.:: Chapter 5: Feszültség::.

Aloha!:D 
Egyre gyorsabban gyűlik össze a szükséges komi, úgyhogy kapjátok a részt;) Ez most afféle kivételes alkalom több okból kifolyólag is: -túlléptük az 1000 kattintást*O* uram isten olyan boldog vagyok:') köszönöm <3 br="br">-nem aludtam semmit este, hogy korábban le tudjak feküdni, úgyhogy mondhatni sok a szabadidőmxD több időm van írni:D-elkapott az ihlet-vonat úgyhogy most gyártom a részeket:DVan egy "ünnepélyes" bejelentésem is:D A következő részt 4 komment és 10 'olvastam' után hozom :$ Van 4 rendszeres olvasóm (amiért szintén nagyon hálás vagyok*O*) úgyhogy sima ügy lesz;) És még valami:) A rész végén nyugodtan nyomjátok meg az 'olvastam' gombot ha kommentelni nem szeretnétek:) Az előző résznél igencsak megfogytak a kattintások:(

Ps:Van egy rossz hírem is :S Úgy néz ki nem leszek net közelben egy darabig:S Most megyek 18.áig mamámhoz utána pedig békatábor van ugyanis most megyek gimibe^^ De a laptopom nálam lesz és írom a részeket, csak nem tudom feltenni:S Egészen 24.éig:S Viszont utána vagy egy dupla résszel vagy egy extra hosszú résszel jövök...légyszi jelezzétek kommentben, hogy melyik legyen:

Jó olvasást!<3 i="i">

*Skyler szemszöge*

Nem igaz! Miért vagyunk még itt? Miért vagyok én itt? Miért hagytam magam rábeszélni erre? Már vagy 3 órája  itt tengődünk ahelyett, hogy a gépen ülnénk és útban lennénk az első állomás felé. A fiúk első dolga volt körbevezetni minket, aminek azóta se látom értelmét, hisz nem fogunk itt tölteni sok időt. Pontosabban csak annyit amíg ezek utazható állapotba teszik magukat. De a jelen helyzetet tekintve 2 dolog lehetséges: az egyik, hogy totál elfelejtették, hogy utazható állapotba kéne tenniük magukat, a másik pedig,hogy tudják, csak egyszerűen lusták. Minél tovább bámulom, ahogy a kanapén ülnek és a tévét nézik, a második lehetőség egyre logikusabbnak tűnik...Csak az elmúlt 1 órában négyszer szóltam nekik, hogy menni kéne és csomagoljanak, de semmi hatás. Az egyik fülükön be, a másikon ki. Az már csak hab a tortán, hogy Lisi is eltűnt valahova. A legutóbbi életjelet a kertből adta egy "Uram isten, mekkora medence!" felkiáltással, de az már vagy negyed órája volt. Az is megfordult már a fejemben, hogy megszökött és itt hagyott ezekkel, de akkor jobb ha imádkozik az életéért.

-Srácok! Hahó!-teszek újabb próbálkozást, de még arra sem méltatnak, hogy a tévéről rám emeljék tekintetük.-Na jó, ebből elég.-motyogok az orrom alatt és megindulok a tévé felé. Beállok a képernyő elé és várok hátha valamelyikük kapcsol végre.De ahelyett, hogy egy "Jól van, figyelünk" mondatot kapnék egy párna landol az arcomban. Szóval így játszunk? Ti akartátok! Ki megyek a képből és keresésre indulok.

-Héé!-szólalnak fel egyszerre, nekem pedig elégedett mosoly terül szét az arcomon.Hát igen, valószínűleg nem örülnek, hogy hirtelen a tévé néma lett, de nehéz időkben nehéz eszközökhöz kell nyúlni.

-Mi az?-nézek ártatlan arccal, hatalmas boci szemekkel. Tudok én, ha a helyzet úgy kívánja. És ebben a helyzetben bizony gatyába kell őket rázni.Válasz helyett újabb párnákat kapok, amire nevetéssel reagálok.-Utoljára szólok, hogy menjetek pakolni!-váltok újra komoly hangnemre és sötét tekintettel nézek rájuk. Úgy látszik végre veszik a lapot, ugyanis felállnak és az emelet felé indulnak. Alig telik bele pár perc, már jönnek is vissza bőröndjeikkel, mire nekem eléggé kérdő lehet a fejem, mert elnevetik magukat.

-Nem vagyunk ám olyan lusták, mint amilyennek látszunk.-kacsint a csíkos, mire megforgatom a szemem. Na persze! Csak, mert most sikerült pontot szerezniük velem szemben, nem kéne elszállniuk! Különben is, nem az a normális ha az ember már előre be van pakolva? Tudom, tudom, én is az utolsó pillanatra hagytam, de ez nem fogom beismerni.

-Oh, dehogynem! Ez csak formalitás! Alap dolog, hogy bepakoltok indulás előtt vagy nem?-húzom fel egyik szemöldököm, mire a szőke visszavágna ám nem hagyom neki.-Lisi merre van?-teszem fel azt a kérdést amit fél órája is fel kellett volna tennem, de tekintetbe véve, hogy fél órája még nem voltak használhatóak, azt hiszem ezt el lehet nézni nekem.

-Fent.-jön a rövid és tömör válasz, amivel nem is lenne gond, mert ennél többet nem is akarok beszélgetni velük, de sajnos ebből nem derült ki, hogy mit csinál és hogy került oda.-A folyosó végén fekszik és alszik.-fejti ki a dolgot Zayn, kérdő tekintetem látva.

-Hogy mit csinál és hol?!-nézek úgy, mintha valami abszurd hülyeséget mondott volna, de végül is így van. A választ meg sem várva pattanok fel bőröndömről és rohanok az emeletre, egyenesen a folyosó végére. A látvány ami ott fogad eléggé...furcsa. Lisi a földön fekszik és horkol, miközben folyik a nyála és az előtte lévő  cserepes növényt öleli.Ettől azonnal rám tör a röhögőgörcs,én is a földön kötök ki és püfölöm azt, miközben olyan hangokat adok ki, mint egy terhes lamantin, aki épp vajúdik.

-Mi történt?-rohannak felénk a fiúk.-Olyan fura han...-hagyja félbe mondatát Harry és ő is nevetésben törik ki. Gondolom rájött, hogy mi a válasz kérdésére, így annak már nincs is értelme. A fiúk először nem értik mi van, de hamar leesik nekik és ők is csatlakoznak hozzánk. A zajra Lisi is felébred és értetlen fejét látva még inkább rám tör a röhöghetnék, de a hasam már fáj, úgyhogy próbálok mélyeket lélegezni.

*10 perccel később*

Immár összeszedetten és indulásra készen ülök az előszobában. Mielőtt még bárki őrültnek néz okkal csinálom! A fiúk az mondták 5 perccel ezelőtt, hogy 1 perc és mehetünk, Lisi meg szerintem megint elaludt valahol...Komolyan mondom ez a csaj egy mormota! Így aztán sokra megyek vele! Nem hogy segítene, inkább még nagyobb terhet ró a vállamra.Talán nem volt jó ötlet ez a turné vagy még inkább nem volt jó ötlet     Lisit is hozni. Mindegy mennyire szeretem, el kell ismerni néha szörnyű személyisége van és most különösen ideges vagyok, mert apám nem 1, hanem 5 sztárocskát bízott rám.

-Hahó! Skyler? Itt vagy?-lóbálja meg a kezét előttem Niall ezzel kizökkentve gondolataimból. Megrázom a fejem, hogy észhez térjek, majd felnézek rá. A mosoly ami az arcán húzódik és a csillogó szemei ismerősek...Ezt én szoktam bevetni, ha rossz fát teszek a tűzre.

-Mi történt?-szűkítem össze szemem és úgy mérem végig, ő pedig a tarkóját vakargatja: zavarban van.-Eltört valami? Vagy Lisi tűnt el? Esetleg valamelyik fiút hagytátok el?-sorolom az egyre rosszabb lehetőségeket. Ha eltörik valami azt még meg lehet ragasztani az okés, ha Lisi megint eltűnt, majd felhívom, ha valamelyik fiú tűnt el...akkor mindegy, ez van, ilyen a sors. Tudom, van telefonjuk, de reménykedjünk, hogy nem működik...

-Öhm...Igen,de most nem ez a gond. Nem, kint van a teraszon. Nem, ők meg fent vannak.-válaszol sorban a kérdéseimre, mire én egy "akkor meg mi van?" fejet vágok.-Ne akadj ki! Nincs nagy gond! Megoldjuk! Zayn útleve megint eltűnt...-hadarja el gyorsan és már iszkolna is el, ha nem rántanám meg a pólója szélét amitől seggre ül. Ez nem lehet igaz! Indulnunk kéne nem ezzel vacakolni! Mélyeket lélegzem és elszámolok tízig mielőtt szegény Niall-nek ugranék. Nem az ő hibája, Zayn-t akarom kinyírni.

-Te most szórakozol velem?! Már az autóban kéne ülnünk, útban a reptérre! Nincs időnk új útlevelet csináltatni neki! Most akkor mi lesz?! Ő marad, mi megyünk? Vagy mindenki marad és csúszik a turné? Apám kinyír ha megtudja, hogy az első nap elszúrtam!-hát...nem minden terv jön össze. Végül mégis szegénykémmel ordibálok pedig nem kéne. Nem tehetek róla, ilyenkor időzített bomba vagyok. A lépcső felől nevetést hallok, így oda kapom a tekintetem. Niall is "elmenekült" és a többiekkel együtt röhög...valamin.-Megtudhatnám, hogy mégis mi olyan vicces?! Ha nem tűnt volna fel,óriási gond van!-kalimpálok a kezemmel hátha ezzel sikerül hangsúlyoznom a probléma nagyságát. Harry hatalmas vigyorral az arcán elém lépked és 30 centire az arcomtól megáll.A többiek szorosan mögötte kukucskálnak, ugyanolyan levakarhatatlan vigyorral. A tekintetem egyre csak kérdőbb lesz, olyannyira, hogy szerintem már kérdőjel alakot vett fel. Harry a háta mögé nyúlt,majd előhúzott egy bordó kis könyvet és az orrom előtt lóbálta.

-1:0 nekem-vigyorog a képembe, én pedig érzem az égető érzést a szememben. Ezt mégis hogy képzelte?! Tönkre akar vágni idegileg? Ha apám ezt megtudta volna tuti végem, hiába imád jobban, mint én a csokit. Ebben a pillanatban mérhetetlen dühöt éreztem irántuk és Lisi iránt is. Mert bizony Lisi is van. Hátul röhögcsél, én pedig a sírással küszködöm. Felemelem a kezem és meglendítem. Pár pillanattal később egy hatalmas csattanást lehet hallani és Harry az érzékeny pontra kapja kezét. 

-Rohadjatok meg!-suttogom szinte csak magamnak, de egész biztos vagyok benne, hogy hallották. A fiúk döbbent arccal néznek rám és látom rajtuk, hogy belátták ez talán rossz poén a főnök lányával.-Indulás a kocsiba! Ne kelljen még egyszer mondanom!-mutatok kezemmel az ajtó felé. Hangom határozottan cseng annak ellenére is, hogy a torkomban lévő gombóc egyre jobban fojtogat. A fiúk szó nélkül teszik amit mondtam, a csomagok már a kocsiban vannak, ( hát igen amíg ezek hülyéskedtek bepakoltam egyedül) már csak Lisi és én vagyunk.-Ez rád is vonatkozik.-sziszegem a fogaim közt. Látom rajta, hogy most megijedt és megbánta, de nem tud érdekelni.Csak legyek már túl ezen a turnén! Miután ő is kisétál bezárom az ajtót és beülök. Sajnos Lisi előre ült, így nekem hátra kell, aminek nem nagyon örülök. A kocsiban érezni lehet a feszültséget ami természetesen belőlem jön. Még szép! Legszívesebben mindegyiknek adnék egy pofont, de az furán nézne ki. 

-Egy szót se!- parancsolok rá Liam-re, mikor látom, hogy szólásra nyitja a száját. Bedugom a fülesem, lehunyom a szemem és átadom magam a zenének. Szerencsére a limo (miért pont limo?!) eléggé nagy ahhoz, hogy messze üljenek tőlem, így én begubózom az ajtóhoz. Az út nem hosszú a repülőtérig, mindössze 20 perc. Közel van ahhoz képest, hogy milyen kihalt helyen laknak ezek. Viszont ez a 20 perc volt életem legrosszabb 20 perce.Szinte éreztem, ahogy a tekintetükkel lukat égetnek belém! Brr...Amint a  limo megáll villámsebességgel pattanok ki és megyek a csomagjaimért, csakhogy ne kelljen az ő társaságukban lennem. Előre szaladok a gépre (naná, hogy a világ legpucosabb magángépe!) és leülök leghátra. Mögöttem azt hiszem csak a rakodó van, ide biztos senki nem jön. Azért el kell ismerni nem semmi ez a repcsi. Amíg idejöttem átmentem egy kisebb konyhán, vécén és 2 ülőrészen. Szóval ide tuti senki nem jön és nekem most pont ez kell. Nem akarok beszélni velük. Mert ha beszélek kiborulok, apám megtudja, megharagszik ( 10 perc múlva meg is bocsájt...) és nem akarom, hogy azt higgye nem tudom megoldani egyedül, mert megtudom! Felnőtt nő vagyok! (leszek...) Ez csak egy kis apróság! Beülök az egyik ablak melletti ülésre és a tájat kezdem kémlelni.(beton, azta...!) A repülés azóta sem lett a kedvencem, úgyhogy ez megint necces lesz. Ráadásul most hosszabb lesz az út , hisz egy másik kontinensre megyünk. Remek! Berakom a fülesem, felpakolom a lábam az előttem lévő székre, lehunyom a szemem és próbálom átvészelni a következő 3 órát. Érzem, hogy valaki leül a mellettem lévő székre. Vagy ez csak egyszerű paranoia és igazából már felszállunk, azért érzem így. A biztonság  kedvéért azért kinyitom a fél szemem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy én vagyok az őrült. Sajnos nem így van. Tényleg leültek mellém.

-Jaj! Nem lehetne, hogy békén hagytok?!-fordulok felé és kissé felemelem a hangom.-Figyelj, egyértelmű, hogy nem csipázzuk egymást. Szerintem az is, hogy miért nem.Nem kell ám egymáshoz szólnunk! Nekem csak az a dolgom, hogy felügyeljek rátok és ezt egyetlen hang nélkül is meg tudom tenni. Na menj szépen vissza a többi nyálgéphez, mert a végén még azt hiszik megint pofozkodom!-hessegetem, mire ő felnevet, de nem mozdul. Kérdőn felhúzom a szemöldököm, de ő csak megrántja a vállát.

-Figyelj, sajnáljuk amit csináltunk! Mindannyian beláttuk, hogy messzire mentünk és nagyon sajnáljuk! Sőt, ha akarod mindannyiunknak adhatsz pofont.-neveti el magát, de látva az én fapofám (mégis mit vár?!) komolyabbra veszi a figurát.-Tényleg sajnáljuk. Nem lett volna szabad ezt csinálni, hisz ezzel téged keverünk bajba. Nem akartuk, hogy apukád rosszat gondoljon rólad, csak szórakoztunk.-néz rám boci szemekkel. Pff! Ezer éves trükk! Nálam nem jön be!

-Na jó, először is: ezt hagyd. Nálam a boci szemek nem jönnek be. Másodszor: nem érdekel apám véleménye. Bízik benned annyira, hogy tudja mikor csináltok ti marhaságot és mikor én.-oké azt hiszem szép mentés. Mégis hogy jött rá ilyen hamar? Talán alábecsülöm őket? Új taktika kell.-Harmadszor és utoljára: rendben. Meg van bocsájtva, de a pofonokat mindenki megkapja. Persze akkor amikor nem számítotok rá. Viszont most nehogy azt gondold, hogy jóban vagyunk! Messze nem! Nem bírom a képetek! Nagyon nem!-vágom az arcába a kegyetlen igazságot, de ez van. Nem fogok jó pofizni, mint egy bizonyos legjobb barátnő, akit most legszívesebben kidobnék a gépből ejtőernyő nélkül. Ja! Még fel se szálltunk. Néha úgy érzem, hogy az agyam teljesen lezsibbad és rosszul működik...Ezen majd gondolkodom.

-Kérem csatolják be öveiket, a felszállást megkezdjük!-szól bele a hangosbemondóba egy gépies, női hang, nekem pedig összeszorul a gyomrom.Kezdődik. Csak 3 óra, gyerünk csak 3 óra! Ha kibírok ezekkel 4 hónapot, akkor ez a 3 óra semmi lesz.

-Minden rendben? Olyan fehér vagy, mint a fal.-néz rám aggódó szempárral, mire én egy aprót bólintok és megszorítom a karfát.-Csak nem? Nem bírod a repülést? Az mégis hogy lehetséges? Már milliószor repültél, nem? Valahogy el kellett jutnod arra a sok turnéra!-halmoz el kérdéseivel, de nekem most élni sincs kedvem, nem hogy ezt hallgatni!

-Igen, sokszor repültem, de mindig ez van. Lassan már csak megszokom. Nincs gáz,jól vagyok.-a mondat végét szinte elnyelem, ugyanis érzem, hogy a gép emelkedik. Lehunyom a szemem és várom, hogy vége legyen a legrosszabbnak. Pár pillanattal később ujjak fonódnak az ujjaim köré és én meglepődve tekintek ülőpartneremre. Hogy mivan?!

-Nyugi, nem harapok! És semmi hátsó szándékom nincs! Amikor kicsi voltam és először repültem, nekem is fogta anyu a kezem és attól teljesen megnyugodtam. Persze, én nem az anyukád vagyok, de remélem megteszem.-mosolyog rám és megszorítja kezem. Nem bizony, nem vagy az anyám. Még szerencse! Akkor talán még többet kapna a negatív énemből.

-Köszi-mosolyodok el halványan, amit ő egy vigyorral díjaz. Nem is olyan rossz ha épp nem veszekszünk, de attól még nem bírom őket. Amint vége a felszállásnak, minden megy vissza a régibe.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tudom rövid lett és sajnálom:$ Igyekszem hosszabbakkal, de nem akartam túl sok szóismétlést és így a végén elárultam volna ki a titkos bocsánatkérő.:$ Megpróbálok valahogy net közelbe jutni, hogy feltehessem a következőt, ha megvan a 4 komment(több is jöhet), de nem garantálok semmit. Kérem a tippeket!! :D <3 span="span">