és írom a részeket, csak nem tudom feltenni:S Egészen 24.éig:S Viszont utána vagy egy dupla résszel vagy egy extra hosszú résszel jövök...légyszi jelezzétek kommentben, hogy melyik legyen:

Jó olvasást!<3 i="i">

*Skyler szemszöge*

Nem igaz! Miért vagyunk még itt? Miért vagyok én itt? Miért hagytam magam rábeszélni erre? Már vagy 3 órája  itt tengődünk ahelyett, hogy a gépen ülnénk és útban lennénk az első állomás felé. A fiúk első dolga volt körbevezetni minket, aminek azóta se látom értelmét, hisz nem fogunk itt tölteni sok időt. Pontosabban csak annyit amíg ezek utazható állapotba teszik magukat. De a jelen helyzetet tekintve 2 dolog lehetséges: az egyik, hogy totál elfelejtették, hogy utazható állapotba kéne tenniük magukat, a másik pedig,hogy tudják, csak egyszerűen lusták. Minél tovább bámulom, ahogy a kanapén ülnek és a tévét nézik, a második lehetőség egyre logikusabbnak tűnik...Csak az elmúlt 1 órában négyszer szóltam nekik, hogy menni kéne és csomagoljanak, de semmi hatás. Az egyik fülükön be, a másikon ki. Az már csak hab a tortán, hogy Lisi is eltűnt valahova. A legutóbbi életjelet a kertből adta egy "Uram isten, mekkora medence!" felkiáltással, de az már vagy negyed órája volt. Az is megfordult már a fejemben, hogy megszökött és itt hagyott ezekkel, de akkor jobb ha imádkozik az életéért.

-Srácok! Hahó!-teszek újabb próbálkozást, de még arra sem méltatnak, hogy a tévéről rám emeljék tekintetük.-Na jó, ebből elég.-motyogok az orrom alatt és megindulok a tévé felé. Beállok a képernyő elé és várok hátha valamelyikük kapcsol végre.De ahelyett, hogy egy "Jól van, figyelünk" mondatot kapnék egy párna landol az arcomban. Szóval így játszunk? Ti akartátok! Ki megyek a képből és keresésre indulok.

-Héé!-szólalnak fel egyszerre, nekem pedig elégedett mosoly terül szét az arcomon.Hát igen, valószínűleg nem örülnek, hogy hirtelen a tévé néma lett, de nehéz időkben nehéz eszközökhöz kell nyúlni.

-Mi az?-nézek ártatlan arccal, hatalmas boci szemekkel. Tudok én, ha a helyzet úgy kívánja. És ebben a helyzetben bizony gatyába kell őket rázni.Válasz helyett újabb párnákat kapok, amire nevetéssel reagálok.-Utoljára szólok, hogy menjetek pakolni!-váltok újra komoly hangnemre és sötét tekintettel nézek rájuk. Úgy látszik végre veszik a lapot, ugyanis felállnak és az emelet felé indulnak. Alig telik bele pár perc, már jönnek is vissza bőröndjeikkel, mire nekem eléggé kérdő lehet a fejem, mert elnevetik magukat.

-Nem vagyunk ám olyan lusták, mint amilyennek látszunk.-kacsint a csíkos, mire megforgatom a szemem. Na persze! Csak, mert most sikerült pontot szerezniük velem szemben, nem kéne elszállniuk! Különben is, nem az a normális ha az ember már előre be van pakolva? Tudom, tudom, én is az utolsó pillanatra hagytam, de ez nem fogom beismerni.

-Oh, dehogynem! Ez csak formalitás! Alap dolog, hogy bepakoltok indulás előtt vagy nem?-húzom fel egyik szemöldököm, mire a szőke visszavágna ám nem hagyom neki.-Lisi merre van?-teszem fel azt a kérdést amit fél órája is fel kellett volna tennem, de tekintetbe véve, hogy fél órája még nem voltak használhatóak, azt hiszem ezt el lehet nézni nekem.

-Fent.-jön a rövid és tömör válasz, amivel nem is lenne gond, mert ennél többet nem is akarok beszélgetni velük, de sajnos ebből nem derült ki, hogy mit csinál és hogy került oda.-A folyosó végén fekszik és alszik.-fejti ki a dolgot Zayn, kérdő tekintetem látva.

-Hogy mit csinál és hol?!-nézek úgy, mintha valami abszurd hülyeséget mondott volna, de végül is így van. A választ meg sem várva pattanok fel bőröndömről és rohanok az emeletre, egyenesen a folyosó végére. A látvány ami ott fogad eléggé...furcsa. Lisi a földön fekszik és horkol, miközben folyik a nyála és az előtte lévő  cserepes növényt öleli.Ettől azonnal rám tör a röhögőgörcs,én is a földön kötök ki és püfölöm azt, miközben olyan hangokat adok ki, mint egy terhes lamantin, aki épp vajúdik.

-Mi történt?-rohannak felénk a fiúk.-Olyan fura han...-hagyja félbe mondatát Harry és ő is nevetésben törik ki. Gondolom rájött, hogy mi a válasz kérdésére, így annak már nincs is értelme. A fiúk először nem értik mi van, de hamar leesik nekik és ők is csatlakoznak hozzánk. A zajra Lisi is felébred és értetlen fejét látva még inkább rám tör a röhöghetnék, de a hasam már fáj, úgyhogy próbálok mélyeket lélegezni.

*10 perccel később*

Immár összeszedetten és indulásra készen ülök az előszobában. Mielőtt még bárki őrültnek néz okkal csinálom! A fiúk az mondták 5 perccel ezelőtt, hogy 1 perc és mehetünk, Lisi meg szerintem megint elaludt valahol...Komolyan mondom ez a csaj egy mormota! Így aztán sokra megyek vele! Nem hogy segítene, inkább még nagyobb terhet ró a vállamra.Talán nem volt jó ötlet ez a turné vagy még inkább nem volt jó ötlet     Lisit is hozni. Mindegy mennyire szeretem, el kell ismerni néha szörnyű személyisége van és most különösen ideges vagyok, mert apám nem 1, hanem 5 sztárocskát bízott rám.

-Hahó! Skyler? Itt vagy?-lóbálja meg a kezét előttem Niall ezzel kizökkentve gondolataimból. Megrázom a fejem, hogy észhez térjek, majd felnézek rá. A mosoly ami az arcán húzódik és a csillogó szemei ismerősek...Ezt én szoktam bevetni, ha rossz fát teszek a tűzre.

-Mi történt?-szűkítem össze szemem és úgy mérem végig, ő pedig a tarkóját vakargatja: zavarban van.-Eltört valami? Vagy Lisi tűnt el? Esetleg valamelyik fiút hagytátok el?-sorolom az egyre rosszabb lehetőségeket. Ha eltörik valami azt még meg lehet ragasztani az okés, ha Lisi megint eltűnt, majd felhívom, ha valamelyik fiú tűnt el...akkor mindegy, ez van, ilyen a sors. Tudom, van telefonjuk, de reménykedjünk, hogy nem működik...

-Öhm...Igen,de most nem ez a gond. Nem, kint van a teraszon. Nem, ők meg fent vannak.-válaszol sorban a kérdéseimre, mire én egy "akkor meg mi van?" fejet vágok.-Ne akadj ki! Nincs nagy gond! Megoldjuk! Zayn útleve megint eltűnt...-hadarja el gyorsan és már iszkolna is el, ha nem rántanám meg a pólója szélét amitől seggre ül. Ez nem lehet igaz! Indulnunk kéne nem ezzel vacakolni! Mélyeket lélegzem és elszámolok tízig mielőtt szegény Niall-nek ugranék. Nem az ő hibája, Zayn-t akarom kinyírni.

-Te most szórakozol velem?! Már az autóban kéne ülnünk, útban a reptérre! Nincs időnk új útlevelet csináltatni neki! Most akkor mi lesz?! Ő marad, mi megyünk? Vagy mindenki marad és csúszik a turné? Apám kinyír ha megtudja, hogy az első nap elszúrtam!-hát...nem minden terv jön össze. Végül mégis szegénykémmel ordibálok pedig nem kéne. Nem tehetek róla, ilyenkor időzített bomba vagyok. A lépcső felől nevetést hallok, így oda kapom a tekintetem. Niall is "elmenekült" és a többiekkel együtt röhög...valamin.-Megtudhatnám, hogy mégis mi olyan vicces?! Ha nem tűnt volna fel,óriási gond van!-kalimpálok a kezemmel hátha ezzel sikerül hangsúlyoznom a probléma nagyságát. Harry hatalmas vigyorral az arcán elém lépked és 30 centire az arcomtól megáll.A többiek szorosan mögötte kukucskálnak, ugyanolyan levakarhatatlan vigyorral. A tekintetem egyre csak kérdőbb lesz, olyannyira, hogy szerintem már kérdőjel alakot vett fel. Harry a háta mögé nyúlt,majd előhúzott egy bordó kis könyvet és az orrom előtt lóbálta.

-1:0 nekem-vigyorog a képembe, én pedig érzem az égető érzést a szememben. Ezt mégis hogy képzelte?! Tönkre akar vágni idegileg? Ha apám ezt megtudta volna tuti végem, hiába imád jobban, mint én a csokit. Ebben a pillanatban mérhetetlen dühöt éreztem irántuk és Lisi iránt is. Mert bizony Lisi is van. Hátul röhögcsél, én pedig a sírással küszködöm. Felemelem a kezem és meglendítem. Pár pillanattal később egy hatalmas csattanást lehet hallani és Harry az érzékeny pontra kapja kezét. 

-Rohadjatok meg!-suttogom szinte csak magamnak, de egész biztos vagyok benne, hogy hallották. A fiúk döbbent arccal néznek rám és látom rajtuk, hogy belátták ez talán rossz poén a főnök lányával.-Indulás a kocsiba! Ne kelljen még egyszer mondanom!-mutatok kezemmel az ajtó felé. Hangom határozottan cseng annak ellenére is, hogy a torkomban lévő gombóc egyre jobban fojtogat. A fiúk szó nélkül teszik amit mondtam, a csomagok már a kocsiban vannak, ( hát igen amíg ezek hülyéskedtek bepakoltam egyedül) már csak Lisi és én vagyunk.-Ez rád is vonatkozik.-sziszegem a fogaim közt. Látom rajta, hogy most megijedt és megbánta, de nem tud érdekelni.Csak legyek már túl ezen a turnén! Miután ő is kisétál bezárom az ajtót és beülök. Sajnos Lisi előre ült, így nekem hátra kell, aminek nem nagyon örülök. A kocsiban érezni lehet a feszültséget ami természetesen belőlem jön. Még szép! Legszívesebben mindegyiknek adnék egy pofont, de az furán nézne ki. 

-Egy szót se!- parancsolok rá Liam-re, mikor látom, hogy szólásra nyitja a száját. Bedugom a fülesem, lehunyom a szemem és átadom magam a zenének. Szerencsére a limo (miért pont limo?!) eléggé nagy ahhoz, hogy messze üljenek tőlem, így én begubózom az ajtóhoz. Az út nem hosszú a repülőtérig, mindössze 20 perc. Közel van ahhoz képest, hogy milyen kihalt helyen laknak ezek. Viszont ez a 20 perc volt életem legrosszabb 20 perce.Szinte éreztem, ahogy a tekintetükkel lukat égetnek belém! Brr...Amint a  limo megáll villámsebességgel pattanok ki és megyek a csomagjaimért, csakhogy ne kelljen az ő társaságukban lennem. Előre szaladok a gépre (naná, hogy a világ legpucosabb magángépe!) és leülök leghátra. Mögöttem azt hiszem csak a rakodó van, ide biztos senki nem jön. Azért el kell ismerni nem semmi ez a repcsi. Amíg idejöttem átmentem egy kisebb konyhán, vécén és 2 ülőrészen. Szóval ide tuti senki nem jön és nekem most pont ez kell. Nem akarok beszélni velük. Mert ha beszélek kiborulok, apám megtudja, megharagszik ( 10 perc múlva meg is bocsájt...) és nem akarom, hogy azt higgye nem tudom megoldani egyedül, mert megtudom! Felnőtt nő vagyok! (leszek...) Ez csak egy kis apróság! Beülök az egyik ablak melletti ülésre és a tájat kezdem kémlelni.(beton, azta...!) A repülés azóta sem lett a kedvencem, úgyhogy ez megint necces lesz. Ráadásul most hosszabb lesz az út , hisz egy másik kontinensre megyünk. Remek! Berakom a fülesem, felpakolom a lábam az előttem lévő székre, lehunyom a szemem és próbálom átvészelni a következő 3 órát. Érzem, hogy valaki leül a mellettem lévő székre. Vagy ez csak egyszerű paranoia és igazából már felszállunk, azért érzem így. A biztonság  kedvéért azért kinyitom a fél szemem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy én vagyok az őrült. Sajnos nem így van. Tényleg leültek mellém.

-Jaj! Nem lehetne, hogy békén hagytok?!-fordulok felé és kissé felemelem a hangom.-Figyelj, egyértelmű, hogy nem csipázzuk egymást. Szerintem az is, hogy miért nem.Nem kell ám egymáshoz szólnunk! Nekem csak az a dolgom, hogy felügyeljek rátok és ezt egyetlen hang nélkül is meg tudom tenni. Na menj szépen vissza a többi nyálgéphez, mert a végén még azt hiszik megint pofozkodom!-hessegetem, mire ő felnevet, de nem mozdul. Kérdőn felhúzom a szemöldököm, de ő csak megrántja a vállát.

-Figyelj, sajnáljuk amit csináltunk! Mindannyian beláttuk, hogy messzire mentünk és nagyon sajnáljuk! Sőt, ha akarod mindannyiunknak adhatsz pofont.-neveti el magát, de látva az én fapofám (mégis mit vár?!) komolyabbra veszi a figurát.-Tényleg sajnáljuk. Nem lett volna szabad ezt csinálni, hisz ezzel téged keverünk bajba. Nem akartuk, hogy apukád rosszat gondoljon rólad, csak szórakoztunk.-néz rám boci szemekkel. Pff! Ezer éves trükk! Nálam nem jön be!

-Na jó, először is: ezt hagyd. Nálam a boci szemek nem jönnek be. Másodszor: nem érdekel apám véleménye. Bízik benned annyira, hogy tudja mikor csináltok ti marhaságot és mikor én.-oké azt hiszem szép mentés. Mégis hogy jött rá ilyen hamar? Talán alábecsülöm őket? Új taktika kell.-Harmadszor és utoljára: rendben. Meg van bocsájtva, de a pofonokat mindenki megkapja. Persze akkor amikor nem számítotok rá. Viszont most nehogy azt gondold, hogy jóban vagyunk! Messze nem! Nem bírom a képetek! Nagyon nem!-vágom az arcába a kegyetlen igazságot, de ez van. Nem fogok jó pofizni, mint egy bizonyos legjobb barátnő, akit most legszívesebben kidobnék a gépből ejtőernyő nélkül. Ja! Még fel se szálltunk. Néha úgy érzem, hogy az agyam teljesen lezsibbad és rosszul működik...Ezen majd gondolkodom.

-Kérem csatolják be öveiket, a felszállást megkezdjük!-szól bele a hangosbemondóba egy gépies, női hang, nekem pedig összeszorul a gyomrom.Kezdődik. Csak 3 óra, gyerünk csak 3 óra! Ha kibírok ezekkel 4 hónapot, akkor ez a 3 óra semmi lesz.

-Minden rendben? Olyan fehér vagy, mint a fal.-néz rám aggódó szempárral, mire én egy aprót bólintok és megszorítom a karfát.-Csak nem? Nem bírod a repülést? Az mégis hogy lehetséges? Már milliószor repültél, nem? Valahogy el kellett jutnod arra a sok turnéra!-halmoz el kérdéseivel, de nekem most élni sincs kedvem, nem hogy ezt hallgatni!

-Igen, sokszor repültem, de mindig ez van. Lassan már csak megszokom. Nincs gáz,jól vagyok.-a mondat végét szinte elnyelem, ugyanis érzem, hogy a gép emelkedik. Lehunyom a szemem és várom, hogy vége legyen a legrosszabbnak. Pár pillanattal később ujjak fonódnak az ujjaim köré és én meglepődve tekintek ülőpartneremre. Hogy mivan?!

-Nyugi, nem harapok! És semmi hátsó szándékom nincs! Amikor kicsi voltam és először repültem, nekem is fogta anyu a kezem és attól teljesen megnyugodtam. Persze, én nem az anyukád vagyok, de remélem megteszem.-mosolyog rám és megszorítja kezem. Nem bizony, nem vagy az anyám. Még szerencse! Akkor talán még többet kapna a negatív énemből.

-Köszi-mosolyodok el halványan, amit ő egy vigyorral díjaz. Nem is olyan rossz ha épp nem veszekszünk, de attól még nem bírom őket. Amint vége a felszállásnak, minden megy vissza a régibe.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tudom rövid lett és sajnálom:$ Igyekszem hosszabbakkal, de nem akartam túl sok szóismétlést és így a végén elárultam volna ki a titkos bocsánatkérő.:$ Megpróbálok valahogy net közelbe jutni, hogy feltehessem a következőt, ha megvan a 4 komment(több is jöhet), de nem garantálok semmit. Kérem a tippeket!! :D <3 span="span">

.::Chapter 4 : A terv::.

Sziasztok marslakók!:] 

Köszönöm szépen a komikat !*-* Megvan a 3 :P  Köszönöm szépen a 800+ kattintást és a 3 rendszeres olvasót!!:') Ma megnéztem, hogy honnan olvassák a blogom és ledöbbentem! 8  országból! Magyarország, Oroszország, Lettország, Németország, Szlovákia, Románia, Ukrajna és az Egyesült Államok!! *O* Uramisten nagyon köszönöm ! :') 
A történetről: megpróbálok hosszabb fejezeteket írni és minél eseménydúsabbra csinálni őket. A fiúk a következő részben már aktívak lesznek, úgyhogy nem kell sokat várni már:D Mint láthatjátok majd bevezettem egy új szemszöget, remélem nem gond:$ És hogy megértsétek mi történt, ezért visszaugrunk egy napot.  Mivel olyan ügyesen megvoltak a komik, gondolom most sem lesz gond:P 3 komment után hozom a részt!

Jó olvasást!<3 i="i">


Ps: Tudom sokat késett:S De elveszett a rész a  gépemen és újra kellett írnom...Sajnálom:S

*1 nappal korábban *

*Lisi szemszöge*

Amint belépek a ház ajtaján, megcsap a veszekedés zaja. Nem hiszem el! Úgy látszik, nem segített a helyzeten, hogy nem töltöttem itthon az estét. Nincs kedvem veszekedni, viszont tudom, hogy anélkül nem tudjuk megbeszélni a dolgokat, úgy hogy inkább túlesek a dolgon.
-Megjöttem!-kiáltom el magam, miközben leveszem a cipőm és kabátom, de még csak nem is várok választ. Nem hallhatják, mert üvöltöznek és ha hallanák se valószínű, hogy válaszolnak,  mert mint mondtam egymással vannak elfoglalva. Sóhajtok egyet, majd a nappali felé indulok, de az ajtóban megtorpanok. Hozzászoktam már, hogy hallgatom ahogy veszekednek. Ilyenkor mindig bezárkózom a szobámba és zenét hallgatok, de úgy hogy látom is őket, egészen más a helyzet. A szemembe könnyek gyűlnek, ahogy látom, hogy a nappali közepén állnak vörös fejjel és kidagadó erekkel, alig pár centire egymás arcától. Pislogok párat, hogy az égető érzés elmúljon,  majd besétálok a nappaliba, leülök a kanapéra és várom, hogy észrevegyenek. Beletelik még pár perc, de anya hirtelen abba hagyja az ordibálást ( egyébként szerintem azt sem tudják miről beszélnek...) és meglepett arccal fordul felém.
-Szia kicsim! Már itthon vagy?-hangja kissé rekedtes, amit nem csodálok, hisz igencsak megerőlteti a hangszálait mostanában. Erre a kérdésre apám is felfigyel és érdeklődve tekint a kanapé felé. Megforgatom a szemem és felállok, majd egyszerre megölelem mindkettőjüket. Ők ezt meglepődve fogadják, de viszonozzák. Muszáj higgadtnak maradnom és elvállalnom a felnőtt szerepét, mert nekik úgy látszik ez nem megy.
-Azt hiszem van mit megbeszélnünk.-mosolygok rájuk,mire két alig észrevehető bólintást kapok.- És ezt a hangotok felemelése nélkül kell megtennetek, ha nem akarjátok, hogy az egy szem lányotok nehezteljen rátok.-váltok komoly hangnemre, mire megint aprót bólintanak és helyet foglalnak a két fotelben a lehető legtávolabb egymástól. Nem szólok egy szót sem. Ha csak így tudják elkerülni, hogy veszekedjenek, hát rendben.Helyet foglalok a kanapén és jelentőségteljes pillantást vetek rájuk, hátha valamelyikőjük belekezd a magyarázkodásba. A csend egy idő után kezd kínos lenni, úgyhogy muszáj lesz tennem valamit.
-Hát rendben.-sóhajtok, mire felkapják a fejük a "hű, de érdekes" szőnyegről.-Ha ti nem mondtok semmit, majd én. Szabad tudnom, hogy most mi lesz velem? Veletek? Velünk?-tárom szét a karom és felváltva nézek szüleimre. Ők összenéznek, majd szinkronban sóhajtanak. Félelmetes, brr...
-Kicsim, emlékszel meséltem, hogy hogyan ismerkedtünk meg apáddal.-kezd bele, én pedig felhúzom az egyik szemöldököm. Emlékszem, de még mennyire! Anyu arca csak úgy ragyogott a boldogságtól mikor ezt a történetet mesélte. Még az egyetemen találkoztak, ott egy szakra jártak. Sokáig csak nagyon jó barátok voltak, de a barátságból lassan szerelem lett, aztán a második évben, apám minden erejét összeszedve megkérte anyát, hogy legyen a barátnője aki örömmel elvállalta ezt a posztot. A kapcsolatuk messze híres volt arról, hogy milyen tökéletes és harmonikus. Mindenki kérdezgette aput, hogy miért nem kérte még meg anyu kezét. Az összejövésük 2. évfordulóján megtette, aztán jöttem én....
-Még szép, hogy emlékszem!-tetettem felháborodást, de a mosoly ott volt az arcomon, mire anyu is elmosolyodott. Jó volt látni, hogy újra mosolyog, ugyanis már hosszú ideje nem tette és már hiányoltam.
-Nos,a láng ami akkor égett bennünk, mostanra kihunyt.Mindketten rengeteget dolgozunk és túl kevés időt töltünk együtt. Talán ez az oka az elhidegülésünknek. Nem tudom biztosan. A kérdésedre-miszerint mi lesz velünk-, mint már tudod a válasz a válás. Már tervezgetjük néhány hónapja, de neked nem akartunk szólni. Nem azért, mert nem tartunk elég érettnek a dologhoz, hanem mert azt hittük rendbe tudjuk tenni a kapcsolatunk, csak egy kis távolság kell. Ezért utazott el apád múlt hónapban. Nem üzleti út volt. Sajnálom, hogy hazudtunk, de ez tűnt a legjobb megoldásnak. Mindketten belátjuk, hogy hibáztunk és sajnáljuk.-hadarja el anyu és a végére könnyek gyűlnek a szemébe. Én csak ülök, mint egy szobor és nem szólok semmit. Próbálom feldolgozni a hallottakat, de ez igencsak nehezen sikerül.Szóval ennyi.A világ legtökéletesebb párja vakvágányra futott és nincs visszaút. Igazából a szívem mélyén mindig is tudtam, hogy egyszer vége lesz ennek. A kapcsolatuk már túl tökéletes volt. És mindannyian tudjuk, hogy tökéletes dolgok nincsenek, ha valami mégis az, akkor az nem igazi. Ahogy ez a kapcsolat sem. Úgy látom kezdenek megijedni a hallgatásom miatt, így összeszedem magam.
-Értem. Akkor ti elváltok. Rendben. Megértem, hogy így nektek könnyebb és meg sem próbálok tiltakozni, mert mindig is tudtam, hogy ez lesz.-tudom, hogy ezeknek a mondatoknak hatalmas súlya van, de elég felelősség teljesnek érzem magam ahhoz, hogy kimondjam.Azt is tudom, hogy ez külön-költözéssel jár, de akkor akad egy probléma. -Ki költözik? És mégis hova? És velem mi lesz?-teszem fel hangosan a gondolataimban cikázó kérdéseket és ijedten kapkodom a fejem kettőjük között.
-Ezen is rengeteget gondolkoztunk. Hidd el nem csak veszekedni tudunk.-ragadja magához a szót apu.-Úgy döntöttünk, hogy anyád költözik, mivel engem a munkám ide köt. Amerikába akar menni, mert ott remek álláslehetőségek vannak.-kérdőn anyára pillantok. Nem csak azért, mert így dönt, hanem, mert nem értem miért nem ő mondja el. Mintha egymás monológját mondanák...Ez is ijesztő, brr...
-Amerikába?! Na, de hát az egy másik kontinens!-adok hangot megdöbbenésemnek és sejtésem szerint a szemem golflabda nagyságúra nő.-Nem mehetsz el! Akkor mégis hogy találkozunk?-megértem, hogy nem akar apuval egy levegőt szívni, de azt hiszem egy másik kontinens azért túlzás!
-Tudom kicsim, de szeretnék minél távolabb lenni apádtól. Tudom, hogy nem ez a legjobb megoldás, de egyszerűen muszáj. Túlságosan mély érzéseket tápláltam apád iránt.-magyarázza nekem anyu, én pedig apára kapom a tekintetem, de nem tudok leolvasni róla semmit sem. Szóval ők ezt tényleg így beszélték meg?! Ez...nem is tudom mit reagáljak erre. Csak ülök és üveges tekintettel meredek magam elé. De aztán valami bevillan.
-És velem mi lesz?!-csap át hangom hisztérikusba. Akármennyire is próbálom magamon viselni a higgadt szerepet, ez kiborít.
-Ez volt a legnehezebb döntés az összes közül.-folytatja apu.-De velem nem maradhatsz a munkám miatt. Szinte sose vagyok itthon és ha mégis akkor dolgoznom kell.Nem lenne rád időm és nem akarom, hogy azt érezd elhanyagollak. Így anyáddal kell menned Amerikába.-itt elszakadt a cérna. A könnyeim záporként folynak végig arcomon és alig kapok levegőt. Ezt mégis hogy gondolják?! Rám kényszerítenének valami olyat amit én nem akarok?! Nem megyek el! Ide köt minden! Itt van az életem!
-Az nem lehet! Én innen nem megyek el! Itt vannak a barátaim, az iskolám, az emlékeim, minden!Inkább a nagyihoz költözöm! Nem!Megyek!El!-hangsúlyozom az utolsó 3 szót és a szobámba rohanok. Kulcsra zárom az ajtót és lecsúszok annak mentén. Térdeim felhúzom,majd ráhajtom a fejem és hagyom, hogy könnyeim áztassák csupasz térdeim...

*1 órával később*

Sikeresen megnyugodtam. Már kapok rendesen levegőt és nem sírom el magam, ahányszor csak eszembe jut a tény, hogy a szüleim így elcsesznék az életem. Már besötétedett, így semmi esély arra, hogy esetleg átmenjek Skyler-hez. Ha jobban belegondolok, jobb ha most nem zavarom. Vajon Josh hogyan reagált, mikor megtudta a dolgot? Biztos vagyok benne, hogy nem örült, de ugyan ennyire biztos vagyok abban is, hogy ez nem jelenti a kapcsolatuk végét. Bár nem tudom, hogy fogja elviselni Josh, hogy Sky össze lesz zárva 5 pasival. Ráadásul nem is a csúnyábbik fajtából. Eléggé féltékeny típus, de bízik a barátnőmben, úgyhogy nem lesz gond. Na igen, a barátnőm...Hogy mondjam meg neki, hogy Amerikába költözöm? A válasz egyszerű: sehogy. Amiről nem tud, az nem fáj neki. Elég ha az indulás napján tudja meg. Nem akarom, hogy gyötörje magát emiatt. Inkább használjuk ki azt az időt amit még együtt lehetünk.Az órára pillantva megállapítom, hogy alaposan elment az idő. Már lassan fél 11, én pedig nem fürödtem.Felpattanok az ágyról és miközben azon agyalok,hogy hogy ment el ilyen gyorsan az idő, a fürdőbe indulok letusolni.

*10 perccel később*

A frissítő fürdő után már teljesen hideg vérrel át tudom gondolni a dolgokat. Így befekszem az ágyamba és elmélkedem. Talán mégsem jó ötlet az, ha titkolom barátnőm elől, hogy mi történt. Hisz ő a legjobb barátnőm és jelenleg ő a legfontosabb nekem. Elhatározom hát, hogy holnap első dolgom lesz beszélni vele. Ki tudja, talán elő áll valami briliáns ötlettel és nem kell mennem sehova. Eléggé jó a beszélőkéje és talán tud beszélni a szüleim fejével. Én már feladtam. Egyszerűen rám tör egyfajta pánik, ha egy légtérben kell lennem velük.Bizonyos szinten talán undorodom tőlük és megvetem őket, amiért ezt tették.De mégiscsak a szüleim! Csak jót akartak nekem. Az már más kérdés, hogy nem jött össze...

*Másnap reggel*

Fáradtan és nyűgösen ébredek, ahogy általában. Sajnos az ágyam hülye szokása, hogy korán kidob és sajnos nem enged visszaaludni. Dühösen fújtatok egyet,majd a fürdő felé veszem az irányt. Kinek van kedve vasárnap hajnalok hajnalán kelni?! Jó, lehet,hogy a 9:49 nem hajnal, de nekem korán van! Miután megmosom az arcom és a fogam, mindjárt jobban érzem magam. Visszamegyek a szobámba, hogy fölvegyek valami kényelmeset, de útközben megakad a szemem a telefonomon és könnyek gyűlnek a szemembe, majd megállítathatatlanul  folynak végig arcomon.Eszembe jut mit terveztem tegnap este, de most valahogy minden másnak tűnik. Magamra fogom haragítani és soha többé nem akar majd szóba állni velem. Nem akarom elveszíteni, de talán csak rontok a helyzeten ha nem most, hanem a költözés napján tudja meg. Mély levegőt veszek és a készülékért nyúlok. Tárcsázom a számát és várok. Már vagy hatszor csöngött ki, de még semmi. Hirtelen megfordul a fejemben, hogy hagyom a fenébe az egészet, de a csöngés egyszer csak abba marad, amiből arra következtetek, hogy felvette.Nem szól semmit, gondolom arra vár, hogy én beszéljek, de a sírásomon kívül semmit nem hallani. Meg fog utálni! Kattog ez a mondat a fejemben, de gyorsan megrázom azt, hogy észhez térjek.
-A...Amerikába...köl..tözünk-próbálom kinyögni, de a  gombóc a torkomban akadályoz, majd ismét elbőgöm magam. A vonal másik oldalán hatalmas csend van, már attól tartok, hogy letette.
-Hogy mi?! Mégis miért? Az kizárt!-kezd el üvölteni a telefonnal és ezzel együtt velem is. Tudom,hogy nem nekem szánja, csak az indulat beszél belőle, ezért nem is foglalkozom vele.-10 perc és ott vagyok!-azzal lecsapja a telefont, én pedig a földre rogyva sírok tovább.Úgy látszik hamar elmegy az idő, ugyanis csengetésre leszek figyelmes, majd köszönésre és lábdobogásra. Majd az ajtót szinte kiszakítva beront a szobámba barátnőm és aggódó tekintettel fürkészik.Mellém sétál, majd leguggol és átkarol. Elkezdi simogatni a hátam, ami meglepő módon megnyugtatólag hat rám. Talán nem is a simogatás miatt, hanem a közelsége miatt.
-Shh! Ne sírj. Nem lesz semmi gond. -tol el egy kicsit magától, hogy a szemembe nézzen. Amint szembe találkozom hatalmas mosolyával és csillogó szemeivel, azonnal elfog a nyugodtság. Na tessék! Még csak 10 perce tudja, de máris előállt valamivel! Halványan elmosolyodok a gondolatra, majd felállok és leülök az ágyamra. Ő követi mozdulatsorom, majd vár még pár percet amíg teljesen megnyugszom.
-Van egy tervem!-kacsint rám, én pedig magamban felkiáltok. Tudtam!-Nem mész sehova, ugyanis hozzám költözöl.Megkérem aput, hogy beszéljen a szüleiddel és ha kell én is addig könyörgök nekik amíg meg nem engedik. Mivel úgyis folyton egyedül vagyok, nyugodtan költözhetsz és így legalább a turnéra is velem tudsz jönni. Persze csak ha akarsz! Nem akarok rád erőltetni semmit!-hadarja el egy szuszra az egészet, én pedig a nyakába ugrok és ismét sírni kezdek, de ezúttal az örömtől.
-Köszönöm,köszönöm,köszönöm! Nagyon szeretnék! Imádlak!-hálálkodom és olyan erősen szorítom, ahogy csak tudom. Először meglepődik, majd örömmel viszonozza gesztusom.
-Na jól van. Engedj el, mert megfojtasz.-nevet fel és elkezd csikizni, amitől rögtön elengedem és hangos nevetésben török ki. A zajra bejönnek a szüleim is, mire mind ketten elhallgatunk és egy jelentőségteljes pillantás után barátnőm belekezd.
-Hallottam, mi történt és lenne egy ötletem....

*1 héttel később*

*Skyler szemszöge*

-Siess már! Le fogjuk késni a gépet! A taxi 10 perce vár!-kiabál fel az emeletre barátnőm, én pedig egy gyors ellenőrzés után rohanok le, hogy indulhassunk a reptérre. A dolgokat sikeresen elrendeztük Lisi szüleivel. Gond nélkül belementek a dologba, mert azt akarták, hogy a lányuknak jó legyen. Apuval is beszéltem.Azt mondta,hogy a fiúkhoz menjünk és majd az ő gépükkel megyünk a turné első állomására. Most épp a Manchester-i járathoz sietünk, amit jó lenne nem lekésni.
-Jövök már, ne izgulj! Csak ellenőriztem, hogy minden megvan-e. Hol vannak a csomagok?-nézek körbe a lakásban, mert biztos vagyok benne, hogy ide cipeltük őket. Erre barátnőm csak megforgatja a szemét, majd megragadja a karom és kivonszol a kocsihoz, ahol betuszkol a hátsó ülésre. Ő még visszarohan bezárni az ajtót, majd bepattan mellém és a cím bediktálása után hátradől  és elégedetten rám vigyorog.
-A csomagok a csomagtartóban vannak. Szerinted hol máshol lennének?-teszi fel a költői kérdést. Le sem tudná tagadni, hogy mennyire izgatott. Ezzel nincs egyedül, hisz rettentően boldog vagyok,hogy végre nem egyedül kell kibírnom egy nem túl rövid turnét. Röpke negyed óra alatt már a reptéren is vagyunk és miután kifizetjük az utat és kiszedjük a csomagjaink, rohanunk becsekkolni, mert késésben vagyunk.
Szerencsére a gépet sikerül elérnünk. Jelenleg épp felszálláshoz készülődünk, de úgy tűnik ezt egyedül kell átvészelnem, ugyanis barátnőm elaludt. Nem is csodálom. Tegnap túlságosan is fel voltunk pörögve és nem tudtunk aludni, ezért úgy döntöttünk, hogy filmezünk. Nem is tudom hánykor mentünk el aludni, de hajnali 2 már biztos volt. Most pedig még csak 10:21 van és mivel korán kellett kelnünk, hogy bepakoljunk,nem aludtunk valami sokat. Talán a pakolást elintézhettük volna korábban is, de túl lusta voltam hozzá, Lisi pedig nem akart bepakolni addig amíg én nem pakolok be. Hű, de logikus..

*Másfél órával később*

Már leszálltunk a géppel és be is csekkoltunk. Jelenleg a taxiban ülünk és az apámtól kapott címre megyünk. A repülőút teljesen lefárasztott, de aludni nem tudtam, mert nem igazán vagyok oda a repülésért. Még egy mínusz a turnéknak...Miközben én a fülesemmel a fülemben próbálok ébren maradni ,Lisi az épületeket és utcán elhaladó embereket figyeli. Gondolom még nem volt Manchester-ben, ezért olyan, mint egy kisgyerek aki először megy az állatkertbe. A cím amit kaptunk meglehetősen távol esik a várostól, ugyanis egy eléggé sivár helyen fékezik le a kocsi.  Megköszönjük a fuvart és miután fizettünk, ismét kivesszük a csomagokat. Lisi azon nyomban megnyomja a csengőt, engem meg hagy egyedül szenvedni a csomagokkal.Miután sikeresen lepakolom azokat, szemügyre veszem a házat is. Hatalmas és modern, látszik rajta, hogy fontos vagy legalábbis híres emberek lakják. A kerítés van vagy 2 méter magas és mindenhol kamerák vannak. A bejárati ajtónál két benga állat áll. Igen, biztos jó helyen vagyunk. Lisi már másodjára nyomja meg a csengőt, de semmi válasz nem érkezik. Az eszem megáll! Komolyan ennyire lusták?! Elkényeztetett majmok! Dühösen a telefonom után kutatok és amint megtalálom tárcsázom apám számát. Nem hogy örülnének, hogy hajlandó vagyok elmenni velük egy turnéra, még ajtót nyitni is lusták.
-Szia kicsim! Minden rendben van?-szólal meg a vonal túlsó végén lévő férfi és hangjában jókedv csendül.  Gondolom örül neki, hogy van kire bíznia ezeket a marhákat!
-Szólj azoknak az elkényeztetett ficsúroknak, hogy emeljék fel a hátsójuk és nyissák ki az ajtót vagy a csengőre könyökölök! Bár szerintem az se tűnne fel nekik!- fújtatok dühösen, mire csak egy halk 'sajnálom'-ot hallok és a vonal megszakad. 2 perccel később fel is tűnik a banda az ajtóban és rohannak ajtót nyitni.
-Ti a fületeken ültök vagy mi van?!- hordom le őket, amint az ajtóhoz érnek, nekik pedig azonnal lefagy a mosoly az arcukról. Kitárják az ajtót, hogy bemehessünk, közben Liam(?) int az egyik hegynek, hogy vigye be a cuccaink.
-Gondolom te vagy Skyler.-vigyorodik el gonoszan a göndör, én pedig erős kényszert érzek arra, hogy letöröljem a vigyorát, ezért egy frappáns visszavágást tervezek.
-Akkor gondolom azt is tudod, hogy apám azért küldött, hogy felügyeljek rátok. Nem is csodálom, hogy erre kért.-nyújtom ki rá a nyelvem, de magamban szitkozódom, mert ez nem lett olyan frappáns, mint terveztem. Oké, hogy most gyakorlatilag pólyásnak hívtam őket, de ennél valami jobb kellett volna. Na majd legközelebb.
-Én pedig Elisabeth Jackson vagyok, Skyler legjobb barátnője, de szólítsatok csak Lisinek-mosolyog barátnőm , én pedig megforgatom a szemem.Szúrós pillantást küldök felé, mire ő megrántja a vállát és belép az ajtón. Úgy érzem ez a turné mégsem lesz olyan kellemes, ha barátnőm azt tervezi, hogy az egész turné alatt megjátsza magát.

.::Chapter 3 : Nehézségek::.

Sziasztok! 

Tudom sokat késett a rész:/ Nagyon sajnálom! Most bepótolom egy hosszabb résszel:) Köszönöm a 2 rendszeres olvasót*-* <3 color="#ff0000" font="font">Itt volt valami hosszú szöveg, de nem tudom mi, mert az okos blogspot átváltotta számokra:"D

Ps: Sajnálom, hogy kissé összecsapott lett a rész, de semmi ihletem nem volt és nem akartalak tovább várakoztatni Titeket:( Már mindjárt bealszom ugyanis hajnali 5 óra van, de összehoztam és remélem hosszabb lett mint szokott lenni!

Ps2: Bocsánat a borongós hangulatért és mert megint nem volt semmi izgalom:/Jó olvasást! <3 i="i" xoxo="xoxo">

"-Szia! Át tudnál jönni? Valami fontosat kell mondanom..."

Míg arra vártam, hogy Josh ideérjen-ami bő 20 perc-beszéltem Apuval a tudnivalókról és szomorúan vettem tudomásul, hogy a turné 4 hónapot vesz igénybe, így aligha tudok találkozni Josh-sal a nyáron. Bár nem is számítottam másra, de így az egész nyaram plusz 1 hónap a tanévből erre megy el. Várjunk csak? Ez nem is olyan rossz dolog! Miután letettük a telefont még csak 5  perc telt el. Remek! Most negyed órán keresztül szidhatom magam amiért ilyet teszek az én egyetlenemmel. Sajnos jobb ötletem nincs, úgyhogy muszáj megmondanom neki. Inkább nézzük a jó oldalát: még van negyed órám, hogy felkészüljek a beszélgetésre. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy még ha számításba is veszek mindent, valami akkor is balul üt ki és nekem az most nagyon nem hiányzik. 

A kanapén punnyadok már vagy 10 perce, de semmi használható nem jut az eszembe. Az agyam ilyen helyzetekben képes arra, hogy megmakacsolja magát és egy ép gondolatot nem passzíroz ki magából. Így hát csak ülök-megjegyezném fejjel lefelé vagyok-és nézem a kikapcsolt tévét. Unalmamban már az is eszembe jut, hogy amíg várok felmegyek tanulni, de ezt a lehetőséget gyorsan el is vetem, hisz abból jó nem sül ki. 

-Megyek!-kiáltom és rohanok ajtót nyitni. Végre! Azt hittem szakállam nő!-Szia!-köszöntöm széles mosollyal barátom, aki viszonozza gesztusom,majd finom csókot lehel ajkaimra. Istenem, de fog ez hiányozni nekem! Persze nem csak ez, hanem nagyjából minden ami hozzá kapcsolódik: az illata, a mosolya, a gyönyörű szemei, az a laza és ellenállhatatlan stílusa, minden! 

-Minden rendben?-zökkent ki elmélkedésemből mély hangja. Valószínűleg feltűnt neki, hogy még mindig az ajtóban állok, miközben ő már rég bejött. Gyorsan becsukom azt, majd egy hatalmas mosollyal fordulok meg és bólintok. Hát igen, színészkedésben jó vagyok. Sajnos ismer már annyira, hogy kiszúrja ha valami gond van. Ám úgy látszik a szerencse angyala ma mellém állt, ugyanis nem szúrta ki, hogy márpedig semmi nincs rendben. Végül is mindegy lenne,mert pár percen belül úgyis elmondom, de jobb húzni a dolgot. Miközben megint annyit jár az agyam, azon kapom magam, hogy Josh már rég nincs itt. Gondolom a nappaliban csücsül. Ebben az esetben én még véletlenül se megyek oda. Tudom, tudom: nem kéne annyit húzni ezt a dolgot, de semmi kedvem megbántani. Mégis kinek lenne kedve?! Hisz ő nem csak a pasim, de a legjobb barátom is! Nem akarom elveszíteni, egy esetleges vita miatt.

-Mit kérsz inni?-kiáltom már a konyhából, azon belül is a hűtőből. 

-Limonádé jó lesz, köszi.-szól a válasz közvetlen mögülem. Nagyot nyelek, majd lassan felegyenesedem és megfordulok.Ő erre szélesen elvigyorodik, majd megcsókol és mint mindig ott olvadnék el ha nem fogná derekam. 

-Beszélnünk kell.-szakadok ki csókunkból sajgó szívvel és rá emelem tekintetem. Szemében a zavarodottságot és a hatalmas kérdőjelet látom, úgyhogy gyorsan visszafordulok a hűtőhöz, kikapom a frissítőt és a pult felé indulok, ügyelve arra, hogy véletlenül se nézzek a szemébe.

-Miről?-teszi fel a jogos kérdést, de nekem nem akaródzik válaszolni. Inkább a limonádé kitöltésének szentelem figyelmem és amikor ez is megvan, visszarakom a helyére a kancsót, majd a pulthoz sétálok és kezemmel megtámasztom magam. Továbbra sem nézek a szemébe, inkább a márvány pultot bűvölöm, de úgy tűnik neki is véges a türelme.

-Valami baj van?-tűr el egy tincset az arcomból, ezzel arra késztetve, hogy nézzek rá.-Nekem elmondhatod.-mosolyodik el és puszit nyom homlokomra. Jaj, miért csinálja ezt?! Ezzel csak megnehezíti a dolgom! Mély levegőt veszek, mikor rájövök, hogy fölöslegesen húznám tovább az időt, mert ennél már csak rosszabb lesz.

-Nem rég beszéltem apuval telefonon...-kezdek bele mondókámba és belenézek mélybarna szemeibe, amiben az érdeklődés csillog, így folytatom-...megint el akar cipelni egy turnéra. És ami a legrosszabb, hogy igent mondtam.-mondatom végén lesütöm szemem, mert nem akarom látni a reakcióját, de folytatom-Tudom, hogy egy turné hosszú idő és hogy pont a nyári szünetre esik és így nem lehetünk együtt annyit, amennyit szerettünk volna, de meg tudjuk oldani!-nézek fel rá ismét, reménytől csillogó szemekkel.

-Mégis mennyi időre és kikkel?-kérdését alig hallom és ez nem sok jót sejtet. Nem akarom magamra haragítani, de azzal, hogy nem válaszolok nem javítok a helyzeten.

-4 hónap és a One Direction-nel-nyelek hatalmasat, minek okán válaszom alig lehet hallani. Ez mégsem jelent problémát, hisz csak ketten vagyunk a lakásban. Válaszom hallatán hosszan kifújja a levegőt, mintha csak a stresszt próbálná oldani. Én pedig kezdek remegni. Érzem, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem tudom honnan, csak érzem.

-Értem.Szóval azt akarod mondani, hogy ahelyett, hogy együtt töltenénk végre egy kis időt, te elmész 4 hónapra, összezárva egy buszba 5 fiúval.-bár nem kiabál és próbál nyugodtságot mutatni, mégis hallom hangjában az indulatot. Teljesen igaza van, de sajnos sosem volt erősségem beismerni ezt.

-Én nem így fogalmaznék...-próbálkozom finoman, de félbeszakít barátom dühös asztalra csapása. Összerezzenek a hirtelen jött zajtól és kicsit hátrébb lépek.

-Akkor mégis hogyan?! Hmm? Megmondanád nekem, hogy 5 nyálas zenedoboz miért fontosabb nálam?! Tudtommal apádnak nem volt ellened semmije, így biztos vagyok benne, hogy magadtól mentél bele a dologba! Szóval ennyit jelent neked a kapcsolatunk?! Azt hittem ennél fontosabb vagyok neked!-kezd el ordibálni velem, amit sosem tűrtem jól. Szememből megállíthatatlanul záporoznak a könnyek, a szívem csak úgy sajog és minden tagom remeg.

-Én nem így akartam.Tudod, hogy szeretlek és megtennék érted bármit, de ő mégiscsak az apám!-próbálom elérni hangszínét, ami sajnos nem sikerülhet a torkomban lévő gombóctól. Igazat mondok. Tényleg szeretem, de ezt láttam a legjobb döntésnek és akármennyire fáj is, még mindig ez tűnik annak.

-Azt mondod szeretsz?! Én kétlem! Ha igazán szeretnél, akkor tudnád, hogy hatalmas butaság amit csinálsz! Nekem is vannak érzéseim! És amit irántad érzek, az... leírhatatlan! Te vagy az első lány akit igazán szeretek! Bátran ki merem jelenteni, hogy szerelmes vagyok beléd!-és ebben a pillanatban a szívem több száz apró darabra törik.Ezt még sosem mondta ki és most, hogy megtette azt kívánom bárcsak ne mondta volna, mert akkor nem fájna ennyire.-Igen, kimondtam! De tudod, nem így terveztem! Azt hittem ez egy romantikus pillanat lesz, nem pedig a végszó.-mondata végére felkapom a fejem és a tekintetét keresem.

-Micsoda?-kérdezem azonnal, amint megtalálom és érzem, hogy könnyeim egyre jobban folynak.-Te most szakítasz velem?! Ne! Én szeretlek! Miért? Kérlek Josh gondolkodj kicsit!-már azt sem tudom mit mondjak, csak makogok össze-vissza mindent ami az eszembe jut.

-Sajnálom, de ez a helyes döntés.-hangja újra lehalkul, mégis jobb lenne ha üvöltene, mert akkor nem lenne ennyire szívet facsaró a csend ami utána marad.Úgy látszik ezt végszónak szánta, ugyanis elindult az ajtó felé. Azt már nem! Nem hagyom, hogy így legyen vége!Hisz szeretem!

-Kérlek Josh!-zokogok még mindig és utána eredek, majd a karjaiba borulok.-Meg tudjuk oldani! Csak kérlek ne hagyj magamra!-motyogok a mellkasába, ő pedig ahelyett,hogy lefejtene magáról, szorosan magához ölel.-Nem köthetnénk valami egyességet? Bármit megteszek! Csak ne hagyj egyedül!

-Ez nem olyan egyszerű. Én is szeretlek. Oh ha tudnád mennyire! De ez így nem okés.-nem válaszolok neki csak tovább sírok karjaiban, ő pedig lecsúszik a fal mentén és az ölébe húz.-Rendben. Nem szakítok csak kérlek ne sírj, mert már nem bírom nézni.-hatalmas melegség önt el és próbálom minél előbb összeszedni magam.

-Oké.-szipogok a könnyeim törölgetve.-Bármit megteszek! Ha kell hagyom, hogy lefeküdj annyi nővel, amennyivel csak akarsz amíg nem vagyok itthon! Vagy hogy megalázz mindenki előtt! Bármit, mert szeretlek és bízom benned!-hordok össze lehetetlenebbnél lehetetlenebb variációkat. Ő erre csak összekócolja a hajam, majd puszit nyom a fejem búbjára.
-Őrült vagy!-nevet fel és felültet, hogy a szemembe nézhessen, ugyanis még mindig az ölében vagyok.Mélyen a szemembe néz, majd hátratűr egy tincset ami az összekócolás miatt az arcomba hullott.-De pont ezért szeretlek-suttogja már szinte a számba, majd szenvedélyesen megcsókol. Az egész testem átjárja a melegség. Ebben a csókban minden érzelmünk benne van és érzem, hogy megbocsájtott.Azt akarom, hogy tartson örökké a pillanat, de sajnos levegőt is kell vennem,így muszáj kiszakadnom. Hangosan lihegve fürkésszük egymás arcát, az én arcomon pedig ott a levakarhatatlan mosoly. Mélyen a szemembe néz, majd szorosan magához ölel.
-Megbocsájtok-motyogja a nyakamba, én pedig a fellegekben érzem magam.

*Este*

Miután mindent megbeszéltünk eldöntöttük, hogy tartunk egy romantikus estét és együtt töltünk annyi időt, amennyit tudunk amíg még nem kell elmennem. Lisi-ről még mindig semmi hír és bevallom kezdek kicsit aggódni miatta, mert ilyenkorra minimum egy telefonhívást intézhetett volna. Josh szerint most sok megbeszélni valójuk van és ezért nem hívott. Rá hagytam a dolgot, mert arra gondoltam majd holnap felhívom. A romantikus estére visszatérve: egy romantikus film mellett döntöttünk, amit itthon nézünk meg. Nem is bánom, hogy nem moziba megyünk, mert így legalább kettesben lehetünk. Szeretném helyre hozni a hibám és ezt úgy tudom, ha a lehető legtöbbet vagyunk együtt. Josh most a fürdőben van, mert itt alszik, én pedig az ágyon fekszem és várom, hogy végezzen és bemehessek.
-Na végre! Azt hittem itt öregszem meg! Mihez kell neked 10 perc? Fiú vagy, nem?-pattantam fel az ágyról és vettem az irányt a fürdőbe.-Legközelebb siess vagy kénytelen leszek bemenni!-kacsintok, majd eltűnök az ajtó mögött, de még látom barátom döbbent arcát. Nem is csodálom. Általában neki szokása ilyen dolgokat mondani, de most így hozta a kedvem és senki nem mondta, hogy nem lenne szabad. Leveszem a ruháim és bepattanok a zuhanyzóba. Gyorsan végzek, de az idefele jöveti sietségben elfelejtettem behozni a pizsamám.A francba! Muszáj kimennem érte, de biztos vagyok benne,hogy Josh az ágyon ül és arra vár, hogy végezzek. A pizsim meg hol máshol lehetne, mint az ágyon... A szerencse angyala gyorsan elpártolt mellőlem!
-És még te mondod hogy lassú vagyok!-nevet fel az ágyon ülő srác, én pedig szorosabbra húzom a törölközőm és megindulok az ágy felé. Épp a pizsamámért nyúlok, amikor megragadja a derekam és az ölébe akar húzni. Gyorsan kikerülöm és szaladok a fürdőbe, de az ajtóból még visszaszólok.
-De én lány vagyok!-öltöm ki a nyelvem és gyorsan bezárom az ajtót, hogy a felém repülő párna ne találjon el. Magamra kapom a ruhám, kifésülöm a hajam,fogat mosok és már sietek is vissza,hogy filmezhessünk végre.

*Fél órával később*

A film már egy ideje megy, de bevallom fogalmam sincs miről szól, annak ellenére sem, hogy nem most látom először. Rettentően fáradtnak érzem magam. Nem tudom miért, de Josh karjaiban mindig elfog a nyugodtság és a biztonságérzet, így hamar elálmosodom.Az utolsó amit észlelek az az, hogy felemel és a karjaiban felvisz az emeletre.

*Másnap reggel*

Arra ébredek, hogy valaki csókokkal lepi el a nyakam és a vállam. Lassan kinyitom szemeim és Josh vigyorgó képével találom szembe magam. Nyűgösen felnyögök és hozzávágok egy párnát, majd a másik oldalamra fordulva próbálok visszaaludni, sikertelenül.
-Hány óra?-nyögöm ki még félálomban ezt a pár szót, majd felülök és megdörzsölöm szemeim, hogy az álmosság minden nyomát kitöröljem.
-10 óra múlt pár perccel-vigyorog még mindig, aminek nem értem az okát. Nem törődöm vele, inkább feltápászkodom és a fürdő felé veszem az irányt, hogy felfrissüljek. Miután megmosom az arcom és a fogam már egész frissnek érzem magam, így arra jutok, hogy visszaadom barátomnak az ébresztést. Halkan kiosonok a fürdőből és az ágy felé veszem az irányt, ahol emberi ébresztőórám fekszik. Amikor már csak pár lépésre vagyok nekifutok és ráugrom, amit egy nyögéssel jutalmaz.
-Ezt azért, mert felkeltettél-vigyorgok a képébe, mint egy idióta, de nem rég még ő is ezt tette, úgyhogy kvittek vagyunk.-Tudod van aki szeret lustálkodni.-rázom az orra előtt az ujjam és felveszem a komoly arcom, de amint meglátom szenvedő arcát rám tör a röhögőgörcs, így oda a tervem.
-Jól van, kiegyeztünk. Most már leszállhatsz rólam. Éhes vagyok, úgyhogy csinálj reggelit.-játssza a sértődött kisfiút amin én csak mosolyogni tudok. Lepattanok róla és kirohanok a szobából egyenesen a konyhába, ahol a hűtő felé veszem az irányt. Kiveszem a tejet és a pultra rakom, majd ugyanezt teszem a müzlivel és két tállal is. Miután elkészülök az "isteni kajával" leülök a nappaliban és falatozni kezdek. Közben látom, hogy Josh is hamarosan megérkezik, ugyanis most ment be a konyhába. Hirtelen meghallok egy ismerős dallamot, de  először nem esik le, hogy honnan ismerős. Aztán mint a rajzfilmekben kigyúl a kislámpám és villám sebességgel pattanok fel és rohanok az emeletre, ugyanis az ismerős dallam a telefonomból jön. Hatalmasat vetődök, hogy elérjem mielőtt lerakja a vonal túlsó felén lévő személy. Sikeres akcióm után gyorsan felveszem a készüléket nem is nézve, hogy ki hív. Először azt hiszem már lerakta, hisz semmit nem hallok. Aztán meghallom valaki szaggatott levegő vételét és sírását.
-A...Amerikába... köl..tözünk-szólal meg végre Lisi-mert hogy ő hívott-és belezokog a telefonba, én pedig teljesen megdermedek.Hogy mi?!

.:: Chapter 2: Kellemetlen beszélgetések::.

Sziasztok!:]
Meghoztam az új részt:) Lehet, hogy a 2 napot ki kell tolnom 3-ra, mert így épphogy csak be tudom fejezni és nem akarom összecsapni:S Most több dolgot is szeretnék mondani úgyhogy pontokba szedem:
-Átléptük a 200-as kattintást*O* El sem hiszem! Nagyon köszönöm! Ez nagyot sokat jelent nekem:) Rettentően hálás vagyok nektek <3 i="i">
-A részről: tudom azt mondtam hosszabbak lesznek és igyekszem is, de még nem sikerült igazán belerázódnom:S Sajnálom:/  ha valami nem tetszik a sztoriban nyugodtan szóljatok:) úgy állítottam be, hogy úgy is tudj megjegyzést hagyni, hogy nincs felhasználód, úgyhogy hajrá, ne kíméljetek ;) ha mégsem szeretnél kommentelni a rész alatt ott van hogy 'Olvastad? katt' ha elolvastad megköszönnék egy x-elést:) 
-Beraktam egy szavazást:) Várom a véleményeket :] ;)
Ennyi lenne:) Remélem tetszik :)

Jó olvasást<3 i="i">

Alighogy berakom a filmet a lejátszóba, a telefonom rezgésére figyelek fel és gyorsan érte nyúlok mielőtt leesne az asztalról. Meglepődve tapasztalom, hogy a kijelzőn az 'Apa' szó villog, de nem hezitálok sokat, felveszem a telefont. Elvégre már majdnem 4 napja nem beszéltünk, akkor is csak pár percet, ugyanis épp munka közben volt.
-Szia kicsim! Hogy vagy? Ugye nem keltettelek fel?-szól bele a telefonba az az ismert és megszokott mély hang. Kérdése igencsak meglep, hisz nem szokott afelől érdeklődni hogy, hogy vagyok. Itt valami nem stimmel... Gondolom, miközben összeráncolom szemöldököm.
-Szia-köszönök vissza,majd felállok és átsétálok a konyhába, hogy ott folytassam a csevejt.-Nem, dehogy. Épp filmet nézni készültem Lisivel. Jól vagyok, köszi. -válaszolok, de valami akkor sem hagy nyugodni, így rákérdezek.-Miért?-tudakolom gyanakvó hangon, miközben összeráncolom szemöldököm, bár ezt ő nem látja.
-Nincs különösebb oka...-felel egészen halkan, amit egy újabb szemöldök ráncolással reagálok le, de nem szólok semmit.-Emlékszel múltkor meséltem a fiúkról, akikkel a legújabb szerződést kötöttem.-kezd el egy újabb kötetlen mesélést, mire én csak nagyot sóhajtok, de azért helyeslő választ adok, ő pedig folytatja.- Nem sokára elindulnak turnézni és eléggé felelőtlenek. Nem szeretném őket felügyelet nélkül hagyni, de sajnos én nem tudok mindig ott lenni, mert sok a dolgom. Benned pedig megbízom, úgyhogy arra szeretnélek kérni, hogy kísérd el őket a turnéra.-mondja el mindezt egy szuszra, könyörgő hangon. Nekem pedig az állam akkorát koppan, hogy még talán az Antarktiszon is hallották. Mégis hogy kérhet tőlem ilyet?! A múlt kori eset nem volt elég? Megint rám kényszerítene ilyesmit?! Amikor legutóbb apám gyakorlatilag rám tukmált egy turnét eléggé kiakadtam rá és nem is beszéltem vele a koncertek sokaságának végéig, ami kerek 3 hónapot jelentett. És persze a koncerteken sem ment semmi zökkenő mentesen,ugyanis a rajongók azt hitték én vagyok az énekes új barátnője és eléggé durva üzeneteket kaptam. Sőt, olyan is volt hogy koncert közben valamit hozzám vágtak, de mivel eredetileg az énekesnek szánták semmi durva vagy kemény nem volt. Viszont nekem ez akkor is betett és nem akarom megint átélni. Főleg nem egy rakás felfuvalkodott és kezelhetetlen fiúval.
-Ó,azt már nem!- emelem fel a hangom, persze csak annyira hogy válaszom minél határozottabban hasson. Akármi is történik ki van zárva, hogy engedjek neki. Eddig mindig talált valami kiskaput, de most nincs semmije ellenem. Ráadásul amióta elkezdtem járni Josh-sal sosem tudtunk sok időt együtt tölteni és most végre lesz erre lehetőség. Nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye a nyaram.-Emlékezz arra, hogy mit történt legutóbb! Megint ezt akarod?-kérem számon rajta a dolgokat, talán kissé túl dühösen is.
-Nem-hallat keserű sóhajt, amit nem igazán értek. Ha nem akarja miért akar elküldeni? -De biztonságban akarlak tudni. Értsd meg, máshogy nem tudlak! Túl sok a munkám nem tudok haza menni, alig látlak, sosem tudom mi van veled és... aggódom. Talán túlzottan is, hisz tudom, hogy ha a helyzet úgy kívánja tudsz komoly is lenni, de nekem ez akkor is nehéz. Mégis csak a lányom vagy!-csattan fel, hangjában őszinte aggodalommal. Én pedig semmit sem értek.
-Hogy mi?-mondom ki hangosan gondolataim. És úgy látszik nekem is őszinteségi rohamom lesz. - Ezt ugye nem gondolod komolyan?! Úgy akarsz biztonságban tudni, hogy bezársz egy buszba ki tudja hány hónapra 5 tinédzser fiúval?! Miért ne tudnál máshogy megvédeni? Inkább hagyom, hogy kiküldj hozzám két hatalmas benga állatot, akik a nap 24 órájában figyelnek, minthogy azokkal legyek egy buszba zárva!-utalok nem túl kedvesen a fiúkra, de most ez sem érdekel. Dühös vagyok, nagyon is. Szavakkal le sem tudom írni azt,hogy mi zajlik most bennem. Legszívesebben ordítanék, de nem tehetem, mert felhívnám magamra barátnőm figyelmét és most nem hiányzik a kérdezősködése.
-Tudod, hogy megtenném, de nem akarom, hogy azt érezd nincs szabadságod. -kezd bele szabadkozásába, amit én egy dühös fújtatással szakítok félbe, így jobbnak látja ha a győzködésembe kezd.-Figyelj, megértem hogy nem örülsz a helyzetnek, de el kell fogadnod. Ki tudja, lehet hogy megkedveled a fiúkat! És talán végre találsz magadnak barátokat, hisz ők is híresek akárcsak te. Ártani nem árthat! Kérlek! A kedvemért!-könyörög a végén. Úgy látszik más ötlete nem maradt. Hatalmasat sóhajtok és lehunyom a szemem, hogy sikerüljön megnyugodnom, majd átgondolom a dolgokat. Hirtelen bevillan valami, ami talán az arany középutat jelentheti.
-Rendben...-kezdek bele, mire apám elenged egy megkönnyebbült sóhajt-...de van egy feltételem! Lisi velem jöhet! - jelentem ki, ellenkezést nem tűrő hangon.  Most biztos arra gondoltok, hogy miért nem kértem hogy Josh is jöhessen? Ez egyszerű. Bármennyire is szeretem, el kell ismerni nagyon könnyen féltékeny lesz és nem akarom, hogy azért kerüljön bajba, mert neki ugrott az egyik fiúnak, csak mert az rám mert nézni. Jobb lesz ha ő itthon marad. Talán meg tudja beszélni az edzőjével, hogy előre hozzák az edzéseit, így nyáron lesz edzése, de ősszel nem és akkor lehetünk együtt többet.
-Persze! Nem is kérdés! -kezd el ujjongani a vonal túlsó végén lévő férfi, nekem pedig mosoly kúszik arcomra. Már csak Lisi szüleivel kell beszélni, ami lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű, tekintve a jelenleg fennálló helyzetet.
-Lehetne egy kérésem?-kérdezem óvatosan, mert nem szeretnék én beszélni barátnőm szüleivel. Apám sokkal meggyőzőbb tud lenni, mégiscsak ő Simon Cowell.-Beszélnél te Lisi szüleivel?-tudakolom elővéve az angyali hangom, hátha hatok rá.
-Rendben, beszélek, de nekem most mennem kell. Még egyszer köszönöm kicsim!  Majd még beszélünk.-zárja le a beszélgetést és leteszi a telefont, esélyt se adva arra, hogy válaszoljak. Nem foglalkozom vele, inkább vissza megyek a nappaliba, hogy nézhessük végre a filmet. Első lépés letudva, már csak Josh-sal kell beszélnem. 
*Másnap reggel*
-Áucs-kiáltok fel, ahogy feleszmélek, hogy valaki lelökött kényelmes alvópozíciómból a földre. A szememet dörzsölve ülök fel,hogy felmérjem a helyzetet: én a földön ülök, Lisi az kanapén elterülve csorgatja a nyálát, a tv-ben hangyaháború megy ( vagyis vége a filmnek) , de egyébként minden a helyén, kivéve persze az üdítős poharakat és a pop-cornos tálakat. Feltápászkodom, majd nyújtózkodom egyet amit a gerincem örömmel és ropogással fogad. Fölszedek mindent aminek nem itt a helye és viszem őket a kukába. A párnákat és takarókat pedig a szobámba. Amikor visszaérek látom, hogy barátnőm még mindig "húzza a lóbőrt", így hirtelen ötlettől vezérelve nekifutok és rávetem magam, amit egy nyögéssel jutalmaz.
-Megőrültél? Hány óra?-nyöszörög, miközben próbál leszedni magáról. Én csak nevetek próbálkozásán, majd önként legurulok róla, hogy ott kössek ki ahol keltem: a földön.
A tegnap este igencsak jól alakult. A film alatt szinte megpukkadtunk a nevetéstől. Nekem már fájt a hasam és folyt a könnyem. És a legjobb, hogy Lisi ugyanezekkel a "tünetekkel" küzdött, így biztos lehetek benne, hogy sikerült elfelejtenie azt ami tegnap történt. Még nem mondtam el neki, hogy kivel és mit beszéltem, mert tartok a reakciójától.  Lehet, hogy megharagszik rám amiért nem mondtam el azonnal, vagy mert az engedélye nélkül máris beszerveztem, hisz ő szeret mindent előre eltervezni és nem hiszem, hogy ez a nyári programban van.
-Valami baj van? Hirtelen olyan gondterhelt lett az arcod.-ült fel, hogy jobban lásson,én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna. Nem akarok hazudni neki, de nem merem elmondani neki. Viszont úgy látszik muszáj lesz. Tekintetében aggodalmat látok,ami arra enged következtetni, hogy azt hiszi valami történt velem és nem akarom hogy aggódjon, így hát nagy levegőt veszek és elkezdem.
-Emlékszel, tegnap este elmentem beszélni valakivel-nézek fel rá és miután bólint,folytatom.-Apuval beszélte. Megint el akart cipelni egy turnéra és én beleegyeztem-amint megláttam barátnőm csalódott arcát, elbizonytalanodtam. Mi van ha megharagszik? Ugyan, tedd meg! Nincs veszíteni valód! Veszekszik a fejemben a két hang és én nem tudom mi tévő legyek.
-Akkor most itt hagysz?- suttogja szinte alig hallhatóan és nekem összeszorul a szívem a hangjában felfedezhető megvetés miatt. - Mi lesz Josh-sal?-vált témát nagyon ügyesen, de sajnos már túl jól ismerem.
-Ő itt marad.-állok fel és leülök mellé, majd megfogom a kezét ezzel elérve, hogy nézzen rám.-De te nem.-mosolyodok el és érzem, hogy kezem remeg tartva reakciójától. Pár másodpercig csöndben ül és hatalmas szemekkel néz rám ,majd felpattan és elkezd ugrálni a kanapén, miközben sikongat.-Ez azt jelenti hogy örülsz?-esik le hatalmas kő a szívemről, mert nem gondoltam volna, hogy így reagál.
-Még szép, hogy örülök! Jaj,annyira boldog vagyok! Végre nem kell egyedül töltenem a turné idejét!-pattan le a kanapéról és szorosan magához ölel, amit viszonozok.-És mi lesz Josh-sal?-néz rám kissé megdöbbenve és félve. Nem is csodálom. Attól a beszélgetéstől ezerszer jobban tartok, mint ettől tartottam. Hosszan kifújom a levegőt, majd megrázom a fejem. Ez nálam annyit jelent, hogy nem tudom.
-Még ma beszélek vele. De most nem is ez a lényeg. Föl kéne öltöznünk aztán reggelizni nem gondolod?-kacsintok rá és elkezdek az emelet felé futni, hogy elfoglalhassam a fürdőt.
*10 perccel később*
Már hadi felszerelésben ülünk a konyhában és müzlit eszünk. A hadi felszerelés nálam egy rövid farmergatyát és egy rózsaszín pólót jelent, Lisinél pedig egy érdekes mintájú szoknyát szintén rózsaszín felsővel.Miközben tömöm magamba a cukor dús ételt, azon agyalok, hogy mégis hogy közöljem Josh-sal a dolgot. Biztos vagyok benne, hogy ki fog akadni, de muszáj még most elmondanom. Ezt nem hagyhatom az utolsó pillanatra.
Miután befejeztük a reggelit Lisi úgy döntött ideje haza mennie, hogy megbeszélje a dolgokat a szüleivel. Nem igazán tartottam jó ötletnek, mert eléggé érzékeny lány ,de ha ő úgy érzi készen áll, akkor nem tarthatom vissza. Egy hosszú ölelés és egy sok szerencsét puszi után, hagytam hagy menjen, én pedig megkerestem a telefonom, hogy áthívjam Josh-t. A kanapé alatt találtam rá, ami kissé furcsának tűnt, de nem törődtem vele. Tárcsáztam és vártam, hogy felvegye.
-Szia édes! Mizu?-szól bele az én egyetlenem  és hangján hallom, hogy mosolyog. Ettől rögtön elbizonytalanodom. Van nekem szívem letörölni a mosolyát? Gyerünk Skyler, ha elkezdted akkor csináld is végig! Unszolom magam, miközben a számat rágom.
-Szia! Át tudnál jönni? Valami fontosat kell mondanom...

Lis ruhája

Skyler ruhája

.::Chapter 1: Emlékek ::.

Sziasztok!

Meghoztam az első fejezetet:3 Nem akarok kommenthatárt bevezetni(egyenlőre) hisz a blog most nyílt és én olvasóknak is nagyon örülnék:) A következő részt 2 nap múlva hozom. A részről annyit, hogy sajnálom, hogy rövid lett igyekszem hosszabbakkal jönni:$ Itt még nem történik semmi izgalmas, ugyanis ezt bevezető résznek szánom. Hogy a fiúk mikor jelennek meg az maradjon titok, de annyit elmondok nem soká;P 

Jó olvasást<3 i="i">

~Jól vagy?-jön oda hozzám egy ismeretlen kislány. Ez előtt is láttam már néhányszor, de még sosem beszélgettünk. Kérdése váratlanul ér és nem is értem, hogy miért akar beszélgetésbe kezdeni valaki pont velem.De jól esik és érezem, hogy ezzel a kérdéssel valamit elindított bennem.

-Különc vagyok!-szakad ki belőlem az igazság és könnyekben török ki. Így igaz, különc vagyok.Mindenki annak tart és lassan kezdem én is beismerni magamnak.Bár nem tettem semmit amivel kiérdemelhetném ezt a címet ,mégis rám aggaták. Igazából már teljesen megszoktam és tudom kezelni a helyzetet, de eddig még senki sem kérdezte meg hogy, hogy vagyok, így esélyem sem volt kiönteni valakinek a szívem.És most hogy valaki egy egyszerű kérdéssel mondhatni felajánlotta ezt a lehetőséget, hirtelen megered a nyelvem és nem is tudom kontrollálni. Elmondok neki mindent az elejétől a végéig.A lány elöszőr meglepődik hirtelen megnyílásomtól, de aztán halvány mosoly jelenik meg arcán.

-Csak azért, mert az emberek másnak tartanak, még nem biztos, hogy az vagy.-kezdi el finoman simogatni a hajam, egyfajta megnyugtatásként és örömmel veszi tudomásul, hogy akciója sikeres ugyanis úgy érzem kezdek egyre nyugodtabb lenni, már a könnyeim sem potyognak.

-Köszönöm-jelenik meg egy halvány mosoly az arcomon. Bár nem ismerem a lányt, úgy érzem mi még jó barátok leszünk. Ő az első ember, akit úgy érzem meg tudnék kedvelni.

-Ugyan mit?-neveti el magát és szeméből kíváncsiságot olvasok ki.

-Azt hogy idejöttél és meghallgattál. Te vagy az első ember aki ezt tette.-jelenik meg hatalmas mosoly arcomon és megölelelem, ami nem csak őt éri meglepetésként, de még engem is.

-Nem tesz semmit-szerénykedik, miközben a földet fixírozza.-A nevem Elisabeth, de nyugodtan szólíts csak Lisinek-nyújtja felém kezét, amit én örömmel el is fogadok.

-A nevem Skyler, de hívj csak Sky-nak- mondom miközben megrázom kezét.~

A barátságunk kezdete...Merengek, miközben egy képet szorongatok, amit az "Emlékek" cimkézésű dobozból halásztam elő. A képen én és Lisi vagyunk még 10 évesen, miközben dinnyét majszolunk és a kamerába nevetünk. Hirtelen azt érzem, hogy egy könnycsepp gördül ki a szememből amit gyorsan le is törlök. Nem szeretek sírni, sosem szerettem, de ez a kép meghatott. Ez a kép még a barátságunk kezdetén készült. A mai napig rettentően hálás vagyok Lisinek amiért akkor oda jött hozzám és beszélgetésbe elegyedett. 

-Nyitom! -kiáltom az ajtó felé, mert hallom hogy csöngetnek. A képet gyorsan visszacsúsztatom a dobozba, azt pedig az ágy alá és szaladok ajtót nyitni.

-Szia-köszön széles mosollyal arcán barátnőm, amint kitárom előtte az ajtót és egy hatalmas cuppanós puszit nyom arcomra, amit én feltünően fintorogva letörlök. Persze csak szórakozásból.

-Emlegetett szamár-mosolygok, miközben becsukom mögötte az ajtót és a konyha felé veszem az irányt.-Mit kérsz inni?

-Miért is vagyok az?-húzza fel szemöldökét, miközben lehuppan a egyik bárszékre a pult előtt.-Narancslevet,köszi.-nyúlik el a pulton és szinpadiasan sóhajt egyet, amiből én rögtön tudom, hogy most egy hosszú sztori következik: 

a) egy "rettentően cuki" cipőről vagy ruháról

b) egy pasiról aki bár helyesnek tűnik biztos ugyanolyan szemét, mint a többi 

c) arról hogy vele már megint, hogy kicsesztek a tanárok a suliban.

-Mielőtt jöttél a szobámban takarítottam és találtam egy dobozt "Emlékek" felirattal, a dobozban pedig egy képet rólunk még 5-6 éve. -mosolyodok el, közben pedig előhalászom a narancslevet a hűtőből és kitöltöm azt 2 pohárba, majd egyiket barátnőm elé helyezem és jelentőségteljes pillantást vetek rá. Ő elöszőr kérdőn néz rám, majd szinte hallani, ahogy leesik neki a tantusz .

-A kezdetek kezdetén-mosolyodik el olyan merengősen, majd lehúzza a narancslevet és mélyen a szemembe néz. Jön a hegyibeszéd! Mivel tudom mire számítsak átslattyogok a nappaliba és elterülök a kanapén, miközben barátnőm ugyanezt teszi a szőnyegen.

-Mesélj-fordulok felé és kényelembe helyezem magam. Ő erre sóhajt egy nagyot, arca komollyá válik, tekintete pedig gondterhelté.Ülőhelyzetbe tornázom magam, miközben azon agyalok hogy mi lehet a baj, hiszen tőle ez a viselkedés minden, csak nem megszokott. Úgy látom nem kíván megszólalni, a csend pedig már fojtogató, így magamhoz ragadom a szót.

-Valami baj van?-tudakolom halkan,tartva attól mi lesz a válasza. Talán vele törént valami? Vagy én nem tudok valamiről amiről kéne? Esetleg a családjában van valami gond? Agyalok egyre rosszabb dolgokon.

-A szüleim...-szakítja félbe halk válasza elmélkedésem. -...válnak.-fejezi be mondatát és egy könnycsepp gördül ki szeméből, mire én azonnal felpattanok és mellé sietek, majd szorosan magamhoz ölelem. Mégis miért? Csikázik fejemben ez az egy kérdés, de választ nem találok rá. A szülei mindig is hatalmas harmóniában éltek együtt, veszekedni se hallottam őket soha, mindig mindenben egyet értettek és most mégis ez történik. Az Élet iróniája...Még a legtökéletesebb családban is lehetnek problémák.

-Ssshh. Nyugodj meg. Minden rendben lesz.-simogatom a hátát, mivel egyre keservesebben sír.
Úgy látszik módszerem sikeres, egyre egyenletesebben vesz levegőt és csak néha gördül le egy-egy könnycsepp az arcán.

-Kérsz fagyit?-mosolygok rá, mikor úgy érzem kellőképp megnyugodott. Ismerem már annyira, hogy tudjam a fagyinak nem tud nemet mondani. És azt is tudom, hogy ő olyan típus akinek hagyni kell hagyj sírja ki magát, de utána nem beszél szívesen a dologról. Ezt már réges-rég megtanultam, így meg sem próbálom tovább faggatni.

-Naná!-felel úgy, mintha semmi sem történt volna az elmúlt 5 percben és villámsebességgel pattan fel, majd veszi az irányt a konyhába. Én csak lemondóan megcsóválom a fejem és utána eredek.

*Aznap este*

Úgy döntöttünk ma Lis nálam alszik, mivel nem szívesen menne haza, amit meg is értek. Így hát beágyaztam fönnt még egy személynek, majd megfürödtem. Most pedig a nappaliban tevékenykedem, ugyanis filmet akarunk nézni. Épp a popcorn-t viszem be, amikor hallom, hogy csöngetnek. Rohanok ajtót nyitni, de előtte septében lerakom a kaját.

-Szia!-köszönök széles mosollyal az ajtóban álló srácnak, aki mint mindig most is remekül fest. Kitárom az ajtót, hogy belépjen és miközben leveszi cipőjét egy finom csókkal ajándékoz meg, amit örömmel fogadok. 

-Josh! Szia. Hát te?-érdeklődik frissen érkezett barátnőm és megöleli a fiúm, amit mosollyal nyugtázok, hisz nem voltak ők mindig jóban. Az elején barátnőm nagyon ellenezte ezt a kapcsolatot, mivel úgy gondolta úgy fogok járni, mint ő a legtöbb barátjával. Természetesen emiatt nem neheztelek rá, hisz ő csak aggódik miattam. Szerencsére azóta belátta, hogy tévedett és hogy mi így vagyunk jók, ahogy vagyunk.

-Csak gondoltam beugrom a Szerelmemhez mielőtt fociedzésre megyek.-mosolyog rám azzal az ellenállhatatlan mosolyával, mire én közelebb lépek hozzá és puszit nyomok arcára. Sajnos hétköznap esténként edzései vannak, így olyankor csak suliban találkozhatunk. De ez a probléma már nem áll fönn sokáig, ugyanis nemsoká kezdődik a nyári szünet, úgyhogy rengeteg időt tölthetünk együtt.

- Akkor nem tartalak fel- kacsintok rá és hátralépek egyet, hogy ki tudjon menni. 

-Te sosem- suttogja fülembe, majd hosszú és érzelmes csókkal ajándékoz meg,amiből nem igazán van kedvem kiszakadni, de barátnőm köhécselése arra utal, hogy ő szeretné és mivel csajos estét terveztünk kénytelen vagyok engedni neki.

-Holnap találkozunk-szakadok ki csókunkból és rámosolygok. Ő felegyenesedik, majd bólint egyet és felveszi a cipőjét. Én pedig nem győzőm csodálni őt és nem tudom elhinni hogy az enyém és szeret engem. Pedig ideje lenne már "beletörődnöm" hisz ez a helyzet.

-Akkor holnap.-szögezi le. Köszönésképp biccent Lisi felé, hozzám pedig egy kacsintást intéz és már el is tűnik az ajtó mögött.Mi pedig visszavonolunk a nappaliba, hogy elkezdhessünk egy felhőtlen estét. 

De mint később kiderül, úgylátszik nem lesz olyan felhőtlen ez az este....

Szereplők

Skyler Cowell :

Sziasztok a a nevem Skyler Cowell. Ismerős lehet hisz apám a híres-neves Simon Cowell... Szeretek táncolni, rajzolni és zenét hallgatni. Barátaim nem igazán vannak, mert sokan kihasználtak. Magántanuló vagyok. Kedvenc nyelvem a francia és a spanyol.(mindkettőt beszélem is) Mivel apám eléggé elfoglalt ember, csak ritkán találkozunk (leginkább ünnepekkor) amit nem is bánok, mivel nem ápolunk valami jó kapcsolatot. Anyám még kisebb koromban elhagyott minket, mivel nem bírta a hírnévvel járó stresszt. Nem hiányzik túlzottan hisz nem is emlékszem rá. Oh, és még valami: lehet hogy furcsán hangzik de nem vagyok oda a hírességekért. Mivel apám emiatt hanyagolt el, azt hiszem ez érthető is...

Elisabeth Jackson:

A legeslegjobb barátnőm. Ő az egyetlen lány akiben megbízom és akit nagyon szeretek. Már kiskorunk óta barátnők vagyunk, még azelőttről, hogy apám híres lett. Vicces, okos, kedves lány. Bár eléggé parázós.Mindig mindent előre eltervez, hogy véletlenül se süljön el semmi balul. Tökéletesen kiegészítjük egymást. Mivel ő kissé csendesebb és visszahúzódóbb, én pedig zajos és minél feltűnőbb. Minden titkomat ismeri, természetesen én is az övéit. Rettentően jó divatérzékkel rendelkezik és sportban sem utolsó.Szinte már idegesítően jó mindenben. De ez nekem csak a javamra van, hisz sok mindent tanulhatok tőle. Jelenleg nincs barátja, de azt mondja nem is szeretne. Megértem, mert már eléggé sokszor csalódott szegény, de mindig talpra állt és úgy látszik mostanra megtanulta a leckét.

Simon Cowell:

Az apám. Folyton dolgozik, rám nincs ideje. Utoljára karácsonykor jött haza 5 hónapja, általában telefonon beszélünk, de azt is vagy nagyon ritkán, vagy csak pár percig. Ha haza is jön mindig elcipel valami interjúra vagy turnéra mondván: "Addig nem leszek egyedül" Szerintem csak nem bízik bennem és egyszerűbb így elintéznie.Emiatt sűrűn hosszabb ideig nem vagyok otthon, amit utálok. Rengeteg ruhával és különböző ajándékokkal halmoz el, mert azt gondolja, ettől majd megenyhülök és a nyakába borulok. Rosszul gondolja... A munkáját vizsont lelkiismeretesen elvégzi.Nagyon profi és szigorú, de ez nem is gond hisz emiatt sok sztár köszönheti neki a sikereit.

Josh Peterson:

Ő lenne a barátom. Egy cukorfalat. Imád kosarazni és focizni. Egész okos is, mindig megvolt a stabil négyese. Kedves, vicces és egós. De én így szeretem. Nem igazán szoktunk veszekedni, ha mégis akkor arról hogy melyikőnk szereti jobban a másikat. Nagyon romantikus srác és ezen felül bátran nevezhetem a legjobb barátomnak is. Nagyon megértő, mindig mellettem van ha szükségem van valakire. Lassan 6 hónapja vagyok vele és nagy rá az esély hogy fülig belészerettem, de ez előtte maradjon titok.

One Direction:

Gondolom őket nem kell bemutatni hisz mindenki ismeri őket.

A brit X factor-ban indultak külön-külön, de a sors (és Nicole Scherzinger) úgy hozta, hogy nekik egy bandában a helyük. Így tovább is jutottak, mint One Direction (Harry találta ki) és a harmadik helyig meg sem álltak.Kiadták első albumokat (Up All Night) és nem rég fejezték be első turnéjuk (Up All Night Tour).

Liam Payne, Louis Tomlinson, Zayn Malik, Harry Styles, Niall Horan

Sziasztok!:D/Történetről

Sziasztok! 

Ez lenne az első blogom :$  Komikat szívesen fogadok (pozitív-negatív) Remélem tetszeni fog!

A történetről:

Skyler Cowell egy átlagos 16 éves lány... vagy nem.Bár szeretne átlagos lányként élni nem teheti az apja munkája miatt. Sokan ki akarják használni, emiatt eléggé távolság tartó... Apja rengeteg turnéra, koncertre és interjúra magával cipeli, amit nem néz túl jó szemmel. Aztán jön egy banda ami úgy látszik óriási fordulatot hoz a lány életébe. Hogy ez jó vagy rossz-e? Megtudod ha követed a blogom ;)