.::Chapter 12: Kételyek::.

Sziasztok! 

Na meghoztam a részt:D Kissé csalódott vagyok, ugyanis több,mint 1 hét kellett a 13 kommenthez, miközben 22 rendszeres olvasóm van:/ Félre ne értsetek! Hálás vagyok, amiért egyáltalán olvassa valaki a blogom, de sokkal gyorsabban szoktak összejönni a hozzászólások...Talán valamit rosszul csinálok? Ha igen, szóljatok és megpróbálok javítani rajta:) 
Na mármost:D Ki szeretnék próbálni valamit, ha nem bánjátok:$ Ehhez a részhez nincs kommenthatár. A következő fejezetet hétvégén teszem fel, és kíváncsi vagyok, hány kommentet tudtok összegyűjteni magatoktól:)) Ki tudja, ha így is lesznek visszajelzések, lehet nem is lesz több kommenthatár:) 
Még annyit szeretnék mondani, hogy aki névtelenül ír, az kérlek biggyessze oda a bejegyzés végére a nevét, hogy azért képben legyek:)

Jó olvasást xo

*Skyler szemszöge*

-Te hogy kerülsz ide?-meredek rá hatalmas szemekkel...

-Beszélnünk kell!-pattan fel az ágyról, majd sietve elém lép. Hirtelenjében köpni-nyelni nem tudok.
-Ó, nem, nem! Nekünk semmi beszélnivalónk nincs!-lököm meg mellkasánál fogva, mielőtt még bűvköre magával ragad.-Egyáltalán hogy kerülsz ide? Hogy jöttél fel? És honnan tudtad, hol vagyok?-teszem fel a kérdéseket, miközben bezárom az ajtót. Nem örülnék neki, ha most valaki betoppanna.
-Repülővel jöttem, és a sofőr engedett be, miután elmondtam, hogy ki vagyok, és miért jöttem. Az utolsó kérdésre, nem válaszolnék biztonsági okokból.-vakargatja a tarkóját, miközben a földet pásztázza: zavarban van.
-Aha.-fonom össze kezeim a mellem alatt, és nekidőlök az ajtónak.-És pontosan, miért is jöttél?-fúrom tekintetem övébe mikor felnéz, csak hogy véletlenül se tudjon hazudni nekem.
-Szóval meghallgatsz?-néz rám reménykedve, mire összeszorul a szívem. Szeretem. Tiszta szívemből szeretem, és bár elvesztette a bizalmam, félek hamar vissza tudja szerezni, ha hagyom, hogy megmagyarázza a dolgot. De mit tehetnék? Vele szemben, túl engedékeny vagyok.
-Ezt még meg fogom bánni.-sóhajtok egy nagyot, majd ellököm magam az ajtótól és az ágyamhoz sétálok, majd miután leülök, megpaskolom magam mellett a helyet, jelezve, hogy ő is üljön le.
-Köszönöm.-hallat megkönnyebbült sóhajt, és miután leül mellém, megfogja a kezem.
-Azt mondtam, hogy megmagyarázhatod, nem azt, hogy megbocsájtottam.-rántom ki kezem szorításából, miközben rá se nézek. Sóhajt egyet, majd kicsit távolabb ül tőlem. Legszívesebben szólnék, hogy jöjjön vissza, de nem tehetem. Most erősnek kell lennem.
-Szóval, miután elmentél Lara rendezett egy bulit, mivel az apja vett neki valami villát vagy mi, és ezt megakarta ünnepelni.-kezd bele mondókájába, én pedig figyelmesen hallgatom. Remek! Még valami amivel henceghet!-Rengetegen voltunk, de a pia még annál is több volt. Nem ittam sokat, csak 5 vagy 6 pohárral, de ahhoz elég volt, hogy kissé felszabadultabb legyek. Egyszer csak ott termett mellettem Lara és elhívott táncolni. Gondoltam abból még semmi rossz nem lehet, így nem ellenkeztem. Aztán a táncunk egyre intimebb lett, és én azon kaptam magam, hogy Lara lesmárolt. Nem tudom miért, de hagytam magam, és gondolom innen már nem akarod tudni.-mosolyog kínosan, a földet pásztázva. Ahogy belegondolok, hogy azok ketten mit műveltek együtt, rám tör a hányinger és érzem, hogy a sírás fojtogat. Remek kombináció!
-Rettentően bánt, amit tettem. Nem is értem, hogy lehettem képes erre, hisz téged szeretlek. De kérlek próbáld a helyembe képzelni magad! Már majdnem fél éve együtt vagyunk, és ez egy tinédzser fiúnak rengeteg idő! Tudom, hogy rossz amit tettem, hogy nem érdemlem meg a bocsánatod, de kérlek adj még egy  esélyt!-néz rám kérlelő szemekkel, majd látom ahogy arcán lefolyik egy könnycsepp. Még soha nem láttam sírni. Tényleg ennyire fontos lennék neki?
-Nem, sajnálom, de nekem ez nem megy.-rázom meg fejem, és erősen lehunyom szemeim, mielőtt még elbőgöm magam.-Szeretlek, de túlságosan fáj amit tettél. Kérlek hagyj időt gondolkodni.-kérem elhaló hangon, és érzem, ahogy elkezdenek folyni könnyeim.
-Rendben, annyi időt kapsz amennyit csak szeretnél.-ül szorosan mellém, és kezével végig simít arcomon, majd letörli a rajta éktelenkedő könnycseppjeim.
-Ne legyél ilyen! Most épp haragszom.-szipogok, miközben tekintetét belefúrja enyémbe. Elmosolyodik, majd egy puszit nyom homlokomra, mire elvörösödök.
-Na, jobb lesz, ha megyek.-áll fel és megindul az ajtó felé.
-Várj! Kikísérlek.-pattanok fel én is, és utána eredek.
Az ajtón kilépve, megcsap a reggeli levegő illata, amiből jó mélyet szippantok, majd elmosolyodom. Josh hátranéz rám, elmosolyodik, majd egy hirtelen lépéssel megszünteti a kettőnk közti távolságot.
-Ne feledd, én várni fogok rád.-simítja kezét arcomra, majd csókot lehel ajkaimra.Hirtelenjében köpni-nyelni nem tudok, de mielőtt bármit reagálhatnék, már kaján vigyorral az arcán bámul rám.
-Ezt ne csináld többet.-vágom fejbe, mire feljajdul, majd lehajtja a fejét, és egy "sajnálom" után távozik. Egy darabig nézem távolodó alakját, miközben gondolkozom. Hogy min? Azt nem tudom, de valami furcsa érzésem van, és nem tudok rájönni, hogy mi az. Beérve a szobámba, ledobom magam az ágyra, majd mély levegőt veszek, és hosszan kifújom azt.
-Valami gond van?-jön be Lisi a szobába, turbánnal a fején, amin akaratlanul is felnevetek.
-Te komolyan ilyenkor mosol hajat? Hogy van neked ahhoz energiád?-vigyorgok rá, miközben helyet foglal mellettem, majd ledől mellém, és nemes egyszerűséggel pofán csap a hajával.
-Szükségét éreztem.-rántja meg a vállát, majd oldalra fordítja a fejét.-Szóval, mizujs?
-Történt egy s más, az elmúlt pár órában.-húzom el a szám, majd mély levegőt veszek, és belekezdek.-Röviden: Josh megcsalt Lara-val, aztán valami redbullal működő repcsivel idejött, és magyarázkodott egy sort. Én pedig annyira szeretem, hogy félek megbocsájtok neki, annak ellenére, hogy darabokra törte a szívem.-hunyom le a szemem, majd erőt veszek magamon, és mosolyogva barátnőm felé fordulok.
-Várj...-kezd el töprengeni és már előre sejtem mit fog kérdezni.-Milyen redbullos repcsi?-néz rám nagy szemekkel, mire homlokon csapom magam. Tévedtem, ennek a lánynak néha nagyon szőke a kicsi feje.
-Hát, azt, hogy megcsalt, olyan hajnal 3 körül mondta el, és amire hazaértünk már itt volt. Nem tudom, ez hogy lehetséges, de az most nem is fontos.-rázom meg a fejem, mire egyetértően hümmög.
-És, hogy vagy?-kérdezi óvatosan, mire elgondolkodom. Pár órája, még darabokban hevertem, de hála Zayn-nek, ennek már nyoma sincs. Aztán jött Josh, és én megint szörnyen éreztem magam, de per pillanat nem tudom.
-Furcsán.-adok érdekes választ kérdésére, de tényleg így van. Barátnőm kérdőn néz rám, mire megforgatom  a szemem.-Josh pár perce ment el, és én kikísértem. Amikor elköszönt megcsókolt, de én nem csókoltam vissza. Semmit sem csináltam , ő pedig 2 másodperccel később, el is húzódott tőlem. Természetesen fejbe vágtam, mert ilyen nem csinálhat csak úgy, főleg, hogy még mindig nem bocsájtottam meg neki.-fújom ki hosszan a levegőt.-De azóta a csók óta, valami furcsa érzésem van, amit nem tudok azonosítani...-ráncolom homlokom.
-Értem.-hümmög nagyokat, de van egy olyan sejtésem, hogy igazából nem is érti.-Szerintem menj, szellőztesd ki a fejed. Ez általában beválik, nem?
-De, igazad van.-bólogatok bőszen, majd megölelem és felállok mellőle.-Azt hiszem átöltözöm.-nézek végig magamon, majd elfintorodom. Hogy voltam képes, ebben a maci-ruciban lenni, ennyi ideig?!
-Már épp kérdezni akartam, hogy hogy bírod.-kuncog Eli, majd bebújik a takaró alá, rám kacsint, majd a fülesét bedugva, háttal fordul nekem. Sietősen a ruhakupachoz nézek, amit még múltkor ejtettem el, és valami kényelmes, de csinos ruha után kutatok. Előrántom a sötét farmer sortom, egy trikót és-a hidegrevaló tekintettel,-egy bő pulcsit, majd magamra kapkodom őket. Felhúzom a fehér conversem, majd halkan kisurranok az ajtón.
Mélyet szippantok az amerikai levegőből, miközben kényelmes tempóban megindulok előre és gondolkozom. Mi volt annyira más, mint máskor? Eddig akárhányszor megcsókolt, úgy éreztem ott olvadok el, hogy csókja olyan nekem, mint a levegő, hogy ő a másik felem. Most valahogy ez az érzés hiányzott...Mintha a csókja űrt hagyott volna maga után. Talán már nem szeretem annyira, mint régen? Talán mégsem tudok olyan könnyen megbocsájtani neki, mint ahogy gondoltam? Lehetséges, hogy végleg elvesztette a bizalmam? Fogalmam sincs. És megint itt tartok. Kérdések, válaszok nélkül...Sokkal egyszerűbb is lehetne ez az egész, ha megtalálnám a válaszokat.
-A francba!-kiáltok fel halkan, már egy nagy gumiban ülve, ami egy nagyobb fára van kötve. Lehunyom a szemem, és erősen gondolkodom, remélve, hogy megtalálom a keresett válaszaim. Talán a veszekedés miatt távolodtunk el egymástól. Hisz azelőtt ez sosem történt meg, és úgy tűnik, mi az ilyet nem tudjuk kezelni. Lehetséges, hogy minden az én hibám? Mert hát a veszekedés, amiatt volt, hogy újabb turnéra megyek, ergo miattam. Josh azért csalt meg, mert nem bírt már magával, tehát én nem tudtam megadni neki amire szüksége lett volna. Ez már biztos: én okoztam a kapcsolatunk végét...
-Haló?-szólok bele a telefonba, miután két percig hagytam csörögni. Nem tehetek róla, tetszik a csengőhangom.
-Te meg hol a fészkes fenében vagy?!-üvölt bele a telefonba valamelyik idióta, mire gyorsan messzebb rakom a fülemtől a készüléket, mielőtt halláskárosodást szenvedek.
-Szia Zayn. Eljöttem egy kicsit sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem.-mondom közömbös hangon, ugyanis az előbbi felfedezésem nem dobott fel túlzottan.
-Igazán szólhattál volna! Én meg már azt hittem...-hagyja félbe mondatát, mire felhúzom a szemöldököm. Mit? Hogy elmentem bankot rabolni?-Mindegy. Gyere vissza, mert Paul feje, kissé paradicsomszerű.-kuncog a telefonba, mire elmosolyodom. Vicces belegondolni abba, hogy Paul ordibál a fiúkkal, miközben Niall nagy szemekkel néz rá, mert meg akarja enni.
-Hallottam Malik! Cowell, azonnal told ide a képed, mert nem állok jót magamért!-üvölt bele a telefonba Paul.
-Igenis, uram!-vágom magam haptákba, bár ők ezt nem látják. Leteszem a telefont, majd széles mosollyal, és szapora léptekkel indulok vissza a buszhoz.