.::Chapter 8:Barátság, esetleg több?::.

És lám visszatértem hamvaimból!:D

Remekül telt a tábor ideje, rengeteg új barátot szereztem és átéltem pár kínos szitut is, de ez mind nem lényeg... Sajnos, szinte semmi szabadidőm nem volt, de fejben azért igyekeztem összerakni a részt:D Remélem megfelel a hossza:D Jaj, és lenne egy kérésem/kérdésem: mit gondoltok az oldal kinézetéről?  Örülnék a válaszoknak:)


A kommenthatár ezúttal már 8 lesz:) De 8 rendszeres olvasóm van: Köszönöm*-* <3 az="az" biztos="biztos" csak="csak" gyhogy="gyhogy" haszn="haszn" hat="hat" i="i" is="is" k="k" klikk="klikk" linket="linket" lj="lj" m="m" nincs="nincs" nyugodtan:="nyugodtan:" oda="oda" olvastam="olvastam" r:d="r:d" r="r" s="s" sszehozz="sszehozz" sz:d="sz:d" tok="tok">

Ps: Az utálkozó kommentek pedig: Ugye tudjátok, hogy ahhoz, hogy ilyeneket írjatok, föl kell jönni az oldalra és az csak az én nézettségem növeli? Hát, köszönöm;)

Ps.2: Matt Summer-ről holnap este már olvashattok a 'Szereplők' címke alatt, csak most túl fáradt vagyok:S Sajnálom:/ Ja és a zene amit beraktam...a szövegre kattintva megnyitja új ablakban a teljes klippet:D Már ha mindent jól csináltam...:$

Jó olvasást! <3 i="i">

*Skyler szemszöge*

Arra ébredek, hogy egy hideg kéz végig simít arcomon, de nem akarok felkelni. Rettentően fáradt vagyok a tegnapi vihar miatt. Harry hamar elaludt, csak az egyenletes szuszogását hallottam, de nekem ez nem ment olyan egyszerűen. Valamiért frászt kapok a viharoktól és most az sem segített, hogy valakivel aludtam. Ugyanis akárhányszor vihar volt, mindig egyedül voltam otthon és mivel nem akartam, hogy bárki is megtudja, inkább átvészeltem egyedül. Azt hittem, hogyha van valaki mellettem, akkor ez elmúlik, de tévedtem. Minden dörgésre felriadtam, sőt elaludni sem volt időm. A vihar úgy hajnali 5 körül kezdett csendesedni és az már biztos több órája volt, de én úgy érzem, mintha csak 1 órácskát aludtam volna.

-Skyler.-suttogja Harry és megint végig simít arcomon. Nyűgösen nyögök egyet, majd átfordulok a másik oldalamra és a fejemre rakom a párnát, mire felnevet.-Ne csináld ezt. Kelj fel.-próbál győzködni, már normális hangnemben, de meg sem moccanok. Talán ha sikerül elhitetnem vele, hogy visszaaludtam, békén hagy.-Rendben. Te akartad...-hagyja félbe mondatát. Érzem, ahogy felemelkedik az ágyról, majd rám veti magát. Nem mondom, van súlya a gyereknek. Megragadja a derekam és a hátamra fektet, majd a csípőmre ül. Érzem, hogy kezeivel megtámaszkodik a fejem mellett (mellesleg húzza a hajam...), de nem csinál semmi mást. Ha már visszaaludni nem tudok, legalább egy visszavágót tervezek. Erőt veszek magamon és kinyitom a szemem, ami azonnal zöld „kövekbe” ütközik (tegnap nem kék volt?!). Harry vigyorgó képe alig pár centire van az arcomtól, szinte érzem a leheletét bőrömön. Érdekes, ha jobban megnézem, úgy néz ki, mint egy cuki kiskutyus. Elnevetem magam a gondolaton, de a szemkontaktust tartom.

-Mit csinálsz?-húzom fel egyik szemöldököm és kezeim mellkasára rakom, hogy eltoljam magamtól. Furcsa mód nem ellenkezik, sőt szinte magától gurul le mellém és folytatja onnan a vigyorogva bámulást. Ennek meg mi baja?

-A kezed még mindig hideg.-görbül továbbra is felfelé a szája, ami már kezd idegesíteni. Megforgatom a szemem és kimászok az ágyból, majd egyenesen a szobám felé veszem az irányt. Azonnal feltűnik az ágyban alvó Lisi, aki még mindig nem beszélt velem. Oké, tudom, hogy azért nem, mert éjszaka volt, de ő nem ilyen. Sosem szoktunk rosszban lenni és nagyon bánt, hogy most mégis itt tartunk. De én tartom magam! Ha ő nem kezdeményez, tőlem ne várja. Felkapom a neszesszerem és a fürdőbe igyekszem. Ott gyorsan végzek és rohanok öltözni, ugyanis nem akarom, hogy miattam késsünk. A szobába menet hallom a fiúk hangját a busz elejéből, ami azt jelenti, hogy ők már kész vannak. Vagy csak lusták és előbb zabálnak..., végül is kit zavar, ha elkésünk...A bőröndöm elé állok és tanácstalanul meredek rá. Nem tudom, mit vegyek fel! Mondjuk, azt se tudom, milyen idő van, úgyhogy előbb azt kéne megnézni. Az ablakhoz lépek és kitárom azt. Az arcomat azonnal megcsapja a hűvös fuvallat. Szóval meleg van, de néha rákap a szél. Hirtelen kigyullad a kislámpám és nem foglalkozva azzal, hogy este valószínűleg órákig elleszek a pakolással, kiborítom a bőröndöm. Megkeresem a halványsárga,többrétegű, szoknyám és egy fehér, mintás toppot, majd magamra kapom őket. Tekintettel arra, hogy eléggé fázós vagyok, egy kardigánt is felveszek, na meg persze a vajszínű szövet magassarkúm, majd nem törődve azzal, hogy valószínűleg fel kéne keltenem Lisi-t, a konyhába indulok valami reggeliért.

-Jó reggelt!-köszönök a helységben lévőknek, miközben a müzlis dobozt próbálom elérni. Ki a fene rakta a szekrény tetejére?! Akárhogy nyújtózkodom, nem sikerül elérnem, amin a fiúk csak jót nevetnek. Átkozott alacsonyság!

-Csini.-vigyorog rám Zayn, miközben a hátam mögül felnyúl és leveszi az imádott müzlimet. Ma mindenki ilyen jókedvű?!

-Köszi.-kacsintok rá, amin eléggé meglepődik, de hamar túl is lép rajta, ugyanis felnevet és visszaül a helyére. Megfordulok és 5 kajánul vigyorgó arccal találom szembe magam. Igen, ma mindenki ilyen jókedvű... Nem törődök velük, inkább a hűtőhöz sétálok, hogy kivegyem a tejet, de nem találom sehol. Már szó szerint a hűtőben vagyok, de nincs meg.

-Fiúk, hol a tej?-kérdezem Pandora Szelencéjének aljáról, de választ nem kapok. Sóhajtok egyet és kimászok a tárolóból, majd csípőre tett kézzel és felvont szemöldökkel megfordulok. –A fületeken ültök?!-semmi. Ezeknek se kép se hang. Most képzeletben pornót néznek, vagy mi?!

-Nem akarsz hajolgatni vagy nyújtózkodni még?-teszi fel szemöldök húzogatva a kérdést Louis, de nem értem mire céloz. Kérdő tekintetem látva felsóhajt és szabályosan lefejeli az asztalt, miközben valami olyat mormog, hogy „Megőrülök tőled.”. Ezt sem értem, de nem is foglalkozok vele, inkább a másik 4 sráchoz fordulok.

-Information??-tárom szét a karom francia akcentussal, mire elnevetik magukat. Mi van, ezek beszívtak?? Senki se ilyen jókedvű, csak úgy.

-Tudod, eléggé rövid a szoknyád, és ha nyújtózkodsz vagy hajolgatsz még rövidebb.-vigyorog Harry, miközben végigmér. Hogy mi van?! Át kell öltöznöm!

-Nyugi, semmid nem látszik ki, de nekünk a majdnem is elég.-próbálja menteni a menthetőt Niall, látva döbbent arcom. Mostantól fogva overálban fogok járkálni! Bár nem akarok úgy kinézni, mint egy maci, de valahogy muszáj lesz megoldanom ezt a problémát... Megrántom a vállam és visszatérek a tej kereséséhez. Érdekes módon, nem a hűtőben, hanem az egyik szekrényben(?) lelek rá. Nem fordítok ennek túl sok figyelmet, inkább előveszek egy tálat és elkészítem a reggelim. Diadalittas mosollyal vonulok az asztalhoz, majd kezdek el falatozni, miközben a fiúk elindulnak készülődni.

*Lisi szemszöge*

„If I draw 5 for the day

Then we ain't got to worry, we're nice for the day

Inspired by the sun, take flight for the day

Sippin' a cold beer, sunshine in your face

Long nights are crazy we are on them

My name's Wiley yeah play my song then

When I arrive I'm causing a heatwave

I got vibes to sell, people want them

I'ma party, I'm gon' dance, put your hands up on my body

On my body, on mybody, put your hands up on my body”

Csendül fel telefonomban az ismerős dallam, mire én automatikusan az éjjeliszekrény felé nyúlok. Csakhogy a készüléknek nyoma sincs. Miközben próbálok rájönni, hogy hova tehettem, felkelek és nyújtózkodom egyet.

-Ahj, kuss már!-kiáltok fel hangosan, mikor már feltúrtam mindent, a telefont keresve.

–Végre!-sóhajtok, mikor újra csend lesz. Ásítok egy hatalmasat, majd a fürdőcuccaim felkapva megindulok a fürdőbe, hogy elkészüljek, ugyanis este nem tudtam fürdeni, mert Skyler volt bent, én meg túl fáradt voltam ahhoz, hogy megvárjam, míg elkészül. A fürdőbe tartva meglátom a többieket a konyhában beszélgetni és nevetgélni. (jól van na, a busz nem valami óriási...) Megforgatom a szemem és egy grimasszal az arcomon lépek be a helységbe. Tudom, hogy beszélnem kéne Sky-jal, de nem megy. Na persze, tudom, hogy igaza volt, de ezt nem fogom beismerni! Ugyanis nekem Harold csöppet sem tetszik, csak azért csináltam, mert tudtam, hogy ez idegesíti. És persze azt is tudom, hogy a pofozás talán kicsit túlzás volt, de mégiscsak! Hogy menjünk szobára?! Nem sok ez egy kicsit?! Így most egyelőek vagyunk. A fürdőben gyorsan elkészülök és sietek is vissza, ugyanis kifele jövet, látom a srácokat, ahogy a szobájukba igyekeznek –gondolom elkészülni. És mivel nem vagyok valami „Villám Mcqueen”, nekem is sietnem kell, hogy ne legyek utolsó.  Egy gyors idő-ellenőrzés (kinéztem az ablakon) után megállapítom, hogy nincs hideg, de a szél miatt hűvös igen. És mivel én képes vagyok 40°-ban is fázni, előveszem a világosfarmergatyám és egy toppot, ami fehér alapon kék-rózsaszín virágos, (jó, talán Skyler-től van az ötlet...), egy világos rózsaszínű blézert, amit fölgyűrök és persze egy elmaradhatatlan és imádott magassarkút, ami a blézeremhez passzoló rózsaszínben pompázik. Felkapom magara a ruhadarabokat, majd kisasszézok az ajtón, egyenesen a konyhába.

*Skyler szemszöge*

-Na végre!-kiállt fel Zayn, majd megindul ki az ajtón. Pff, drámakirálynő!

-Mi? Mi történt?-értetlenkedik Lisi és felvont szemöldökkel bámul ránk. Sajnos eléggé késésben vagyunk, mert elbeszélgettük az időt és Eli sem a leggyorsabb. Biztos vagyok benne, hogy minden reggel elviszik az idegenek egy kis túrára és mivel nincs időérzékük, igencsak késve hozzák vissza. Máskülönben mi tartana ennyi ideig?! Ennél még én is gyorsabb vagyok! (...) Mivel én nem beszélek vele, a fiúk pedig már a bejáratnál vannak, csak sóhajt egyet (mármint Lisi) és lesétál a többiekhez, én pedig követem. A látvány, ami fogad valami elképesztő, de mégsem képes lekötni, hisz már jártam itt korábban is. Igencsak közkedvelt hely, ha koncertekről van szó. Lisi-nek persze ez még új, úgyhogy eléggé elbambul, de nem törődök vele, csak megyek a fiúk után. Csak nem téved el befelé jövet, hisz elég egyértelmű az út. A fiúk akár az 5 éves gyerekek, akik először járnak Vidámparkban, ugrálják körül a színpadot és gyakorlatilag az egész „termet”.

-Ha kiszórakoztátok magatokat, akkor akár neki is kezdhetnénk a dolgoknak!-kiáltok fel a színpadra, mire bólintanak, és a mikrofonokhoz sétálnak, ami már korábban oda lett rakva. Van előnye is annak, ha késünk. Liam int egyet, mire elindulnak a kezdő akkordok. Helyet foglalok a mögöttem lévő székben és hallgatom őket. Kezdem megérteni, hogy mit szeret bennük az a sok millió lány (és talán fiú is?!). Amikor énekelnek egyszerűen...átalakulnak. Nem úgy értem, hogy csápjuk lesz és 8 szemük, hanem érzésileg. Egy teljesen más oldalukat mutatják. Megkomolyodnak, ugyanakkor még mindig ott van a gyermeki jókedv az előadásukban. Bár van betanított koreográfiájuk is, improvizálnak az ütemre és őszintén, nekem így jobban tetszik. Tudom, hogy rájuk kéne szólnom, hogy vegyék már komolyan és ne bohóckodjanak, de nem akarom elrontani őket. Ráadásul igen is komolyan veszik, csak éppen a maguk érdekes módján. Lehunyom a szemem és csak élvezem, ahogy az 5 különböző hang egy dalt formáz.

•ღ•

-Rendben fiúk, 10 perc szünet!-kiáltom el magam ismét, majd felállok és nyújtózkodom egyet. Hirtelen két kezet érzek meg oldalaimon, amik igencsak fürge ujjakkal rendelkeznek. Ugrok egyet ijedtemben és hatalmas nevetésben török ki, mivel elkövetőm megtalálta a gyenge pontom. A nem várt támadás-és a magassarkúm-miatt kibillenek az egyensúlyomból és seggre (pardon) esem. Louis (merthogy ő az) ezt kihasználva rám ül és tovább folytatja kínásom.

-Ne! Kérlek! Megfulladok!-próbálom kinyögni könyörgésem két röhögőgörcs között, de úgy tűnik semmi nem hat rá. Ekkor kigyullad a fény a fejem felett (?) és gonoszan elvigyorodom. Persze csak magamban, mivel a folyamatos röhögés miatt nem hiszem, hogy sikerülne egy mosoly.

-Tudom, hol vannak a dugi répáid!-kiáltok fel, mire megtorpan.-Ha tovább kínzol, odaadom az összest a Húsvéti nyúlnak!-fenyegetem meg, mire feljajdul és megadóan felemeli a kezeit.  De leszállni persze, nem száll le rólam, csak bárgyún elvigyorodik.-Mi az?-kérdezem szemöldök felvonva és kezeim az arcom elé teszem, felkészülve egy esetleges támadásra.

-Alszol velem?-tesz fel egy totálisan témába vágó kérdést, mire még jobban felhúzom a szemöldököm. (nem is volt téma, de azért érzitek az iróniát, ugye?)

-Öhm...parancsolsz?-teszem karba a kezem és eléggé érdekesen nézek rá, mire elkezdi vakargatni a tarkóját.

-Hát, mivel tegnap Harry-vel aludtál, azt gondoltam mindegyikünknél fogsz aludni.-kezd el logikázni, miközben felvont szemöldökkel (héj, ez az enyém!) végig mér.

-Rosszul gondolod! Az csak azért volt, mert nem akarok Lisi-vel aludni, amíg nem tisztáztuk a dolgokat!-közlöm vele a nyers igazságot, amin magam is meglepődök. Mégis miért mondom ezt el neki?!

-Tudtommal ma sem beszéltetek még.-húzogatja a szemöldökét, miután eltűnt a pillanatnyi sokk az arcáról.

-Ez igaz...-tanakodok, a nem-létező szakállamat vakargatva (nem hiszem el, hogy átvettem...)-De még nincs vége a napnak. Ne reménykedj.-lengetem meg előtte mutatóujjam, majd kinyújtom a nyelvem, igencsak felnőttes viselkedést mutatva.

-Hmm...Meglátjuk-kacsint rám, mire a szemöldököm megint az egekbe szökik(komolyan, már kezd fájni...)

-Neked nincs dolgod valahol máshol, ami nem rajtam van?!-kiáltok fel és széttárom a karom, már amennyire tudom ebben a helyzetben. Erre csak felnevet, lepattan rólam és elviharzik a backstage-be. Miközben felállok és leporolom magam, észreveszem Lisi-t aki épp most lép be az ajtón, az oldalán egy számomra ismeretlen sráccal. Na jó, először is: hol a fenében volt eddig?! Másodszor pedig: ki ez a srác?!

*39 perccel korábban*

*Lisi szemszöge*

Még soha életemben nem láttam ekkora stadiont! Nem mintha túl sok stadiont láttam volna eddig... Wikipédián már utána néztem pár perce (itt állok már egy ideje) ennek a helynek és azt olvastam, hogy 65 ezer fő a befogadóképessége, ami nem kis dolog. Viszont már így is épp eleget késtem ma, úgyhogy jobb lenne bemenni. A kérdés csak az, hogy merre? Miközben ezen filózok, nagy bámészkodásomban belerohanok valakibe.

-Jaj, nagyon sajnálom! Olyan ügyetlen vagyok! Nem figyeltem.-kezd el szabadkozni a fiú, amin elmosolyodom. De hisz én mentem belé!

-Ugyan, semmi gond! Én sem figyeltem-fogadom el a felém nyújtott kezet, mire ő felhúz a földről. Amint felnézek rá, a tekintetem két gyönyörű csokibarna szembe ütközik. Azta! Hamar észhez térek egy fejrázással, majd jobban szemügyre veszem a fiút. Barna, lazán összekócolt haj, aranyos mosoly. Egy fehér farmerben és fekete-fehér pólóban van, egy cuki szürke satyekkal.

-Matt vagyok.-nyújtja felém jobbját mosolyogva, miközben bemutatkozik.-Matt Summer.

-Én pedig Elisabeth Jackson vagyok.-rázom meg kezét, miközben fölveszem a legédesebb mosolyom.-De hívj csak Lisi-nek.-kacsintok, mire felnevet.-Bocsi, de nem tudod, merre van a D ajtó? Elvileg nekem most ott kéne lennem, de túlságosan lefoglalt ez a hely.-vakarom meg a tarkóm a földet pásztázva és igencsak elpirulok. (ne kérdezd miért, nem tudom)

-Oh, dehogynem! Én is épp oda tartok.-feleli barátságosan és-mint a grófok a régi filmekben- kissé előre hajol és kinyújtja kezét jobbra, ezzel jelezve a helyes irányt. Halkan felkuncogok cselekedetén, de belemegyek a játékba. Köszönetképp pukedlizek, miközben a nem-létező szoknyám szélét fogom, majd elindulok. Ő mellém siet és elkezdünk beszélgetni, nagyjából mindenről.

•ღ•

Bár az út a D ajtóig csak 10 perc (lassú sétában), nekünk mégis sikerült fél óra alatt odaérnünk, ugyanis tettünk egy kisebb kitérőt egy ital automatánál. Ez alatt a 30 perc alatt sok mindent megtudtam Matt-ről, többek közt azt, hogy 17 éves és nyári munka miatt van itt. Kisegítő a One Direction turnéja alatt. A fények beállításában segédkezik, ha épp szükséges. Nagyon kedves, okos és vicces srác, de természetesen nem tetszik, csak barátkozom. Nem akarok belemenni egy újabb kapcsolatba, ami újabb kudarccal végződne.

-És akkor...-magyaráz nekem nevetve Matt, miközben besétálunk az ajtón, egyenesen a színpad felé, mikor egy ismerős hang félbeszakítja.

-Szia! Mi még nem találkoztunk! A nevem Skyler Cowell.-mosolyog barátnőm és kezet fog, az eléggé meglepődött sráccal. Villámokat szóró szemekkel nézek rá, de ő csak megvonja a vállát és győzedelmesen elvigyorodik. Ez meg minek örül?!

-Helló. Én Matt Summer vagyok. Kisegítő a turné alatt.

-Nem azt mondtad nem rég, hogy valami dolgod van?-fordulok Matt felé és egy jelentőségteljes pillantást vetek rá. Ő csak bólint egyet, majd szépen, lassan elslisszol.

-Szia! Örülök, hogy találkoztunk!-kiáltok még utána és még integetek is hozzá.

-Helló! Nálam nem jobban!-kacsint egyet, majd eltűnik a színfalak mögött.

Sóhajtok egyet és barátnőmre nézek, aki halványan elmosolyodik és a fejével a székek felé int. Ahj, annyira nem bírom, mikor olvas a gondolataimban!

*Skyler szemszöge*

Mindketten helyet foglalunk egy-egy bordó (és igencsak kényelmetlen) székben, majd barátnőmre nézek várva, hogy elkezdje.

-Figyelj, tudod, hogy sosem voltam a szavak embere, a magyarázkodásé meg főleg nem, úgyhogy egyszerűen kinyögöm.-hadarja el egy szuszra és vesz egy mély levegőt, majd lehunyja a szemét.-Sajnálom!-szökik ki száján a megváltás szava, mire elmosolyodom és szorosan megölelem. Tudom, hogy nem mondott sok mindent, de nekem ez az egy szó is elég, ha őszinte.

-Megbocsájtok.-motyogom a hajába és még szorosabban ölelem.-De ígérd meg, hogy soha többet nem veszekszünk! Nekem ez az egy is bőven elég volt, köszönöm!-bököm meg barátnőm orrát és elmosolyodom. Közben a fiúk szép lassan visszatérnek a színpadra, kezükben egy üveg ásványvízzel. Vagyis majdnem. Niall kezében gumicukor van. Mily meglepő! Elmosolyodom a látványon, majd tovább vezetem a tekintetem, ami a színpad sarka alatt álló nagydarab emberen akad meg. Nem azt furcsállom, hogy itt egy nagydarab ember, hanem azt, hogy ez a nagydarab ember van itt.(huh, de sokszor mondtam) Őt ismerem. Apám szokta kiküldeni néha hozzám, ha botrány van és az újságírók és fotósok nem hagynak békén. De akkor mit keres itt? Ugye nem? Az nem lehet!

-Mindjárt jövök. El kell intéznem egy telefont.-állok fel barátnőm mellől és előkapom a telefonom.-Te viszont most nagyon figyelj! Imádni fogod!-kacsintok rá és elviharzok. Amint a folyósóra érek, megnyomom a 2-es gombot (az 1-es a pizza futár, bocsi apa) a gyorshívón, majd hallgatom, ahogy kicseng.

-Belehalnál ha egy kis bizalmat is vetnél belém?!-kiáltok bele a telefonba, köszönésképp, meg sem várva, hogy egyáltalán felvette, vagy letette.

-Mi? Honnan veszed, ho...-szakad félbe mondata, gondolom a felismerés után.-Én bízok benned. Ne haragudj, csak féltelek.-kezd el szabadkozni, amit egy fújtatással reagálok. Megint kezdi!-Különben is, hogy vetted észre? Az lenne a feladata, hogy úgy vigyázzon rád, hogy te nem látod!-kiált fel apám, mire felvonom a szemöldököm, megfordulok, majd résnyire kinyitom az ajtót. Bill-re (igen, neve is van) nézek, aki mosolyogva kacsint egyet, majd újra felveszi a pókerarcot. Szóval direkt csinálta! Ezt még meg kell hálálnom neki!

-Nem az ő hibája! És amúgy is, nem ez a lényeg!-kiáltok fel újra és becsapom az ajtót.(persze csak halkan. nem akarom felhívni magamra a figyelmet)-Arról volt szó, hogy teljes jogosultságom van, ami annyit tesz, hogy nem ellenőrizgetsz! Ennyire nehéz ezt felfogni, vagy mi van?!

-De kicsim...-kezdené el, de félbeszakítom.

-Apa,-próbálom megütni a nyugodt hangszínt-ha azt szeretnéd, hogy én bízzak benned, akkor neked is ezt kell tenned.-magyarázom a 317-et(??), miközben veszek egy mély levegőt, hogy megnyugodjak.

-Igen, igazad van.-sóhajt, majd hümmögni kezd.-Akkor egyezzünk meg!-veti fel az ötletet, mire megforgatom a szemem.

-Hallgatlak.-adom meg magam és nekidőlök a falnak, a legrosszabbra számítva.

-Nem küldök rád semmiféle testőrt, ha megígéred, hogy hetente legalább 2-szer felhívsz.-ajánlja fel, mire igencsak meglepődök. Ilyen jó ajánlatot még nem kaptam! Úgy látszik, tényleg nagyon igyekszik.

-Megegyeztünk!-mosolyodom el, mire megkönnyebbült sóhajt hallat.-Nekem most mennem kell, majd még beszélünk. Puszi.-köszönök el és meg sem várva válaszát leteszem a telefont, majd sietek vissza a próbára.

*Este 9 óra körül*

-Hulla vagyok!-dől be az ágyba Lisi, mikor „hazaérünk”, és színpadiasan meghal, mire felnevetek.

-Miről beszélsz? Egész nap nem csináltál semmit, csak nézted, ahogy a fiúk csinálnak valamit.-nevetek továbbra is, miközben elkezdem visszapakolni a ruháim a bőrőndbe.-Inkább menj el fürdeni, mert majd én is szeretnék.-kacsintok rá (ez már mánia...).

-Arra célzol, hogy büdös vagyok?!-krákog, miközben erősen gesztikulál. Mosolyogva megrázom a fejem, majd folytatom a pakolást, miközben barátnőm panaszkodva kivonul.

-Oh, atyám, mekkora hülye vagyok!-csapok a homlokomra, mikor rájövök, hogy egyszerűbb lenne a szekrénybe pakolni. Sóhajtók egyet, majd elkezdem kipakolni, a nemrégiben bepakolt holmiaim.

-Nem vitatkozom.-szólal meg egy hang a hátam mögül, mire a szívemhez kapok és ugrok egyet.

-Louis!-kiáltok fel, mikor felismerem. Az ajtónak támaszkodva áll, egy pimasz mosollyal az arcán.-Megijesztettél! Mit szeretnél?-kérdezek rá idejöttének okára, mikor a szívritmusom visszaállt a megszokott 3/perc-be (csak viccelek...)

-Látom kibékültél Lisivel.-kezd bele, miközben beljebb jön és helyet foglal az ágyon.

-Igen. Látod?-teszem fel a költői kérdést.-Mondtam én, hogy ne reménykedj.-vigyorodom el győzedelmesen és felé fordulok, ugyanis ha tovább követem a tekintetemmel, félő, hogy eltörik a nyakam. Erre felnevet, de ez a nevetés nem a megszokott nevetés, hanem sokkal inkább valami szomorú nevetés. Komolyan? Nálam ennél több kell, szivi!

-Louis, ne!-szólok rá, mielőtt folytatná, de csak értetlenkedve mered rám.-Ne játszd itt nekem a szomorú kölyökkutyát, mert nálam nem jön be!-rázom meg előtte a mutatóujjam, úgy, mint pár órája, mikor rajtam ült.

-Nem játszom semmit.-emeli fel védekezően a kezeit, miközben vigyorog, de hangjában ott van valami, ami miatt, nem tűnik őszintének mosolya. Talán tényleg velem akar aludni?

-Egyébként, miért akarsz velem aludni? Nincs ebben semmi izgalmas.-nézek rá felvont szemöldökkel és válasza tényleg érdekel. Van egy olyan sejtésem, hogy minden fiú be fog állítani ezzel a kérdéssel.

-Nem tudom.-vonja meg hanyagul a vállát, amit már szinte sértésnek veszek.-Csak kíváncsi vagyok arra, hogy milyen veled aludni.-mosolyodik el féloldalasan. Végülis, mi veszthetni valóm lehet, ha vele alszom? Na ácsi-ácsi! Én párkapcsolatban élek! Ez nem minősül megcsalásnak?! Jó nekem a saját (majdnem) ágyamban is!

-Szóval, alszol velem?

.:: Chapter 8: Meglepetés::. (Részlet)

Sziasztok!:)

Itt a rész...egy része. Sajnálom, hogy ez nem az egész, de már hajnali 1 múlt és nem tudom befejezni:/ Holnap fél 6-kor kelek, mert 1 hétre elmegyek Bükkszentkeresztre Békatáborba:/ Rettentően lelkiismeret furdalásom van:/ És semmi mentségem sincs. Bepakolhattam volna korábban, hogy ma legyen időm írni, de nem voltam itthon, így esélyem se volt pakolni...Nem magyarázkodom, csak sajnálom:/ Persze a táborban is írni fogok, ahogy adódik alkalmam:) És ha hazajöttem extra-extra hosszú részt kaptok:)) <3 az="az" b="b" br="br" ez="ez" fejezet="fejezet" ilyet.="ilyet." k="k" kommenthat="kommenthat" letek="letek" lom:="lom:" ltam="ltam" nem="nem" nincs="nincs" nyleg="nyleg" pr="pr" r="r" rhetek="rhetek" rt="rt" sajn="sajn" se="se" semmi="semmi" sszehozni...:="sszehozni...:" t="t" teljes="teljes" ugyanis="ugyanis" valamennyit="valamennyit">

Jó olvasást! <3 i="i">

*Skyler szemszöge*

Arra ébredek, hogy egy hideg kéz végig simít arcomon, de nem akarok felkelni. Rettentően fáradt vagyok a tegnapi vihar miatt. Harry hamar elaludt, csak az egyenletes szuszogását hallottam, de nekem ez nem ment olyan egyszerűen. Valamiért frászt kapok a viharoktól és most az sem segített, hogy valakivel aludtam. Ugyanis akárhányszor vihar volt, mindig egyedül voltam otthon és mivel nem akartam, hogy bárki is megtudja, inkább átvészeltem egyedül. Azt hittem, hogyha van valaki mellettem, akkor ez elmúlik, de tévedtem. Minden dörgésre felriadtam, sőt elaludni sem volt időm. A vihar úgy hajnali 5 körül kezdett csendesedni és az már biztos több órája volt, de én úgy érzem, mintha csak 1 órácskát aludtam volna.

-Skyler.-suttogja Harry és megint végig simít arcomon. Nyűgösen nyögök egyet, majd átfordulok a másik oldalamra és a fejemre rakom a párnát, mire felnevet.-Ne csináld ezt. Kelj fel.-próbál győzködni, már normális hangnemben, de meg sem moccanok. Talán ha sikerül elhitetnem vele, hogy visszaaludtam, békén hagy.-Rendben. Te akartad...-hagyja félbe mondatát. Érzem, ahogy felemelkedik az ágyról, majd rám veti magát. Nem mondom, van súlya a gyereknek. Megragadja a derekam és a hátamra fektet, majd a csípőmre ül. Érzem, hogy kezeivel megtámaszkodik a fejem mellett (mellesleg húzza a hajam...), de nem csinál semmi mást. Ha már visszaaludni nem tudok, legalább egy visszavágót tervezek. Erőt veszek magamon és kinyitom a szemem, ami azonnal zöld „kövekbe” ütközik (tegnap nem kék volt?!). Harry vigyorgó képe alig pár centire van az arcomtól, szinte érzem a leheletét bőrömön. Érdekes, ha jobban megnézem, úgy néz ki, mint egy cuki kiskutyus. Elnevetem magam a gondolaton, de a szemkontaktust tartom.

-Mit csinálsz?-húzom fel egyik szemöldököm és kezeim mellkasára rakom, hogy eltoljam magamtól. Furcsa mód nem ellenkezik, sőt szinte magától gurul le mellém és folytatja onnan a vigyorogva bámulást. Ennek meg mi baja?

-A kezed még mindig hideg.-görbül továbbra is felfelé a szája, ami már kezd idegesíteni. Megforgatom a szemem és kimászok az ágyból, majd egyenesen a szobám felé veszem az irányt. Azonnal feltűnik az ágyban alvó Lisi, aki még mindig nem beszélt velem. Oké, tudom, hogy azért nem, mert éjszaka volt, de ő nem ilyen. Sosem szoktunk rosszban lenni és nagyon bánt, hogy most mégis itt tartunk. De én tartom magam! Ha ő nem kezdeményez, tőlem ne várja. Felkapom a neszesszerem és a fürdőbe igyekszem. Ott gyorsan végzek és rohanok öltözni, ugyanis nem akarom, hogy miattam késsünk. A szobába menet hallom a fiúk hangját a busz elejéből, ami azt jelenti, hogy ők már kész vannak. Vagy csak lusták és előbb zabálnak..., végül is kit zavar, ha elkésünk...A bőröndöm elé állok és tanácstalanul meredek rá. Nem tudom, mit vegyek fel! Mondjuk, azt se tudom, milyen idő van, úgyhogy előbb azt kéne megnézni. Az ablakhoz lépek és kitárom azt. Az arcomat azonnal megcsapja a hűvös fuvallat. Szóval meleg van, de néha rákap a szél. Hirtelen kigyullad a kislámpám és nem foglalkozva azzal, hogy este valószínűleg órákig elleszek a pakolással, kiborítom a bőröndöm. Megkeresem a halványsárga, többrétegű, szoknyám és egyfehér, mintás toppot, majd magamra kapom őket. Tekintettel arra, hogy eléggé fázós vagyok, egy kardigánt is felveszek, na meg persze a vajszínű szövet magassarkúm, majd nem törődve azzal, hogy valószínűleg fel kéne keltenem Lisi-t, a konyhába indulok valami reggeliért.

-Jó reggelt!-köszönök a helységben lévőknek, miközben a müzlis dobozt próbálom elérni. Ki a fene rakta a szekrény tetejére?! Akárhogy nyújtózkodom, nem sikerül elérnem, amin a fiúk csak jót nevetnek. Átkozott alacsonyság!

-Csini.-vigyorog rám Zayn, miközben a hátam mögül felnyúl és leveszi az imádott müzlimet. Ma mindenki ilyen jókedvű?!

-Köszi.-kacsintok rá, amin eléggé meglepődik, de hamar túl is lép rajta, ugyanis felnevet és visszaül a helyére. Megfordulok és 5 kajánul vigyorgó arccal találom szembe magam. Igen, ma mindenki ilyen jókedvű... Nem törődök velük, inkább a hűtőhöz sétálok, hogy kivegyem a tejet, de nem találom sehol. Már szó szerint a hűtőben vagyok, de nincs meg.

-Fiúk, hol a tej?-kérdezem Pandora Szelencéjének aljáról, de választ nem kapok. Sóhajtok egyet és kimászok a tárolóból, majd csípőre tett kézzel és felvont szemöldökkel megfordulok. –A fületeken ültök?!-semmi. Ezeknek se kép se hang. Most képzeletben pornót néznek, vagy mi?!

-Nem akarsz hajolgatni vagy nyújtózkodni még?-teszi fel szemöldök húzogatva a kérdést Louis, de nem értem mire céloz. Kérdő tekintetem látva felsóhajt és szabályosan lefejeli az asztalt, miközben valami olyat mormog, hogy „Megőrülök tőled.”. Ezt sem értem, de nem is foglalkozok vele, inkább a másik4 sráchoz fordulok.

-Information??-tárom szét a karom francia akcentussal, mire elnevetik magukat. Mi van, ezek beszívtak?? Senki se ilyen jókedvű, csak úgy.

-Tudod, eléggé rövid a szoknyád, és ha nyújtózkodsz vagy hajolgatsz még rövidebb.-vigyorog Harry, miközben végigmér. Hogy mi van?! Át kell öltöznöm!

-Nyugi, semmid nem látszik ki, de nekünk a majdnem is elég.-próbálja menteni a menthetőt Niall, látva döbbent arcom. Mostantól fogva overálban fogok járkálni! Bár nem akarok úgy kinézni, mint egy maci, de valahogy muszáj lesz megoldanom ezt a problémát...

Coming up...

-Szia! Örülök, hogy találkoztunk!

-Helló! Nálam nem jobban!

-Alszol velem?

-Öhm...parancsolsz?

-Hát, mivel tegnap Harry-vel aludtál, azt gondoltam mindegyikünknél fogsz aludni.

-Rosszul gondolod! Az csak azért volt, mert nem akarok Lisi-vel aludni, amíg nem tisztáztuk a dolgokat!

-Tudtommal ma sem beszéltetek még.

-Ez igaz...De még nincs vége a napnak. Ne reménykedj.

-Hmm...Meglátjuk*kacsint*

-Belehalnál ha egy kis bizalmat is vetnél belém?!

-Mi? Honnan veszed, ho...Én bízok benned. Ne haragudj, csak féltelek.

Veszekedések, fogadások és talán egy bimbodzó románc?! Megtudhatják ha velünk tartanak a jövőhéten is!

Remélem ezzel egy picit enyhítek a haragotokon:$ 

Puszi: Cheesegirlxxoo

.:: Részlet ::.

Sziasztok!:D 

Van egy kis gond... Holnap estig nem tudom feltenni a részt:/ Egyébként nincs meg a 12 'olvastam' !! Persze, holnap amint hazaérek első dolgom lesz feltenni a részt.:) Vagyis második, mert először mindig ellenőrzöm, hogy a dugi Nutellám a helyén van-e még, vagy a húgom megette...Na, de ezután rögtön rakom is fel a részt:D És, hogy addig kicsit fokozzam a kedélyeket(??), bedobok egy kis részletet:D Azért annak a +2 kattintásnak örülnék;) 

Jó olvasást!<3 i="i">

Megragadja a derekam és a hátamra fektet, majd a csípőmre ül. Érzem, hogy kezeivel megtámaszkodik a fejem mellett (mellesleg húzza a hajam...), de nem csinál semmi mást. Ha már visszaaludni nem tudok, legalább egy visszavágót tervezek. Erőt veszek magamon és kinyitom a szemem, ami azonnal zöld "kövekbe" ütközik (tegnap nem kék volt?!). Harry vigyorgó képe alig pár centire van az arcomtól, szinte érzem a leheletét bőrömön...


Ez lenne a részlet:D Ha véletlenül valaki holnap erre téved mielőtt felrakom a részt, szívesen fogadok kommenteket:D De ha nem lesz egy komment se, az sem baj, mert akkor ide, ez alá rakom be, majd az egész fejezetet:DD


Puszi: Cheesegirlxxoo

.::Chapter 7 : Valaminek a kezdete... ::.

Ahoj!:)

Kicsit késett, tudom és sajnálom:/ Köszönöm a kommenteket!*-* Annak ellenére, hogy dupla részt ígértem, ti mégis kommenteltetek:) Nagyon szépen köszönöm!*-* 

Kiemelném Névtelen kommentjét, mert nagyon örülök annak, hogy negatív kritikát is kaptam és ennek ellenére is olvassa a blogom:) Ne értsetek félre! Én rettentően hálás vagyok Nektek a kommentjeitekért! *-* 


Van egy kisebb "csavar" a részben:D Kíváncsi vagyok ki veszi észre:D Ne aggódjon aki nem veszi észre, a rész végén leírom:D Előre görgetni nem ér!;) A következő részt viszont már 6 komment és 12 'olvastam' után hozom! :) Elnézést az emelésért, de én bízom bennetek!:)


Ps.: Észrevettem valamit:) Köszönöm a +2000 kattintást*-* <3 i="i">


Ps.2: Szereplő változás! Csak, mert nem akartam, hogy ennyire nyilvánvaló személyek legyenek a szereplők:D 

Jó olvasást!<3 i="i">

Tudom, hogy ez miből van, de nem kell nézni:D
Azért raktam be, mert a részhez kapcsolódik.

*Skyler szemszöge*

-Jól van, én pörgetek!-kiált fel Zayn vidáman és az üvegért nyúl. Már vagy 10 perce játsszuk ezt a játékot, de nekem egy örökké valóságnak tűnt. A beszélgetés óta történt egy-két dolog, de semmi érdekes. Miután Ő kiment egyesével bejött az összes fiú, hogy megmondják, nem haragszanak, sőt ők kérnek bocsánatot a reggeli viselkedésük miatt. Természetesen tartották a 2 méter távolságot és még véletlenül sem próbálkoztak be semmivel. Ezt jó jelnek veszem. Végre felfogták, hogy ki a főnök, akivel nem érdemes packázni. Igazából az is lehetséges, hogy egyszerűen csak egy elmebajos idiótának gondolnak, akit labilis állapota miatt jobb nem felbosszantani, de a bocsánatkérés, az bocsánatkérés. Mikor az utolsó bocsánatkérőm (heh, mintha valami királyi felség lennék...) ki akart lépni az ajtón, az kicsapódott előtte és kevés híja volt, hogy orrba vágja. Lisi viharzott be és határozott léptekkel tartott felém. Megállt előttem, dühösen fújtatott egyet és felemelte a kezét, majd azzal a lendülettel arcon is vágott. Döbbenten és lesokkolódva álltam és így visszagondolva nem is tudom, hogy miért nem téptem meg, elvégre neki ez volt a célja. Ha a fiúk nem rohannak be, akkor tuti nekem ugrik. Nem tudom miért tette, ugyanis ezután a fiúk kihurcolták, ő pedig villámokat szóró szemekkel vonult be valamelyik fiú (még nem tudom megjegyezni) szobájába. Azóta nem láttam és őszintén? nem is akarom. Nem értem mi baja van velem, de ha így folytatja, kirakom a mozgó buszból! Akármennyire is szeretem, most én vagyok a legénység kapitánya, és amíg ő is alattam szolgál köteles úgy cselekedni, ahogy nekem jó. Már pedig nekem az nem jó, ha pofozgat és egy teljesen idegen, negatív oldalát mutatja mindenkinek. Mikor minden kicsit lecsillapodott, a fiúk felvetették az ötletet, hogy üvegezzünk. Mondanom sem kell, nem volt és még most sincs ínyemre az ötlet. De „egyszeri használatos lelki szemetesem” őszinte megnyilvánulása (Tudod, talán ha nem lennél ennyire rideg, zárkózott és titokzatos, akkor egyszerűbb lenne a helyzet. Talán, ha félre tennéd az előítéleteid és adnál nekünk egy esélyt, megváltozna a véleményed. De te e helyett falat építesz magad köré és nem hagyod, hogy bárki áttörje. Miért?) után kicsit gondolkoztam  és bármennyire is fáj beismernem, de teljesen igaza van. Amikor kis koromban aput anyuról kérdeztem, nem mondott semmi konkrétat és őszintén szólva nem is nagyon emlékszem, de egy valami örökre megmaradt: „Tudnod kell, hogy édesanyád nagyon szeret téged és a döntés, amit hozott nehéz volt. Ha egyszer találkozol vele az életben, ne taszítsd el magadtól. Mindenkinek jár egy esély!” Lehet, hogy most rettentően rossz apa, de amikor még egész kicsi voltam és nem volt ez a felhajtás, nem is kívánhattam volna nála jobbat. Nem mondom, hogy nem hiányzik életem azon korszaka, de apa meghozta a döntést és nekem nincs jogom beleszólni. Így hát, úgy döntöttem adok nekik egy esélyt, hogy megismertessék magukat velem, de nem reménykedem semmiben. Nem tudok bízni az emberekben és kétlem, hogy majd pont ők tudnának ezen változtatni. Amikor bejelentettem, hogy én is játszom 5 csodálkozó szempárral találtam magam szembe, de a döbbenet helyét hamar átvette a megkönnyebbülés és a jókedv. Bár maga a játék nem tetszik, de el kell ismerni egész elviselhetőek, ha épp olyanjuk van.

-Föld hívja Skyler-t! Ismétlem, Föld hívja Skyler-t!- lóbálja meg valaki kezét előttem, ezzel kizökkentve gondolatmenetemből. Megrázom a fejem, hogy észhez térjek és kérdőn nézek Harry-re, aki eléggé furcsán méreget.-Minden rendben? Már 2 perce szólongatunk, de mintha nem is itt lennél.-mér végig újból, mire megforgatom a szemem.

-Jaj, bocsi csak épp az egyszarvúmon repültem, egy szivárványon.-változtatom el a hangom és veszem fel a ’cuki-kislány’ figurát. Egy pillanatig úgy néznek rám, mintha hülye lennék, de aztán egyszerre tör ki belőlük-és ezzel együtt belőlem is-a nevetés.

-Oké...Szóval...juj, a hasam...Vázolom a helyzetet.-fuldoklik Niall, ami belőlem újabb röhögést vált ki. Ha így haladunk, sose fogok rájönni, hol tartottunk. Mikor már teljesen megnyugszik, vesz egy mély levegőt és folytatja.-Úgy volt, hogy Louis pörgetett és rajtad állt meg és azt kérdezte, hogy „Felelsz vagy mersz?”-változtatta el a hangját a végén, mire kapott egy vállon csapást, én pedig próbáltam lenyelni egy újabb röhögőgörcsöt. Egy ideig farkasszemet néztem Louis-val (mint a vadnyugatos filmekben), majd a fejemben felmértem a helyzetet. Most először kerül rám a sor, így jól meg kell fontolnom, hogy mit válaszolok.

-Felelek.-válaszolok lassan és kimérten, majd kinyújtom a nyelvem. Fő a biztonság!

-Ahj! Ez nem ér! Gyáva!-ölti ki ő is nyelvét, majd bevágja a gondolkozós fejét, ami annyiból áll, hogy egy pontot bámul és a nem létező szakállát simogatja.-Tudtommal van barátod, igaz?-kérdőn nézek rá, de bólintok. Ez mégis hogy jön ide?! Sunyin elvigyorodik, majd közelebb hajol hozzám.-Akkor gondolom már csináltátok. Milyen volt?-néz rám angyali szemekkel, de nekem nem akar leesni, hogy miről beszél. Értetlen fejem látva felsóhajt és megrázza fejét.-Tudod...’AZT’ .-próbál rávezetni, nekem pedig akkorát koppan, hogy szinte fáj.

-Hogy mi van?! Ugye nem gondolod komolyan, hogy erre válaszolok?-kiáltok fel és úgy nézek rájuk, mintha most zabáltak volna be egy egész tehenet: hitetlenül. Az kizárt, hogy erre válaszoljak! Főleg úgy, hogy még nem történt köztünk ilyen, mert nem akarom elsietni, ő meg tud várni. Nem akarom, hogy ezt a fiúk megtudják több okból is: akkor tuti ezzel cikiznének és amúgy is, a magánéletemhez semmi közük! Na meg a korom sem stimmel...( azt hiszem még nem említettem, de a 16. évét tapossa-szerk.megj.)

-Hát, akkor bizony vetkőznöd kell.-vigyorodik el kajánul Zayn. Gondolom, észrevette, hogy igencsak lengén vagyok felöltözve. Nem tehetek róla! Azt hittem Amerikában, ilyenkor már nagyon meleg van. Egy egyszerű fehér rövidgatya és egy érdekes mintájú, színes, igencsak lenge póló van rajtam, amiből még a hasam is kinn van. Igazából tényleg nincs hűvös, sőt így nagyon is kényelmes, de most nem jön túl jól. Ráadásul zoknit se tudok levenni, mert szandálban jöttem.

-Ez így marhára nem fair!-kiáltok fel. Most vagy válaszolok, ami irtó kínos lenne, vagy le kell vennem valamim, ami meg pláne kínos lenne!-Nem elég, hogy hagytam, hogy egész nap stíröljétek a hátsóm és a hasam?! Igen, feltűnt, de nem szóltam rátok. Na kérleeeeek!-próbálkozom be a boci szemekkel, de úgy látszik, ha vetkőzésről van szó, nem ismerik a nemet. Egyáltalán miért játszom? Simán felállhatnék, és itt hagyhatnám őket. Viszont ezt valamiért nem akarom. Jól elvagyok a társaságukban (kivételesen!) –Rendben, válaszolok.-adom meg magam, mire mindegyikük száját egy halk éljen hagyja el. Na, ezt még visszaadom.-Öhm...még nem voltam együtt Josh-sal ’úgy’. De szerintem amúgy is túl fiatal vagyok még ehhez.-érzem, hogy a fejem felvette a paradicsom színét, így inkább elszántan bámulom a padlót. Nem röhögnek vagy cikiznek. Semmi nem történik. Furcsállom a dolgot, így erőt veszek magamon és feltekintek. A tekintetem találkozik 5 döbbent szempárral, még a szájuk is nyitva van. Nem értem, hogy miért néznek így, de inkább megvárom, míg túlteszik maguk a sokkon.

-Mi?!-eszmél fel elsőként, köbö 3 év után Niall és hitetlenkedve mered rám.-Ezt nem mondhatod komolyan!-kiált fel, a többiek pedig bólogatnak.

-Mi ebben annyira furcsa?-tényleg nem értem. Talán már az első hét után ágyba kellett volna bújnom vele? Nem hiszem. Szerintem jól van ez így. Majd ha szeretne valamit, akkor szól.

-Hát, 6 hónapja vagytok együtt és még nem történt semmi komoly. Azért ez egy fiúnak sok ám. El sem hiszem, hogy még együtt van veled! Én már az első este ágyba viszem a csajt!-szólal fel hitetlenkedve Tarzan, mire megforgatom a szemem. Szoknyaaaapecéééér! Khm...

-Az lehet drága Harold, de neked azok a lányok csak arra kellenek. Nem hiszem, hogy érzel egyikük iránt is valamit. Viszont én szeretem Josh-t és ő is szeret engem. Azt mondta, tud várni, én pedig hiszek neki.-vágom az arcába magabiztosan, mire a szívéhez kap és drámaian elterül.

-Harry-nek igaza van. Legalábbis részben. Tudod, ha kibírta ezt a fél évet, akkor itt gond van. Lehet, hogy szeretitek egymást, de fél év azért sok. Biztos vagy benne, hogy megbízhatsz benne?-vált komoly hangnemre Louis, ami kissé ijesztő és aggódva pillant rám. Nem értem mire gondol. Talán arra céloz, hogy Josh megcsalt engem?! Az nem lehet! Hisz amikor elmondtam, hogy elmegyek akkor is, hogy ki volt borulva. Nem, nem lenne képes ezt tenni velem.

-Na, jó! Le lehet szállni a magánéletemről! Inkább játszunk tovább, mert nem szeretek középpontban lenni. Kérem az üveget.-hesegetem el őket, mert időközben közelebb csusszantak. Megfogom az üveget és jól megpörgetem. Szerencsés kiválasztottam Liam lett. Muhahahaha!

-Merek.-néz rám kihívóan, mikor még fel sem tettem a kérdést. Remek! Pont ez kell nekem. De akkor valami ütőset kell kitalálnom. Amint kigyúl a kislámpám ördögien elvigyorodok, mire látom Liam szemében, hogy talán mégse volt olyan jó ötlet merni.

-Meg kell innod a speciális turmixom.-vigyorgok rá, ő pedig szerintem tudja mire gondolok. Az első gondolatom az volt, hogy smárolja le valamelyik srácot, de az túl durva, ráadásul hányni sem akarok, úgyhogy marad ez. Felállok és kisétálok a „konyhába”, előveszem a turmixgépet, majd beledobálok mindent, amit találok: ananász, tejföl, kakaópor, paprika, sajt...Vagy 20 féle dolog megy bele, mire elégnek találom. Rárakom a tetejét és beindítom a gépet. Mikor kész, leveszem a fedőt és beleszagolok. Már attól a hányinger kerülget, a színe meg még rosszabb. Kitöltöm egy pohárba és elégedett vigyorral sétálok vissza, majd tartom oda Liam-nek. Ő, bár huzakodva, de elveszi, majd beleszagol és vág egy fintort.

-Ezt most tényleg igyam meg?-néz rám undorodva és reménykedve, hogy nemet mondok. Sajnos azt lesheti, mivel azt meg fogja inni! Bólintok, mire nagyot nyel és befogja az orrát 2 ujjával. A szájához emeli a poharat és belekortyol, mire a fiúk együtt érzően és undorodva felkiáltanak. Alig hogy lenyeli a kortyot, már pattan is fel és a „konyhába” rohan, majd megnyitja a csapot és jó alaposan kimossa a száját. Győzedelmesen a magasba emelem ökölbe szorított jobbom és a fiúkra nézek, akik holtsápadtan néznek vissza.

-Mi az?-nézek rájuk angyalian, mire megrázzák a fejük, de a játékot abba hagyjuk, ugyanis a többi fiú nem akar így járni és Liam meg van róla győződve, hogy az a trutyi a hasában megmozdult. Én ezen csak egy jót nevetek, majd bevonulok a „szobámba”. Mivel már jócskán elment az idő és besötétedett, így arra jutok, hogy el kéne menni zuhanyozni. Felkapom a törölközőm és a neszesszerem és már a fürdőben is vagyok. Megengedem a vizet és gyorsan letusolok. Kifele jövet feltűnik, hogy a pizsamám a szobában felejtettem, megint! Csakhogy ez sokkal kínosabb szitu, ugyanis itt nem a pasim előtt kell elmennem így, hanem 5 perverz srác előtt. Sóhajtok egy nagyot, de nem lehet mit tenni. Megmosom az arcom és a fogam, majd szorosan magam köré csavarom a törölközőt és kinyitom az ajtót. Naná, hogy az én szobám van a legmesszebb! Körülnézek, hogy tiszta-e a levegő, majd halkan és óvatosan megindulok. Mivel eléggé sietek, nem figyelek a lábam elé és szépen bele is sétálok valakibe. Pontosabban a mellkasába.

-Tetszik a rucid.-vigyorodik el kajánul, mire megforgatom a szemem.

-Fogd be Styles, ha nem akarsz még egy pofon tulajdonosa lenni!-fenyegetem mutató ujjammal, mire védekezően felemeli kezeit, de azért a vigyor ott van a képén.-Csak elfelejtettem bevinni a pizsamám. És ha most megbocsájtasz...-azzal kikerülöm és beviharzok „szobámba”. Nagy meglepetésemre Lisi is a szobában van, de persze ez természetes mivel így kaptuk a beosztást. Bár szeretnék kibékülni vele, de most még nem menne. Neki kell kezdeményeznie és bocsánatot kérnie, utána meglátjuk mi lesz. Úgy tűnik, ezt nem most tervezi, ugyanis a füles a fülében, mp4 a kezében, a szeme pedig csukva. Magyarán: alszik. Ennyire késő lenne? Gyorsan felkapom a pizsamám és az alvós zoknim, felveszem, majd kislisszolok a „nappaliba”.

Útközben megállok a „konyhában” és csinálok magamnak egy forró csokit. Hallom, hogy a fiúk a nappaliban vannak, így gondolok egyet és nekik is csinálok kakaót, majd 6(!!) bögrével a kezemben indulok tovább.

-Forró csokit?-kérdezem, mikor belépek az ajtón, a fiúk pedig ugranak egyet. Csak nem megijesztettem őket? Nyuszik. Mindannyian furcsán néznek rám, majd végig mérnek és kajánul elvigyorodnak. Nem értem hirtelen feltörő perverzségük okát, így miután lerakom a bögréket az asztalra, én is végig nézek magamon. Mikor leesik, hogy a pizsamám eléggé rövid ahhoz, hogy mutassa a lábaim és a pólóm is csak a hasam közepéig ér, fülig vörösödöm. Ahj, miért sodrom magam folyton ilyen helyzetekbe?!-Na jól van, ha kilegeltétek magatokat, nem csinálhatnánk valamit?

-Rendben! Beszélgessünk. Úgy is olyan keveset tudunk rólad.-kacsint rám Louis, mire megforgatom a szemem. Talán ennek van oka is nem?! Felsóhajtók, majd lehuppanok Niall mellé, aki rám villantja ezer wattos mosolyát, mire én is elmosolyodom.

-Rendben, de kérlek, maradjunk a felületes dolgoknál. A magánéletem jobb szeretem magamban tudni.-nézek végig rajtuk, mire bólintanak, és vidám csevegésbe kezdünk.

•ღ•

Az idő hamar elmegy, és arra eszmélek, hogy hatalmasat ásítok. A fiúk egyet értenek abban, hogy ideje aludni menni, így elbúcsúznak és elvonulnak. Én az ablak mellé csúszok és nézem a semmit. Mivel korom sötét van és még az eső is esik semmit nem látok. Furcsa, hogy egész nap hét ágra (ki számolta meg?!) sütött a nap, most meg esik. Megszokhattam volna Anglia után, de ez Amerikában furcsa. Egy újabbat ásítok, majd belekortyolok a bögrémbe. Nem akarok Lisi-vel aludni. A szobában csak 1 ágy van, nekem pedig semmi kedvem nincs most ehhez. Majd ha mindent megbeszéltünk és újra harmónia van. A bögrémből az utolsó kortyot is kiszürcsölöm és egyre álmosabb is vagyok, de akkor sem megyek aludni. Inkább ülök itt egész este.

-Hát te nem alszol?-hallok meg egy csodálkozó hangot mögülem, mire ugrok egyet. Ebben a pillanatban még dörög is egyet, úgyhogy duplán ugrok. Remek, úgy nézhetek ki, mint egy megkattant nyúl.

-Harry! Uram isten! Megijesztettél!-kapok a szívemhez és hátrafordulok. Egy szál alsóban áll előttem és látszólag nem is zavarja ez a tény.-Ha már itt tartunk, te sem alszol.-mutatok rá és felhúzom az egyik szemöldököm, amolyan „miért?” kérdésként.

-Igen, de csak azért, mert amikor kijöttem zuhanyozni láttam, hogy ég a lámpa és mikor végeztem még mindig égett, így kijöttem megnézni, hogy mi van.-magyarázza nekem, de én a felénél eltévedek, köszönhetően a hadarásának.-Miért nem alszol?-vonja fel szemöldökét és lehuppan a mögötte lévő kanapéra, velem szemben.

-Nem akarok együtt aludni Lisi-vel.-húzom fel a lábam, majd karolom át, mivel kezdek kicsit fázni. Egy újabb dörgés, amit már villámlás is követ. Összerezzenek, majd Tarzankára nézek.-Te nem mész aludni? Fáradt leszel és holnap már kezdődnek a próbák. Nehogy bealudj nekem a dal közepén!-viccelem el a végét, de tényleg elég fáradtnak tűnik. Érdekes, Liam is pont így festett. Lehet, hogy túlhajszolják őket?

-De, megyek. Tényleg álmos vagyok.-ásít egyet, majd feláll és elindul, de az ajtóban megáll.-Akarsz velem aludni?-kérdezi teljesen természetesen, mire az állam a földön koppan. Ezt nem gondolhatja komolyan!-Persze nem muszáj. Maradhatsz itt is egész éjjel, de akkor meg te leszel fáradt holnap. És ha jól látom fázol is, az én ágyam meg jó meleg.-kezdi el sorolni, de én csak felvont szemöldökkel meredek rá, mire felóhajt.-Nincs semmiféle hátsó szándékom, tényleg.-nézz mélyen a szemembe. Nem akarok itt maradni, mert tényleg fázom és a viharokért sem vagyok oda, plusz a karikákat is nehéz lenne eltüntetni a szemem alól, így végül bólintok, ő pedig a kezét nyújtja, hogy felhúzzon, amit el is fogadok. Végig megyünk a folyosón, majd megállunk egy ajtó előtt, amit Harry kitár és udvariasan előre enged. Egy fejbiccentéssel köszönöm meg neki a dolgot, majd besétálok és teljesen ledöbbenek.

-Hogy tudtál máris ekkora kupit csinálni?!-teszem fel hangosan a gondolataimban cikázó kérdést, mire felnevet és megrántja a vállát. Bebújik az ágyba, majd fejével int, hogy kövessem.

-Na gyere! Nem harapok.-kacsint rám, én pedig beugrom az ágyba.-Na? Ugye milyen jó meleg?-vigyorog rám, mire megforgatom a szemem. Úgy helyezkedem, hogy a lehető legtávolabb legyek tőle, ami látszólag nem is zavarja, mert nem tesz semmit. Siker!

-Ami azt illeti, még mindig fázom, de már jobb.-mosolygok vissza rá és az oldalamra fordulok Harry felé, mivel ő is így tesz.

-Mondanám, hogy bújj ide hozzám, de biztos vagyok benne, hogy felpofoznál.-nevet fel, amin elmosolyodok. Igaza van. Normális esetben tényleg ezt tenném, de most nem fogom. Mivel még mindig fázom és mivel most épp esélyt adok nekik, közelebb csúszom és hozzá bújok. Arcomat belefúrom mellkasába, kezem pedig szintén oda teszem. Teljesen ledöbben, még mozdulni sem mer, de mikor feleszmél, egyik kezével átkarolja a derekam és még közelebb von magához. Nem tagadom, jól esik közelsége. Nem kell itt gondolni semmire, egyszerűen csak olyan jó meleg, hogy muszáj hozzábújni. Nekem barátom van, ezt nem elfelejteni!

-Hideg a kezed.-suttogja és hangján hallom, hogy mosolyog.-Jó éjt!

-Bocsi, majd megmelegszik. Neked is Harry.-mosolygok én is, bár ezt ő nem látja. Lehunyom szemem és minden erőmmel arra koncentrálok, hogy el tudjak aludni a vihar ellenére is...

Biztos, hogy elolvastad? Tuti? Nem csak legörgettél? Akkor oké:D A csavar annyi volt a részben, hogy nem tudtátok meg, kivel volt Skyler a szobájában:D Nem tervezem megmondani, talán majd később kiderül. Tudom, hogy szemétségnek tűnik:S Bocsi:$ 

Puszi: Cheesegirlxxoo

.::Chapter 6: Talán::.

Sziasztok!:) 

Sajnálom a késést, de úgy gondoltam várok még egy napot hátha...És sikerült!:D Megvan az 5 komment és 10 (sőt 11) ’olvastam’, úgyhogy itt a rész. Bocsánat, hogy folyton hajnali órákban rakom fel a részeket, de mindig spontán írom a fejezeteket és, mint tudjuk, mindig akkor jön az ihlet, ha az ember aludni akar:D Nos, a részről annyit, hogy sajnálom ezt a kissé lelombozó hangulatot:/ De ilyet is kell néha;) Aztán mi van még? Ja, igen. Mivel végül is összegyűltek a komik mielőtt hoztam volna a fejezetet, jár a dupla rész:D A másikat holnap (még emberi időben megpróbálom) fel is pakolom, hogy olvashassátok:D A következőt ismét 5 komment és 10 ’olvastam’ után hozom!!

Ps.: LU beleolvastam a blogodba és nagyon tetszik:) Sort kerítek rá, hogy elolvassam, csak most kicsit hosszú a bloglistám:$ Ha valaki be szeretne nézni és nem látta LU kommentjét: onedreamwithgwen.blogspot.hu/ (remélem nem gond, hogy közzétettem:$)

Ps.3: Sajnálom, hogy rövid! Igyekszem hosszabbakat hozni, de azt hiszem most az egyszer elnézhetitek, mivel dupla rész fog jönni:$

Jó olvasást!<3 i="i">

NOTHING IS WHAT IT SEEMS!!  /  SEMMI SEM AZ AMINEK LÁTSZIK!! ;)

~Hol vagyok?-forgok körbe. Hangom víz hangzik az üres, sötét térben.- Van itt valaki? Hahó!-kiabálom a semmibe,de választ nem kapok. Hűvös fuvallatot érzek meg a tarkómon, így automatikusan fordulok meg. A távolban egy kis fényt pillantok meg, ezért elkezdek futni felé. Minél inkább futok, annál messzebb érzem magamtól a kiutat. Lihegve állok meg és agyalok, hogy mégis hogy érhetném el. Egyik pillanatról a másikra, már nem is kell ezen gondolkodnom, ugyanis a kis fény pontosan előttem van. Alaposan szemügyre veszem. Barátságos fénynek tűnik, ráadásul a kiutat is jelentheti, de valami azt súgja itt biztonságosabb. Egy erő mégis arra késztet, hogy érjek hozzá, lépjek át rajta és akármennyire is próbálok ellenállni, végül Ő nyer és én átadom magam Neki. Furcsa, olyan mintha egy emberről lenne szó, mégsem látom vagy hallom őt, egyszerűen csak érzem. Időm sincs felfogni, hogy hol vagyok, máris zuhanni kezdek. Zuhanás közben egy arc tűnik fel előttem. A kinézete leginkább egy elfuserált bohócéhoz hasonlít: piros haj, fehérre mázolt arc, vörös festék a száj körül, egyedül a piros orr hiányzik az összképből. Még sincs jó érzésem. Ha meglátok egy bohócot, általában a nevetés és a vidámság jut az eszembe. Ha viszont erre az alakra nézek a rettegés, a sötétség és a félelem ugrik be. Erről talán a gonosz vigyora és a tekintete tehet, amiben a megfélemlítés és a gonoszság csillog. A fej egyre csak nagyobb és nagyobb lesz, végül elkezdi kitátani a száját. Amint feleszmélek, hogy valószínűleg meg akar enni, egyfajta pánikroham tör tám. A torkom összeszorul, alig kapok levegőt és olyan érzésem van mintha két fal próbálna összepasszírozni. Már szinte lenyelt és készül becsukni száját mögöttem…~

Arra ébredek fel, hogy a gépies női hang elmondja, hogy 5 perc múlva leszállunk. (Úgy látszik, egy ideig elaludtam. Talán az egész repülést átaludtam. Vicces...)  Liam a vállamra dőlve alszik. Még most is fogja a kezem. Bár nincs ébren, de kezét úgy tartja enyémhez, mintha ébren lenne. Erősen szorítja, mintha soha nem akarna elengedi. Sajnos! (by: Ennie:), LU /sajnálom, hogy összemixeltem és kicsit átírtam, de így jött ki:(-szerk.megj.) Elmosolyodom a látványon és kezeim óvatosan kihúzom övéi szorításából. Sóhajtok egy nagyot és lehunyom a szemem. Mégis mi volt ez? Mostanában folyton ilyen és ehhez hasonló rémálmok gyötörnek, de a jelentésük nem tudom. Eszembe jut, hogy mire (vagy kire?) ébredtem, így oldalra fordítom fejem, hogy szemügyre vegyem a mellettem szuszogó fiút. Eléggé kimerültnek tűnik, de muszáj fölkeltenem. Ráadásul még mindig nem bírom se az ő, se a haverjai képét-ugye nem hiszi, hogy egy út után máris megkedvelem őket?! na persze!-,így nem is próbálkozom kíméletes módszerrel. Egyszerűen csak felpattanok, amitől eldől oldalra és beveri a fejét a karfába.

-Kösz, ez jól esett.-nyög fel a fejét fogva, mire én megvonom a vállam és visszaülök. Próbálok pókerarc maradni, de nehezen bírom ki, hogy ne röhögjem el magam meggyötört arcát látva.

-Továbbra sem bírom a képed, nem tudom mit vársz.-közlöm vele közömbös hangon, miközben az övemmel bíbelődöm.-Fenébe már!-mérgelődöm, mikor újra szétesik a csat. Eddig mindig be tudtam kapcsolni, nem értem, most miért nem sikerül.

-Tudod, mikor aludtál sokkal aranyosabb voltál.-rázza meg fejét mosolyogva és az övemért nyúl, hogy becsatolja. Érzem, hogy a fejem hasonlít a paradicsoméhoz. Nem, nem sikerült zavarba hoznia, csak kínos a szituáció! Sosem szerettem, ha bámulnak alvás közben, pedig régebben többször is előfordult. (azért ijesztő belegondolni,hogy mindenki bámul alvás közben, brr…) Mindenki azt mondja ilyenkor vagyok a legaranyosabb és bár mosolygok, belül fáj, hogy mindenki ezt mondja. Talán egyszerűbb lenne, ha nem mindenkinek ezt a rideg oldalamat mutatnám, de sokan próbáltak már kihasználni a hírnevem (vagyis apám hírneve…) miatt. Ez nálam már egyfajta védekezési mechanizmus: ha nem engedek senkit közel magamhoz, akkor senki nem tud megbántani. Igen, talán egyszerűbb lenne, de fájdalmasabb is...

-Már mondták.-motyogom az orrom alatt, mire Liam érdekes fejet vág, de nem mond semmit. Nem foglalkozok vele, inkább kifele kezdek el bámulni. Látom (és érzem is), hogy ereszkedni kezdünk. Nagyot nyelek és lehunyom a szemem. Megint érzem az ujjakat az enyéim körül, de ezúttal nem hagyom neki. Dühösen kirántom kezeim fogásából és szúrós szemekkel nézek rá. Megszeppenve néz rám, de nem törődök vele (hmm...sok mindennel nem törődök), inkább tovább bámulok ki az ablakon.

-Nem kell a „segítséged”. Nem vagyok már gyerek. Ráadásul, még mindig nem bírlak. Sőt!, szerintem még jobban utállak titeket.-világosítom fel és sóhajtok egyet, hogy elmúljon a hirtelen rám törő hányinger, amit a repülés idézett elő.

Pár perccel később már egy újabb repülőutat tudhatok magam mögött, ami nagy megkönnyebbülést jelent. Liam amint ki lehetett kapcsolni az öveket, felpattant és egy lenéző pillantás után előre rohant, én pedig teljességgel megkönnyebbültem.

Jelenleg a bőröndjeim egyikén ülök és nézem a többieket. Liam idegesen járkál fel-le, Zayn a terminál üvegfalánál áll és nézegeti magát, Niall egy hatalmas szendvicset majszol (honnan szedte?!), míg Louis és Harry melegednek. Komolyan, ha így folytatják, felgyulladnak! Persze tudom, hogy a lányokat szeretik, de ha folytatják, még megingatják a hitem! Őszintén az egyetlen, aki fel tudja fogni a helyzet komolyságát, az Liam. A helyzet pedig az, hogy apa elfelejtett szólni Paul-nak, a menedzsernek, hogy értünk kéne jönni, mert nem hiszem, hogy az a busz mozog magától. Hm, jó is lenne...

-Uram Isten! A One Direction?!- hallok meg egy hisztérikus sikítást magam mögül. És tessék itt az aggodalom (inkább csak Liam aggodalmának) oka. Persze az enyém is, hisz nem akárki lány vagyok (...), de azt hiszem (vagyis remélem) ez a fiúk mellett eltörpül. Óvatosan hátra sandítok. Egy 17 év körüli, szőke hajú, zöld szemű, modell alkatú lány áll tőlem, úgy 5 méterre és döbbent arccal néz felénk. A fiúk erre persze azonnal felkapják a fejüket.

A történetben nincs jelentősége a lánynak!

-Mi? Dehogy!–próbál tiltakozni Louis azonnal, megjegyezném nem túl sok sikerrel. Mivel nincs rajtuk semmilyen védőcucc, könnyű őket kiszúrni. Csodálkozom, hogy eddig sikerült „láthatatlannak” maradniuk. A csajszi hangjára többen is felkapták a fejük, így arra eszmélek fel, hogy egy sereg lány áll körbe minket, autogramot kérve. Engem többen is szúrós pillantással jutalmaznak, amit már természetesnek veszek, de ennek ellenére is van, aki autogramot kér. Hiába nem vagyok híres, a nevem kötelez.

-Srácok! Gyertek! Itt a busz!-hallom meg valaki hangját, így odakapom a fejem. Lisi áll a terminál bejáratánál és kezeivel kalimpál, hogy felhívja magára figyelmünket. Amint kiszúrja, hogy észrevettem elégedetten elvigyorodik, és térdeire támaszkodva próbál levegőhöz jutni. Gondolom futott egy keveset. Jelzem a fiúknak a busz megérkeztét, ők pedig elköszönnek a rajongóktól és a bőröndök felkapása után, elindulunk a kijárat felé.

* 1 órával később*

Miután egy tucat mamlasz segítségével átverekedtük magunkat a kint álló tömegen és sikeresen felmásztunk a buszra, mindenki ment, hogy elfoglalja a szobáját. Úgy tűnik én és Lisi egy szobában leszünk, aminek jelen pillatanban nem örülök túlzottan. Már mindenki kipakolt és most a „nappaliban” ülünk és döglődünk. Niall eszik (ezt a meglepetést!), Zayn és Liam twittereznek, Louis valami idióta rajzfilmet néz, Lisi és Harry feltűnően flörtölnek, és én pedig felrobbanok. Idegesítő az a hülye mese és az is amit Lisi és Harry művel. Sőt, most minden idegesít engem, de leginkább az, hogy itt punnyadunk és nem csinálunk semmit. Mára nincs semmi program, holnap kezdődnek a próbák és hétvégén lesz az első koncertjük. Látom, rettentően izgatottak egytől, egyig.

-Na jó! Ebből elég!-pattanok fel, amikor már teljesen kikészülök.-Louis az isten szerelmére, nem vagy már gyerek! Nőj fel és nézz valami értelmesebbet! Harry, ti meg, ha ennyire feltűnően oda vagytok egymásért, akkor menjetek szobára, kérlek! Niall, ne egyél már annyit! Akkora leszel, mint egy víziló! Zayn, Liam ne kockuljatok már annyit, a végén még túlmelegszik a telefonotok!-ordítom le a fejüket, teljesen jogtalanul. Mostanában nem vagyok formában és muszáj volt levezetnem valakiken a dühöm. Most már sokkal jobban érzem magam. Megszeppenve és döbbenten néznek rám, mire lelkiismeret furdalásom támad. Talán ezt mégsem rajtuk kellett volna levezetnem, nem az ő hibájuk az egész, hanem az enyém. Sóhajtok egy nagyot és lehajtom a fejem. Nem merek a szemükbe nézni.

-Ne haragudjatok.-mondom egészen halkan, mert nem szokásom a bocsánatkérés.-Nem akartam kiabálni veletek. Csak nincs jó napom. Tényleg sajnálom.-nyelek nagyot és beviharzok ideiglenes szobámba, majd lecsúszok az ajtó mentén. Felhúzom a lábaim, ráhajtom a fejem és próbálok mélyeket lélegezni. Egy idióta vagyok! Miért csinálom folyton ezt?! Talán ha normálisan viselkednék velük, még jóban is lehetnénk. Elvégre, jó fejnek tűnnek, leszámítva pár dolgot. Csak sajnos nem tudhatom, hogy tényleg ilyenek-e, vagy csak a médiának mutatják ezt az arcukat, hogy jó benyomásuk legyen az embereknek róluk.

-Bejöhetek?-szólal meg valaki az ajtó mögül, egy halk kopogást követően. Kérdése erősen elgondolkoztat. Most lenne rá lehetőségem, hogy kijavítsam a hibám és jobban megismerjem őket. Talán még meg is kedvelem őket. Viszont nem biztos, hogy én ezt akarom. Ők is hírességek és végképp semmi esélyem nem lenne a normális életre, ha világhírű barátaim vannak. „Most már minden mindegy” alapon felállok és kinyitom az ajtót. Nem tudom ki áll a folyosón, mert a padlót fixírozom. Még mindig nem merek a szemükbe nézni és ezt így tudom a legjobban elkerülni. Ellépek az ajtóból, ő pedig besétál és helyet foglal az ágyamon. Becsukom az ajtót és leülök vele szembe a földre. Látszólag zavarja, hogy nem vagyunk egy magasságban, ugyanis lecsúszik az ágy mentén a földre, hogy velem szembe kerüljön.

-Minden rendben?-hangja lágy és óvatos, amit most egyáltalán nem érdemlek meg. Még mindig a szőnyeget vizslatva, bólintok egyet és összekulcsolt ujjaimmal kezdek el játszani.-Miért nem nézel rám?-jön az újabb kérdés, mire nagyot nyelek. Közelebb csúszik, majd állam alá nyúl, ezzel kényszerítve, hogy szemébe nézzek. Érintésére összerezzenek. Nem szeretem, ha valaki a magánszférámban van és azt meg főleg, ha hozzám is ér, de nem teszek semmit. Kelletlenül ugyan, de belenézek íriszeibe (bármilyen színű lehet ugye?-szerk.megj.), amik barátságosan néznek vissza rám. Látva pozitív reakcióm elmosolyodik, ami nekem is halvány mosolyt csal arcomra.

-Mi a baj?-kérdezi lágy hangon, mire én lehunyom a szemem és kirántom a fejem tartásából, hogy újra a földet páztáshassam. Valamiért zavarban érzem magam, valahányszor felteszik nekem ezt a kérdést. Úgy érzem, ilyenkor a magánéletemben kutakodnak. Bár tudom, hogy Neki semmi ilyen szándéka nincs-hisz kérdése őszinte-, mégsem akaródzik válaszolnom. Nem akarom, hogy bármit is tudjanak rólam, inkább mindent magamba fojtok.-Nekem nyugodtan elmondhatod. Tudom mi a véleményed rólunk, de hallgatásban jó vagyok.-mosolyog rám, de én csak megrázom a fejem, mire felsóhajt.-Tudod, talán ha nem lennél ennyire rideg, zárkózott és titokzatos, akkor egyszerűbb lenne a helyzet. Talán, ha félre tennéd az előítéleteid és adnál nekünk egy esélyt, megváltozna a véleményed. De te e helyett falat építesz magad köré és nem hagyod, hogy bárki áttörje. Miért?-zúdít rám mindent, én pedig úgy érzem, egy idegösszeroppanás szélén állok. Nem akarok sírni. Semmiképp sem. De érzem az égető érzést szemeimben és elvégre mégiscsak lány vagyok, nem tudok megálljt parancsolni könnyeimnek, ha előtörni kívánnak. Próbálok erős maradni, hisz nem gyengülhetek el. Nem láthatja meg a gyenge énem. Azt senkinek sem mutatom meg, neki meg főleg nem. Talán igaza van. Adnom kéne nekik egy esélyt és azzal, hogy ő is kimondta csak megerősített engem. De én nem akarok esélyt adni nekik! Nem akarok gyenge és megsebzett lenni. Pedig az vagyok... És bárhogy is próbálnék tiltakozni, ez ellen már semmit nem tehetek. Ezért is próbálom elrejteni. Így könnyebb...

-Csak hagyj békén.-suttogom elhaló hangon, amit a torkomban növekvő gombócnak köszönhetek. Igen, tudom, hogy nem ezt kellett volna mondanom, de elhatároztam magam és semmi sem tántorít el. Nem engedem közel magamhoz egyiküket sem. Ez lesz a legjobb döntés. Hirtelen számban valami sósat érzek meg, így kezem azonnal arcomhoz kapom. Hát, mégsem sikerült erősnek maradnom. És ha egy könnycsepp kifolyik, akkor bizony a többiek is követik. Mint valami láncreakció.

-Jaj, sajnálom. Nem úgy értettem...-kezd el magyarázkodni, de én leintem.

-De, pontosan úgy értetted.-suttogom, miközben próbálom letörölni könnyeim. Sikertelenül. Minél többet törlök le, annál több jön. Megpróbálom szabályozni lélegzetvételem, de csak szaggatottan sikerül. Felállok eddigi ülő helyzetemből és az ablakhoz sétálok. Nem tudom, hogy hol vagyunk, de valószínűleg az autópályán, mert nem látni mást csak autókat és betont. Hirtelen meleg leheletet érzek meg fejemen (alacsony vagyok, na...), mire összerezzenek. Nem értek semmit. Miért nem megy el? Miért ilyen kedves velem? Miért próbál vigasztalni, ha azt sem tudja mi bajom? Miért próbálja áttörni a falat, ha tudja, hogy úgysem sikerülhet? Hisz elküldtem. Rideg és távolságtartó vagyok. Még arra sem méltatom, hogy ránézzek, ő mégis próbálkozik. Próbálkozik és reménykedik, hogy sikerrel jár.

-Mit csinálsz? Mondtam, hogy hagyj békén.-hangom még mindig halk, de ennek ellenére próbálok határozott és hideg lenni. Csak menj el! Legszívesebben megütném, amiért így viselkedik velem, de nem teszem, mert nem akarok ennél is több utálatot begyűjteni. Én csak azt akarom, hogy hagyjanak békén. Gyengéden megragadja derekam, majd maga felé fordít. És tessék, megint itt tartunk. Megint zavarban vagyok, ugyanis megint a magánszférámban van. Kezeim mellkasára teszem és próbálom eltolni. Sikertelenül. (ahj, miért vagyok ennyire béna?!)

-Shh...Nem akarlak bántani.-hangja annyira lágy, hogy libabőrös leszek tőle. Valami van a hangjában, ami miatt hiszek neki, de akkor is próbálok minél messzebb kerülni tőle. Finoman állam alá nyúl, hogy szemembe nézhessen, amit én nem díjazok túlzottan (ismét), de nem teszek semmit (ismét).-Csak hagyd, hogy megvigasztaljalak.-mosolyog és hangja továbbra is kedves és lágy. Nem tudom honnan jött ez a cselekedetem, de megtettem. Bólintok egy alig észrevehetőt, mire elmosolyodik és elengedi állam. Kitárja két karját és szorosan magához ölel. Teljesen ledöbbenek, de ugyanakkor átjár egy megmagyarázhatatlan melegség. Ölelése tele van szeretettel és kedvességgel, amit cseppet sem érdemlek meg, mégis jól esik. Úgy látszik, igazak a pletykák, miszerint jól ölel. Annyira jól esik közelsége! Szorosan hozzábújok, és fejem mellkasába fúrom. Elkezdi simogatni a hajam-, gondolom megnyugtatásképp - de bennem ekkor szakad el a cérna. Keservesen sírni kezdek, aminek okát nem értem. (hogy lehetek ilyen szörnyű?! komolyan, mint egy brazil szappanopera főhősnője...) Hajam szüntelenül simogatja és még egy puszit is nyom fejem búbjára, amitől kiráz a hideg. Továbbra sem szeretem, ha hozzám érnek és bár az ölelés jól esik, többet nem igazán tudok elviselni. Úgy látszik, ez neki is feltűnik, mert többet nem csinál ilyet.

Talán neki sikerült megingatnia a ledönthetetlen védőfalam...