.::Chapter 1: Emlékek ::.

Sziasztok!

Meghoztam az első fejezetet:3 Nem akarok kommenthatárt bevezetni(egyenlőre) hisz a blog most nyílt és én olvasóknak is nagyon örülnék:) A következő részt 2 nap múlva hozom. A részről annyit, hogy sajnálom, hogy rövid lett igyekszem hosszabbakkal jönni:$ Itt még nem történik semmi izgalmas, ugyanis ezt bevezető résznek szánom. Hogy a fiúk mikor jelennek meg az maradjon titok, de annyit elmondok nem soká;P 

Jó olvasást<3 i="i">

~Jól vagy?-jön oda hozzám egy ismeretlen kislány. Ez előtt is láttam már néhányszor, de még sosem beszélgettünk. Kérdése váratlanul ér és nem is értem, hogy miért akar beszélgetésbe kezdeni valaki pont velem.De jól esik és érezem, hogy ezzel a kérdéssel valamit elindított bennem.

-Különc vagyok!-szakad ki belőlem az igazság és könnyekben török ki. Így igaz, különc vagyok.Mindenki annak tart és lassan kezdem én is beismerni magamnak.Bár nem tettem semmit amivel kiérdemelhetném ezt a címet ,mégis rám aggaták. Igazából már teljesen megszoktam és tudom kezelni a helyzetet, de eddig még senki sem kérdezte meg hogy, hogy vagyok, így esélyem sem volt kiönteni valakinek a szívem.És most hogy valaki egy egyszerű kérdéssel mondhatni felajánlotta ezt a lehetőséget, hirtelen megered a nyelvem és nem is tudom kontrollálni. Elmondok neki mindent az elejétől a végéig.A lány elöszőr meglepődik hirtelen megnyílásomtól, de aztán halvány mosoly jelenik meg arcán.

-Csak azért, mert az emberek másnak tartanak, még nem biztos, hogy az vagy.-kezdi el finoman simogatni a hajam, egyfajta megnyugtatásként és örömmel veszi tudomásul, hogy akciója sikeres ugyanis úgy érzem kezdek egyre nyugodtabb lenni, már a könnyeim sem potyognak.

-Köszönöm-jelenik meg egy halvány mosoly az arcomon. Bár nem ismerem a lányt, úgy érzem mi még jó barátok leszünk. Ő az első ember, akit úgy érzem meg tudnék kedvelni.

-Ugyan mit?-neveti el magát és szeméből kíváncsiságot olvasok ki.

-Azt hogy idejöttél és meghallgattál. Te vagy az első ember aki ezt tette.-jelenik meg hatalmas mosoly arcomon és megölelelem, ami nem csak őt éri meglepetésként, de még engem is.

-Nem tesz semmit-szerénykedik, miközben a földet fixírozza.-A nevem Elisabeth, de nyugodtan szólíts csak Lisinek-nyújtja felém kezét, amit én örömmel el is fogadok.

-A nevem Skyler, de hívj csak Sky-nak- mondom miközben megrázom kezét.~

A barátságunk kezdete...Merengek, miközben egy képet szorongatok, amit az "Emlékek" cimkézésű dobozból halásztam elő. A képen én és Lisi vagyunk még 10 évesen, miközben dinnyét majszolunk és a kamerába nevetünk. Hirtelen azt érzem, hogy egy könnycsepp gördül ki a szememből amit gyorsan le is törlök. Nem szeretek sírni, sosem szerettem, de ez a kép meghatott. Ez a kép még a barátságunk kezdetén készült. A mai napig rettentően hálás vagyok Lisinek amiért akkor oda jött hozzám és beszélgetésbe elegyedett. 

-Nyitom! -kiáltom az ajtó felé, mert hallom hogy csöngetnek. A képet gyorsan visszacsúsztatom a dobozba, azt pedig az ágy alá és szaladok ajtót nyitni.

-Szia-köszön széles mosollyal arcán barátnőm, amint kitárom előtte az ajtót és egy hatalmas cuppanós puszit nyom arcomra, amit én feltünően fintorogva letörlök. Persze csak szórakozásból.

-Emlegetett szamár-mosolygok, miközben becsukom mögötte az ajtót és a konyha felé veszem az irányt.-Mit kérsz inni?

-Miért is vagyok az?-húzza fel szemöldökét, miközben lehuppan a egyik bárszékre a pult előtt.-Narancslevet,köszi.-nyúlik el a pulton és szinpadiasan sóhajt egyet, amiből én rögtön tudom, hogy most egy hosszú sztori következik: 

a) egy "rettentően cuki" cipőről vagy ruháról

b) egy pasiról aki bár helyesnek tűnik biztos ugyanolyan szemét, mint a többi 

c) arról hogy vele már megint, hogy kicsesztek a tanárok a suliban.

-Mielőtt jöttél a szobámban takarítottam és találtam egy dobozt "Emlékek" felirattal, a dobozban pedig egy képet rólunk még 5-6 éve. -mosolyodok el, közben pedig előhalászom a narancslevet a hűtőből és kitöltöm azt 2 pohárba, majd egyiket barátnőm elé helyezem és jelentőségteljes pillantást vetek rá. Ő elöszőr kérdőn néz rám, majd szinte hallani, ahogy leesik neki a tantusz .

-A kezdetek kezdetén-mosolyodik el olyan merengősen, majd lehúzza a narancslevet és mélyen a szemembe néz. Jön a hegyibeszéd! Mivel tudom mire számítsak átslattyogok a nappaliba és elterülök a kanapén, miközben barátnőm ugyanezt teszi a szőnyegen.

-Mesélj-fordulok felé és kényelembe helyezem magam. Ő erre sóhajt egy nagyot, arca komollyá válik, tekintete pedig gondterhelté.Ülőhelyzetbe tornázom magam, miközben azon agyalok hogy mi lehet a baj, hiszen tőle ez a viselkedés minden, csak nem megszokott. Úgy látom nem kíván megszólalni, a csend pedig már fojtogató, így magamhoz ragadom a szót.

-Valami baj van?-tudakolom halkan,tartva attól mi lesz a válasza. Talán vele törént valami? Vagy én nem tudok valamiről amiről kéne? Esetleg a családjában van valami gond? Agyalok egyre rosszabb dolgokon.

-A szüleim...-szakítja félbe halk válasza elmélkedésem. -...válnak.-fejezi be mondatát és egy könnycsepp gördül ki szeméből, mire én azonnal felpattanok és mellé sietek, majd szorosan magamhoz ölelem. Mégis miért? Csikázik fejemben ez az egy kérdés, de választ nem találok rá. A szülei mindig is hatalmas harmóniában éltek együtt, veszekedni se hallottam őket soha, mindig mindenben egyet értettek és most mégis ez történik. Az Élet iróniája...Még a legtökéletesebb családban is lehetnek problémák.

-Ssshh. Nyugodj meg. Minden rendben lesz.-simogatom a hátát, mivel egyre keservesebben sír.
Úgy látszik módszerem sikeres, egyre egyenletesebben vesz levegőt és csak néha gördül le egy-egy könnycsepp az arcán.

-Kérsz fagyit?-mosolygok rá, mikor úgy érzem kellőképp megnyugodott. Ismerem már annyira, hogy tudjam a fagyinak nem tud nemet mondani. És azt is tudom, hogy ő olyan típus akinek hagyni kell hagyj sírja ki magát, de utána nem beszél szívesen a dologról. Ezt már réges-rég megtanultam, így meg sem próbálom tovább faggatni.

-Naná!-felel úgy, mintha semmi sem történt volna az elmúlt 5 percben és villámsebességgel pattan fel, majd veszi az irányt a konyhába. Én csak lemondóan megcsóválom a fejem és utána eredek.

*Aznap este*

Úgy döntöttünk ma Lis nálam alszik, mivel nem szívesen menne haza, amit meg is értek. Így hát beágyaztam fönnt még egy személynek, majd megfürödtem. Most pedig a nappaliban tevékenykedem, ugyanis filmet akarunk nézni. Épp a popcorn-t viszem be, amikor hallom, hogy csöngetnek. Rohanok ajtót nyitni, de előtte septében lerakom a kaját.

-Szia!-köszönök széles mosollyal az ajtóban álló srácnak, aki mint mindig most is remekül fest. Kitárom az ajtót, hogy belépjen és miközben leveszi cipőjét egy finom csókkal ajándékoz meg, amit örömmel fogadok. 

-Josh! Szia. Hát te?-érdeklődik frissen érkezett barátnőm és megöleli a fiúm, amit mosollyal nyugtázok, hisz nem voltak ők mindig jóban. Az elején barátnőm nagyon ellenezte ezt a kapcsolatot, mivel úgy gondolta úgy fogok járni, mint ő a legtöbb barátjával. Természetesen emiatt nem neheztelek rá, hisz ő csak aggódik miattam. Szerencsére azóta belátta, hogy tévedett és hogy mi így vagyunk jók, ahogy vagyunk.

-Csak gondoltam beugrom a Szerelmemhez mielőtt fociedzésre megyek.-mosolyog rám azzal az ellenállhatatlan mosolyával, mire én közelebb lépek hozzá és puszit nyomok arcára. Sajnos hétköznap esténként edzései vannak, így olyankor csak suliban találkozhatunk. De ez a probléma már nem áll fönn sokáig, ugyanis nemsoká kezdődik a nyári szünet, úgyhogy rengeteg időt tölthetünk együtt.

- Akkor nem tartalak fel- kacsintok rá és hátralépek egyet, hogy ki tudjon menni. 

-Te sosem- suttogja fülembe, majd hosszú és érzelmes csókkal ajándékoz meg,amiből nem igazán van kedvem kiszakadni, de barátnőm köhécselése arra utal, hogy ő szeretné és mivel csajos estét terveztünk kénytelen vagyok engedni neki.

-Holnap találkozunk-szakadok ki csókunkból és rámosolygok. Ő felegyenesedik, majd bólint egyet és felveszi a cipőjét. Én pedig nem győzőm csodálni őt és nem tudom elhinni hogy az enyém és szeret engem. Pedig ideje lenne már "beletörődnöm" hisz ez a helyzet.

-Akkor holnap.-szögezi le. Köszönésképp biccent Lisi felé, hozzám pedig egy kacsintást intéz és már el is tűnik az ajtó mögött.Mi pedig visszavonolunk a nappaliba, hogy elkezdhessünk egy felhőtlen estét. 

De mint később kiderül, úgylátszik nem lesz olyan felhőtlen ez az este....